Zemplén, 1886. augusztus-december (17. évfolyam, 33-52. szám)

1886-11-14 / 46. szám

Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉNMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE. (Megjelenik minden vasárnapon.) Sátoralja-Ujhely, 1886. november 14. 46. S2. Tizenhetedik évfolyam. HIRDETÉSI DU : hivatalos hirdetéseknél; Minden egyes sző után lkr. Azonfelül bélyeg 30 kr. Kiemelt, diszbettlk s kör­zettel ellátott hirdetmé­nyekért térmérték szerint, minden Q centimeter után 3 kr. számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések a „Zemplén“ nyomdájába küldendők. ELŐFIZETÉSI ÁB: Egész évre 6 frt. Félévre 3 „ Negyedévre 1 frt 60 kr Bérmentetlen levelek es&k ismert kezektől fo­gadtatnak el. Kéziratos nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 kr. A nyílttérien minden gar- mondsor dijja 20 kr. S.-a.-Ujhely, 1886. nov. 9. Emlékezetes nap ez a mi vármegyénk hivatalnokainak életében. A vármegyének hi­vatalnok serege ami után vágyva vágyott , hoszas nélkülözés, önmegtagadás, kitürés, küzdelmek árán elvégre kivívta : a békét. A magyar államnak a vármegye hivatalnoka nem mostoha gyermeke többé. Illő dolog, mert a vármegyék szolgálatában az egyes tisztviselő részére kijelölt működési kör sem az ma már, ami volt régen ,nobile offcium. * A politikai közigazgatással járó teen­dőknek lelkiismeretes és pontos teljesítésé­vel járó anyagi jutalmazás forrása egygyel szaporodott. Az évi fizetést kiszolgáltató me­gyei házipénztár mellé a vármegyék közön­ségének szive és nemes áldozatkészsége oda állította a nyugdíjalapot is. Az isten áldása legyen jutalma érette! A vármegye minden jó tisztviselőjének s családjának nemcsak jelene, hanem jöven­dője is biztosítva lett. Nem ,in diem* él már, hanem lelkesülten hivatásának; mert a közszol­gálatban legjobb testi és szellemi erejéből kimerült megyei hivatalnoknak nem lesz már most oka remegni a jövendő gondolatától. A nyugdíj intézet Zemplén vármegyében a jövő év kezdetével életbe lép. Szép uj esz­tendei ajándék lesz az — és örökös forrása a hivatalnok-családok boldogságának­Nagy hálára kötelezte Zemplén várme­gye közönsége azokat a jobb sorsra érdemes családokat, kiknek jövendőjéről nagylelkűen gondoskodott akkor, midőn anyagi egzisz­tenciájuk teljes biztosítása végett mintegy 50—60,000 frtnyi alaptőkét Ígérő i u/0-os pótadót szavazott meg nyugdíjaztatási, eset­leg özvegyellátási, gyermekneveltetési cé­lokra. ' Nagy a jótétemény, mély a hála érzel­me, amelylyel Zemplén vármegye hivatalnoki kara adózik nemes szivü jótevőjének. A hálanyilatkozat, melyet vármegyénk tisztelt főjegyzője kellemes megbízásként a nov. 9-iki közgyűlésen mutatott be a vár­megye áldozatkész közönségének, s mely nyilatkozat, mint kedves emlék a vármegye levéltárába tétetni rendeltetett, igy szól: T. megyei Bizottsági. A megyei tisztviselőket, a segéd és ke­zelő személyzet tagjait az újabb kor alig le­győzhető munkahalmaza között, a megélhe­tés nehézségeivel küzdve, a bizonytalan jövő­vel szemben láttuk évtizedeken át vergődni, s fájdalom tölté el szivünket, ha a vármegye szolgálatában megtört aggastyánoknak, vagy azok özvegyeinek és árváinak sorsára gon­doltunk. Ez állapotok semmiképpen sem férhet­vén bele a modern társadalom keretébe, mert ma már nincs olyan 1 *s testület, amely hivatalnokainak jövőjéről nfe gondoskodnék, i a vármegye közönsége sem zárkózhatott el | a kor követelményei elöl. A múltjában is dicső s lelkes vármegye közönségének szive megdobbant a létért küzdők sorsának szem­léleténél s örök emlékű oszlopot emelt ha­gyományos nagylelkűsége mellé ; mert a f. évi 308/11,920. számú határozatával segitsé- ; gére sietett a tisztviselőknek, a segéd és ke- , zelő személyzet tagjainak, amennyiben a : nyugdíjalap létesítését jelentékeny tökével ■ lehetővé tenni kegyes volt. Amidőn tehát a megyei tisztség által az ez ügyben kiküldött bizottsággal egyetértő- leg elkészített nyugdijszabályzatot jóváha­gyás végett tisztelettel bemutatnék: mély és őszinte hálánk igaz érzetével mondunk kö­szönetét a mélt. Főispán urnák és a mélyen tisztelt megyei közönségnek kegyes áldozat­készségéért; és tesszük azt azon lelkünk mé­lyéből fakadó ígéret kapcsán, hogy hazánk és megyénk iránt érzett forró szeretetünk egész odaadásával ezek javára működni jö­vőben is hatványozott mértékben való ked­ves kötelességünknek tartandjuk. Hálás tisztelettel maradtunk A megyei összes tisztviselők, se­géd és kezelő személyzet tagjai­nak közgyűlése nevében: Viczmándy Ö d ö n. főjegyző, h. elnök. Temetökérdésünk megoldásához. 11. A képviselőtestület I. cikkünkben ösmerte- tett határozatának keltjétől ezen ügyben titkos kezek látszanak működni s a város közönségének érdekeivel szemben a látóhatáron ismétlődő, majd változó alakok képében magán érdekek előbuk­kanni ; . . . a szellemek kisértése azonban nem tartozik hivatásunkhoz; . . . pihenjenek babér­jaikon . . , De hagyjuk ezt! . . . térjünk át a té­nyekre I > A képviselőtestület előbbi határozata ellen gróf Wallis Gyuláné képviselete tiltakozással és óvással élt, mely beadványa 1881. évi augusztus II-én tartott közgyűlésben tárgyaltatván, mint­hogy a képviselőtestület határozataival meg nem elégedő felek a sérelmes határozat ellen az előbb is hivatolt községi törvény 27. § a értelmében T Á ft 0 A, Egy tósztom, egy képzelt lakomán. — A „Zemplén“ eredeti tárcája. — Miután csak apró pénzzel akarok fizetni, nein mondom azt, hogy hallod-e Lajos, hanem azt, hogy: Uram, Uram ! Mányi Lajos uram ! Szólok az úrhoz ! És akár áll ön ebbe, akár nem, a lakoma tüzes nedve a kezemben van, ha mind­járt »allizárin“ képében is, s ezt ha kiüríteni nem is, de elhasználni — kell. Azt mondám, hogy apró pénzzel fizetek. Nos igen I Mert bár vendég vagyok a lakomán, de tósztom formáját még sem meríthetem a szokásnak azon általános forrásá­ból, a hol a felköszöntöttnek mindig csak dics­himnuszok és ódák teremnek. Én ellenkezőleg cselekszem. A helyett, hogy magasztaló szavakat intéznék önhöz, inkább csak megrovandó tulaj­donait emelem ki. Furcsa tószt, fogja ön mon­dani. De hátha még hallani fogja a dörgedelmes szavakat, ha hallani fogja : olyan erős tust fog huzni, a melylyel elnyomhatni véli szavaim ér­telmét. De ne próbálja meg, mert előre mondom én angol türelemmel bírok, s kitudom böjtölni önt, ha mindjárt addig is kellene várnom, mig vonójának minden pegazszőre elkopik. Legyen tehát inkább ön a türelmes, mert a mit el aka­rok mondani, úgy sem csupán önnek szól, ha­nem a magyar cigányprímásoknak általában. S legyen meggyőződve arról is, hogy a kinek hi­báit megmondjuk nyíltan, azt szeretjük is. Akár tószt, akár zártlevél alakjában szóljak is önhöz, egy bizonyos, hogy őszinteségem forrása a sze­retet. Ismerem Magyarországnak majdnem vala- i mennyi számbamenő cigányprímását, és pedig I legfőképen azért, mert szeretem a magyar dalt. I Tavaly pl. Párisban voltam, s még ott se tudtam j ellenni a magyar cigány nélkül. Meghallottam, hogy Patikárus Miskáék a „Café Madridéban játszanak, s első dolgom nem az volt, hogy a , Magyar Egyesületibe menjek, hanem az, hogy meghallgassam Miskát. S Miska mindennap a programmon volt. És volt olyan nap, hogy \ hallgattam is Miskát és szemléltem is »Miskát.* Primas Miskát, és a mi híres piktor „Miskánkat.“ Egyszóval, láthatja ön, hogy én a magyar dalt a magyar cigány képviseletében annyira szere­tem, hogy vehetek magamnak szabadságot né­mely igazságok elmondására, s táplálhatom azt a reményt, hogy ezért megharagudni nem fognak. Nos tehát e biztos remény mellett mind­járt ott kezdhetem, hogy a cigányprímások leg­nagyobb része a magyar népdalt kivetkőzteti eredeti formájából, megfosztja zamatjától, bájos illatától, minden szépségétől. Sokuknak hangsze rén a magyar népdal olyan lesz, hogy az ide­gen kénytelen világgá kürtölni, hogy a magyar népdalban nincsen se tartalom, se ritmusz, se gondolat, sem pedig hangulat. Önöknek néme­lyike a magyar dalnak nem iparkodik felfogni mind ama esztétikailag szép tulajdonságait, a me­lyek nélkül megszűnik magyar lenni. A magyar népdalnál, a melyet önök produkálnak, a hall­gató csak azt hallja, hogy az sajátságos, hogy az duhajkodó és sallangosan cicomás úgy, hogy a sallangtól és felesleges cicomától meg se lát­szik, de nem hallja mindama elengedhetetlen tu­lajdonságait, amiket fennebb említettem, s amik a magyar népdalokban tényleg benne van­nak. Akkor legalább, a mikor a nép megteremti — benne vannak. S mi viszi önöket erre a térre ? Mi szüli ezt az elkorcsositó irány t ? Tud­ják mi ? Az, hogy önök nem tanulnak semmit. Amint némely színész azt hiszi, elég ha szép alakja és jó orgánuma van, s ha szerepét jól betanulva elmondja, önök is azt hiszik, hogy a zenésznek csak újabb meg újabb „darabokat“ kell tanulnia, s ez már elég. Ez nem elég édes Mányi ur! Az a színész, a ki magának legalább is polihisztor ismereteket nem szerez, annak zse­nije csak természeti csodaképpen a legritkább esetekben tűnik fel, s a nagy többségé soha fel sem is tűnik. Nem lesz művészi individuálitása, sajátos Ízlése, mely érdekelhessen, nem lesznek művészi gondolatai, s „alkotásaiból“ hiányozni fog a szellem. És ugyan mondja meg Mányi ur, mit ér ezek nélkül a művészet? Váljon művészet lesz az ? Nos éppen igy van minden művészetnél és a zenészeinél is­Önök még csak annyi fáradtságot sem vesznek maguknak a tanulás dolgában, hogy mi­kor egy dalt betanulnak, megértenék annak szövegét is. Pedig ha csak ezt is megtennék, már ez is sokat lendítene a dolgukon. Megtanul­hatnák, hogy az előadott dalban ki beszél, mi­lyen helyzetben, milyen körülmények közt, mi­lyen kilátással, milyen hangulattal és megtanul­hatnák, hogy a dalos mit mond, s hogy abban a mit mond mi az eredeti, mi a szép, mi az uj, s ha ezekkel tisztában vannak, ha előbb ezek a szempontok vésik magukat a lelkűkbe: hangsze­rük azután lelkűknek lesz eszköze, — nem pedig értelmetlen zenei frázisoknak tornacsarnoka. De persze ez gondolkodással, fáradsággal és tanulással jár. ízléses egyszerűséget a dalban Mányi ur, úgy a mint a nép költi, s annál több szellemet, tartalmat. Ugy-e nem haragszik ? Sólymosy Elek. Mai számunkhoz egy ív melléklet van csatolva.

Next

/
Thumbnails
Contents