Ujhelyi Hirlap, 1924 (27. évfolyam, 1-56. szám)

1924-01-09 / 2. szám

(3) 2 szám ÚJHELYI HÍRLAP 1924. évi január 9 van és igy tavaszra végre Ujhelynek is lesz fürdője. Minden esetre örömmel regisztráljuk dr. Orbán polgármester ezen céituda tos és közérdekű ténykedését és re­méljük, hogy tovább fog haladni a most megkezdett utón, mert még igen sok rendbehozni való van ebben a városban. SZÍNEZ. A bemutatkozó. Ha idegen jött volna tegnap este az újhelyi színházba, a nézőteret látva azt hihette volna, hogy nálunk már erősen a vége felé közeledik a szini- évad és egy sokszor lejátszott, elcsé­pelt darab van műsorra tűzve — oly gyér volt a bemutatkozó előadás pub­likuma. Ennek a ténynek nem keressük az okát, de mint tényből leszűrjük azt a nézetünket, hogy a mostani színházi idény — valószínűleg — nem lesz hosszú életű, amit egyébként megerő sit Heltai igazgatónak néhány elejtett szava és megtett intézkedése is. Pedig kár egy ambiciózus színészek­ből álló társulatnak kedvét, ilyen hi­deg fogadtatással elvenni. Hogy meny­nyire kár, azt épp a tegnapi előadás bizonyítja. Ha ez a társulat ebből az üres, minden szellemi és zenei tarta­lom nélküli operettből annyit tudott kihozni, amennyit — az utazás és a nézőtér fagyos üressége mellett és ki­a kártyavár, össze fognak roppanni. Száz és százezer kar fog égbeemel- kedni és zsidó, keresztény, gazdag és szegény egymásra borulva, teli tüdő­vel fogja köszönteni a féléves nagy sötétség bukását s a diadalmasan fel kelő napot: „Hossz! Hossz! Hossz Hozsána Hossz !“ — Az embereket a tőzsde démonja megint elkábiija, a bankok tőzsdeszobái újra megtelnek ragyogó arcú közönséggel, a megbízá­sok száma óráról órára nőni fog, a kurzusok emelkednek s az emberek mohón kapkodják majd össze percrői- percre felfelé szökő kurzusok mellett a sok „jó“ papirt, hogy aztán majdan, hónapokon át megint nyögjék a nagy hosszt „a tőzsde hét sovány eszten­dejében“, a besszban, mely ép oly biztosan beköszönt majd a hossz után, mint ahogy a jelen kétségbeejtő sivár­ságában minden szomorú arcú papír­tulajdonosnak csak egy vigasztalása lehet, hogy bessz után — már csak a hossz jöhet. Sátoraljaújhely, 1524. jan. 4. Kelemen Ferenc hozott, akkor annak a társulatnak tag­jaiban van tehetség és van ambíció. Részletes bírálatot, éppen ezen kö­rülmények folytán nem akarunk mon­dani az előadásról és az egyes szerep­lőkről, csak általánosságban állapítjuk meg, bogy a közönség szívesen látta viszont egyes korábbi ismerőseit és szívesen fogadta az Ujhelyben először fellépő uj tagokat is. Szerda: Marinka táncosnő. Csütörtök : Bizáncz Péntek : Aranymadár. Szombat: Szépasszony kocsisa Vasárnap d. u.: Nebántsvirág. Vasárnap este: Szépasszony kocsisa A színház hírei. A DRÁMAI EGYÜTTES csütörtök este mutatkozik be Herczeg Ferenc hatalmas történelmi színmüvében, a „Bizáncz“ ban NAGY ANCI kedvéért, akit a kö­zönség már első fellépténél szivébe fo­gadott és akinek ebben van egyik pa rádés szerepe, tűzte ki az igazgatóság péntek esti előadásra az „Aranyma­dár“, Ujhelyben is nagy sikerű ope­rettet. MÉRSÉKELT HELYÁRAK mellett megy vasárnap d. u. a „Nebántsvirág“ ez a pompás operett. Az előadás helyárai : Prose, páholy 36.000, kis páholy 24.000, földsz. ülő I—VI. sor 6000, többi sor 4500. karzati ülő 2000 , diákjegy 1000 korona. EGY HÓNAPRA SZÓLÓ BÉRLE­TET hirdet a színtársulat igazgatósá­ga. A bérlet időtartama f. hó 15 étő! február 15 ig terjed és 10 előadást ölel fel. Ára ; páholy 280.000, földsz. ülő I—VI. sor 70 000 korona. Ezen egy hónapra szóló bérletek úgy Szi­geti titkárnál, mint a Hlavathy tőzsdé­ben válthatók. Ezen bérlet keretében előadásra kerülnek : Három Grácia, Tangó királynő, Szépasszony koc isa, Hattyulovag, Asszonyok bolondja, Mint ha álom volna, Trónörökös. Vörös ma­lom, Tökmag és Hazajáró lélek. H 1 R £ K. — Eljegyzés. Kállai Olgát, Dr. Kál­lai József nagymihályi ügyvéd, volt vár­megyei tb tiszti főügyész és a „Felső Zemplén“ politikai újság felelős szer­kesztőjének leányát Sylvester estéjén eljegyezte Bárkány Jenő eperjesi épí­tész mérnök. — Külföldi kö csönt kapnak a városok? Hir szerint egy svájci ér­dekeltség hajlandó magyar városoknak svájci frankban beruházási kölcsönt adni, amit három év alatt rendes ka­mattal svájci frankban kell visszafizetni. A kölcsönre lekötik az illető város vagyontárgyait. — Újságok árverése a Kaszinó­ban. Vasárnap délután 5 órakor fogja a Kaszinó a napi- és heti újságokat elárverezni. Az újságok eladása fél esztendőre történik. Kikiáltási ár az újságok előfizetési összegének 25ű/0-a. A vételár azonnal fizetendő — A ve­zetőség. — A Pesti Tőzsde uj számában báró Madarassy B?ck Gyula, dr. Po- povits Sándor, König államtitkár, dr. Szabóki Alajos, Péter jenő vezérigaz­gató, Marcali Henrik, dr Jakab László, Írtak és nyilatkoztak. Érdekes riportok számolnak be a Földhitelbank, a Föld­hitelintézet, a Betűöntődé, a vasipari vállalatok, a Papíripar, a Pallas, a Magyar Lloyd Művek, az Izzó, a Jel­zálogbank. a Nemzeti Hitelintézet, a Fiumei Rizs stb., tranzakcióiról. Ere­deti tudósítások számolnak be Német­országról, Svájcról, a bécsi tőzsdéről, Cistigh'oni és Stinnes üzleteiről. A tár­cák között a népszerű „látogatás egy bécsi bankigazgatónál“ és visszaemlé­kezés Lánczy Leóra azok, amelyeket különösen ki kell emelnünk. A Perei és Schacherer kábelgyár botrányáról, az idei cukorexport eredményéről, az árutőzsdéről számol be a lap még rész­letesen. A szokott autórovat és egy­heti árfolyamlap egészíti ki a lapot. Mindennemű sorsjegy és értékpapír- ügyben szívesen ad felvilágosítást a szerkesztőség, mutatványszámot küld a kiadóhivatal. Előfizetési árak: Egész évre 40.000, félévre 20.000, negyed­évre 10.000, egyes szám ára helyben és vidéken 1000 korona. Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest VI., Izabella ucca 43. Felelős szerkesztő: Lánczi Zoltán Kiadótulajdonos: Lnndestnann Miksa és Társa. Pénzszekrényt megvételre keresünk. Cim a kiadóban. o Kifutó fiú kó^yvnyomciánklian felvétetik. £§i?c2@£Sssi£®t fölvasa a kiadéhivatai Három Grácia, -- Taisgő királynő, — Szégtasszeny kocsisa, — Hattyulovag, — Asszonyok bolondja, — Mintha álom volna, — Trónörökös, — Vörös malom, -- Yöknsag és Hazajáró leiek előadására színházi bérletjegyek válthatók a hlavathy tőzsdében

Next

/
Thumbnails
Contents