Ujhelyi Hirlap, 1922 (25. évfolyam, 1-100. szám)
1922-05-27 / 41. szám
41. szám (3) ÚJHELYI HÍRLAP 1922. évi május 27. a rendőrség hamarosan elkobozott A magunk részéről teljesen feleslegesnek és ízléstelennek tartjuk az ilyen harcmodort, melyet valahonnan — a helyi jelölt és szervezetek megkérdezése és beleegyezése nélkül — ugylátszik központilag irányítanak, — Üsd a zsidót! €ljen Mkafalvy! Ilyen feliratú gépírásos cédulákat szórtak újra szét a városban, sőt jutott egynéhány a zsidótemplomba is. Nem hisszük, hogy Kutkafalvy, vagy környezete inscenálta volna ezt az újabb éretlen csínyt. Ennél sokkal jobb politikai taktikusok. Azon ban ez a cédula feltétlenül ugyanonnan került ki, ahonnan a két év előttiek. A megemésztetlen és úton-útfélen szabadon hirdetett jelszavaktól ínegkótya- gosodott éretlen tacskók készítették újból ezeket — épp ugyr, mint két évvel ezelőtt. Ilyenformán azonban — bár csak közvetve — a Kutkafalvy- pártnak feltétlen viselni kell a felelősséget, az akkor is, most is az ő táborukhoz tartozók cselekedeteiért. — jíramszámlálók leolvasása. A városi közmüvek értesítik az áramfogyasztó közönséget, hogy az áramszámlálók téves leolvasásából származó helytelen számlázások elkerülése végett a nehe zen leolvasható ár imszámszámló tipu sokat egy-egy kerületre concentrálja. A leolvasások körüli rendelleneségek megszüntetésére a városi közmüvek fel kérik a fogyasztókat, hogy az óraleolvasás helyességét a leolvasási könyvekben aláírásukkal ismerjék el, mert a jövőben csak oly leolvasásokat fogunk számlázni amelyeket a fogyasztók elismertek. — Nyilatkozat. A »Rákócziföldje* 1922. május hó 21-iki számában «Választási mozgalmak» és «Lázár Miklós a Tokajhegyalján» című cikkekben foglalt rágalmak miatt, azok szerzője ellen Bernáth Béla gazdasági főtanácsos, a tokaji választókerület egységes párti képviselőjelöltje megbízásából a bűnvádi eljárás meginditásár i irányuló lé péseket megtettem. Sátoraljaújhely, 1922 május 24-én. Dr. Holló Andor. — ingatlan és üzlettulajdonosok figyelmébe A város tanácsa figyelmezteti az ingatlanok és üzlethelyiségek tulajdonosait, hogy ingatlanaik utcza felőli részén, vagy üzlethelyiségeik kirakataiban elhelyezett minden olyan hirdetés, mely nem az ingatlan vagy üzlet bérbeadására vagy a tulajdonosok saját viszonyaira vonatkozik, hirdetési díjjal rovandó meg. A város az igy kifügesz- tett, vagy festett hirdetményeket s/.igo ruan fogja ellenőriztetni és a hirdetések diját az ingatlan, vagy üzlet tulajdonosán fog be hajtani. — fi legújabb színházi szenzáció a Király színház újdonsága, a Hírom a tánc már képben és Írásban benne van az uj Színházi Élet-ben. Még két premiert találhat Incze Sándor lapjának e heti számában: a Belvárosi színház újdonságát, a Kikit, a Városi színház uj operáját, a Trilbyt. A 64 oldalas lap csupa szenzáció, ára 20 korona, negyedévi előfizetés 150 korona. Ki- adóhivatal Budapest, Erzsébet-körut 29. A legszebb virágnak, a magyar nőnek DIANA-PUDER adja üde hamvát. fi régi békeminőségben minöenütt kapható! Gyártja a Diana Kereskedelmi R.-T. Budapest, V., Nádor-utca 30. — Szenzációs ballett-estéiy a városi SZinházban. Kovács Klára és Alice klasszikus táncmüvésznők 1922. május 30-án, kedden este 8 órakor fognak a sátoraljaújhelyi közönségnek bemutatkozni. A ragyogó műsor, mely a klasz- szikus zeneirodalom gyöngyeinek remekbe foglalt interpretációi a szenzációs és revüszerüen ható, művésziesen tervezett kosztümök egyaránt biztosítják a hatalmas sikert, mely a művésznők eddigi különösen a Fővárosi Vigadó hangverseny termében való szenzációs fellépésüket kisérte A két zseniális művésznő rövid magyarországi turnéjuk után nagyobb külföldi körútra indul hogy a világ legnagyobb városaiban való szerződési kötelezettségeinek eleget tegyen. Az egyes táncszámok között Kovács Magda előadó művésznő mü- dalokat énekel. Jegyek felemelt helyárak mellett már előjegyezhetők a Főtőzsdében. — Behozatali és kiviteli engedély- nyomtatványok beszerzése. Behozatali és kiviteli engedély-kérelmekhez szükséges nyomtatványok a miskolci Kereskedelmi és Iparkamaránál darabonként 8 koronás árban beszerezhetők — fi pesti ÍŐZsDe uj számának vezércikkét Korányi Frigyes báró volt pénzügyminiszter irta. Nagyérdekü cikk számol be az elmerült tőzsdei papírokról, a banktisztviselők nyomoráról, az állami sorsjegyek külföldi elhelyezéséről, az építőiparnak a MÁK. ellen indított akciójáról, a Bánya és a Kohó küszöbön álló felszámolásáról stb. — Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest, VI., Izabelia-utca 43. Felelős szerkesztő: Lánczi Zoltán Kiadótulajdonos: Landesmann Miksa és Társa. NYILTTÉR. Nyilatkozat. Ivroó Móricz undorodik tőlem. Hálásan köszönöm neki. Az fájna, ha szeretőiére tartana érdemesnek. Egyébként nem tudom, hogyan ju tok ahhoz a kiváló szerencséhez, hogy Kroék közül legalább a Móricz undorával dicsekedhessen!, — én sohasem törődtem velük. De ha már a nyelvemet húzzák, fogok beszélni Elmondom a legközelebbi számban — mert most nincs idő rá —, hogy ki a kenyér irigy. Vagy talán a kommün alatti papirrekvirálást már elfelejtette Móricka ? — Én majd eszébe juttatom. Lánczi Aladár. A KIADÓ ÜZENETE. Kroó Mór. Helyben. Nyilatkozatára csak eny- nyit: nagyon szívesen elhisszük, hogy amióta a „Zemplén“ az ön kezében van, azóta a lapnál csak az üzleti szempontokat tartotta szem előtt Vasúti menetrend. Érvényes junius I-tői. Sátoraljaújhely—Gyártelep—Budapest között Gyorsvonat indul Gyártelepről 11-40- r M Ujhely nagy áll. 12‘20 érk. Miskolczra 1415 n Budapestre 18‘20 Személyv. indul Gyártelepről 615 Ujhely n. áll. 7-érk. Miskolczra 9-50 n Budapestre 16-20 Személyv. indul Gyártelepről 18-M Ujhely nagy áll. 18-53 érk, Miskolczra 21-40 M Budapestre 5-40 Budapest—Sátoraljaújhely—Gyártelep Gyorsvonat indul Budapestről 845 érk. Miskolczra 1238 » Ujhely nagy, áll. 14-54 » Gyártelepre 15-25 Személyv. indul Budapestről 9-50 érk, Miskolczra 15-14 W Ujhely nagy áll. 19-10 n Gyártelep 19-48 Személyv. indul Budapestről 23-— érk. Miskolczra 6-38 ÍJ Ujhely nagy áll, 10— » Gyártelep 1013 Szerencs —Sátoraljaújhely. Vegyesvonat Szerencsig indul 14-46 Uj helybe érkezik 7-— valamint alkatrészeket íegjutányosabban szállít Nagy 3gnácz Budapest, VII., Károly-körut 9. Sürgönyeim Kupaknagy Budapest A legjobb magyar sör a