Zemplén, 1886. augusztus-december (17. évfolyam, 33-52. szám)
1886-12-26 / 52. szám
Sátoralja-Ujhely, 1886. deczember 25. 52. sz. Tizenhetedik évfolyam. ELŐFIZETÉSI ÁS: Egésa évre 6 frt. Félévre 3 „ Negyedévre 1 frt 50 kr Bérmeutetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratos nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 kr. A nyílttérien minden gar- mondsor dijja 20 kr. tMPLÉI Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉNMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE. (megjelenik minden vasárnapon.) HIEDETÉoI DÍJ ; hivatalos hirdetéseknél: Minden egyes szó után 1 kr. Azonfelül bélyeg 30 kr. Kiemelt, diszbetük s körzettel ellátott hirdetményekért térmérték Bzerint, minden Q centimeter ntán 3 kr. számittatik. ÁTlandő hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések a „Zemplén“ nyomdájába küldendők. Előfizetési felhívás. A »Zemplén« XVII. évfolyamából ez az utolsó szám. A pár nap múlva megifjodó évvel a .Zemplén* is uj évfolyamot kezd s pályafutásának XVlII-ik évébe lép. A lap szellemét ösmeri olvasó közönségünk. Prográmm-litániát nem írunk; hanem : legszigorúbb feladatunknak fogjuk tekinteni ezután is teljes függetlenséggel, ügyszeretettel és igazsággal szolgálni a társadalmat, a közérdeket, különösebben pedig vármegyénknek szellemi és anyagi érdekeit. Eboeli feladatunk teljesítésében iparkodni fogunk tárgyilagosak lenni. A dolgot a személytől mindig külön választjuk. A személyeskedésből eredő herce-hurcákat kizárjuk lapunk kereteiből. Röviden szólva : fő törekvésünk lesz a jövőben méltóknak maradni múltunkhoz. Lapunk csak külső beosztásában fog változás alá esni. Nevezetesen pedig változni fog annyiban, hogy a hivatalos résznek fogjuk átengedni rovatainkban az elsőséget. Tesszük ezt azért, hogy a hivatalos közlemények mindenkor teljes összefüggésükben a főlapon foglaljanak helyet, és a melléklet elhányódása miatt a hivatalos tudnivalók csonkulást ne szenvedjenek. A laptulajdonos a »Zemplén* számait ezután is rendszerint másfél Ívnyi, olykor két ívnyi terjedelemben lógja kiadni. A szerkesztőség pedig uj évtől kezdve még két rovattal fogja gazdngitni a lap tartalmát. Ezek egyike: ,Hírek a nagyvilágból« másika: ,Hírek az országból« lesz. Gondoskodtunk arról is, hogy az ország fővárosában történtekről hetenkint legyen levelünk. A változatosság szempontján kívül ez uj rovatak nyitásánál abból a feltevésből indultunk ki, hogy vármegyénk legtöbb felvidéki községében az országos hírlapirodalomnak egyes-egyedül megjelenő terméke a .Zemplén« lévén: a nagy világot érdeklő és az országban közfigyelmet keltő esetek és események miben állásáról községeink különben éppen semmi tudomással sem bírnának s szellemi látókörük távolsága úgy szólván szőkébb lenne, mint községeik határának szerény területe. Célunk tehát községeink népének tudni vágyását élénkebben felkölteni s azt tőlünk telhető módon kielégíteni. A lap előfizetési ára nem változik. Munkatársainkul felkérjük a községi jegyzői kart. Lapunk, ha a vármegye külső életének is hű tükre óhajt lenni: ebbeli törekvését csakis Zemplén vármegye népes jegyzői karának lelkes közremunkálásával érheti el. Végül midőn köszönetét mondunk mélyen tisztelt előfizetőinknek az anyagi pártolásért, igen tisztelt munkatársainknak pedig a szellemi istápolásokért: kérjük őket, hogy a reánk váró jövőben se hagyjanak el bennünket. Járjanak velünk karöltve; sőt számban és erőben szaporodva, izmo- sulva: engedjék nekünk remélleni, hogy a .Zemplén* nemcsak egy uj évfolyamnak, de egy zebb jövőnek is z el éje. Legyen a * Zemplén« a vármegye összes lakosai szellemi szükségletének egyik nélkülözhetetlen fedezete ! Ezzel a reménynyel és bizalommal tesz- szük le a tollat, melylyel a kegyeletes örökségként reánk maradt .Zemplén* XVII. évfolyamát a végéig megírtuk. És fel vesz- szük a tollat a XVIII, kötet megírásához — ha azt az égieg is úgy akarják, mint ahogyan mi óhajtjuk. Midőn búcsúzunk a múlttól: [üdvözöljük a jövendőt. T Á H O K Karácsony. Egy titkos kin emészti szivem, Néven nevezhetetlen éjsötét . . . Nincs arra ir. Szent könyvek szent igéi El nem mulasztják, s a fakó betűkből is Miként ha láthatatlan szellemárnyak Szállnának s gyötört fülembe Súgnak, susognak egyre, folyton Csodás kérdéseket, minőkre Nincs válasz ; ám viszhangjuk itt marad A szivben agyban; dúlja gyötri őket : Miért a lét, hol van a vég, a kezdet? Van-e örök rend? S van-e elmúlás? Vagy minden átmenet csak itten, S a lét csak egy rövidke felvonás Ott abban a monstre tragődiában, Amelynek cime : Örökkévalóság ? ! . . . Felelj reá te ódon biblia ! Susogjatok ti holt faágak ! Szólj végtelen fehérlő szemfodél ! Örök fényű hold, csillagok, nagy ég, Te ! Ti holtak lenn a sírban, piramisok Csendes lakói: porló múmiák ! . . . Csak csend . . . csak csend. Nincs semmi válasz . . . Hallgat a holt. A csillagok lobognak, fuj a szél. Tört ág recseg ... de haliga . . . haliga ! Távolról mintha szó hallatszanék. A légen által rengve-ringva Csengő harangszó ujjongó danája. Száll, száll és mintha tisztán, érthetően Kiáltaná: ,,Üdv a világnak ! Megszületett Krisztus urunk!“ Igen! Igen! sugár hatott az éjbe — Kicsiny harang, én értem igédet, S megtisztult szívvel, hálatelten Térdemre hullok én is és kiáltom r „Hozsána néked Emberisten ! Szent Megválté hozsána! Kempelen Farkas. Karácsony estéje. A „Zemplén* eredeti tárcája. Hozsánna néked! Harangok zúgnak. Hirdetik, hogy az idők rendje Messiást adott a földnek ! A malasztteljes szívből ájtatos ajkakra tör az ige. »Megszületett a Fiu-Isten ! Hozsánna 1« Künn minden csendes ! Csak a harangok zúgják: Haleluja! Hozsánna! Künn minden csendes, de annál zajosabb van benn. A fehér abroszszal terített asztalon van a karácsonyfa tele csecsebecsével A kis Poldikának meg a Zsófikának hozta a! „Krisztkindli”. De milyen okos is, az a Krisztkindli hogy meg tudta választani a mákos patkót Zsófikának, meg a kardot Poldikának. Hogy tudta mi az eszményképük: az aranyos, okos kis Krisztkindli! Az anya gyöngéden férje vállára hajtja fejét s kar a karban, boldog mosolylyal ajkon szemlélik a két kis tacskót, mint ugrándoznak örömükben. — A mákos patkót nekem hozta! — Nekem meg kardot, paripát. Papácska hát a Pistának semmit sem hozott a jó Krisztkindli ? A Pistának ? Adjon az isten magyar hazánknak, vármegyénknek, munkatársainknak és olvasóinknak, e ma holnap lepergő év elmúltával -- boldog uj esztendőt! S.-a.-Ujhelytt, 1886. évi dec. hó 25-én. A szerkesztőség. A kiadóhivatal. A szeretet ünnepén. Mint a fáradt vándor, ha puha, árnyas helyre ül édesen pihenni, vagy mint a költöző madár, ha nagy utján a tengeren himbálodzó hajó árbocára szállhat uj erőt gyűjteni, úgy van az emberiség az ünnepnapokkal. Minden ilyen nap egy-egy oázis, egy egy határkő, a melynél jól esik és szükséges is megállni. A pihenő ember elgondolkozik az elhagyott utón, az elért eredményeken s ezekhez vetve a jelent is: sejtéssel mérlegeli, találgatja a jövendőt. A jelen, valamint képe a múltnak, azonkép tüköré a jövőnek ; de csak arra az emberre nézve van ez igy, a ki igazán dolgozott a múltban, tevékenykedik a jelenben s előkészitgeti a jövendőt. Szóval: minden épülethez előbb alapok, azután falak kellenek, hogy a tetőre következtetni s azt fel is rakosgatni lehessen Már a példabeszéd azt mondja : „Ki mint vet, úgy arat.* Azaz: vetni, szorgalmatoskodni kell, hogy az aratás az előny bekövetkezzék. Az öntudatos embernek azonban minden dolgánál alkalmazkodni, számolni kell egy nagy tényezővel — az ős idővel. Az idő kereke csak fut, csak forog lefelé. Egyik esztendő menthetetlenül elnyeli a másikat. Az emberek mestersége hiába való az idővel szemben, ezt megállítani lehetetlen. A rohanó idő óceánja magába temet mindent ; örvényébe kavarja és beiszapolja egyformán a szépet és a rútat, a jót és a roszat. a nagyot és a kicsinyt. A végtelen időben épen úgy elenyészik az öröm. mint a bánat ; épen vagy lelohad a lelkesedés, mint véget ér a közöny. Legjobb orvos és legjobb öldöklő-angyal, az ős idő 1 Mikor a gyarló ember ilyen mérhetetlen Az apa arcáról eltűnt a boldog mosoly. Az anyja gyöngéden vonja magához a redős homlokot, s csókjaival halmozza. A Pistának ? Hol van az most. Úgy szereti apja, anyja, mégis világgá ment, ott hagyta őket. Miért ? Mert apja egyszer meg találta ütni. Hát nem azért apja-e ? Apja — aki büntet, mert szeret és szeret ha büntet. De Pista makrancos fejével zokon vette a dolgot és szó nélkül világgá ment. Hat hónapja se gólya se fecske hirt nem hozott róla. Zsófika tovább fecseg. — Mamuska! kivel osztatja szét most a Krisztkindli a patkókat ? Nincs itt a ki szokta : a Pista? Hallgass pici 1 a Pista rósz, a Pistát nem szeretem. S mig ajka azt mondja : »nem szeretem« úgy szeretné azt a rósz gyermeket karjaiba zárni, keblére szorítani, s csókjaival elhalmozni, hogy miért olyan rósz ? A kis Poldika az alatt a képes könyvek közül előkotor egy kis perselyt, kivesz belőle négy fehér pénzt, oda tartja apja elé. — Most is küldjünk a kis Krisztuska által a szegényeknek, kik éheznek, fáznak. A Borosa vigye el a templomba. — Aranyom, még nem felejtetted el tavalyról ? Igen gyermekem, mikor legboldogabbak va gyünk, jussanak eszünkbe a szegények: fütött szobánkban a didergő, telt asztal mellett az éhes, s jó ruhánkról a rongygyal fedett. Akkor szeretni fog a Krisztuska. A Borcsa cseléd ez alatt feltálalja a mézes- mákos csuszát és töltött káposztát. csatolva, Mai számunkhoz egy ív melléklet van
