Ujhelyi Hirlap, 1922 (25. évfolyam, 1-100. szám)

1922-03-08 / 19. szám

19 szám (3) ÚJHELYI HÍRLAP 1922. évi márc. 8 — Verekedés a vásáron. A tegnapi állatfelhajtásos vásár alkalmából parázs verekedést rendezett két mészáros. Egy marha vásárlása fölött összevesz­tek Fleischer Sándor és Szabó Sándor, aki állítólag ráígért a Fleischer által már megalkudott árra. A szóharcnak az lett a vége, hogy Fleischer botjával véresre verte Szabót. A verekedésnek a rendőrség vetett véget, mely eljárást is indított a verekedők ellen. , — Drágul a szesz, mert pénzügy- miniszteri rendelet a szesz kincstári árrészesedését t. hó 15 tői felemelte literenként 100-ról 110 koronára. Ezt a pótrészesedést' mindazoknak meg kell fizetni, akiknek e hó l"5-én több mint 10 liter szesz lesz birtokukban. — fi Sac. a football szakosztály meg­alakítására f. hó 9-én, csütörtökön este 9 órakor a »Club« kávéház ud­vari helyiségében közgyűlést tart. Fel­kéretnek ennélfogva mindazok, akik a football sport iránt érdeklődnek, hogy a fent jelzett időben és helyen minél nagyobb számban megjelenni szíves­kedjenek — Szavazókörzetek a megyében. A választójogi rendelet úgy intézkedik, hogy minden nagyobb város és köz­ség több szavazókörzetre osztandó. A belügyminiszter e hó 5-iki rendelete szerint Ujhelyben 8, Patakon 3, Mád, Megyasszó, Szerencs, Tállya és Tokaj ban 2—2 szavazókörzet lesz. Betegsegélyezési alap terhére. (Hiva talos Közlöny 4. sz.)» Sátoraljaújhely 1922. február 12. Kolumbán Lajos kir. tanfelügyelő. — Sáncvizsga és táncmulatság. Her­rensteini Petris József, városunkban előnyösen ismert kiváló tánctanár be fejezte tánctanfolyamát és ez alkalom­ból a Magyar király szállóban f hó 11-én este 8 órakor táncmulatsággal egybekötött tánezvizsgát tart, hogy oktatásának eredményét bemutathassa. A vizsgabál iránt a város úri köreiben igen nagy az érdeklődés. — A Pesti Tőzsde legújabb számának vezér cikkét Jankovieh Béla volt kultuszminiszter irta a drágaságról és az indexszámokról. Papp Dezső államtitkár ismerteti a kormány álláspontját az uj banküzletek létesítése ügyében. Hoszabb cikk számol be a bankhivatalnokok újabb fizotésmoz- galmáról valamint a füszerkereskedelemben észlelhető trösztszerü alakulatokról. Másfélolda­lon tudósit a Pesti Tőzsde a vidéki hitelélet- nevezetesebb esményeiről. Mutatványszámot készséggel küld a kiadóhivatal, Budapest VI, Izabella utca 43. Példányonkint kapható az it­teni lapárusoknál­• -értesítem m. t megbízóim it, hogy 30 éve fennálló kelmefestő és vegytisztitó műhelyem vezetését Sárkány JátlOS te­mesvári kelmefestőnek átadtam Kérem további szives pártfogásukat. Hakovszky Sándor kelmefestő. — A Magyar Lloyd e heti szám ában feltűnést keltő cikk foglalkozik az Allamvasutakt tarifa- emelésének kérdésével, pontos számadatokat közöl és ismerteti báró Szterőnyi József, Mut- schenbacher Emil és a Gyosz. nyilatkozatai nyomán az érdeképviseletek álláspontját. Á Magyar Lloyd német-osztrák, jugoszláv, román és cseh szovák rovatai az utódállamok gazda­sági helyzetét, mig vidéki hírrovata a vidéki pénzintézetek üzleteredtnényeit ismerteti. Szer­kesztőség éá kiadóhivatal Budapest, Vili., Rá- kóczy ut 73. — A „Magyarsáq“ cimü, dr. Milotay István szer­kesztésében megjelenő napilap, mely mindig a legtöbb kedvezményt nyújtotta előfizetőinek, arról értesíti szerkesztőségünket, hogy mindazok akik április 1-ig küldik be előfizetési dijaikat, még a régi árban kapják a lapot, Mutatvány- számot kívánatra készséggel küld a kiadóhiva­tal Budapest, VII. Miksa-u 8, MOZI. Szerdán; .Bestiák“ Szenzációs állatfilm 5 fel­vonásban. „Magyar képek“ II. Csütörtökön: “California fedélzetén“. Szombaton: „József Jákob fia“ Bibliai film 5 részben, Vasárnap: 4, 6 és 8 órakor „Farsangi mámor* dráma ö felvonásban. Főszerepben Leukeffy Ica. Jegyek a főtőzsdében kaphatók. Felelős szerkesztő: Lánczi Zoltán. Kiadótulajdonos: L ndesmann Miksa és Társa. tflfgüETHÉgiY, A Sátoraljaújhelyi Kölcsönös Önse­gélyző Hitelszövetkezet igazgatósága és felszámoló bizottsága közhírré teszi, hogy az 1921. évi deczember hó 4.-én és december hó 21 cn megtartott rendkí­vüli közgyűlésen a szövetkezet felosz­lása kimondatott és a feloszlás a sauj- helyi kir. Törvényszék ct. 204/44/922. sz. végzésével tudomásul vétetett. Felhivatnak ennél fogva a szövet­kezet hitelezői, hogy követeléseiket a jelen hirdetménynek harmadszori köz­zétételétől számított hat hó alatt a tör­vényes következmények terhe mellett érvényesítsék. Sátoraljaújhely, 1922. márc. 1. Tisztelettel A Sátoraljaújhelyi Kölcsönös önsegélyző Hitelszövetkezet igazgatósága és felszá­moló bizottsága. fazöasági /elszerelés eladása. ©ara és fóosenfeSd hárgaz­tíasága bérlet-megszűnés folytán az alább megnevezett gazdasági felszereléseit f. évi március hó 14. és 15. napján Ziszaluczon, Qabridla pusztán szítsad kézbüS eladja. Eladásra kerül: 3 garnitúra cséplőgép, vető­gépek, kévekötő és marokrakó arató­gépek, fűkaszálók, kaparó gépek, boronák, ekék, tárcsák, hengerek, ökrös és iovas szekerek. A megvett tárgyakat a gazdaság a tiszaluezi állomásra ingyen kiszállítja. Kocsik a vevők részére a tiszaluezi állomáson a fenti két napon minden vonatnál rendelkezésre állanak. — fi Csehszlovákiával való levélforga­lomban a kereskedelemügyi miniszter rendelete folytán, a teljes bérmentesítés kötelező és válaszos levelezőlapok nem használhatók. — Janitok figyelmébe. „Vkm. 155|922 ein. sz. rendelete folytán értesítem a hatóságom alá tartozó összes tanerő­ket, hogy a hivatalos vényfüzeten nem csak a háziorvos, hanem bármely or­vos rendelhet gyógyszert az igényjo­gosultak részére. A gyógyszer árának 20°/o-á.t ilyen esetben is az igényjo-! gosult köteles a gyógyszerésznek meg­fizetni s a gyógyszerész csak az árj 80°/0-át számíthatja fel az Orsz. Tisztv.1 Ifj. KLEIN JAKAB festék-, kefeáru-, háztartási- és gaz­dasági cikkek kereskedése Sátoraljaújhely. Por- és olajfesték. Lakk, kenoe, terpentin- kátrány, karbolineum, gép- és hengerolaj. kocsikenőcs — Ruha-, haj- íényesitő- és súroló kefék. — Ecsetek, mosdó- és mo­sószappanok, szóda, kékitő, keményítő, cement, gipsz stb isobb beszerzési forrás! 49/1922. vb, sz. Árverési hirdetmény. 1333 kor, tőke, ennek 1920. év április hő 1. nap­jától járó 6 százalék kamata és eddig összese» 1407 K. — fill, perköltség erejéig, amennyibe» a követelésre időközben részfizetés történt, annak betudásával, a sátoraljaújhelyi járásbíró­ság Pk 1264/922, sz. kiküldő végzése folytán a végrehajtást szenvedőnél 1921. évi március hó 1-én biróilag lefoglalt és 4500 koronára becsült ingóságokra az árverés elrendeltetvén — a felülfoglaltatók követelése erejéig is ameny- nyiben azok törvényes zálogot nyertek Sátor­aljaújhelyben, a városháza udvarán leendő megtartására 1922. évi március hó 14. napjának d. u. 3 óráját tűzöm ki, amikor a foglalás alatt levő bútorok a legtöbbet ígérőnek, készpénz fizetés mellett szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Sátoraljaújhely, 1922. febr. hó 26-án. Gáli, jbsági vhajtó. iiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiim'J^ Amevikaiterpeniines cipőkrém minősébe utolérhetetlen! Jtfinüenütt kapható. Készíti: a „Darling” cipőkrémgyár r.-t. S ájO raljaujhely.

Next

/
Thumbnails
Contents