Ujhelyi Hirlap, 1924 (27. évfolyam, 1-56. szám)
1924-05-03 / 34. szám
(3) 34. szám ÚJHELYI HÍRLAP 1924. évi május 3. tárcája körébe eső hivatalok (posta stb) hogy vannak jelenleg' elhelyezve, egyben kérte ezen hivataloknak a Vö rös Ökör épülettömbjében való elhelyezésre vonatkozó részletes javaslatokat. Utoljára hagytuk a bereckii híd ügyét. Megnyugtathatjuk az aggodalmaskodókat, hogy rövid időn belül megkezdik a bereckii iiid építését is. A hid ügye a kereskedelemügyi minisztérium részéről teljesen el van intézve. Készen vannak a tervek és költségvetések Hogy mindenki meg győződhessék róla. közöljük azt is, hogy a hid ügye 62331/924 sz. a. a pénzügyminisztériumban most van tárgyalás alatt a hid építéséhez szükséges póthitelnek még a folyó évi költségvetésbe való beállítása céljából. Masvar Nemzetéi Bank részvényeire A TELJES ÖSSZES EREJÉIG évi 10 százalék mellett KÖLCSÖNT FOLYÓSÍTUNK MAGYAR ÁLTALÁNOS HITELBANK SÁTORALJAÚJHELYI FiÓKJA «Bkne r. srr*x ■eMnflflMBnaai m 8 R E K. Jegyezzünk Magyar Nemzeti Bank részvényeket!! A Megvár Nemzeti Bank részvóny,jeg}*zés6 immár az egész Zemplenmegyében javában folyik. Hatáságok és pénzintézetek összefogtak, hogy a nagyközönséget mennél nagyobb jegyzésre birják. S bár a jelenlegi mostoha gazdasági viszonyok, városunk és megyénk speciális bajai és nehézsége miatt kezdettől fogva bizonyos vontatott tempi) volt észlelhető, a jegyzó# eddigi eredménye kielégítőnek mondnatő Az a nagyfokú bizalmatlan-* ság, mely a felhívással szemben kezdetben megnyilatkozott, az erőnek meggyőző ereje előtt lassanként eltűnik s az emberek egyre sűrűbben jelentkeznek a bankoknál részvény- jegyzéseikkel Tekintettel arra, hogy a jegyzés még csak egy pár napig tart, kövessünk el mindent, hogy azt minél hnpozánsabbá. tegyük, A kiboosájtandó alaptőkének teljes lejegyzése, esetleg tu'jegysése egy olyan nn- rális érték volna, melynek a külföldi kölcsön folyősitásánál jelentékeny anyagi eredményei mutatkoznának, Minden magyar ember tartsa elsőrendű hazafias kötelességének, hogy- erejéhez képest £1— 2 drb. részvény* aláírásával hozzájáruljon annak a pénzügyi sarok megalkotásához, mely hivatva lesz Magyarország gazdasági talpraállitásának nehéz munkáját megindítani! Mutassuk meg, hogy ebben az országban még van erő, áldozatkészségjs leg- főképen, dokumentáljuk jegyzéseinkkel azt, hogy bizalmunk saját magunkhoz s az ország jövőjéhez ismét visszatért ! ! Bizzunk Magyarország gazdasági megujhé- dásában és ebben a hitben jegyezzünk Magyar Nemzeti Bank részvént 1 ; Kelemen Ferenc — Lapunk mai számáért Landesmann Miksa felelős. — Bírósági kinevezések. A kor mányzó Kaltenbanch Rezső tanács- elnöki címmel felruházott törvényszéki bírót a sátoraljaújhelyi törvényszékhez tanácselnökké, — Szentkirályi Miklós ügyészségi alelnöki címmel felruházott kir. ügyészt a sátoraljaújhelyi kir. ügyészséghez alelnökké és dr. Kollonay Gyula sátoraljaújhelyi ügyvédet a miskolci járásbírósághoz járásbiróvá nevezte ki. • a — Öröm, vagy üröm cimü legutóbbi cikkünkre vonatkozólag Onuska Miklós annak közlésére kért fel "minket. hogy a cikknek * az az állítása, mintha ők már kedden magasabb áron árusítottak volna a húst, tévedésen alapszik. A húst őic május 1-ig a régi áron |adták. Csupán annyi történt, hogy tudtán kívül Stern Lajos a mészárosok elnöke kiíratta üzletében a magasabb húsárakat, ezt ő azonban — mihelyt bejött az üzletbe — rögtön eltávolította. — A kereskedők a Nemzeti Ban sért A „Sátoraljaújhelyi Kereskedelmi Társulatiban tömörült kereskedők a „Nemzeti Bank“ részvényeinek jegyzésében hatékony részt óhajtván venni, tisztelettel értesítjük a Társulat választmányának tagjait, hogy e tárgy ban f. hó 4-én (vasárnap; d- e._ 10 órakor a Kaszinó helyiségében választmányi ülést tartunk, melyre a választmány tagjait ezennel meghívjuk. — Schweiger Márkusz elnök, dr. Safier Jenő titkár. — Háromszorosára emalik a mérlékhitőiesitési dijakat. A mis- kolczi Kereskedelmi és Iparkamara közli, hogy a kereskedelemügyi m kir. miniszter 63 534—924 számú rendeleté- május hó 1-i hatállyal a mértékvizsgálati díjtételeket háromszorosukra emelte. — Siketnéinák felvétele. A siketnémák hevesvármegyei áll. s. intézete az 1924/25. iskolai évre több 5—10 éves oly siketnéma gyermekeket vesz fel, akiknek a siketségen és némaságon kívül más fogyatékosságuk nincsen A kérvényeket mielőbb be kell adnh Bővebb felvilágosítást az intézet igaz« gatősága (Eger, Káptalan-ucca 29. sz.) készséggel ad. Válaszbélyegcsatolandó. — Vívás. Gerevich Aladár vivómes- tér 6 hetes vivótanfolyamot tart a „Vörös ökör" helyiségében. Az oktatás kiterjed úgy a tőr-, mint a kard- és a epeé vívásra. Csoport és külön órák, hölgyek, urak és gyermekek részére. Beiratkozni lehet naponta d. u. 4—6 óra között. — Aquarell képkiállitás f. évi tnáius hó 4-étől 11- éig bezárólag naponta reggel S-től délután 6 óráig ifj. Petrasovszky Leó és Petrasovszky Pál a vármegyeház nagy tanácstermében belépőjegy nélkül aquarell képkiállitást rendez. A megvásárolt képek vétel árának 5 °/0-át a saujhelyi testnevelési alap céljaira fordítják. — Milliárdos lehet, ha azonnal rendel az osztálysorsjátékra levelezőlapon sorsjegyet a Benkő Banktól Budapest. Andrássy ut 60. Sorsjegyek árai 1/1 40.000, 7a 20.000, 7* 10.000 korona. — Algebra és geometria. Hézagpótló mii hagyta el a napokban a sajtót. Az országosan ismert Zsoldos lanintézet kiadásában megjelent a középiskolai algebrai is geometriai tananyaga világos, egyeszerü és mindenki számára érthető feldolgozásban. A mü mindenképen alkalmas arra, hogy abból a középiskola mathematikai tananyaga közvetlen magyarázatok nélkül is megtanulható legyen, mert bőséges j útbaigazításokkal és lépésről-lépésre ; kidolgozott példákkal van ellátva. Va- lószinti, hogy a tanulnivágyók éppoly örömmel fogják üdvözölni a Zsoldos Tanintézel-nös. ezen újabb kiadványát, mint a középiskola alsó négy osztályának tananyagát két kötetben tartalmazó Összefoglaló Tankönyv cimü mü megjelenését. A Zsoldos Tanintézet kiadványai megrenrendelheiők az intézetnél : Budapest VII. Dohány-ucca 84. Kiadóuiíaidonos: Landesmann Miksa és Társa. Fe'eiős szerkesztő: Lánczl Zoltán Fali tégla kapható Orosz fi rajosnál Kossuth Lajos-u. 83 Telefon 174. ' JEGYEZZÜNK | lügyai* Nemzeti Sank részvényeket. P Egy részvény száz arany korona fizet- H - hetiő húsz dollár, 26% centtel fa A részvények teljes névértéke erejéig a Magyar Olasz Bank sátoraljaújhelyi fiókja évi 10% kamatra 1924. évi november hé 1-ig hitelt folyásit. Jegyzés határideje 1924 május 7. Bővebb felvilágosítások említett pénzintézet pénzntára'nál. Magános ur jobb családnál bútorozott szobát keres uniieiiiiiiiiHiiiiHiiiiiiiiiNiiii 2l::ill!ll;ll!lllllll1iil!lllllllll!l|l!llllmiiilll!IIHIIÍIIIII1lllll!llll1llllllliilltlll!llll!llillHI;IIH!l!llillt!lllllllllllll Ajánlatokat a kiadóba kér. Magyar GIemzet 8 Bank részvényeinek jegyzéséhez szükséges ARANYKORONÁKAT OLCSÓ ÁRFOLYAMON BESZERZŐK MAGYAR ÁLTALÁNOS HITELBANK SÁTORALJAÚJHELYI FIÓKJA lIEiöygjrsiiif Nemzeti Baals részvényeire előjegyzéseket e!f®§asä <a Sátoraljaújhelyi Népbank mint Takarékpénztár