Zemplén, 1886. augusztus-december (17. évfolyam, 33-52. szám)

1886-12-26 / 52. szám

Felhívás előfizetésre! A „Budapesti Hírlap® ujesztendővel pályafutása hetedik évébe lép. Megerősödve, támaszkodva a Magyarországon eddig hal­latlan sikerre, melyben részesült. A „Budapesti Hírlapinak a hazai művelt olvasóközönség vetette meg alapját. A lap eleitől fogva megértette a magyar közönség szellemét; minden pártérdek mellőzésével küzdött nemzetünk- és fajunkért, ez egyetlen jelszóval: magyar- síig ! Viszont az ország legkiválóbb intelligenciája is azonosította magát a lappal, fölkarolva azt oly módon, mely páratlan a magyar újság­írás történetében. Ez a ránknézve oly becses viszony, ez a nagy erkölcsi és anyagi támogatás bennünket arra kötelez, hogy mindazon felül, a mit eddig adtunk, napról-napra emeljük a »Budapesti Hírlap“ színvonalát s a mellett, hogy a hazafias közszellemet folyton kifejezzük, egyszersmind a lap dologi részében mindabból a legtökéletesebbet szolgáltassuk, a mi ma az európai újság fogalmát képezi. A hazai sajtóban máig a legfényesebb eredményt a „Budapesti Hírlap« érte el; legnépszerűbb, legelterjedettebb lapja az ország­nak, Közönségünk méltán megkívánhatja tőlünk, hogy szerkesztés, értesülés s hírszolgálat tekintetében, semmi költséget nem kímélve, lehető­leg kitűnőt adjunk. A külső dolgozótársak egész seregén kívül, szerkesztőségünknek annyi belső tagja van, a mennyivel egy más magyar lap sem dolgozik ; minden rovatot külön vezető gondoz, a helyi tudósitókon kivül, a kik a nap történetét írják. Minden fontosabb bel- vagy kül­földi esemény felöl rendes levelezőinken kivül saját Isztiloxi fu.d.ósitóin.12: értesítenek közvetlenül; s lapunknál a távirati szolgálat immár oly tökéletesen van berendezve, hogy elmondhatjuk: nem történik a világon semmi jelentékeny dolog a nélkül, hogy a „Budapesti Hírlap« arról rögtön ne adjon hű és kimeritö tudósítást. Mass Ivor báró, Rákosi Jenő, Balogh Pál írják más kiváló hazai publicistákkal híven a lap független, magyar, pártérdekeket nem ismerő szelleméhez. széleskörű összeköttetéseink alapján a legmegbízhatóbb forrásokból származnak. Az országgyűlési tudósításokat a gyorsírói jegyzetek alapján szerkesztjük ; mindent, a mi érdekes és fontos, egész ter­jedelmében adva s máskép is teljes képét nyújtva a tárgyalások­nak, a mely már a tudósítás elé irt bevezetésben tükrözik. Ma­gyarország politikai és közélete felől távirati értesülésekkel látnak el rendes levelezőink, minőkkel minden városban, sőt nagyobb községben is bírunk. manap már teljesen egy fokon állanak a világsajtó legjobban szer­vezett hírszolgálatával. Európa összes metropolisaiban Londontól Konstantinápolyig saját tudósítóink vannak, a kik úgy az ott tör­ténő eseményeket, mint az elektromos dróton oda futó híreket ne­künk rögtön megtáviratozzák. Nyomtató-műhelyünk berendezése és az óránkint kilencezer példányt nyomó Marinoni-féle rotációs sajtó lehetővé teszik, hogy még hajnali három órakor is bevehes- sük a lapba a legújabb híreket. A külföldi rendes tudósítókon ki- vül minden fontosabb esemény felől szerkesztőségünk külön kikül­detési! tagjai adnak gyors és bő értesítést. A „Budapesti Hír­lap« e célokra havonkint oly összeget fordít, mint a mennyi eze­lőtt io évvel még egy-egy hírlap egész költségvetése volt; de si­került is elérnie, hogy ma a legjobban, leggyorsabban értesülő orgánuma a sajtónak. Tárca-rovataik Teleki Sándor gr., Tóth Béla, Rákosi Viktor (Sipu- lusz) és több kiváló irók közreműködése mellett, a s Budapesti Hírlap*-nak egyik erőssége s mindig gondot fordítunk rá, hogy megmaradjon előkelő színvonalán. Az irodalom és színpad jelenségei­ről írott bírálatok, eszthetikai cikkek közönségünk kedvenc olvasmá­nyai ; belső és külső dolgozótársaink belletrisztikus, humoros, ter­mészettudományi, történeti, néprajzi stb. dolgozatok egész töme­gével látják el e rovatot, a mely mindig érdekes, tanulságos vagy mulatságos, e mellett soha sem szűnvén meg a jóizlést szolgálni. á nap! rovatokat kitűnő zsurnaliszták szerkesztik s a helyi értesülés ismert legügye­sebb tudósítókra van bízva. Azon az elven kivül, hogy gyorsan és hiven adjunk hirt minden nevezetesebb újdonságról, a mely a nap krónikájába tartozik, gondunk van rá, hogy a tárgy mindig elfo­gadható legyen, az alak pedig irodalmi és ildomos. Rendőrségi és törvényszéki rovatunk kiilön-külön szerkesztői a főváros sötét ese­ményeit is mindig oly hangon tárgyalják, hogy a »Budapesti Hírlap* helyet foglalhat minden család asztalán. És ezt semmi rovatban nem tévesztjük szem elöl, még a hirdetéseknél sem. a magyar gazda, birtokos, iparos, a mi tájékozására szükséges. kereskedő megtalálja mindazt, közelebb kezdjük meg Ohnet, a kitűnő francia regényíró legújabb művének közlését, mely az eredetivel egyszerre jelenik meg és tu­lajdonjoga kizárólag a »Budapesti Hírlap«-é. Negyedévenkint fogunk adni legalább egy eredeti magyar regényt; még a téli szakban Vértesi Arnoldtól^és Reviczky Gyulától. A „Budapesti Hírlap« naponkint rendesen HP^T* 18,000 példányban jelenik meg, mozgalmas időben pedig 20—25,000 példányban.-ü-z előfizetés föltételei: Egész évre . . 14 frt - kr. Negyedévre ..................... . 3 frt 50 kr. Félévre .... 7 frt — kr. Egy hóra ...... ) Az előfizetések vidékről legcélszerűbben postautalványnyal eszközölhetők következő cim alatt: A „Budapesti Hírlap“ kiadóhivatalának, Budapest, IY. kerület, kalap-utca 16-dik szám. Budapest, 1886. évi december hóban. Tisztelettel CSUKÁSSI JÓZSEF és RÁKOSI JENŐ Mutatványszámokkal ingyen szolgálunk. szerkesztők és kiadótulajdonosok. 2692. tk. 1886. sz. Árverési hirdetmény. A homonnai kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Kulyha György végrehajtatónak Bacsa Hollendus Jakab végrehajtást szenvedő elleni 39 frt tőkekö­vetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a s.-a.-ujhelyi kir. törvényszék (a homonnai kir. járásbíróság) területén lévő Tót-Volova községe és határában fekvő, a tőt-volovai 32, sz. tjkvben A I. 1—28. sorszám alatt foglalt 4/s-ad volt úrbéri bel- és kültelekbőf !/, részben Bacsa Hollendus Jakab végre­hajtást szenvedőt illető jutalékra az árverést 487 frt 50 krban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1887-ik évi január hő 24-ik napján délelőtti 9 órakor Tót-Volova község házánál megtar­tandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának IO°/0, vagyis 48 forint 75 krajezárt készpénzben vagy az 1881. LX. t. ez. 42. tj-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. november hó i-én 3333- sz. a. kelt igazságügy miniszt. ren­delet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kikül­dött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t. ez. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezésé­ről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Homonnán a kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóságnál, 1886. évi szept. hó 29-ik napján. Hornyai, kir. albirő. TK. 3272. sz. Í886Í Árverési hirdetményi kivonat. A homonnai kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, bogy Friedmann Markusz végrehajtatónak Ha- vaj József végrehajtást szenvedő elleni 20 frt hátralékos tőke- követelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a s.-a.-ujhe­lyi kir. törvényszék (a sztropkői kir. járásbíróság) területén lévő Bodzás községe és határában fekvő, a bodzási 18. számú tjkvben A I. 1—20. sorszám alatt foglalt '/a volt úrbéri bél­és kültelekből, valamint az ehez tartozó legelő- és erdő-illet- méuyből felerészben Havaj Józsefet illető jutalékra az árverést 434 írtban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1887. évi január hó 31. napján délelőtti 9 órakor Bodzás községe házánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is el­adatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárá­nak io°/0-át, vagyis 43 frt 40 krt készpénzben, vagy az 1881. LX. t. ez. 42. §-ban jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi nov. hó i-én 3333. sz. a. kelt igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt övadékképes értékpapírban a ki­küldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t. ez. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelye­zéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Homonnán, a kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóságnál, 1886. évi szeptember hó 29-én. Hornyay, kir. albirő. á közgazdaság! rovatban

Next

/
Thumbnails
Contents