Ujhelyi Hirlap, 1922 (25. évfolyam, 1-100. szám)

1922-08-12 / 63. szám

63. szám. (3) ÚJHELYI HÍRLAP 1922. éví augusztus 12. illetőleg 1000 korona a szerint, amint j téteményesek, keresztyének vagy nem. Közelebbi felvilágosítások a jog és államtudományi kar dékáni hivatalában szerezhetők. Élet uj számát. Incze Sándor népszerű hetilapja e héten is csupa ötlet, csupa meglepetés. Ara 30 K., negyedévi elő. fizetés 250 K. Kiadóhivatal Budapest Erzsébet körút 29. — fi kassai Szlávia Sátoraljaújhelyen. Érdekes futball mérkőzés lesz vasárnap a Dohánygyár mögötti sporttelepen. A kassai „Szlávia“ jön le a Sac.hoz. A szlovenszkói futball-sport igen fej­lett és abban a Szláviénak első pozi ciója van. A mérkőzés délután 5 óra­kor kezdődik. — Verekedés. Seícsik Mihály ittma­radt orosz fogoly, ki kis vagyont is szerzett a kaszárnyával szemben vete­ményes kertet bérelt Koós Gyulánétól. F. hó 10-én Veréb Ferenc helybeli lakos ezen a területen, Setcsik enge- delme nélkül, több szekér dinnyét ra­kott le és ott árusította Mikor Sefcsik emiatt, főleg azért, mert kertjét össze taposták, felelőségre vonta, az eladás­nál segédkező Laczkó Jánosné a diny- nyelékelő késsel megfenyegette Sef- csiket, aki ellökte megától az asszonyt. Verekedés keletkezett amibe beleavat­kozott Horváth Gyula helybeli lakos is. A verekedésnek csak a rendőrőr­szem kö belépése vetett végett, aki a verekedőket előállította. — Felhívás. A gyermekvédelem alapját a csa­ládi nevelés képezi. Az elhagyottá nyilvánított gyermekek nevelésének ez a legbiztosabb módja, amely a gyermekek keresztény és nemzeti alafon való nevelését biztosítja és a családok helyes megválasztása által lehetővé teszi, hogy körük­ben a magyar államnak erkölcsös é3 munkás egyéneket nevelhessünk fel. Népesedési politi­kánknak is a legjobban felel mug a osaládi ne­velés, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy in­tézeti nevelésben a halálozás sokkal nagyobb, de egyébként sem képes állomháztartásunk az intézeti gondozás aránytalanul magasabb költ­ségeit viselni, A világháború alatt és az ezutáni időkben azonban az elhagyott gyermekeknek családokhoz való kihelyezése mind nagyobb és nagyobb akadályokba ütközött. A városokban a jelentkezett nyomor teljesen lehetetlenné tette a gyermekek városi telepítését, ’-íszont a falu- népénél a legszükségesebb élelmicikkek érték- emelkedése, valamint a termények lefoglalása, rekvirálása kövtkeztében lehetetlenné vált azon kategóriájú gyermekek elhelyezése, akiknek nagy részét a háború előtt épen a földmives családoknál helyeztük el. Pénzrendszerünknek folyton fokozódó romlása mellett pedig a gyer­mekekért fizetett tartásdij az ellátási községek­nek osak kis részét fedezi, úgy, hog a nevelő­szülők részéről most már nagyobb mérvű áldo­zatot, jelent a gyermekmenhelyi gyermekek el­vállalása. Felhívom a város közönségét, hogy mindazok, akik egy vagy több menhelyi gyer­meket háztartásukba fogadni hajlandók lenné­nek f, bó 20, napjáig a hivatalos órák alatt a közig tanácsok hivatali helyiségében (városháza, földszint 14. sz.) jelentkezni szíveskedjenek. Sá­toraljaújhely 1922. évi augusztus hó 10.-én. Dr. Orbán Kálmán s., k„ polgármester h, — fiz Ő feleségeik, a hires irók, szí­nészek, zeneszerzők, politikusok, bank­vezérek hitvestársai díszítik a Színházi — Jeltenért lócsempész. A vámőrség tetten ért egy megszállt területen lakó egyént, aki oly módon akart egy lovat Ujhelyből a határon át csempészni, hogy kétlovas kocsival jött be s itt az egyik — rossz lovat — egy jóvérű csi­kóval kicserélte. A nyomozás a való­színű bűntársak felderítésére megin­dult. — Városi mozgó. F. hó 15-én ked den este 6 és 8 órakor „Az ezerarcú ember“ I rész. Kalandorfilm 6 foly­tatásban 29 felvonásban. 16-án szer­dán este 6 és 8 órakor „Az ezerarcú ember“ II rész. A szahara császárja. 19-én szombaton este 6 és 8 órakor »Pinto a Scheriff leánya« amerikai filmdráma 6 felvonásban. „Bobby és Baby« Boldwyn burleszk 2 felvonás­ban. 20 án vasárnap este 6 és 8 óra­kor »A Karneval gyermeke« farsangi történet 6 felvonásban. Jegyeket a Fő­tőzsdében árusitjuk. — Katonai nyugdíjasok ellátása. Azok a katonai nyudijasok. öz egyek és ár­vák, akik a honvédelemügyi minisztéri­umból kapják nyugdijaikat, annak iga­zolására, hogy hatósági lisztre igényük van, forduljanak az illetékes katonai nyilvántartó hatósághoz illetve az alis­pánhoz, vagy a főbírói hivatalhoz.--mminninir-T-T-mmr~iiíPirri-nn ~i i n n mrr ——a n n■!.jjj Felelős szerkesztő: Lánczi Zoltán Kiadótulajdonos Landes.nann Miksa és Társa. fi bodrogközi járás fószolgabirájától. 2123/922 sz. pályázati hirdetmény. Zemplénvármegye bodrogközi járás­hoz tartozó ricsei körjegyzőség üre­sedésben lévő körjegyzői állásra ezennel pályázatot hirdetek és felhí­vom a pályázni óhajtókat, hogy az 1900 évi XX t.-c. 3—7. § ában előirt képesítésüket, eddigi összefüggő al­kalmaztatásukat illetőleg hivatali mű­ködésüket tanúsító, erkölcsi életüket és politikai megbízhatóságukat igazoló okmányaikkal felszerelt kérvényüket hozzám legkésőbb 1922. évi szeptem­ber hó 11 ig annyival is inkább adják be, mert az elkésetten érkező pályá zatokat figyelembe venni nem fogom. Az állás javadalmazása: évi 2000 korona készpénz íizetés, lakbér az ideiglenes jellegű háborús és drága­sági pótlékok az államkincstártól és végül a jegyzői magán munkálatok után vm. szabályrendelet szerint szed­hető dijak. A választást Ricsén a körjegyzőség hivatalos helyiségében 1922. évi szep­tember hó 12-én d e. 10 órakor fogom megtartani Páczin, 1922. évi augusztus hó 5. Sr. Osváth s. k h. főszoigabirő I l| KLEIN JAKAB festék-, kefeáru-, háztartási- és gaz­dasági cikkek kereskedése Sátoraljaújhely. Por- és olaj festék. Lakk, kence, terpentin­kátrány, karbolineum, gép- és hengerolaj. kocsikenőcs — Ruha-, haj- fényesítő- és surolő kefék. — Ecsetek, mosdd- és mo­sószappanok, szóda, kékitő, keményítő, cement, gipsz stb Legolesóbb beszerzési forrás! fi bodrogközi járás fószolgabirájától. 2122/922 sz. Pályázati hirdetmény. Zemplénvármegye bodrogközi járás­hoz tartozó Czigándi körjegyzőség üresedésben levő segédjegyzői állásra pályázatot hirdetek. Az állás jövedelme : 1400 kor. törzs­fizetés, valamint a háborús, drágasági és rendkívüli segélyek. Felhívom a pályázni szándékozókat, hogy 1900. évi XV. t -c. 3—7. §-ában előirt képesítésüket, esetleg eddigi al­kalma tatásukat, erkölcsi és politikai megbízhatóságukat igazoló okmányok­kal felszerelt kérvényüket hozzám 1922, évi szeptember hó 4 ig annál is in­kább nyújtsák be, mert a később be­érkező kérvényeket figyelembe venni nem fogom. A választást Kisczigándon a köz­ségháza hivatalos helyiségében 1922. évi szeptember hó 7-én d e. 10 órakor fogom megtartani. Páczin, 1922 évi augusztus hó 5. Sr. Osváth s. k. h, főszolgabiró Hirdetéseket fölvesz a kiadóhivatal A legjobb magyar sör a

Next

/
Thumbnails
Contents