Ujhelyi Hirlap, 1924 (27. évfolyam, 1-56. szám)

1924-08-30 / 39. szám

ÚJHELYI HÍRLAP 1924. évi aug. 30. &L 39 szám napról-napra fokozódó tömegfogyasz­tásával szemben egyre szükebb kere­tek közé szorult a termelés, s míg ily módon a gazdasági élet értékes javai aggasztó módon fogytak, a bankje­gyek forgalomban lévő mennyisége óráról órára növekedvén, megindította azt a katasztrófális folyamatot, mely a háború későbbi éveiben a bankjegy­inflációhoz, a közelmúltban pedig a pénz teljes elértéktelenedéséhez s a gazdasági élet anarchiájához vezetett A pénz megbetegedett s ez a be­tegség teljesen szétrombolta azt a szervezetet, mely a .háború előtt a biztos értékű pénz egyenletes vérke­ringése mellett biztató módon fejlődött. Megdöntötte a régi termelés kalkulációs alapjait, elvetette még a komoly té­nyezők között is a spekuláció őrületét s a termelő munkán alapuló vagyon­szerzés évszázados tradíciói helyére a valósággal tömeghisztériává dagadt „hirtelen gazdagodási mániát“ ültette az emberek nyakába. Mintha az egész emberi társadalom valami ismeretlen erő hatalmas nyo­mása alá került volna. Ez a „Hoch­druck“ olyan atmoszférát teremtett a nyugodt megfontolásokhoz és biztos számításokhoz szokott gazdasági élet­ben, mely tnár alig valamivel külön­bözött a tömegőrülettől. A pénzbe tegségnek ijesztő simptomái s a kontár­kézzel vezetett gyógyulási kísérletek újabb kudarcai állandó izgalomban tartották az embereket. A politikai élet vörös és fehér korszakának iz­galmai és pusztulásai terjedtek el a gazdasági életen, mely felett úrrá lett a chaosz, ahonnan már csak egy.lé­pés választott el bennünket a teljes bukástól: menthetetlen gazdasági csőd­től. S a tizenhetedik órában váratlanul megjött a segítség, magyar apostolok, büszke magyar önérzetük megtagadá­sával, a koldus alázatosságával és tü­relmével megszerezték az életelixirt, meghozták a külföldi kölcsönt, majd, megmaradt erőnk végső megfeszítésé­vel, megteremtetiük magunknak gazda­sági talpraállásunk uj alapjait, megala­kítottuk a Magyar Nemzeti Bankot. Alig egy-két hónap telt el azóta s gaz­dasági életünk egész területén máris árezhető az a jóleső változás, mit leg­helyesebben talán a gazdasági konszo­lidáció fogalma fejez ki. A nagy de- gességet bizonyosfoku nyugalom,i a spekulációt komoly munka, a hirtelen meggazdagodás őrületét a vagyon­szerzés régi, tiszteletreméltó tradiciói váltották fei. A pénz becsülete helyreállt s állam- háztartásunk egyensúlyának lassú hely- reállásával viszatérni készül a lelkekbe is a nyugalom és a biztonság har­móniája. Itt az ideje, hogy nemcsak a vörös­fehér terrorok és a Márffyék korszaka, hanem a gazdasági élet bombavetésé­nek izgalmai is örökre elmúljanak. Jöjjön el a régi, a teljes konszolidáció, a munka, becsület és a megértés korszaka. Kelemen Ferencz HIRE k. Őszi levél Pestről és az Antóniáról. Fest augusztus végén Hogy változhatatianul és minden kétséget kizárólag megérkezett az Ősz, azt nem a naptár jelzi, de csalhatat­lanul az elmúlt vasárnapi korzó. A vékony selymek, — oh. hány neve van a zizegő pehelynek — áttetsző ruhák, rövid ujjak, merész és még- merészebb kivágások eltűntek és fel­vonult helyettük a prémek tömege, a házi macskától az alaszkai mormotáig. A hófehér cipők szinte egy éjszaka vedlettek át feketévé és barnává, vagy lehorgasztott orral egy szekrény mélyén várnak az újra eljövendő nyárra. A Nap csak olykor néz ki a szo­morú felhők mögül, mint az utas az elrobogó vonat ablakán. A budai he­gyek álmosan pipálnak, és távolról úgy néznek ki, mintha nagyon is rozs­dások lennének. Borzongató szellő sza­lad végig az utcán — előhírnökei, vagy talán lakásszerzői az Ősznek. Milyen sivár és csúnya Pest ilyenkor Ősz elején. Mint egy kikopott —- Nagy Nő — ha jön a lemondás órája. A kávéházakban nem fogy már a fagy­lalt, ellenben igen gyakori a : tea rummal. A nyári vendéglős, homlokán sötét ráncokkal a bilancot csinálja és halkan káromkodva, ezúttal kivételesen nem a tőzsdére mond átkot, hanem az Őszre Öt óra felé kigyulnak a lámpák, az ég sötét és haragos és lassan megindul az eső. Fekete, sáros, lucskos lesz a város. Valamelyik utca­sarkon sárosán, vékony köpenyébe burkolózva indulásra készen áll a Nyár Mögötte kacag — szél zúgásának vé­led és meggyorsítod a lépteid — az Ősz. A színházakban táblás ház. A Vig- ben az Antónia és — ami nem az Ősz érdeme kivételesen — századszor megy és századszor kacag és sir, él­vez és haragos a néző. Lengyel Meny­hért úgy játszik velünk, mint egy báb­játékos a bábjaival. A háború utáni forradalmas^ fáradt, agyonszanált éle tét akarja felváltani a béke egy forró és fülledt éjszakájával. Neki könnyen megy — nekünk nehezen. Látni és élni a mát és érezni a békét ép oly nehéz, mint el akarni felejteni mindent, hacsak három órára is és visszalopózni abba a jó, drága évekbe, mikor a naptár 1914-et mutatott Ha már nem is merülhetünk a Ritz selymes, puha, párnás és süppedő szőnyegeibe, legalább 3 órán keresztül, szentül hisszük, hogy ott ülünk, iahol ma tönkrement tőzsdések elfogyasztják az „utolsó vacsorát“, mielőtt a kör­nyék erdeiben, sárguló levelek alatt pontot tesznek az életük után. Kopott jelenünk itt találkozik — ha csak egy percre is — a múlttal, mélyen dekoltált ruhák, nyugati illatok és festői uniformisok alakjában. A hó­fehér, dúsan aranyozott falak, gyé­mántként izzó vdlanylámpák ragyo­gásában talál egymásra, egy gyorsan múló éjszakára a béke halottja és a háború idekergette angol tiszt. Egy éjszaka szerelme az egész, kint haj- nalodik, a cigány elázott, felkel a Vár fölött a Nap és az első sugarak min­denkit kijózanítanak. A hajnali napsu­gár olyan, mint a hideg fürdő. Utána csak emlékezés marad, mint egy szi­vünkön rejtett selyemzsebkendő illata. Narcis noir ! A dunaparti szálló ragyo­gásából felénk árad a mult, a béke­évek nyugalma, Cliquot, kaviár, össze­tört poharak a földön, egy közönség békebeli, kedves, drága, jó, öreg éj­szaka, egy darab egészen hamisítatlan 1914. Van benne Fedik. Hegedűs — nőknek Lukács, férfiaknak Gaal Franci, cigányzene és Java, egyszóval minden, ami lehetővé teszi a száz előadást és talán a következő százat is. Aki nem igy gondolja, legyen el­néző irántam és bocsássa meg egy ragyogó, torró este diktálta sorokat nekem, aki mégis csak elfelejtettem egy estére 8 — 10-ig, hogy volt tizen­négy és forradalom és stb. és tőzsde és szanálás és hogy csekély rettene­tes tiz évvel lettünk öregebbek. Len­gyel Menyhért ezen az estén, ha csak három órára is, de felülmúlta Steinach profeszort: mindenkit megfiatalított tiz évvel. A pályaudvaron, az éjbeli álmosság­ban, a párisi gyorsra egy elkésett utas ugrott fel. Sokáig á'lott az ablakban és nézett vissza az éjszakába merülő városra Majdnem lekéste a vonatot az Antónia miatt. Aztán heves szél húzott keresztül az ablakon, megráz­kódott undorral és fülkéjébe ment. Boldogan gondolt a nyugatra, ahon­nan indult. Nem mondom, sajnálta Budapestet. A Nyár volt. dr. Lázár Andor — A református templom fel­szentelése. Holnap fogják az újon­nan restaurált ref templomot fényes ünnepi keretben felavatni. Az ünnep­ségre már d. u. megérkezik dr. Révész Kálmán püspök, Farkas István espe­res és Enyedy Andor. A felavató ün­nep a vasárnap d, e. 10 órai isten- tisztelettel veszi kezdetét, melyen az avató imát Révész püspök, az avató beszédet Enyedy Andor fogja mon­dani. — Tanügyi hírek. A közoktatás- ügyi miniszter a halálozás folytán meg­üresedett sátoraljaújhelyi áll. polg. leányiskolái igazgatói állásra Ivanovich Viktor orosházai polg. leányiskolái tanárt nevezte ki. — Hoffman Károly sátoraljaújhelyi kegyesrendi tanárt a rendkormány a kecskeméti főgimná­ziumhoz helyezte át. — A kamara főtitkára hivatalá­ban. A miskolczi Kereskedelmi és Ipar­kamara főtitkára, Wittich Andor sza-

Next

/
Thumbnails
Contents