Zemplén, 1886. augusztus-december (17. évfolyam, 33-52. szám)
1886-12-12 / 50. szám
Sátoralja-Ujhely, 1886. deczember 12. 50. sz. Tizenhetedik évfolyam. ELŐFIZETÉSI ÁB : Egész évre 6 írt. Félévre 3 „ Negyedévre 1 frt 50 kr Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratos nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 kr. A nyílttérien minden gar- mondsor dijja 20 kr. EMPLEN. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉNMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE. (Megjelenik minden vasárnapon.) I HIRDETÉSI DÍJ : hivatalos hirdetéseknél: Minden egyes szó után lkr. Azonfelül bélyeg 30 kr. Kiemelt, diszbetük g körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint, minden □ centimeter után 3 kr. számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések a „Zemplén“ nyomdájába küldendők. „E- 2v£. EL Megdöbbentő az a tény, hogy mily csekély olvasztó erővel, mily csekély propagandára való képességgel bir a magyar társadalom az elszigeteltebb, nemzetiségi elemek közé került helyeken. Pedig szellemi központi tűzhelyet alkotni, az anyavárostól, a nemzeti középpont tűzhelyétől kapott tüzet szitani, kialudni nem engednie sőtazt mennél szélesebb körben világitó fénynyé fokozni, abból újabb, apróbb tűzhelyeket telepíteni: ez lenne a nemzeti kultúrát terjesztő egyedüli mód. Kölcsey Ferenc a magyar játékszín érdekében tartott remek beszédje jut eszünkbe: Vajmi máskép gondolkodtak ama számkivetett franciák, kik Ameriká- nak pusztáin élőbb építettek fráncia játékszínt, mint lakóházat maguknak. Nevessük ki őket, ha bátrak vagyunk, ha mellettük saját kicsinységünk éreztében kínosan el nem pirulunk! Nevessük ki e lélekkel tölt bujdosó csoportot, mely az Óceánon keresztül keblében viszi hazáját s az uj világnak még eddig lakatlan síkjára plántálja által! Meg van-é ma is a 1 é 1 e k: a magyar haza e lelke az anyagi (küzdelmek kellős közepébe dobott és az idegen elemek pusztájára számkivetett Magyország- ban ? Meg van. Csakhogy még ehhez e lélek növelése, gyarapítása kellene. A nemzeti szellemet megteremteni, nö. vélni és gyarapítani mi sem hivatottabb, mint maga a nemzeti irodalom. És mi büszkén mondhatjuk el, hogy T A ft 0 A, Olasz meleg napsugár a téli hidegben. — A „Zemplén« eredeti tárcája. — I. Ha ablakomon kitekintve látom, mint szállong anak a bópelyhek, mint sivit végig a szél, mint küzd a járó-kelő, hogy esernyőjét a kiforgatástól megvédje s egy másik kalapjába kapaszkodva két kézzel mint igyekszik azt fején visszatartani ; ha látom, hogy mint lesz napról-napra szürkébb a táj, sivárabb a természet s lakályosabb a kandaló környéke: lehetetlen, hogy gon- latim el ne kalandozzanak a messze távolba, hogy ne szívesen képzeljem el magam Kazsmir örök tavaszú völgye, vagy Olaszország derült ege alá. Jer velem kedves olvasóm utitársnak. Jer ! hagyjuk itt e tájat, e vidéket, hol oly kietlen pusztának látszik minden. A nagy természet haláltusát viv, búcsúzik az ősztől s megy a télbe át s a búcsú oly siralmas, oly megható látni minden percen, követni mindennap az átalakulást a mint veszti el ékességét. Nem ! e puszta szürke vidék nem az, hol nem rég még kalászok hullámoztak, hol tarka virág s zöld pázsit födött mindent, hol vigán dongott milliárdnyi apró szárnyas, hol ragyogó szinü pillangók kergetőztek a balzsamos illatú légben. Ott, hol azelőtt zöld lombos erdők diszlettek, madár dal zengett, száraz ágakat ver össze a szél, a melyeken csak egy egy sárgalevél maradt hü, hogy majd ezt is magával ragadja s elrejtse a fehér hótakaró, a természet szemfedője alá. A dalosok is ott hagyták, csak a magasban kóválygó varjú csapatból száll le egy-egy, károgásával hirdetve a tél bea magyar költői és szépirodalmi termékek telvék meleg hazaszeretettel, nemes lángolással, tiszta, salaktalan, eszményi rajongással a világ minden nemes gondolata iránt. Fájdalom! ezt a szép magyar irodalmat éppen maga a magyar nagy közönség álmos közönynyel fogadja. A nagy közönség vagy a kolportázs zsákmány-tárgya, vagy egyáltalában meg nem közelíthető. Ezért lennének szükségesek a vidéki olvasó körök mennél nagyobb számmal. Nemcsak azért, hogy a magyar irodalom-pártolás újabb körökre terjedjen ki, de azért is, hogy találkozási pontja legyen a műveltebb és művelésre hajló elemeknek; hogy a közös szellem hatalmából újabb erőt merítve, el nevesszenek a közöny, az anyagi küzdelem durva világában. A hazaszeretetnek mire van szüksége ? Nem a frázisoknak levegőbe épített légváraira, nem a malom alatti politika bodor füstöt eregető (nagy pipáju kevés dohá- nyu) köreire. Szüksége van intelligens középpontra, hova a magyar szellem áldozni megy, ahonnan a magyar szellem megerősödve tér meg. Nekünk magyaroknak a hazaszeretet nem egy fikcióban élő ábránd, melyet titkos szellemérintések tartanak ébren. Nekünk a hazaszeretet szent örökség, reális, valódi, szivünkbe szakadt örökség. De ha nem növeljük: elkallódik, elpusztul, elvész. A jól szervezett irodalmi pártolás, melynek hatalmas tényezőivé válhatnak az olvasó körök, mindenkibe bele^oltja a álltát; vagy egy fekete holló marad hü a száraz ághoz, busán néz maga elé, mint a temetésre jött pap. A nap is alig bir áttekinteni az egész min- denségre nehezülni látszó sürü ködtakarón, alig kél, már is leáldozik. Jer kedves olvasó, utitársam, ne nézzük a nagy haldokló végvonoglását, ne hallgassuk a sivitó szél siró, jajgató sóhajait, ülj a képzelet szárnyaira. Jer! hadd vezesselek el oda, hol örök üde zöld minden, hol lombosak az erdők, tarka virágok borítják a rét s völgyeket, hol nem oly fagyosan érint a napsugár s azúrkék égről tekint majd le reánk. Jer ! a művészet, a dal s a szerelem országába,Európa virágos kertjébe : Olaszországba el. Sajátságos mily varázs hatással van mindenkire Olaszország. A gyermek megtanulja ös- merni szépségét, a karácsonyfa ágairól lelógó narancsról. Az ifjú vágyat érez a képek után miket látott, s miket képzelme színeivel még sokkal tarkábbra fest. A férfi szárnypróbáját Olaszországgal kezdi meg. Igaz ugyan, hogy nagyobb része kiábrándulva tér vissza, mert csak a lagúnák városáig, Velenczéig jut s Velencze nem alkalmas arra, hogy a kedélyt felvidámitsa. Mig Alsó-Olaszország úgy hat a kedélyre, mint egy kedves, szellemdus elbeszélés, mint egy fülbemászó dallamokkal telt operett, mely vérünket sebesebb keringésbe hozza, szellemünket könyeddé, repkedővé teszi : addig Velencze egy bus dráma, melankholikus hangulatba ejt. A kanálisok nehéz, fojtó lege; a fekete, komor gondolák; a néma csend, mit a gondolások figyelmeztető kiáltása s a koldusok kére- gető zaja zavar csak : kellemetlenül hat a város zajához szokott idegzetünkre s ha szépségeit, ha műkincseit meg is bámuljuk, még is szabadabban légzünk föl, midőn hajónkról csak a f nemzeti öntudatot, a fajszeretet melegét, a hazafias szellem delejes áramát. Az ,E. M. K. E.*, (fönséges firma melyben az erdélyi magyar közmive- lödési egyesület, mint Konstantin császár a kereszt szignuma alatt Makszenciust, lefogja győzni a magyar kultúrának agyar- kodó ellenségeit) hivatásához híven, sajgó sebekre kellettvén enyhítő balzsamot hoznia, az erkölcsi, a szellemi és az anyagi támogatás erejével sietett a magyar irodalompártolás segítségére is! Az „E. M. K. E.« éppen az egységes ' nemzeti szellem tényezője kíván lenni: ennek pedig a nemzeti irodalom a fő tényezője, fő eszköze. Alakuljanak tehát vármegyénkben is, minden valamire való községben, olvasó körök. Fejlesszenek mennél egészségesebb nemzeti szellemet. Élesszék és táplálják a hazaszeretet szent tüzét. Eszméljenek föl a falusi lelkészek, tanítók, a jegyzői kar, minden nemesen érezni tudó jó fia e nagy vármégyének. Hallgassák meg szavunkat. Kövessék a szép példát, az ujjmutatást. Egy nagy szellemi láncolat jöjjön létre a hazaszeretet nevében. Az „E. M. K. E.“ szívesen járul a rendelkezése alatt álló eszközökkel és módokkal a vidéki olvasó egyesületek kezdeményezéséhez és alkotásához. Tettre fel! j\ A közigazgatási bizottságból. Vármegyénk közig, bizottsága f. hó 7-én tartotta meg ez évben utolsó ülését. A szokatlanul nagy számmal elintézés alá került fontosabb ügyeknek tárgyalási rendje a következő volt: az alispán nov. ködbe burkolt város körvonalát s a »Santa Maria della salute“ tornyának csúcsát pillantjuk meg. Ne szálljunk le kedves utitárs e helyen ; ne is engedjük magunkhoz a magasba felhatni a »Sóhajok hídja" s a »Piombi“ épületének bor- zadalmas titkait; ne gondoljunk a »Dogek® s a »tizek tanácsának« véres munkájára: menjünk tovább. Nézd ott a távolban a szép Flórencz, a görbe tornyu Pisa s Carrara márvány hegyei mögött emelkednek az Apeninek havas csúcsai felfogva az éjszak fagyos leheletét s mig innen dermesztő hideg van, a túl oldalon a nagy Óceán partján félköralakban elnyúlva fekszik Olaszország üvegháza, a bájos Riviera. A Riviera közepe Genua, mely most is oly büszkén tekint a kikötőjében füstölgő száz meg száz kémény s sok ezernyi árbocra, melyek a világ minden részének kereskedelmi cikkeit ide hozzák, mint tekintett egykor, midőn Velencze gályáit semmisité meg: az övé a jelen s a jövő, mig a koldus Velencze csak múltja emlékeinek él. Valóban érdekes látványt nyújt e kikötő s az abban nyüzsgő élet. Apró ladikok jönnek- mennek egyik hajótól a másikhoz, játékszerekhez hasonló apró gőzhajócskák vontatják ki s be az óriási, egész városrészhez hasonló hajókat. Gépek ereszkednek be azoknak mélyébe s hozzák föl a zsákok, ládák végtelen mennyiségét ; mások meg ismét tele rakják áruikkal e nagy alkotmányok telhetetlen gyomrát s a merre a szem néz, mindenütt barna, elszánt, vihar s veszedelem edzett matróz-arcokat s alakokat lát, kik hoszu utjok fáradalmait pihenik ki s boldogan szívják kurta szárú pipáikat a biztos alapon, melyet nemsokára s ki tudja hányadikszor s ki tudja nem-e utoljára, az árbockosár szédítő magasságával kell majd felcserélniük. csatolva. Mai számunkhoz egy fél ív melléklet var
