Zemplén, 1886. augusztus-december (17. évfolyam, 33-52. szám)
1886-09-19 / 38. szám
Sátoralja-Ujhely, 1886. szeptember 19. 33. sz. Tizenhetedik évfolyam. ELŐFIZETÉSI Ás : Egész évre 6 frt. Félévre 3 „ Negyedévre 1 frt 50 kr Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Eéíiratoi nem adatnak vissza. Egy es szám ára 20 kr. A nyílttérijén minden gar- mond8or dijja 20 kr. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉNMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE. (Megjelenik minden vasárnapon.) HIEDETÉSI DÍJ : hivatalos hirdetéseknél: Minden egyes sző után lkr. Azonfelül bélyeg 30 kr. Kiemelt, diszbetük s körzettel ellátott hirdetményekért térmérték Bzerint, minden □ centimeter után 3 kr. számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések a „Zemplén“ nyomdájába küldendők. A hazafias vármegye. jMegzendült a Sátorhegy orma .... örömében.* íme ! az ige testté lett. Zemplén vármegye közönsége az i°/0-os közművelődési pótadót, a szorongatott hazának hozandó emez újabb áldozatot, páratlan egyértelműséggel és lelkesedéssel vállalta magára. Üdv és elismerés érte a nemes vármegyének, mely ilyen fényes jelét adta újólag hazafias tradiczióihoz való törhetetlen hűségének! Rég látott e törvényhatóság díszterme lélekemelőbb tanácskozást. Az arcokon ki- gyult a nemes hév, a szemekben ott égett a lelkesedés szent tüze s a beszélők ajkairól ; elszálló hangban ott reszketett a túláradó hazafias érzés elfogódottsága. Mindenki mélyen érezni látszott a pillanat jelentőségét. Mindenki szólni szeretett volna, hogy nyilvánosan pecsételhesse meg nemzete iránt érzett őszinte szerelmét s annak jövője érdekében vonakodás nélkül nyújtandó áldozatát. Mintha csak a ,szent öreg* kelt volna ki egy pillanatra széphalmi mauzoleomából s belépve a megye nagytermébe, ö ihlette volna néma ajkaival a tanácskozókat egy emberként lángolni fel a nemzeti nyelvért. >\tit én nem egészen dicstelenül kezdek, Folytasd te . . . teljes dicsőséggel.* Mintha ezt mondta volnak annak a vármegyének, mely az ő porait őrzi s mely Rákóczit és Kossuthot szülte a hazának. Kicsoda vehetné el az édes anyától azon örök és szent jogot, hogy gyermekeivel magát megértesse? Kicsoda tilthatná el mi magyar hazánkat attól, a mit a világ minden más országának megenged, hogy a fiákhoz, a kiket kebelén táplál, a maga nyelvén szólhasson? A feudális viszonyok megszűntével úgy is ez az egyetlen államfentartó és nemzetösszetartó kapocs. Mig volt ur és jobbágy, addig megvoltak a nemzeti állam bástyái és és őrei az idegen ajkú vármegyékben is a magyar földesurak személyében. Mig volt .nemes* ember, addig volt tót-magyar és oláh-magyar is, mert magyar nemességénél fogva e nemzet testéhez tartozónak érezte és vallta magát az is, a ki nem tudott magyarul. Ma már azonban nincsen más külsó kifejezője az egységes magyar állameszmének, csak a nemzeti nyelv; igaz testvérekké levésünknek nincsen más eszköze, a hazaszeretetnek nincs más állandó biztosítéka, mint egygyéolvadás nemcsak érzelemben, hanem a nyelvben is. És mutasson nekem valaki államot és népet Európában, melynek egységes nemzetté , való szervezését s az uralkodó nyelv átalá- nositását nem hazafias eszközökkel segítették volna elő úgy a múltban, mint a jelenben is az állami-, territoriális kormányok s per eminentiain maga az uralkodó nemzeti társadalom? De hiszen ez annak a nemzetnek, mely államfentartásra vállalkozik, kötelessége is. Kötelessége nagy feladatának érdekében, melyre magát reá szánta, hogy t. i. azoknak, kik az általa állammá szervezett területen együtt élnek, nemcsak védelmet biztosít, , hanem általában anyagi, erkölcsi s kulturális elöhaladásuk s tökéletesedésük és boldogságuk föltételeit számukra megszerzi. Bennük az egységes anya-állam iránt való sze- retetet öntudatra ébreszti s munkálja. A velünk egy államot, de egységes nemzetet még nem alkotó nemzetiségek mindaddig ki lesznek szolgáltatva lelketlen izgatok prédájának s következésképen elvonatnak rendeltetésüktől, megzavartatik lelkűk hármóniája, polgártársaikhoz és hazájukhoz való viszonya, mig velünk nyelvben is egyekké nem lesznek, érzelemben össze nem forrnak. Viszont attól a pillanattól fogva, hogy nemes intenciónkat megértik, csontunkból való csontnak, vérünkből való vérnek fogják magukat érezni s a pokol kapui sem vesznek többé diadalmat hazafi- ságukon és hűségükön. De továbbá ha valamely állam alapításakor nyert s századok viharában megerősödött jellegéhez híven, — hogy a maga állami céljait annál bizonyosabban megvalósíthassa — az államalapító s kultúrailag legfejlettebb nemzetiségnek európai rangra emelkedett s abszolút becsű irodalommal dicsekvő nyelvét hivatalos nyelvévé választja törvénykezésében, közigazgatásában s minden életnyilvánulásaiban: igazságtalanságot követ el más ajkú polgárai ellen, ha módot és alkalmat nem nyújt nekik e hivatalos állami nyelv elsajátítására. Ok velünk együtt védik ezt a hazát, viselik az országnak terheit ; jogaik és kötelességeik érvényesítésében, kulturális előhaladhatásukban, mindennapi kenyerök megkeresésében lépten- nyomon érzik azt a zsibbasztó nyomást, mely reájok az állami nyelv nem tudása folytán nehezül. Nem a mi édes kötelességünk-e őket ettől a zsibbasztó nyomástól megszabadítani, nehogy arra a gondolatra vetemedjenek valamikor, hogy mi vagyunk az édes-, ók pedig csak a mostohagyermekek, a hamupipőkék; nehogy azt képzeljék egy elkeseredett órában, hogy mi szándékosan tartjuk ebben á sötétségben csupán azért, hogy a magunk részére zsákmányolhassuk ki az állami nyelv tudásának előnyeit. / Es hátha még esengenek is e tudásért. Ha várva várják a napot, melyen magyarul szólhatnak, nem kényszerűségből, hanem égő szerelemből. Kik boldognak fogják vallani magokat azért a pillanatért, melyben a „Hazádnak rendületlenül* ajkukon magyarul megzendül, mint boldognak vallotta az a gör. kath. esperes,*) ki mikor a közművelődésért hozandó áldozatot megszavazta, úgy beszélt, mintha imádkozott volna, mondván: ,azt adja meg a kegyelmes Isten, hogy mire e hanyatló század véget ér, ne legyenek többé ezen a földön nemzetiségek, ha - nem legyen egy erős, nagy, magyar nemzet!* Pedig Zemplén vármegyének ilyen tótjai és ilyen oroszai vannak. A mi hazafias kötelességünk velük szemben könnyű és gyönyörűséges. Nekünk sem taktikát sem kényszerítést nem kell gyakorolnunk a magyar nyelv érdekében, ók kényszerítenek minket, *) Antalóczy Imre, l.-polyáni g. k. lelkész a vármegye közgyűlésén. Éljen! Szerk. hogy oszszuk meg velük testvériesen ezt a legdrágább kincsünket. Zemplén vármegye közönsége méltóan járt el önmagához. Örömmel hozta meg az áldozatot, hogy igaz testvérekké lehessenek szívben s szóban a vármegyének fiai, melynek földjét a küzdelmes múltnak annyi dicsőséges emléke teszi kegyeletessé minden hü fia előtt. Legyen áldott a kéz, mely az áldozatot nyújtja; s legyen áldás minden filléren, mely a legszentebb ügyért, a nemzeti közművelődésért áldoztatik. Palóczy Czinke István. Hannibal ante portás ! A félelmetes ellenség, a kelletlen ázsiai vendég immár kapuink előtt ólálkodik. A kolera Fiúméból az ország fővárosába tette át főhadi szállását. Támadási terve egészen világos. Csatahelyül szemelte ki egész hazánkat. Biztosan és gyorsan szállítja el fegyvereseit minden irányban. Kaszásainak utasításul adta, hogy ne kegyelmezzenek semmi szépnek, semmi épnek. Hadi sarcot követel ismét a magyar nép ezreiből, azokban a rettenetes arányokban, mint amilyenekben kierőszakolta áldozatait a hatvanas és hetvenes években. Nagy és baljóslatú hadjáratnak nézünk eléje. Pedig a hatvanas és hetvenes évek veszteségeit még ki sem hevertük. Több áldozatot követelt tölünk akkor az Isten haragja, mint a legelkese- redettebb ellenséges emberi íiatalom. Mélyebb és magasabb a legutóbbi két évtizednek közös kolerális sirhalma, mint amilyeneket kívánt Kő- nigréc, vagy a Sipka-szoros vidéke! Az aránytalan küzdelemben, a bacillusok láthatatlan miriád- jaival szemben, a tehetetlen parányi emberi erő huzza a rövidebbet. De még sem. Az ember esze, tudománya és hajlandó alkalmazkodásával a természeti erőknek fölébe kerekedhetik. Hallgassunk a tudomány szavára. Induljunk a főváros auktoritása, az országos tanács figyelmeztető szózata után. Vétkezzük le a mohamedánushoz illő keleti fatalizmust. Ne nézzünk kézösszetéve az elé, aminek jönnie kell. Ne kövessük Arkhimedes példáját, aki kedvteléseiben önfeledve bocsátotta szivéhez a pún buta gyilokját. És ami fő dolog, ne féljünk, hanem bátran, emelt fővel, nyugodt önbi- zalommol nézzünk szemébe az ellenségnek. A kik a kolera nagy hadjáratait diadalmasan túl élték, megmondhatják, hogy gyáva ellenség az. Vért szomjaz mint a fene vad, de a bátor szembe nézést ki nem állja. Mint öntudatlan anyagi erő az öntudatos szellem erejével szembe hátrálni lesz kénytelen. Előttünk fekszik a főváros járványbizottsága által elfogadott s proklamált óvóintézkedések s egészségügyi tanácsoknak hoszu lisztája. Ki is nyomatnók azt — ha rögtönös szükségét éreznék. Nem akarjuk azonban vármegyénk szakbizottságát hivatásszerű munkájában esetleg feszes helyzetbe juttatni. Megnyugtatásául közönségünknek elégségesnek véljük tudatni azt, hogy vármegyénk középponti kolera-járvány bizottsága e hó 20-án összeül; tanácsát, parancsát, rendeletéit részletesen stilizálja és kihirdeti majd, s talán permanen- ciában is marad. Tőlünk, a félelmetes erejű ellenséggel szembe néző ostromlottaktól csak az kívántatik meg, hogy fegyelmezett erővel kezdjük meg a defenzívát. Viseltessünk bizalommal és föltétien engedelmességgel vezérletünk iránt. Aki győzni akar többed magával, kell hogy a tekintély szavára hallgasson. A széthúzó erő önmagát emészti föl s egységes védelemre, ami itten fő dolog, nem képes. Addig is azonban, mig a vármegye középponti járvány-bizottságának utasításait meghallani alkalmunk lesz, tartsuk szem előtt a következő jelszavakat : köztisztaság, lelki nyugodtság, rendes és mérsékletes életmód. Mai számunkhoz egy ív melléklet van csatolva,
