Zemplén, 1887. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1887-03-20 / 12. szám
Melléklet a „Zemplén“ 12-ik számához. hetetlen hátvéde különös fontossággal is bir a magyar államtestben ; egyik mint másik polgárai tömeges pusztulásának megakadályozása, az állam eminens kötelességének folyománya. Elmúlt dolgok ezek, de következményei mai nap is érezhetők, és ezúttal, midőn általánosságban kontempláljuk a tárgyat, megemlíteni a veszély elhárítása érdekében nem felesleges, különösen ma a betelepítési és magyarositási eszmék korszakában. A figyelmeztetés oly illetékes helyről jött, hogy nem szabad szemet hunyni a veszély előtt, mely szükségessé tette feltárni a sebeket, hogy azok orvosolhatók legyenek. De azt se feledjük, hogy a szabályozás nagy müve, melyhez annyi kétely fűződött, a Bodrogközön már bevég- zett tény. Alkotásai a szakértelem és józan emberi számítások szerint elegendők lesznek a védelemre, s a kultúrának megmentett sokezer hold terület, mely dúsan kárpótolhatja a költséges fundus in- struktusba befektetett tőkéket. Minden erőfeszítésnek természetes következménye egy bizonyos kimerülés, melynek krízise ép úgy válhatik végzetessé, mint ahogy egy védőkar a válságos pillanatban az örvényből megmenthet. Nagy Széchenyink magasztos ideáinak azok lesznek méltó apostolai, az „istenadta nép“ hálakönyvében annak neve fog az utókor előtt tündökölni, aki eszközöket talál arra, hogy a megmentett területeket meg- mentőik meg is tarthassák, E nélkül utolsó sugara enyészik el egy boldogabb jövő reményének. * Egészségügyi mizériák Tokajban. A közérdeket legközelebbről érintő nagy fontosságú ügy a közegészségügy. Egészség nélkül megelégedés, boldogság nem képzelhető, e nélkül az élet nem élet csak tengödés; ez mindent, viszont ezt semmi sem képes pótolni; drága isteni adomány ez, melylyel semmi sem ér föl a földön. E legdrágább kincsünk, egészségünk forogván veszedelemben, nem tartom fölöslegesnek erre vonatkozólag, az itteni állapotokról »az inkább valamikor, mint soha« elvét követve egyetmást elmondani. Ide s tova D/a éve lesz, hogy a ragadós s járványként fellépő betegségek külömböző fajai, kíméletlenül szedik áldozatukat közülünk. Himlő, vörheny, hagymáz stb. egymást váltják fel s ez font füzérrel együtt maga is könyezve borult a hőn vérző kebelére. — Ha senki nem tudja, tudom én, hogy te érettem vérzettéi el. — Igazad van Amata 1 Nélküled nem akartam élni, hogy megöljön azért ingereltem a rettenetes harcost. — Hős Gebhart! íme itt királyom és e hősök előtt esküszöm, hogy én tégedet mindég bajnoknak ismertelek ; de megakartam halni, veled a hőssel küzdve. Megtudsz e nekem bocsátani ? Gebhart oda nyujtá jobbját. — így, nem fáj a halál . . . Azután Gebhard a királyhoz fordult : — Uram király, reád bizom letelepült népemet. Bakus ott zokogott bátyja kebelén. — Megbocsátasz-e nekem öcsém ? . . . Legyetek boldogok . , . Add ide kis kezedet Amata. Csókolj meg öcsém . . . Milyen édes igy meghalni . . . * * * A helyen, hol Dabas elesett, Bakus bátyjának keresztet emeltetett. A nép elnevezte »bátyja kereszt*-nek. A volt az egyetlen kereszt mesz- sze földön, s messze földről oda jártak imádkozni. Gebhartot ott temették el, a hol vezéri sátra állott, a hol letelepedett, a mai Gibárd község helyén. Dabas népe a hegy lábánál falut épített, a mai Kis-Dobszdt. Bakas és szép neje boldogul éltek a szent királyról nevezett Szent-István Bak- sa helyén. A fensik másik lejtője alatt, a hol az öreg Kérés kisded laka állott, onnan ma Kérés község szétszórt házai néznek az alant futó Hernád szőke vizébe. idő óta háromszázon jóval felül van a három fajta betegségbe kényszeredettek száma, kik közül ez ideig száznál többen haltak meg. Roppant szám ez, tekintve csekély népességű városunkat; megérdemli, hogy kutassunk az okok után, melyeknek főképen tulajdonítható, hogy e betegségek oly kitünően érzik magukat körünkben. Csekély nézetem szerint a baj, a város fekvése, a rósz talajviszonyok, a még roszabb viz s a lehető legroszabb tisztasági állapotokban keresendő, mikhez járult még ködös, nedves, egészségtelen telünk s a kellő gyors orvosi segítség hiánya. Tokaj a hegy tövében feküdvén, ettől félkör alakban öveztetik, úgy, hogy a levegőt tisztitó széltől jóformán csak egy oldalról: a Tisza felől érintetik, de e kevés jó levegőt is felfogván a Tisza partján lévő házak, vajmi édes kevés jut abból a beljebb eső utcáknuk. Tehát jó és kellő levegő nélkül szűkölködünk. Fekvésénél fogva kis területre kénytelenitvén szorítkozni a város, az építkezés nagyon zsúfolt, az udvarok kicsinyek, az utcák szükek, keskenyek. A talaj viszonyok sem kedvezők. Puha lágy, fekete föld, a mely fél napi esőzés után, annyira fölázik, hogy hetekbe kerül amig teljesen fölszárad. Van is e lucsok, sár következtében elég meghűlés. Vizet többnyire Tisza- és Bodrog-vizet iszunk. Ez az ivóvíz szűrő készüléken keresztül bocsájtva elég tiszta s kellemes; természetes állapotában azonban (mint a hogy a vendéglőkben s a szegényebb sorsuaknál iszszák) különösen tavaszkor, nyáron, áradáskor a beléjök ömlő anyagok tartalmától zavaros, iszapos, élvezhetetlen; télen pedig annyiban rósz, hogy állván a viz, nincs a káros, rósz anyagoknak lefolyásuk. A tisztasági állapotok sem kifogástalanok. Csak egyetlenegy közforgalmi utcával birván, ez a nagy helyi s vidéki kocsi közlekedéstől örökös giz-gazzal van tele. Kitisztithatatlan utca ez a mi főutcánk, elmondhatjuk gyakran róla : térdig járunk a (nem a rózsába) szemétbe, — kukk. Tisztántartása nem kis gondozási költséget okoz a városnak. A szűk kis udvarokon a szarvasmarhák tartásától évek óta gyűl a szemét; úgy ennek eltávolítása, valamint a pecegödrök kitisztása iránt, bár erélyes rendelet adatott ki, mégis nagyon sok esetben magának a városnak kell azt kihordatnia; miután erre a szegényebb sorsuaknak se lova, se pénze. A lakásokban sincs különben. A szegényebb sorsuaknál egy kis földes, egyablakos, szellőztetést nem ismerő szobában 6—8 an vannak. Mig járvány kórházunk nem volt, számtalanszor megtörtént, hogy az egészségesek együtt voltak a himlőben, tífuszban fekvőkkel. No de ezen segítve van már a járvány-kórház által. Egyátaljában véve a tisztaságot illetőleg ma már nem nagyon panaszkodhatunk, a mit leginkább a hatóság s járványbizottságnak köszönhetünk. De ha a tisztaság ellen ma már nem is panaszkodhatunk, a levegő, a rósz viz, építkezés miatt meg hiába panaszkodunk : marad még valami a mi lényegesen befoly arra nézve, hogy a baj nem lokalizálódik a jelenleg uralkodó hagymáz nem csökken s ez a kellő orvosi segítség, az orvos hiány ! Ot ezer lelket számláló városunkban ma mindössze 2 (mondd — két) orvos működik,*) kik közül az egyik, minthogy körorvos is, igen sokszor távol van a várostól. E két orvossal vagyunk már hetek óta s leszünk még hetekig, mig harmadik orvosunk (ki egyszersmind vasúti orvos is) fel nem épül. Negyedik orvosunkra, a kitűnő képzettségű járás orvosra, ki iránt az egész város a legnagyobb részvéttel viseltetik, még soká nem számíthatunk; ő már több, mint egy éve, hogy nem látogatja betegeit s bizonytalan, mikor teheti azt ismét. Működő két orvosunk az igaz elkövet mindent, hogy a megbetegedetteket gyors orvosi segedelemben részesítse; ezt illetőleg lehet mondani, hogy ember fölötti munkát végeznek, igen sokszor nem esznek, alusznak; de hiába, a mi sok, az sok! Rendes körülmények között nem elegendő 2 orvos, egy Sooo lakosságú, fél mfd hosszan elnyúló városnak, annál kevésbbé elégséges az most, midőn a betegek száma meghaladja a 6o—70-et**) Ily viszonyok mellett még egy orvosnak, hacsak néhány hónapig is (s azontúl is — tőle függ 0 'gen szép működési tere lenne nálunk; a lakosság örömmel üevözölné s nagy megnyugtatására lenne az orvosi létszámnak rögtönös szaporítása***) »Bis dat, qui cito dat 1« Antonius. *) És, ha jól tudjuk, egy végzett orvos-növendék segédkezik ! Szerk. **) Hál’ istennek, a főispán által közbenjárásunkra m ég f. hó 12-én a helyszínére küldött megyei főorvosnak hivatalos jelentése szerint az a megdöbbentően nagy szám márc. 13-áig leszállóit 12-re s ezeknek is legnagyobb része lábbadoző. ***) Jól vagyunk értesütve arról is, hogy az esetre, ha a baj csakugyan fenyegető jelleget öltene, azonnal megy járványorvos! Szerk. Az „erkölcsi sülyedés“-ü kereskedő fiatalság. — Válasz Székely Albert urnák. — Hárman kártyáztak egy asztalnál »kaláb- riászt«. Mondjuk: A. B. és C. C. volt az osztó és felvette a pirosból. Játékközben A. B.-nek keze alá hivja a piros nyolcast; B. kinek különben jó kártyája volt és megakarta buktatni C.-t, kénytelen volt a piros ászt beleadni, C. pedig elütötte! Ez B.-t annyira dühbe hozta, hogy ő meg A.-t ütötte ...........még pedig — pofon ! A. természetesen elégtételt kívánt. Azon ban nem tehetett egyebet, minthogy beperelte B.-t, a biró elítélte 20 ft pénzbüntetésre, vagy 4 napi fogságra. Ami természetesen hallatlan emelkedése egy poff ázsiójának. Biró: B. ur belenyugszik az ítéletbe ? Ha van kifogása csak szóljon. B : Egy kérdésem van csak tek. biró ur. Biró: S mi legyen az ? B: Tud biró ur kalábriászt játszani? Biró : Nem. B: Ha nem, akkor nem ítélhet el. Mert, ha tudna és játékközben biró urnák hívnának a keze alá egy piros nyolcast hasonló körülmények között, akkor biró ur is pofon ütötte volna. Kérem tehát a törvénynek enyhébb alkalmazását — felebbezek I“ Ezen adoma jutott eszembe akkor, midőn a , Zemplén8 f. évi 9-ik számában Székely Albert urnák sErkölcsi sülyedés11 cimü cikkét elolvastam. Nekem ugyan nincs szerencsém Sz. urat ismerni, határozottan állíthatom azonban, hogy Sz. ur sohasem volt kereskedő segéd. Mintha hallanám igen tisztelt olvasóimnak ellenvetését: »Hát csak kereskedősegéd birálhat meg kereskedő segédet8 ? Nem csak, hanem az illetőnek olyannak kell lenni, aki vagy az volt, vagy az oly bíráló, a ki leszáll azokhoz, tanulmányozza őket, bajaikat, kötelességeiket, vérmérsékletüket, gondolkozásmódjukat, szóval: állapotukba helyezze önmagát. Székely ur ezt nem tette, mit beösmer, mondván : »mert ő (a kér. segéd) kávéházba jár, magas kalapot, divatos ruhát hord, de egyebet ne keressünk rajta, mert alig találnánk11. Megengedem, sőt hiszem is, hogy nemes intenciók vezették Sz. urat cikkének Írásakor*); az is igaz, amit Lermina Jules mond, hogy »hibák eltüntetésére nincs más mód, mintha azokra rámutatunk«. Lehet-e azonban egyesek hibáiból, vagy külsőségekből egy egész osztályt elitélni, erkölcsileg sülyedőnek bélyegezni, kétes egzisztenciának nevezni akkor, midőn az illetőkkel közelebbről megismerkedni, előítéletből, nem akarunk ? Ugye bár, hogy nem ? I Mert hát kikből lesznek a közép kereskedelem terén (mert ezekről van szó) segédek ? Oly 12—14 éves gyermekekből, kik közép iskolai 3—4 osztályt végeztek, tovább akár önhibájukból, akár anyagi körülmények miatt nem tanulhatván, szüleik által tanulóul adattak valamely üzletbe. Mint tanulók szolgai szerepet visznek, sem alkalmuk, sem pénzök nincs az önképzésre, mint segédeknek életfentartásukról kell gondoskod- niok. Róluk sem társadalmilag, sem törvényho- zásilag eléggé gondoskodva, legalább Magyar- ország minden városában, még eddig nincsen. Különösen kisebb városokban, ahol semminemű kér. iskola nem létezik, tökéletesen magukra vannak hagyatva. Ha tehát nem bírnak kellő műveltséggel, az nem az ő hibájuk, csak akkor válnék azzá, ha nem akarnák azt elösmerni. De hogy elösmerik, hogy érzik hátrama- radottságukat, mutatja az, hogy belátva miszerint bajaikon egyenként nem segíthetnek, egyesülnek, tömörülnek, körré alakulnak s mint biztos forrásból tudom, ezt jóval Sz. ur cikke előtt többször pendítették meg egymás között. Hogy pedig kávéházakba járnak, annak is meg van a maga oka; mert főnökük, maga a kereskedő megkívánja segédeitől, hogy a társadalom minden rétegében megforduljanak, hogy keressék fel a társaságokat, hogy napról-napra újabb ösmeretségeket kössenek. De magának a természetnek is megvannak a maga jogai; vájjon megkivánhatjuk-e a serdülő ifjútól, hogy naponkénti 12—14 órai fáradságos munka után szórakozást ne keressen ? Én úgy hiszem, hogy nem. Bizonyításomban tovább nem megyek, igen kérem azonban Székely urat: olvassa el Saphir válogatott müveinek 7. kötetében a »Die neueren Menschen8 cimü értekezést s meg vagyok győ ződve, hogy ezt téve, senkit sem fog oly köny- nyedén meg-és elitélni; kétes egzisztenciának nevezni egy oly ifjú testület, mint akár az újhelyi kér. (Vége.) *) Minden bizonynyal ! Szerk.
