Zemplén, 1886. augusztus-december (17. évfolyam, 33-52. szám)

1886-09-26 / 39. szám

Sátoralja-Ujhely, 1886 szeptember 26. 39. sz.

Tizenhetedik évfolyam.

ELŐFIZETÉS! Ás : Egész évre 6 frt. Félévre 3 „ Negyedévre 1 frt 60 kr

Bérraentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el.

Kéziratos nem adatnak vissza.

Egyes szám ára 20 kr.

A nyílttérijén minden gar- mondsor dijja 20 kr.

Zemplén.

Társadalmi és irodalmi lap.

ZEMPLÉNMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE.

(Megjelenik minden vasárnapon.)

HIBDETÉSI DÍJ : hivatalos hirdetéseknél; Minden egyes szó után lkr.

Azonfelül bélyeg 30 kr.

Kiemelt, diszbetük g körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint, minden Q centimeter után 3 kr. számittatik.

állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik.

Hirdetések a „Zemplén“ nyomdájába küldendők.

Lengyel vendégek.

S.-a.-Ujhely városnak kedves vendégei érkeznek. Az a pár száz lengyel, aki Hegyalja borászatával vágyik megismerkedni, e várost választá szállóhelyéül.

A mint az előkészületek sejteni engedik, a fogadás méltó kifejezése lesz a hagyományos magyar vendégszeretetnek és egy kis keretben is élénken ígérkezik visz- szatükrözni a magyar-lengyel nemzet történelmi emlékű testvéri érzületét.

Az ilyen alkalommal, ha a nemzeti kegyelet feltárja előttünk a történelem azon emléklapjait, melyeken ezen testvériség kút- forrásai feljegyezve vannak, bárki is meggyőződhetik, hogy az bizony nem költői ábránd, nem változékony politikai idea, de egy közös eszmény : a szabadságszeretet szüleménye, mely Géniuszt egykor a két nemzet két hatalmas királyságban megvalósítva ápolt hazaszeretetével, és a melynek zászlaját egyik mint másik kész volt mindenkor vérével felszentelni, lett légyen az a szélrózsa bármely irányában kitűzve.

Talán a hasonló szerepek is, melyeket a sors a történelem szinterén kiosztott: a létküzdelmek kelet és éjszak, a másiknak kelet és nyugatról fel-felkerekedő ellenséges áradatokkal és cselszövényekkel istápolta e két nemzet szövetkezését és tartá fen majd egy ezredéven át.

De hagyjuk ezeket. — A múlt idők gyászos emlékeinek semmi árnyéka ne ho- mályositsa el a vendéglátás édes örömét.

Az idő is sokat megváltoztat, ... a korszellem újabb és újabb divatokat szab, az ősi erények közül egyik másikat mint elkopott köntöst bedobja a múltak lomtárába. De van azért olyan is, melyet sem- j miféle társadalmi átalakulások el nem enyésztetek, egyik rientalis jellemvonás : a magyar vendégszeretet.

Ujhely város közönségét sincs szükség lelkesíteni. Legékesebb az a szózat, mely önként visszhangzott polgárai kebelében, valahányszor csak hazafias eszmék napi rendre kerültek. Ezen tapasztalat biztos záloga a reménynek, hogy hazafias szellemmel fűszerezett vendégszeretete azon rövid időnek, mely a testvéries ünnepélyre kiszabva lett minden pillanatát oly édes örömével árasztja el, mint Hegyalja legtisztább nektára, mely- lyel kedves vendégeit felköszönteni készül, hogy a búcsú pohara után a visszatérők Kárpát éjszaki lejtőin sokáig visszaemlékezzenek, hogy Ujhelyben nem ,búsul a lengyel. ‘

*

A vármegye egzámenje.

Találóbban nem is lehetne nevezni, mint ahogyan nevezte a főispán f. hó 14-én a vármegye közönsége előtt elnöki megnyitó beszédjében a scontrális szék eljárását.

De hát mi a Tisza Kálmán bogara a magyar közigazgatásnak az a scontrális szék ? Az csakugyan a Tisza Kálmán rendszere szerint való egy praktikus találmány. Magyarul úgy hívják, hogy számonkérő szék. Bizonyosan amaz evangéliomi teksztus hatása alatt, hogy ,adj számot sáfárságod- ról* nyerhette keresztnevét.

Összeül az (tehát nem tárgy, hanem élőlény) minden évben többször. Összeült legutóbb is a vármegye őszi 1 özgyülését pár nappal megelőzve. És milyen élőlény ? Borongós hangulatú, mint egy igazi őszi tünemény. Számon kér mindent, ami egy év leforgása alatt a »hivatalos* vármegye életében történt. Valóságos gerúziák tanácsa.

Minden tagja morózus, mint egy vén er- kölcsbiró. Szemfüles, mintha az ellenzék politikáját követné. Hihetetlen, mint egy bibliai Tamás. Kákán csomót kereső, mint egy kínai császár. Méltán büszke türelmére, mint egy Jobba oltott mandarin. Jegyez szót, hangot, szint és árnyalatot, mint egy fonográf. De csak azért ilyen, s azért teszi mindezt, hogy mennél igazságosabb biró lehessen.

A tiz járásnak ugyanannyi főszolgabi- rája (éljenek és számuk szaporodjék) legyen tanúbizonyságunk, hogy túlzás nélkül szólunk.

Reggeltől késő estig s másnap estig kora reggeltől számot adni mindarról, ami az eleveneket és holtakat érdekli — nem gyermek dolog.

Az oppugnáló kérdések kereszttüzében lenni egész napon át s életben maradni; a vagdalkozó argumentumoknak élét venni és sebet nem kapni: nemcsak erőre, de ügyességre is vall. Erősebbnek lenni az erősnél, ügyesebbnek lenni az ügyesnél — ennek csak egy módszere van a közigazgatásban. Tiszta ielkiismerettel s nyugodtsággal jelenni meg a küzdő téren. Ki nem zökkeni a triumfáló munkásság szekerével a pontosság és rendszeretet útnyomából. Régen volt, de igaz, hogy a szekérnek kerekei kátyúba zökkentek, a kocsis kiejtette kezéből a gyeplőszárakat . . . s még máig sem heverte ki sérüléseit. A vármegyének legutóbbi egzámenjén nem bukott meg senki. Ellenkezőleg. Mindenik versenyző elösmerést vivott ki magának. Az olimpiai koszorún a tiz pályatárs egyenlő részben osztozott.

Nem bókol a »Zemplén* a főszolgabi- ráknak. Csak adóz kinek-kinek érdeme szerint. Pár elkésett szóban hiv és hamisittat- lan visszhangot akar adni a legközelebbi scontrális tapasztalatokról.

T A * 0 A,

Ártatlan szerelem.

— Franciából. —

Mindketten fiatalok és szépek voltak. Sándort meghítták Mari szülői, hogy látogassa meg őket mezei birtokukon s ő épen egy unnepies alkalomra érkezett meg.

Néhány napig a tánc s zene egymást érte. Lassankint a vendégek mind eloszlottak, egyedül Sándor maradt. Szerelmét nem merte megvallani. Végre egy estve, a kissé komor nagy szalonban az asztal körül ültek s felolvasást hallgattak. Mari kissé távolabb foglalt helyet — szórakozottan hallgatott, midőn egyszerre érzi. hogy nagy óvatosan egy darab papirt csúztatott valaki kezébe. Gépileg vette át, nem merve visszautasítani, nehogy magára vonja a közfigyelmet. Látszólag nyugodt volt, — de mily hevesen vert a szive! Az első szerelmes levél elképzelhetetlen mily roppant izgalomba ejt! Lázas örömében alig birt magával.

Sándor újra visszaült az asztal mellé; a lámpa szép arcára vetődik, nagy kék szemei Mari felé vannak irányozva s 8, félve e tekintettől, lesüti szemeit. A felolvasás ezalatt tovább foly egyhangúan, megszakítás nélkül. Mennyire sze- lette volna Mari elolvasni azt a levélkét, mely úgy égette a kezét! Fél óra telt el. Egy századi Végre . . . abbahagyják, hozzá kezdenek teázni, csevegni. Ők kerülik egymást, nem mernek egyI

mással beszélni. Mit is mondanának? Szétoszlik a társaság.

Mari belépve szobájába, hol egyedül érzé magát, remegő kezekkel bontotta fel a levelet: csak egy kis lapocska volt benne — finoman beírva. Azt Írja, hogy szereti őt s hogy az éjjel ablaka alatt leend, könyörög, hogy hallgassa ki egy pillanatra.

Arra a gondolatra, hogy Sándor oda jön, hogy talán mások is meghallhatják lépteit, remegő félelem fogja el. Nem tudja, hogy mire határozza el magát. Tudatni véle, hogy mondjon le vakmerő tervéről, lehetetlen.

Lábujhegyen az ajtóhoz megy hallgatózni. Semmi ... a ház csendes; az ablaknál, mely félig nyitva van, hasonlóan semmi. Fellélegzik. Talán nem fog eljönni Sándor. Egyenest áll, kezét szivére szorítva, hogy elfojtsa annak heves dobogását. Egyszerre csak a porondon léptek zaja hallik s egy alak tűnik elő a ragyogó éj halovány fényében. Ó az, az ő sugár termete az. Az ablak alá érve, — mely nem nagyon magasan van a föld színétől — megáll mozdulatlanul. Várakozik. Bizonytalanság s kétség szállja meg lelkét. Vájjon fog-e beszélni vele Mari ? Nem . . . Nem . , . Nem akar, s hogy elejét vegye neta- láni illetlenségeknek : bezárja az ablakot, hálószobájába menekül, ráborul egy kerevetre, fejét a vánkosok közé temeti. Se látni, se hallani nem akar. Itt találta a hajnal. Ezután kinyitja az ablakot, a fris, balzsamos lég behatol a szobába ! a nap sápadtan és szürkén két fel, a természet komor, minden borongós napot jósolDe ime hallatszik a reggelire hivó csen- getyüszó, sietni kell a többiekhez. Remegve lép

be az étterembe. Arca halovany. Nyugtalankodva tudakozódnak hogyléte felől.

— »Talán nem aludt az éjjel ?« E szavakra érzé, — hogy elpirul, nem mer válaszolni, félve, hogy hangjának reszketése el találja árulni.

Tizennyolc éves korában a leány nem tud még tettetni.

Egyedül Sándor hallgat.

Tekintetéből szemrehányást és mély levertséget olvasott Mari. Igyekezett őt kikerülni — egész délelőtt tenni való után lát, jön-megy s a házból távozva a kertbe siet, Egy magános fasorban sétál, ábrándozik, s ajka néha azt susogja : ,Ha a szerelem abban áll, hogy ily gyötrelem dúlja a szivet, akkor ezerszerte boldogabb az, akinek szive örökké érzéketlen marad.«

Egy padra ül s a körötte eső virágokból csokrot köt. Egyszerre árnyék takarja el a nap sugarait; felemeli fejét s összerezzen, midőn Sándort látja maga előtt.

— Miért nem jött Mari — mondá neki Sándor — az éjjel egy pillanatra az ablakhoz ? Tehát csakugyan teljesen idegen vagyok Önre nezve ? Igen óh látom; mi rósz lett volna abban, hogy egy barátságos szót intéz hozzám ? De az ön szive néma! így hát igazán gyűlöl engemet ? 1

— Nem viszonzá Mari — nem, de annyira féltem öntől, hogy bezártam az ablakot.

— Ha fél tőlem, akkor mégis szeret egy kicsit !

Leült Mari mellé ! Viruló zöld lombboltozat borult foléjök, félhomálylyal takarva be a két szőke, egyformán szép, egymás felé hajló fejet. Mari kék ruhában volt, alabástrom — rózsás kezét térdére nyugasztá, hullámzó, szőke

Mai számunkhoz egy ív melléklet van csatolva,