Ujhelyi Hirlap, 1924 (27. évfolyam, 1-56. szám)
1924-03-01 / 17. szám
(2) 17. szám ÚJHELYI HÍRLAP 1924. fvi március 1 éjszakát átvirrasztani, hanem egyenesen káros a városra nézve, mert megfosztja a helyzet lolytán kialakulható idegenforgalmától. A kisállomáson várakozó idegen utasok szívesebben töltenék éjszakájukat a városban és ezen az utón egy bizonyos mérvű — minden esetben azonban a városra jövedelmet jelentő — idegenforgalom keletkezne, amit, ahelyett, hogy előmozdítana minden illetékes hatóság, minden módon meg akadályoz, sok és szükségtelen kellemetlenséget szerezve az utasoknak, megfosztva a várost az idegenforgalom előnyétől. Ebben az ügyben a Társulat elnöke, Schweiger Márk egy küldöttséget vezetett Thuránszky főispánhoz és kifejtve a sérelmeket, közbenjárását kérte a város érdekében. A főispán, annak kijelentése mellett, hogy a fölpanaszolt anomáliákat személyes tapasztalatból is tudja és azok megszüntetése érdekében már el is járt, közölte a küldöttséggel, hogy a napokban egy 'Ynagyar-cseh közös bizottság fogja tárgyalni a határforgalmi kérdéseket Ujhelyben és felhívta őket, hogy panaszukat és kérelmüket ezen bizottságnak adják majd elő, ahol az ő támogatására feltétlenül számíthatnak. vagy pedig a létszámot szaporítsuk, ami viszont nagy megterhelést jelentene közvetve az adófizetőkre. Túlzott az az aggodalom, hogy' az adófizetőknek itt órákat kell majd elvesztegetniük. Ha a közönség — mint rendszerint szokása — nem hagy mindent az utolsó napra, úgy semmi fennakadás sem lesz, mert egy-egy féllel kb 3 —5 perc alatt el tudjuk végezni a dolgunkat, hisz nem csinálunk egyebet, mint hogy a bélyegeket számoljuk és semmisítjük meg. Ilyenformán kettéválasztjuk a bélyegszámolás és az ellenőrzés munkáját, miáltal módunkban lesz a törvény és rendeletek által megszabott kötelességeinknek a mai létszámmal is megfelelni. Egyébként a jövőben még egyszerűbb lesz a dolog. Most az idő rövidsége miatt nem volt módunk a jelentkezésre beosztást csinálni, de a jövő hónapban előreláthatólag már pontos jelentkezési időbeosztást közlünk, melyben minden egyes foglalkozási ágnak meg lesz állapítva a jelentkezési napja A közönség tehát ne nyugtalankodjék, nem fog sok időt vesztegetni, ha rendszeresen fognak jönni és nem akar mindenki — az utolsó lenni. A kereseti adó uj tételei. A forgalmi adó ellenőrzésének uj rendje. Lapunk legutóbbi számában közöltünk a polgármester felhívását, melyben a forgalmi adót bélyegekben le- rovókat arra kötelezi, hogy minden hónap elseje és tizediké között d. e 8 — 12 és d. u. 2 — 4 óra közötti idő ben személyesen tartoznak forgalmi adókönyveikkel együtt megjelenni. Ez a rendelkezés — bár a lapok már régebben is közölték, hogy előreláthatólag ezt a rendszert vezetik be az egész országban —p bizonyos fokú nyugtalanságot keltett az adófizetők között, különösen azt kifogásolták, hogy ilyen módon órákat, esetleg egész napokat kell majd elvesztegetniük a könyveik bemutatása miatt. Illetékes helyen érdeklődtünk a rendelkezés oka és célja felől és a következő felvilágosításokat kaptuk, melyek alkalmasak a közönség megnyugtatására. Ez a rendelkezés nem országos, hanem tisztán újhelyi. Az oka elsősorban az, hogy a forgalmi adóügyosztály személyzete kicsi a munkáját elvégezni. Aközött kellett tehát válasz- anunk, hogy vagy a rendelkezés sze- tinti módon csökkentjük a munkát, A mai nappal lép életbe a pénzügyminiszter 22.000 számú rendelete, mely a változott gazdasági helyzetnek megfelelően megváltoztatta a a szolgálati (munkabér) illetmények után fizetendő kereseti add skáláját. lloti fizetéseknél az adómentes létminimum 50 000 korona, ezen felül Heti 1,250.000 koronán felül a fizetés minden egész, vagy megkezdett 150 000 koronája után még 11.000 korona adót kell fizetni. Havi fizetéseknél az adómentes tótminimum 200.000 korona, ezen felül 300 600 K. 70 140 K. 350 1100 » 80 220 n 400 1500 T» 90 300 n , 450 2000 7» 100 400 n 600 25«) 77 110 5«) n 550 3000 » 120 600 n 600 3500 77 íao 700 n 650 4000 7» 140 800 n 700 5000 n 150 900 »» 7uü 6000 77 160 1000 n 800 7000 » 170 110) » í 850 8000 7» 180 1300 » 900 9000 77 190 1500 t* 1000 JOC 10000 n 200 1700 » 1100 12000 7» 220 1900 n 1200 c o 14000 77 240 2200 n 1300 u. c 16000 1» 260 26C0 » 1400-Z. 19000 280 C o 3000 » 1500 u 01 N 22000 7) 300 u o 3500 n 1600 0) 25000 7» 320 4000 n 1700 30000 77 340 u. 1u 4500 n 1800 36000 77 360 hí <u 5000 n 1900 43000 r> 380 5500 n 2000 50000 77 400 6200 n 2260 65000 77 420 7000 ♦» 2400 80000 77 440 8200 n 2600 100000 n 460 9500 77 2800 120000 w 480 11000 » 3000 150000 77 Ö00 12500 n 3500 200000 77 550 16000 n 4000 250000 1) 600 20000 4500 300000 n 650 25000 » 5000 360000 >» 700 30000 M Havi 5 millió koronán felül a fizetés minden 750 38000 n egész, vagy m egkezdett 600.000 koronája után 875 50000 » még 45 000 korona adót kell Eizetni. 1000 62000 n 1250 75000 n — Emelkedik a bor ára. Az utóbbi időben fellépett általános drágulás a borrpiacon is éreztette hatását és a borárak az utolsó napokban negyven ötven százalékkal emelkedtek. Ausztriának a januári borkontingenst már teljes egészében leszállították és már a februári kontingenst is szállítják. Újabban Angliából mutatkozott némi érdeklődés a magyar bor iránt kompenzációs alapon, textilbehozatal ellenében. Gyakorlott könyvelőt azonnali belépésre keres nagyobb vállalat. Cím a kiadóban. Weisz Cmil angol terme Sátoraljaújhely, gr. Somogyi Ilon a-utca 11. szám {Pap sor) Kosztümöß, utcai ruRáR. RaSátoR, sp o rt-Rósz tűm öR elegáns, divat o s, elsőrangú kivitelben.