Zemplén, 1887. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1887-02-13 / 7. szám

Tizennyolcadik évfolyam.

Sátoralja-Ujhely, 1887. február 13.

7. sz.

ELŐFIZETÉSI ÁB:

Egész évre 6 frt. Félévre 3 „ Negyedévre 1 frt 60 kr

Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el.

Kéziratom nem adatnak vissza.

Egyes szám ára 20 kr.

A nyílttérien minden gar- mondsor dijja 20 kr.

Zemplén.

Társadalmi és irodalmi lap.

ZEMPLÉNVÁRMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE

(megjelenik minden vasárnap.)

HIRDETÉSI DII : hivatalos hirdetéseknél; Minden egyes sző után lkr.

Azonfelül bélyeg 30 kr.

Kiemelt, diszhetük 8 körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint, minden □ centimeter után 3 kr. számittatík.

Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik.

Hirdetések a „Zemplén“ nyomdájába küldendők.

HIVATALOS RÉSZ.

1336. sz. Zemplénvármegye alispánjától.

I.

10 főszolgabíró urnák.

Közhírré tétel végett tudatom, hogy tekintetes Sáros vármegye alispánjának átirata szerint Roskovány község szarvasmarha állománya tüdővész miatt 21 napi, Berki és Bajor (?) község juh állománya pedig rühkór miatt bizonytalan tartamú vesztegzár alá helyeztetett.

Feloldatott ellenben a takonykór miatt elrendelt zár alól Kálnás község lóállománya.

Közhírré tétel végett tudatom, hogy tekintetes Abauj-Torna vármegye alispánjának átirata szerint Rozgony község szarvasmarha állománya tüdővész miatt bizonytalan tartamú, Felső-Olcsvár község lóállománya pedig lépfene miatt 15 napi vesztegzár alá helyeztetett.

Feloldatott ellenben a vesztegzár alól Alsó- Gob és Csobád község szarvasmarha állománya.

S.-A. Ujhely, 1887. jan. hó 28-án.

Matolai Etele, s. k.

alispán.

A legnagyobb magyar.

Ki volt Széchenyi István gf. ? — alvó hazánknak felébresztöje ; az ősi dicsőség verőfényében sütkérező, a szellemi és anyagi haladásnak veritékes munkájától irtózó, különben nemes és erőteljes nép világ-felfogásának reformálója; a nemzeti irányú kulturális mozgalomnak, mely »az eszmékben, közszellemben, intézményekben, a gaz- dászat, ipar és vállalatok mezején forradalmat idézett elő“ úgyszólván a »legyen* szavával megteremtője; — később, mikor a lelkesedés viharzássá fokozódott, a nemzeti sovinizmusnak bölcs mérséklője, az értelmi, erkölcsi és anyagi jólét üdvös tanainak haI talmas hirdetője; a birtok viszonyok közép- j kori alakzatainak lerombolója s a szabad és I független Magyarországon a biztos és szabad j birtok jogosultságának legbátrabb előhar- j cosa; egy szóval, mint leghatalmasabb po- ; litikai ellenlábasa mondotta — a legnagyobb \ magyar: azt évről-évre hirdeti a nemzeti kaszinónak u. n. Széchenyi lakomáján, urbi et orbi, az ünnepi szószóló.

Az emlékezet aranykelyhét, melyet a I legnemesebb gróf azzal a meghagyással bo- j csájtott elvbarátainak, az általa nagy gonddal ! összehozott nemzeti kaszinónak örökségébe, j hogy abból minden esztendőben egyszer I igyanak az ö emlékezetére, — az idén (febr.

6-án) Tisza Lajos gf ürítette ki. A legna- j gyobb magyar elévülhetetlen érdemeinek ! apoteozisa, az egész magyar nemzethez j szóló hazafias áldomás, melynek akkordjá- I ban megrezdült a politikai aggodalom húrja I is, s mely elhangzott Kárpátoktól Adriáig,

! betű szerinti értelemben ekként következik :

„Uraim 1 Emlékezzünk meg e mai ünnepen I hazafiui kegyeletünkben Széchenyi István gróf- j ról és emlékezzünk hazafi kötelességünk teljesítésében mindenkor Széchenyi István grófra.

Az ő hatalmas alakját óriási arányaiban és sokoldalúságában felölelve egy pohárköszöntö szűk keretében mint öszhangzatos, tömör egészet odaállittatni — messze túlhaladná képességemet.

Az ő alakja ma már a magyar míthoszé és csak hevesen vannak a kiváltságosak, a kik őt ama magas régiókban fölkeresni képesek. De ha körültekintünk, ki-ki a maga körében, lépten- nyomon találkozunk intézményekben és alkotásokban az ő lángszellemének, mint a természetben rejlő őserönek, melytől ered, minden nyomaival.

Ha e nyomokat fölismerjük és egyenkint tanulmányozzuk, úgy ezek nagy nyilvánulásaiban az ö nagy szellemét megértjük és érteni fogjuk, hogy az ő nevének említésére minden magyar szive feldobog.

Uraim 1 Ürítsük e kelyhet Széchenyi István gf emlékezetére! E kehelyre az ő végakaratából egy igazság van bevésve: „Nem halt az meg, a ki honosainak emlékében él /« Szabad legyen nekem e tételt megfordítva, egy másik igazságot állítani vele szemben: »Nem hal az a nemzet meg, melynek fiai emlékében oly honosok, mint Széchenyi István gf. él a (Éljenzés.)

És ha a nemzet fiai cselekedeteikben mindannyiszor Széchenyi Istvánra emlékeznek, akkor a nemz et részesülni is fog Széchenyi István, a hazaszeretet lángjában felemésztett életének hasz naiban.

Uraim ! Borul a látóhatár. A nemzet huzamosabb időre erős megpróbáltatásoknak lehet kitéve, a nemzeti létért való küzdelem a legnagyobb erőfeszítést és áldozatot követelendi esetleg a nemzettől. Nem tartok ugyan tőle, de ha csüggedni találna, avagy, ha derültebb napok bekövetkeztével, azok hatása alatt erejét túlbecsülve kockázatos kalandvágy ingerelné: emlékezünk Széchenyi István grófra, kövessük nyom ■ dókáit. O az akkori elcsüggedett, magát eleresztett nemzedéket dörgő szavaival fölébresztette, dicső példájával, hazafias lelkesedésével önbizalmat, a jövő iránti reményt csepegtetett bele és ez által megvetette nemzete későbbi felvirágzásának alapját; de másfelől a magyar nemzet nagyságáért rajongó keblének érzelmeit mindig a számitó értelem korlátái közt tudta tartani, mert éles itélőtehetségének sugarai áttörték a legke- kecsegtetőbb ábrándok ködfátyolát is. Sarkalt ő egyfelől, de zabolázott másfelől, hogy az egészséges egyensúlyt fentartsa a nemzetben.

És ha kötelességünk teljesítése közepeit, és teljesítse azt kiki hite, legjobb meggyőződése szerint, csak a forrás legyen tiszta, melyből tettei erednek, — értetlenséggel, durvasággal, Ízléstelenséggel, gyanúsítással kellene találkoznunk : emlékezzünk Széchenyi István grófra és ne tán- toritassuk magunkat el. Ő évtizedeken át folytatott küzdelmei és munkássága árán szerzett és majdnem a bálványoztatással határos népszerűségét áldozta föl inkább, sem mint attól az iránytól, melyet nemzete érdekében helyesnek tartott, csak egy lépést is tágított volna. (Éljenzés.)

Ha a nemzet annyira fontos kulturális érdéT Á f 0 A,

Az evésről.

— Egészségtani tanulmány. —

Dr. Weiszberg Zsigmondtól.

Az emberi élet rendes tartama és egészséges léte három főtényezőtől függ : célszerű lé- lekzéstől, mérsékelt táplálkozás- és kitartó bőrápolástól.

Az utóbbiról, t. i. a bőrápolásról, már tavaly volt szerencsém e lap hasábjain kimeritöleg értekezni. Ez alkalommal a táplálkozásról, vagyis annak egyik tényezőjéről: az evésről mondok el egyet-mást; mely tekintetben, őszintén megvallva, ha a bőrápolás terén elkövetett mulasztásokért az alsóbb osztályokat illeti meg a dorgálás elsőbbsége, meg nem tagadhatjuk ezt a táplálkozás terén a felsőbb, műveltségével kérkedő osztálytól •— nagyobbára, és a legfelsőbbtől, majdnem kivétel nélkül.

A táplálkozás lényege, népszerűén mondva, evésben és óvásban áll. Amazt az éh, emezt a szomj kőzvetiti; mint két oly érzet, mely fentar- tási ösztönünket arra inti, hogy első esetben oly tápláló anyagokról gondoskodjék, melyek tapasztalatilag a hősugárzást, második esetben olyanokról, melyek a höelpárolgást fentartják. Két szűk séglet, mely a természet bölcs rendelkezése folytán minden élő lénynyel, létének fentartása céljából, mintegy ösztönszerüleg vele született, az ítélő tehetséggel megáldott és e végett magát ,a világ urának* tekintő embertől, az állatvilág u. n. homo sapiens-étől, ellentétben annak többi lakóival, majdnem kizárólag annak mielőbbi lerombolására vétetik igénybe 1

Mi ennek az oka ?

Körültekintve valamennyi élő lényen, ezen közös tulajdont illetőleg azt tapasztalhatjuk, hogy ott, hol az evés és ivás, csakis az éh és szomj természetes kielégítésére, tehát egy bizonyos cél elérésére, vagyis a lét fentartására fordittatik : a természetes étrend ellen csak kivételképen történik kihágás; ellenben, hol az iny csiklandozása, az érzékek elkábitása stb. a fő indító ok : ott a táplálkozás terén elkövetett hibák és vétségek, mintegy folytonos törekvései a társadalomnak, a lét fentartása helyébe, annak ellenkezőjét : mielőbbi megszüntetését helyettesíteni. Hogy mily szomorú következményei lehetnek oly természet- ellenes eljárásnak, a világtörténelem, sok, ideje előtt elenyészett nemzet története és sorsa in- tőleg mutatja. Hogy a kelet ókori népeit ne említsem, a nyugat egykor világuralommal dicsekvő »örök városkának, Rómának, népe, alapításának idejétől kezdve egészen a hatodik századig körülbelül, Plinius szerint: »fuisse sine medicis, non tarnen sine medicina«, (híjával volt ugyan a gyógyítóknak, de korántsem a gyógyitószernek). Oly mérsékletesen, józanon, tevékenyen, szóval egészségesen éltek azok, hogy a korunkbeli „szerzett“ betegségek nem is fordultak elő ott — és halál esetén, csakis az aggság volt a rendes és természetes halál-ok. Az orvosoknak csak akkor virradt fel a napjuk, midőn a világot uraló nép, babérjain megpihenve, a tétlenségnek és dőzsölésnek kezdett hódolni; akkor oly betegségek kerültek gyógyítás alá. melyek csakis a rendetlen életmód folytán keletkezhettek és szerzőik után, elég jellemzően, »morbi aulici« névvel ruháztattak fel.

Mai számunkhoz egy fél ív melléklet van csatolva.

Hiába szólalt fel ezen táplálkozás helyett divatossá vált dőzsölés ellen egy Seneca; Apicius »konyhakönyve® mindazok »szentirása* lett, kik »hasuknak, mint istenüknek áldoztak« és kik, Lucullus módja szerint, az evést és ivást fent- emlitett értelemben mint öncélt kezdték mivelni. Ez ugyan csak a római nép elfajulásának oktana; azonban : »mutató nomine, et iám de nobis fabula narratur«, amennyiben hasonló oknak, hasonló okozat az eredménye. Korunk ugyan Lucullus életmódját mindenben követni, kissé drágának találja ; de mindazon által, ha csak az u. n. középosztály életmódját vesszük is bírálat alá, többet eszünk és iszunk, mint a mennyire tulajdonképen szükségünk van és egészségünk fentartásá- val megférhetne 1 Előkelő osztályunk ebbeli gyengéjét pedig, költőhösünk ama versével örökké meg, mely az ok és okozatot röviden és igen jellemzően igy fejezi ki :

„Enni s inni jól tudok,

Én magyar nemes vagyok.“

Oka ? gyorsan élő és mohón élvezni akaró nemzedékünkön kívül, előhaladt életviszonyainkban rejlik.

Úgyanis a modern műveltségtől még meg nem mételyezett népek egyszerű életmódja és ebből folyó és annyira szembeötlő anyagi vagyis nyers erőbeni bővelkedése, nem épp olykép magyarázandó, hogy »másról* nincs is fogalmuk; hanem — talán — észszerűbben, hogy künn, a szabad természetben, ha valaki pl. húsra vágyik, előbb vadra és valami lőszerre ; ha halra, vízre és horogra ; ha kenyérre, lisztre és kovászra — kell szert tennie: az élvezet tulcsigázása tehát, már a megszerzés vajúdása által, ha nem is mindenkor kizárva, de mindenesette korlátozva van;