Zemplén, 1886. augusztus-december (17. évfolyam, 33-52. szám)
1886-08-29 / 35. szám
Sri a-Ujhely, 1886 augusztus 29. 35. sz. Tizenhetedik évfolyam. TÉSI ÁB: 6 frt. 3 „ 1 frt 50 kr tlen levelek kezektől foknak el. lem adatnak ssza. a ára 20 kr. i min dón gar- dijja 20 kr. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉNMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE. (Megjelenik minden vasárnapon.) 3ISDBTÍSI DÍJ : hivatalos hirdetéseknél: Minden egyes szó után lkr. Azonfelül bélyeg 30 kr. Kiemelt, diszbetük b körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint, minden □ centimeter után 3 kr. számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések a „Zemplén“ nyomdájába küldendők. „Zemplén“ gyásza. lalmi életünknek egy kimagasló ;mes keblű barát, a rendithetet- a nyájas ajkú dalnok: Ih Elemér meghalt! ■nyes elmére borult az elmúlás • \ •• : y kincsekkel gazdag tárna omCt OSSZ^ • 'V. • ' i zzá közel, nagyon közel álltunk, jk keblének gazdagságát, érez- k v t/.c nának melegét, kik számtalanra ttunk üdülést a tisztán buzogó <edélyének kiapadhatatlan huni tudjuk mit veszített egy ily oh ej ítével az emberiség! acsarodik szivünk a fájdalomtól, szökken a keserű köny, midőn egymásra tekintünk s görcsös s-v .: ük ki a végzetes szót: »meglyen égető a férfi könynye! . . . munkás lelke már visszaröppent ián kiindult: az alkotó erő lé- Felhantolt sírja fölött meg fog z átvonuló hoidsugar, hogy dúrba vonja a könyázott rögeket, édes ábrándok egykori tűzhe- 11 ő szivét takarják. A fülemile torba fogja rakni fészkét, hogy óditó szelleme édes dalokra ih- i'ic: yeit. gyedül mély bánattal sújtott csa- ő; nemcsak elborult arczu baltiak igényt az ő szivének me- 'bánásához : ott égett az ő kebA ft 0 X A, n ki e helyről is a humor forrása gje át a „Tárczát” gyászunknak mé- e. A holdvilágos fény illik a mi szikre ráborult a gyásznak éjszakája. )moly órában. *) a lelkem e porhüvelyt, mába visszatér, napon én jó hitvesem, :led ezekre kér : m fa és egyszerű legyen, )rIadozzék velem ott . . . . volna drágább énnekem, dől azzal egy halott ? 1 volna drágább énnekem, éltem, szegény valék 1 íyban — ha borús volt delem — jyen derült az ég ?! . . 1 a tömegnek ítéletét, is csak látni szeret ; dörzsöli egy kissé szemét, ha kell, mindjárt nevet. : hogy vesztés fölötti bánat e az a köny . . . íz ember, részvétet láttat, seje rideg közöny . . . etése képét lelki szemei elé varázsló költőnek ijes versét régebben kiadott költeményei kőiében a legigazabb hazafiság lángja; átölelte emberszerető lelke az egész világot ; értette az öröm és fájdalom nyelvét ; értette a nagy természetnek magasztos némaságát. Nemesen gondolkozó, nemesen érző ember volt a szó legigazabb értelmében. Sokat vesztettünk mindannyian. Sok szunyadó eszme veszett el benne, melyeknek életre ébredését eszközölhette volna. Hivatva volt arra, hogy közmivelődésünk vezérharezosai között ragyogjon ! Nagyobb tért világíthatott volna be az az elm&láng, mely ama roskadozó hajlékban égett. Ám ő nem vitte hegytetőre a hatalmas égi szikrát, hogy lángoszlopot gyújtson — megelégedett a szerény pásztortűzzel, a pásztortűz igézetes költészetével. Innen kaphatta el a futó szél egy-egy szép dalát, hogy a jó magyar nép ajkához ra- gaszsza azt, hogy nemzedékről nemzedékre szálljon a költőnek halhatatlan emléke. Önálló kötetben megjelent költeményei jó izű humorukkal, zamatos magyarságukkal, mély érzelemre valló közvetetlensé- gükkel értékes termékei szépirodalmunknak. A ,Petőfi társaság* tagjául történt választatása alkalmából székfoglalóul felolvasott három kis lirai verse három remek gyöngy a maga nemében. Többször feltámadt lelkében szükségérzete annak, hogy az irodalmi középpontra, a fővárosba, tegye át lakását s ottan értékesítse fényes tehetségét. Ugyde annyira szivéhez nőtt az a vármegye, hol bölcsője rengett ; annyira szerette azt a kört, melyben élt: hogy ezeknek az érzelSirom legyen sírja jó anyámnak — Ez a legforróbb óhajom — O s testvérem csak én reám várnak, Ki még hozzájok tartozom . . . Te pedig te, sötét életemnek Hűséges társa, jótevőm ! Ne add magad át a keserveknek, Ne busulj édes drága nőm ! Aki elveszi az én éltemet, A tiedet megtartja az . . . S tudd: hogy az árvák és özvegyeknek Az égből jön le a vigasz! Borúth Elemér. A temetés. Pénteken délután 5 órakor sereglett össze a nagyszámú résztvevő közönség, hogy drága halottunknak megadja a végtisztességet. Az ünnepies gyászszertartást dalárdánk nyitotta meg egy megható gyászdal eléneklésével. Ezután Fejes István ref. lelkész emelkedett föl a gyászravatal közelében s azon a mély melegségü hangon, a melyen ő oly annyira a szívhez tud beszélni, könyeket fakasztó búcsúbeszédet tartott a koporsó sötét üregében poriadásnak indult nemes szív fölött, mely mig élt, oly igazán nemes volt. Az elhunyt szép tulajdonságait, fenkölt lelkének magasztos törekvését, fogékonyságát a nemes eszmék iránt, keble hevülését, szive dobogását, mindenért, aminek társadalmi, emberbaráti szempontból előnye, értéke, becse van : mindezt igazi közvetlenséggel ecsetelte a derék pap, kiben az ébren levő költő beszélt az álmodozó költőhöz. Kevés szem volt, melyben a részvét fájó meknek befolyása alatt mindannyiszor lemondott a fényesebb sikerekről, melyek reá ottan, a irodalmi tűzhelynél, várakoztak. Alakított azután itthon önálló munkakört. Szülő vármegyéjének érdekei is szivén feküdvén, megteremtette a „Zemplénu czimü társadalmi heti lapot, szocziális törekvéseinek és munkásságának hirdetőjét. Több éven át kevés anyagi és szellemi támogatásban részesült. Sokat kellett fáradnia, küzdenie, mig lapja -— mostan szerkesztőjének gyászjelentése — annyira gyökeret vert, hogy fentarthatása biztosítva lett. Munkás életet élt. Nyomot hagyott maga után. A legtöbb felett összecsapnak a hullámok és nyomtalanul tűnik el. Ha a társadalom nem ösmer is pótolhatatlan veszteséget, az elárvult családnak s ama hű barátoknak lelkében, kik körül, állták halálos ágyát s koporsóját, holtig betöltetlen marad a hely, az ő helye. Fájdalmas sebhely marad az, melyet elenyészteni kontár az idő, rövid az élet. Áldott az ő emlékezete! □ * * * A fájdalom súlya alatt roskadozó család gyászos jelentése igy hangzik : • . , Ozv. Steiger Alajosné szül. Evva Ottilia, úgy maga mint gyermekei: Andor, Gyula és Jolánka, nemkülönben Evva András és neje Balásházy Terézia s gyermekei, valamint Steiger Irma és számos rokonaik nevében fájdalomtól megtört szívvel jelentik hőn szeretett férjének, apjuknak, vejöknek és nagybátyjának Steiger Alajosnak, (Borúth Elemér) a Petőfi-társaság s Zemplénme- gye bizottsági tagjának és a „Zemplén" szerkesztőjének, f. évi augusztus 26-ik napján, reggeli 9 órakor, élte 53-ik, boldog házasságának 15-ik évében tüdösorvadásban történt gyászos elhunytát. Hült tetemei f. évi augusztus 27-én d. u. 5 órakönye ne csillogott volna a hatásos beszédre, melynek végeztével ismét a dalárda gyászéneke hangzott fel. A koszorúkkal elhalmozott koporsót ezután fölemelték az elhunyt legközelebbi barátai, fáklyák gyultak ki a költő porhüvelye körül s az édesbus zenének siró hangjainál megindult az impozáns gyászkiséret, hogy átadja Boruth Elemért az enyészet birodalmának. A temető néma hantjai között ismét Tejes István lelkész mondott nehány búcsúszót, majd Dongó Gy. Géza emelte fel szavát, s a nemes eszmék szolgálatában álló jó barátok, az elhunyt szellemtestvérei nevében mondott »Istenhozzádot* ahoz a nemes lélekhez, ki barátaink példányképe; társaságuknak góczpontja, lükktetö szive, — örömük. büszkeségük, gyönyörűségük volt mindenkor. Azután még egyszer fölzengett a dalárda gyászéneke s a sírba omló rögek tompa dübörgése tudatta, hogy az elhunyt költő hamvai fölött nemsokára kigyujtja az enyészet angyala az örökké égő szövétneket. Visszavonult a gyászkiséret, s újra csönd ütötte fel tanyáját a nehány perezre megzavart csöndes emberek hazájában, mely felé azok között, kik az elköltözött Boruth Elemért gyászolják, elvesztét fájlalják — oh be sokszor, számtalanszor tekint egy, könyben úszó szempár, oh be sokszor, számtalanszor sóhajt egy, fájdalmaiban megtört vérző szív ... Az a szempár, az a szív, a bánatos özvegyé, a ki a veszteség súlya alatt oda borul 3 árva gyermekére s átszellemülten a maró kínok között is lelkesülten suttogja ne- kiek tekintetével a távolban révedezve : — »Ilyen volt a ti apátok*. Legyen neki könnyű a föld. Hagyjátok aludni I — F. Mai számunkhoz egy fél ív melléklet van csatolva.