Ujhelyi Hirlap, 1924 (27. évfolyam, 1-56. szám)
1924-01-23 / 6. szám
(2) 6 szára ÚJHELYI HÍRLAP 1924 ^v! január 23 A városi tanácsnak az a kötelessége, hogy elsősorban a város lakosainak érdekeit védje mindenkivel szemben. Most tehát, mikor a Hunyadi utcai iskolaépület itt tárgyalás alá került, a városi tanácsnak kötelessége a maga erejével, tekintélyével és a szerződésben biztosított jogainál fogva kieszközölni azt, hogy onnan a polgári iskolát vigyék el és ezt az iskolai épületet, mely úgyis a legrondább, a legegészségtelenebb, a legelavultabb valamennyi iskolai épület között, hogyha már ezt a ronda épületet szánták a magyar gyermekek részére, ezt tényleg magyar gyermekek részére fenn is tartsák. Ne tessék félreérteni, semmi kifogásom az ellen nincs és nem is lehet, ha az állam u. n. szlovák iskolákat tart fenn, hogy mennyire szlovákok ezek az iskolák, azt szomorúan konstatálják maguk a szlovákok. Mondom, nincs kifogásunk a csehszlovák iskolák ellen, de az ne a magyar iskolák megfojtásával és ne Kassa város terhére történjék. Kassa város az elemi iskolákra évente 130.000 koronát állít be a költségvetésbe, 30.000 koronát fizet a polgári iskola részére, azonfelül mé$í 30.000 koronát ad' az elemi is- kólákra és törleszti az uj iskolák építési költségeit és [tartja |fenn igy az iskolákat. Es mert a város úgy is nagy anyagi megterheléseket visel az iskolákból kifolyólag éppen azért önkényes és terrorísztikus volt a tanügyi hatóság eljárása akkor, amikor a Hunyadi-utcai iskolából 6 termet a polgári iskola részére elvett Igen jól ismerjük a tanügyi hatóság célját, amely Kassán minden magyar iskolát végleg meg akar fojtani és tudjuk azt is, hogy ezt az itteni tanügyi hatóságok, a pozsonyi iskolai referátusnak már be is Ígérték. T. i. beígérték azt, hogy 2—3 év múlva a Hunyadi utcai iskola teljesen a polgári iskola használatába mehet át. Mit jelent ez ? Ez azt jelenti, hogy 2—3 év múlva egyetlen magyar isko lát sem akarnak Kassán látni Ez eleden az eljárás ellen Kassa város adó- íizetői nevében a legerélyesebbén tiltakozunk és tudomására adjuk mindenkinek, akit illet, hogy ebbe a jograblásba soha sem fogunk beleegyezni és ennek megakádályozására minden megengedett és törvényes eszközt fel fogunk használni “ Színházi műsor: Szerda: Mintha álom volna Csütörtök: Varázskeringö. Péntek: Elnökné Szombat: Vig Özvegy. Vasárnap este : Az ördög mátkája. Vasárnap d. u.: Bdjader. SZÍNHÁZ. \ Levendula. A Friedl-Sziiágyi-Lippay operett bemutatója nagyobb érdeklődést keltett, pedig az operett egyedüli értékes része a Friedl karmester által összeállított zene. A szöveg témáját, melyet a szerzők a magyar színészet hőskorából vettek, sokkal szebben, sokkal hatásosabban lehetett volna feldolgozni. Az előadáson is meglátszott a darab gyengesége, mert gyengébb volt — bár teljesen elfogadható — a szokottnál. Az együttesből ßihary Nándor vált ki, akit egy csapással a közönség kedvencévé lett természetes humora, mely mindig az ízléses hatarain belül marad. A főbb szerepeket Nagy Anci, Puskás Ilona, Mátlié, Sólyom, Arányi Manci és Pusztayné játszották. — A vörös malom. Hétfőn és kedden zsuíolt volt a nézőtér, niert mindenki kiváncsi volt Molnár Ferenc színjátékéra, mely körül — dicsérő és doron- golo kritikákból és ismertetésekből — már valóságos irodalom keletkezett. Mi nem tudunk igazat adni sem az áradozóknak, sem a teljesen elitélőknek. A Vörös Malom beállítása, lepergetése teljesen újszerű és technikailag tökéletes kivitelben nagyon hatásos lehet, mert hiszen a cselekménye is igen érdekes és meg is van az erkölcsi, még pedig igen szép erkölcsi magja. A leg_ £evél a túlvilágról Ok azt mondják, hogy ha a vonzás törvényein épült volna fel a világ- egyetem akkor a világkatasztrófák sűrűn követnék egymást, mirt egyik ésfitest a másik közelébe taszittatván o a nagyobb elnyelné a kisebbet. Ez pedig csak akkor következik be, ha lassú kihűlés folytán az égitest elha- lóban van s folyton gyengül elektromossága és mágneses ereje s fokozatosan közeledik napjához, mig végre eléri a tömegvonzás határát és belehul a Napba. A Napon látható úgynevezett napfoltok és egyenetlenségek a meghalt égitestek sírkeresztjei. Ilyen kihalóban levő égitest a mi holdunk, melynek belső melege, elektromossága és mágnessége egyre apad s egyre közelebb jut napjához, a Földhöz, mely egykoron temetője lészen Azt már a földi tudomány is felfedezte, hogy a Hold közeledik a Földhöz s pályáját alig észrevehető spirálisban teszi meg a Föld körül. A repülés problémáját is ezen természeti törvények helyes felismerése alapján oldották meg. A nálunk még csak föl sem talált madárutánzó, csapó szárnyú repülőgép már csak gyermek játék és sport eszköz. A Marslakók repülőgépe a vonzás és taszítás alapján épült fel. A földön eddig ismeretlen elektromos sugarakkal repülőgépeket a földjükkel egynemű mág nességgel töltik meg, minek folytán a föld és a gép kölcsönösen taszítják egymást. Mivel a két test között nagy az aránytalanság, a kisebb, vagyis a repülőgép emelkedni kezd. Minél na - gyobb a mágneses töltés, a gép an nál gyorsabban emelkedik. A mágnes- séget apasztják, a repülőgép sülyed. Légcsavart már csak a múzeumokban lehet látni, abból az időből a mikor még ők is sárkányoztak. A síkban való tova haladást nálok a szárnyak megfelelő beállítása biztosítja. A síkban való haladás lényege abban áll, hogy ők mindig siklórepülést csinálnak. Mikor a gép mágneses töltés erő sitése folytán emelkedik, akkor a szárnyak felületén létrejövő légellenállás által képződő pályán siklik a gép fölfelé, a mágnesség csökkentésével pedig a szárnyak alsó részén fellépő légellenálláson siklik lefelé. Úgy szeretném magának megsúgni, hogy hol keresse ezeket az elektromos sugarakat, de nem szabad megtennem. Mert ne higyje ám, hogy ez csak a Mars privilégiuma, meg van az a Földön is, csak föl kell találni. Emlékezzék csak vissza azokra az újsághírekre, melyek arról számoltak be, hogy itt, meg ott csodás jelenségek voltak észlelhetők, megelevenedtek a kövek és háztetőket is átrepültek. A rendőrség tettes után kutatott, de eredménytelenül, a nagy tömeg pedig csodát látott benne. A hiszékenyebbek azt mondották, hogy a köveket a szellemek dobálják. Az emberi tudomány pedig tanácstalanul állt egy darabig a megfejthetetlen, de tényleges valósig előtt s aztán napirendre tért fölötte. Minden alkalommal győzött a hit s uniszónó a szellemeknek tulajdonították e csodás jellenséget, holott az nem volt egyébi mint az emlitett s a Marslakók által kihasznált elektromos sugaraknak a hatása. Magoknál a hit kerékkötője a tudásnak s megakaszt sok egészséges kutatást. Ezért haladnak a tudományokban oly lassan előre. Földi embernek fogalma sem lehet arról, milyen szeretetteljes és boldog életet élnek a Marsbéli emberek. Hogy a magok szavaival éljek, mennyei birodalomnak lehetne nevezni a Marslakók földjét. Mihelyt tehetem, újra irok, addig is szívélyesen üdvözli mindnyájokat szerető Magdátok ........................................................... r—i .......................—■ ..... Weisz Ctnilangol Sátoraljaújhely, gr. Somogyi Ilona-utca 11. szám {Pap sor) RosztümöR, utcai ruRáR. RaSátoR, % PV elegáns, ew divatos, m- elsőrangú Uivit elb e n. $