Ujhelyi Hirlap, 1924 (27. évfolyam, 1-56. szám)
1924-12-31 / 56. szám
(3) 56 szám ÚJHELYI HÍRLAP 1924. évi dec. 31. iparos ifjak állami utazási ösztöndijának felújításáról es letárgyalta a Kamara 1925. évi költségvetését. A Kamarának most van először módjában aranykoronás költségvetését a költségvetési évet megelőző időben elké sziteni. A költségvetés számot vet a közterhek snlya alatt görnyedő iparos és kereskedő közönség teherbíró képességével, a mai válságos időkkel, másfelől figyelembe veszi az adó bevételek kedvezőbb alakulását. Ehhez képest az illetékkulcsot olykép áhapitja meg, hogy az általános kereseti adónál a jövedelem 0.35%-a legyen (ez megfelel az általános kereseti adó 7°/9 ának), mig a társulat adóval megrótt kamarai illetékfizetőknél a társulati adó 7°/e-át állitja be az előirányzatba. Ennél alacsonyabb kulcs a jövő évre nem vo't számításba vehető, egyrészt a békearányokat meghaladó áremelkedés, másrészt a Kamara anyagi erősbödése maga után vonja a dologi kiadások reálisabb beállítását. Ezzel lehetővé válik a Kamara céljainak, munkájának erőteljesebb pénzügyi meg alapozása, amire a Kamara korábbi súlyos háztartási viszonyai között nem is gondolhatott. így kiemelendő, hogy nagyobb összeget vett fel a kamara a háború alatt és utána soká nem gondozott székház alapos renoválására, belső berendezésének pótlására, a nyugdíjalap gyarapítására. Igen tekintélyes összget szánt a ^kamarakerület szakoktatási és iparfejlesztési céljaira, fémipariskolai és egyéb ipari, kereskedelmi ösztöndíjakra, országos ipari és kereskedelmi egyesületek támoga tására stb. — A Sac. Szilvesztere. A Sátoraljaújhelyi Athletikai Club a „Magyar Király“ szálló helyiségeiben, H órai kezdettel, athletikai és futball szertára javára zártkörű szilveszteri táncmulatságot rendez Belépő dj 25 000 korona. Felülfizetéseket hálásán fogad az egyesület. A mulatság minden ügyében Nagy Andor főtitkárhoz (Pénz- ügyigazgatóság) kell fordulni. — Eljegyzés. Stark Herminkát (Sátoraljaújhely) eljegyezte Weinstock Endre (Budapest). Minden külön értesítés helyett. — Adományok a hősök síremlékére. A háborúban elesettek emlékeinek megörökítésére felállítandó síremlékére a következő adományok folytak be a városhoz; Máv, állomásfőnökség 1.176.000, pénzügyigazgatóság és számvevőség 1 millió, alispáni hivatal 900-000, a város tisztviselői 819.550, Szerencs község közönsége €67.000, Carolineum 500.000, Szat- máry Sarolta gyűjt. 465.000, törvényszék tisztviselői 390 000, báró Maillot Nándor 340.000, állampénztár tisztv. 300.000, Ipartestület 260.000, saujhelyi orth. izr. isk. 239.100, Szerencs község 198.000, Dohánygyár tisztv. 178.000, Kesznyéten, Tolcsva, Taktaszada, Czi- gánd, Karcsa, Sárospatak, Bodrogha- lász, Herczegkut, Makkoshottyka, Bekecs, Legyesbénye, Ujcsanálos, Tisza- lucz, Taktaharkány községek és a sátoraljaújhelyi statusquo izr. iskola 170-170 000, Gesztely község 113.336, Mezőzombor község 63.600 kor. — ezenfelül még nehány kisebb adomány. A gyűjtés eddigi eredménye 4.840 750 kor., melyért a nemesszivü adakozóknak ezúton is köszönetét mond Sátoraljaújhely város polgármestere. Ha jd oroszkölnit akar Demon gyártmányút vegyen. — Az Izr. Nőegylet teaestje Az Izr. Nőegylet szombat este tartotta a Magyar Király termeiben ezidei második teaestjét, mely épp úgy, mint az első, nagy anyagi és erkölcsi sikerrel végződött a késő éjjeli órákban. — Uj drogueria. A kereskedelem- üg>i miniszter Polgár Jenő oki. gyógyszerésznek engedélyt adott Sátoraljaújhelyben egy drogueria nyitására. — A Vasutasok szilvesztere igen kedélyesnek Ígérkezik ezúttal is, mert ismét a Máv. Sportclub tart ma este táncmulatságot a pályaudvari étté remben. — Bútorozott szobát keres fiatai ember. Cím a kiadóban. — Dolgoznak a ío vajok Az el múlt hét folyamán négy lopást jelentettek a károsultak az államrendőrségen. A tettes minden egyes esetben ismeretlen és kilétüket még nem sikerült megállapítani, bár a nyomozás erélyesen folyik az egyre vakmerőbb tolvajok után. — |Ifi. Klein Jakab kereskedő Ivazinczy-utca 50. sz. alatti lakásának pincéjéből kb. 1 millió kor. értékű tűzifát loptak el. — Kassai László kovácsvágási gazdálkodó lovairól az újhelyi VVald-korcsma udvarán 2 pokrócot emelt el valaki. Ozv. Bor- csik Gyuláné Apponyi-u. 60. sz. alatt lévő nyitott lakásából 2 oldal szalonnát kb. 1 millió értékben loptak el. — Ugyancsak az Apponyi-utcában lakó Fried Vilmos pereskedő verandájából pedig 1 férfi és egy női kabátott vittek el. Eau de Cologne Russe „Demon* a legjobb oroszkölni — Farkas Imre beszámol Ja vidéki „Nótás kapitány“ előadásokról. A vonaton hipnotizáltak egy színésznőt stb. cikkek teszik változatossá a Színházi Elet vidéki rovatát. A Színházi Elet újévi szenzációs tartalmából kiemelkedik a karácsonyi számban elkezdett Liebstöckel regény „A nagy énekesnő“ folytatása. Senes Béla : Adám és Éva illusztrált vigjátéka, Fodor László illusztrált novelláját. A tükörfolyosó, Postás Katica, A bűvös bábu képezi a premierbeszámolói. Egy szám ára 8000 korona. Fejfájása azonnal elmúlik, ha Antidolt használ — Német nyelv oktatását vállalja helybeli uriasszony. Cim a kiadóhivatalban. Kiadótulajdonos: Landesmann Miksa és Társa, Felelős szerkesztő: Lanczl Zoltán UllllltlIlllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllltlIHIIIUIUtH f Kereskedők figyelmébe! | I Sár-, hő- ás tornacipők Winpassing, Liping, angol, amerikai,! svéd stb. gyártmányúak, gyermekek, = leánykák, fiuk, nők és férfiak részére i /illáindó nagy raktár, 1 | o 1 o s ó a n g r ó árban. | I Schäler cégnél Budapest, 1.§ I Döbrentei-tér 4. sz. Telefon 5—71. | iwtwutmtnmiiwiniu—mnmtMWtwHwmmtitiwiiMmnnwrwioiiiiwHwt^ | Eladó házak. I A Pálóczy-u. 1. sz. alatti ház és I belsőség valamint a Kisfaludy-u. 5 33. sz. alatti ház (istállóval, kocsi- 8 színnel) eladó. Értekezni lehet dr. Polgár Ernő ügyvédnél Kazinczy-u 23 Olcsósági hullám! Tükörfényes gallér és kézelő tisztítása 1.200 korona Ruhafestés és tisztítás a legolcsóbb napi árban. Felvételi helye : Sátoraljaújhelyben Bornstein divatüzlet Rákóczi-ut 12 Gyors és pontos kiszolgálás! Bujdosó cukrászda Sátoraljaújhely, Kazinczy-utca 7. szám. S aját készitményü sütemények. Teasütemények, Bonbonok, Haschek, Fagylaltok, Parfaik, Likőrök, Pezsgők kaphatók. Rendelést legizléseseb- ben és pontosan készít. —— Telefon 162.