Zemplén, 1886. augusztus-december (17. évfolyam, 33-52. szám)
1886-10-17 / 42. szám
Sátoralja-Ujhely, 1886. október 17. 42. sz. Tizenhetedik évfolyam. ELŐFIZETÉSI ÁE : Egész évre 6 frt. Félévre 3 „ Negyedévre 1 frt 60 kr Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratom nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 kr. A nyílttérien minden gar- mondsor dijja 20 kr. EMPLÉN. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉNMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE. (Megjelenik minden vasárnapon.) HIEDETÉSI DÍJ : hivatalos hirdetéseknél: Minden egyes szó után lkr. Azonfelül bélyeg 30 kr. Kiemelt, diszbetük s körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint, minden □ centimeter után 3 kr. számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések a „Zemplén'1 nyomdájába küldendők. A magyar középosztály sorsa. A magyar középosztálynak társadalmi igényei a múlttal összehasonlítva óriásilag növekedtek, de társadalma maga cserepekre tört szét. Társadalmi súlya és befolyása a megsemmisülés szélén áll. A házias kedély, a vonzó melegség, a csapongó kedv társadalmi életéből mindinkább elszáll. Szomszédok, rokonok kezdenek kimenni a divatból. Öcsém uraimékat és húgom asz- szonyaimat az utolsó divat szerint öltözött s meg-önözött urak, sinyónos és turnűrös nagysádok váltják föl. Hogy a szomszédok egymást meglátogathassák, erre kell kifogástalan kocsi, livrés kocsis, utolsó divatu ruha, idényszerű pényoár vagy szortyié, páratlan kalap és mit tudom én még mi. Ha egy hiányzik belőle, a vizit elmarad, kész az aprehenzió és meg van a tanakodás, hogy hát melyik is a neveletlenebb és gőgösebb. Nagy és kis urak házainál a múltban negy- ven-ötvenével összeverődött a vendégsereg, s napokig tölté el az időt. Vendégszobák, fényes ellátás mind meg volt, már tudniillik úgy, hogy a szobák padlóján végig vetett ágyakban a ki nem érezte jól magát, nyári időben nagy engedelem kérések között, kijuthatott a csűrbe és az illatos sar- juba álmodta a vígan eltöltött nap folytatását tovább. Az egyszerűen terített asztalon, félig sült húsok ugyan nem voltak, a mártások is csak a marhahús mellé kerültek, a vadról nem tudták, hogy az akkor jó, ha ogúja van és menten elájul vala a házi asszony, ha a vad szagát a kopón kívül más élőállat az ő asztalán megsejti. Abba is bele voltak nyugodva, hogy az egész országban pénteken babot, vasárnap, kedden, csütörtökön káposztát, egyszóval minden nap meghatározott főzeléket és más idényételeket esznek. A menü gondjai még T A B O A, IKIét jó losurát— Eredeti tárca. — Úgy szerették egymást, mintha testvérek ! lettek volna, kik nem lesnek örökségre. (Mert j hát az örökségre leső testvérek, csak testvérek, > de nem barátok is.) Sándort meg Pistát sohsem látták egymás ! nélkül. Együtt laktak, étkeztek, mulattak, együtt sétáltak, sőt, ha tehették volna, egyszerre lettek volna betegek is, csupa barátságból. így azonban, ha Pistát egyedül látták az utcán szaladni, biztosan ráfoghatták, hogy patikába megy gyógyító szerért Sándornak, vagy vice verza. Hogy ismerkedtek meg? Hogy lettek olyan jó barátok ? — arról ezt jegyezte fel a krónika : Egyszer a Muki bácsi kaláber asztalánál találkoztak, a hol folyt a csöndes. Pistának meg Sándornak soha se vágott be a »kvart béla« meg a »kunsztstikli« s csodák-csodája, a két szőke gyerek egyszerre lett »schwarc-cá. Az órára néztek. (Nem a sajátjukra, mert az távol volt tőlük.) Pont tiz. Egyszerre ugrottak föl. A „spergeld« ! Mig a 4 emeleten lefutottak, következő dialóg fejlődött ki köztük. — Kérem a spergeldet én fizetem! — Oh, azt nem engedem 1 — Engednie kell, mert ön többet nem ejték kétségbe a háziasszonyokat. Furcsa, én nem tudom, más is úgy van-e vele, mint én, a menüről és gyomorhurutról, ha nem is egy órában, de legalább is ugyanazon egy héten hallottam először beszélni. A névnapok, házimulatságok elmaradnak, e helyett érvénybe lépnek a bálok, ezekben a bálkirálynők és toalettek uralma beköszönt. Hány fehér mosóruhának fodrai, volantjai és a változó piros, kék, sárga szalagövek tűntek évekig mint jóösmerősök az ember szemébe! A báj, a kellem a szép asszonyok és leányok arcán és termetén ömlött el. Az egyszerű ruha nem birta elvonni arról a figyelmet. Akkor még nem úgy jelöltük meg a nőket, hogy az a kék, sárga, zöld ruhás magas vagy alacsony fri- zúrás, csipkés és aranyos nő: hanem a szőke, barna, magas, karcsú, halvány vagy piros nő. Most a ruhától alig látszig a nő maga. Egy vidéki város bálja 2 ökörbe kerül, egy szoaré danszánt egy fél asztag búzába a leányos apának. Fővárosról még szólni se akarok. Azok a régi dáridók pedig belekerültek az apai engedélybe, a ki- ujjitott ruha megsimitásába, és ha reá került az alkalom, a szives vendéglátás meg- viszonzásába. Oly igényeket támasztunk önmagunk és mások irányában, hogy ez lehetetlenné teszi a társadalmi együttlétet és a legnagyobb katasztrófa felé ragadja a középosztály és az intelligencia sorában élő csalá- ládókat. Az egymás közötti együttlét akadályait az útból elhárítani társadalmi feladat. A vagyonosabb járjon jó példával elő. A mí- veltebb bírjon nagyobb lemondási erővel. Ne maguk zárkózzanak el a világtól, hanem csak akkora világot eresszenek be maguk közé, a mekkora a régi ősi ház ajtószemöldökébe nem üti bele a fejét. A középosztálynak minden államban a — Ez nem határoz, én előre futok csengetek! — Semmi esetre ! Én is fizetek ! — Csak nem fizetünk ketten ? ! Erre leérkeztek és ... a kapu még nyitva volt. A mint tova mennek, egymásra néznek s mindkettő mosolyog. — Mit nevet ön ? — S ön ? — Megvallom, — most már lehet — egy picula sem volt nálam ! — Nagyszerű találkozása a véletlennek ! — Nálam sincsen ! Erre Sándor és Pista hahotázva borultak egymás pénzmentesitett kebléreígy született meg a barátság köztük. Nevetés közt, vidám arccal. Nyolc éve annak. De az érzület még a régi. Egy hivatalba léptek, egy osztályban dolgoznak, j együtt emelkedtek föl az előléptetésben. Megtörtént egyszer, hogy Sándort előléptették, de ő 1 nem fogadta el, azt mondván, hogy majd Pistával egyszerre 1 Nyolc tavasz mult el, a két jó barát még mindig nem gondolt házasságra. Pedig immár a három XXX-en is túl léptek és különösen a Sándor koponyája kezd már kopaszodni, amiért Pista annyira dühös, hogy a maga hajából szeretne kicibálni. — Te Sándor, — szólt egyszer Pista — nem hiányzik neked valaki a házból 1 — Hiszen te itt vagy ! — Jó, Jó . . . De olyan, hogy is mondjam munka, szorgalom és takarékosság fő tulajdona, itt is el kell azokat sajátítani, ha megélni akarunk. Az elégedetlenség, betelj esithetetlen vágyak, megindulásukban beteges törekvések: a munkaerőt, a kitartást és önbizalmat törik meg az egyénben; a keleti fajok lustaságának egyik fő szülő oka, ábrándokba hajló, túl kifejlett képzelőtehetségükben rejlik. Az enerzsia és ép kedély, a munkásságnak kisérő árnyéka. A nap munkájában és gondjaiban elfáradt olyan gazdát, a gyakorlatokban és szolgálatban kifáradt olyan katonát, egyszóval olyan munkás férfit, a ki nervozitásban szenvedjen, alig ösmerek ; de a női idegbajokat is nem a konyha, kamara, kert, gyermek- nevelés gondjai teremtik, hanem a szalonok kerevetjein; a budoárok félhomályában születnek azok. Kis, apró dolgoknak látszanak azok, mikkel itt foglalkozom; az uj iskola szerint alig illők más, mint magamforma közönséges ember szájába. Az emberi élet a naponként váltakozó apró események, a percenkint fölujuló kis szenvedélyek, a megfigyelésre alig méltatott viszonyok által sokkal erősebben befolyá- soltatik, mint a nagy világra szóló események, a mindent* magával ragadni törekvő szenvedélyek és a népeket uralni látszó viszonyok által. E századnak, meggyőződésem szerint, legnagyobb államférfia Kavur, többet épített fajának apró tulajdonaira, éberen tartott kis szenvedélyeire és az ott századokon át előállott szövevényes viszonyokra, mint azokra a világbontó nagy eseményekre, a melyeknek lesésében a kifáradt európai diplomácia midőn az álmot kitörlé szemeiből, akkor már az egyesitett nagy Olaszország hatalmas alakja tűnt föl az európai látóhatáron. Márki d’Azeglióhoz írott levelei a maga erejében mutatják e — Igazad van, erre nem is gondoltam 1 Ezután Sándor meg Pista kevesebbet sétáltak, de annál többet álltak szobájuk utcára nyíló ablaka előtt nézve egy másik nyitott ablakot, hol néha egy szőke fejecske, két mosolygó sze- mecske, rózsapiros ajakocska volt látható. A barátok szófukarok lettek. — Pista te! Ki az a szép leány odaát? — Én is őt nézem, Marjalaky Elza, a ta nácsos leánya. — Szép egy teremtés! — Én is ammondó vagyok ! Másnap Sándor homlokán gondterhes felhők látszának, mintha csak válni kellett volna barátjától. — Pista, meggondoltam, amit mondtál. Csakugyan asszony kell a házhoz; de azért együtt maradunk. Én már vá'asztottam ! — Én is Sándor barátom! A szép Marjalaky leányt fogom elvenni! Sándor szemébe két köny lopódzott. Mi az! Te sírsz!? Nyolc év óta először! Talán csak nem ............te is..............? — Igen én is őt szemeltem ki, de lemondok róla, kedvedért, légy te vele boldog! — Pista megszorítja Sándor jobbját. — Nem ! Ezerszer is nem I Én nagyon szeretem öt, nem tagadom, ... de ö a tied lesz! Érted ! a tied 1 — Nem fogadom el ! — Én megyek! Elmegyek tőled. Légy boldog vele! — Akkor határozzon a sors ! Nélküled én, nélkülem te, élni nem akarunk. Huzzunk sorsot. veszített. Mai számunkhoz egy fél ív melléklet van csatolva.
