Ujhelyi Hirlap, 1922 (25. évfolyam, 1-100. szám)

1922-04-15 / 30. szám

30. szám (2) ÚJHELYI HÍRLAP 1922, évi április Hé 15. „Csakugyan igaza van szomszéd, elhiszem, hogy szamarát már más­nak kölcsönözte, hiszen a szamár is bizonyítja azt“. Erre a szomszéd sértődötten feleli a parasztnak : „különös ember maga, inkább hisz a szamaramnak, mint nekem “. Hát mi melyiknek higyjünk inkább, a nyilatkozatoknak-e, vagy a té­nyeknek ? Hát hogy mi ne legyünk különö­sek, egyelőre higyjünk a komoly emberek nyilatkozataiban, mert ezek mégis csak a jövőben vetett hitünket erősitik meg: mert ha már hitünket is elvesztjük, mi marad még nekünk? Schiller Kálmán Mennyi választő van a megyében. Csökkenés az 1920-as választásokhoz kédest. A választói névjegyzékek közszemlére vannak téve. Eddig nagyon kevés fel­szólamlás történt s igy a névjegyzékek adatait, ha nem is teljes pontossággal, de véglegeseknek lehet tekinteni Nem lesz érdektelen, ha a várme­gyében lévő kerületek szavazóinak számát leközöljük. Megyasszói kerület: 6831. Tokaji kerület : 8644 Sárospataki kerület: 8881. Sátoraljaújhelyi kerület: 6611. Bodrogközi kerület: 3576. Ezek szerint tehát a megyében összesen 34045 választó van. Hogy az uj választójogi rendeletnek a választói jog megszükitése által a választók számának csökkenésében megnyilvánuló hálását bemutathassuk, átnéztük az 1920 évi választói lajstro­mokat, melyek azonban nem állottak teljességükben rendelkezésünkre, de a csonka adatok is elég világos képet adnak arról, hogy mily nagy mérték­ben szűkítette a Bethlen-féle választó­jog a szavazók számát az előző álta lános választásokhoz képest. i 920-ban 1922-ben csökkenés % újhelyi kér. 9448 6611 31 spataki kér. 11638 8381 27 b.-közi kér. 5377 3570 33 ha azonban eltekintünk az újhelyi és pataki kerületekben a városoktól (Uj- hely és Patak), ahol az intelligencia nagyobb számban lakik, akkor a csök­kenés újhelyi kér. 1542 1015 34 pataki „ 8678 6189 28x/2 vagyis a falukban erősebben csökkent a választók száma, mint a városokban. Élénken kitűnik ez a következő ada­tokból is, melyek a következő falukra vonatkoznak: Bányácska 197 109 43 Vily 240 150 37 V 2 Alsóregmec 217 157 27x/2 Karád 1021 480 53 Riese 776 530 32 B.-kereS'tur 683 398 4l x/2 Erdőhorváti 504 228 55 ellenben olyan községekben, ahol a lakosság intelligenciája nagyobb, a csökkenés sokkal kisebb mértékű, mint például: Petrarca. Álomképek, Jönnek fehér és vérpiros virágok, Szép ábrándképek, csalfa délibábok, S a múltak köde — mint egy örök álom Hint aranyfátylat csöndes, kis szobámon; — A nagy, pompázd, álomhozd csendben Elszál a múltba álomlátd lelkem. — * * * Dante. Ment, kisérte a vágy, s a büszkeség, S mig ette „más sás ízű kenyerét“ Várta otthon a halálthozd máglya .... — igy jutalmazta forrongd hazája — Mig szerelemtől pezsgett szíve vére Gúnyos kacaj lett a szerelme bére, — S élt kigúnyoltan, búsan, száműzetve, De szeretett és álmodott a lelke. Az ősi Fldrencz lassan álomkép lett, , , . . A büszke lelket megtörte az élet, — Elindult .... hivta a Beatrix lelke . , , . Ment „bérces úton a nagy rengetegbe“, S halhatatlanság dicsfény koronája Tapadt ivezett, magas homlokára. — .........S Ravennában egy csöndes sír sötétje Borúit egy szegény száműzött fölébe. A lelke nagy volt .........de szive szomorú S ha széthintette árnyait az este, Ott az arquai virágos kis kertbe' Ajkához ért"a borostyánkoszoru, — Feltűnt lelkében az isteni Rdma, S a Laura bájos és imádott képe ......... S átszellemülten, izzd vágytál égve Az ábrándképet kebelére vonta. Halkan remegtek szive búrjai , .. . . Járt-kelt, — nyugalmát seholsem találta, S az elmúlást oly szivrepesve várta, Ha a levelek kezdtek hullani, — Es kisértette bús lelke borúja ......... Milano szörnyű rettentő kora, — A Viscontiak véres mámora ......... .........S holtan lelték az asztalra borulva. Boccacio. A nápolyi ég derült, üde kékjét Ezüst fényével bevonta az este — S a nápolyi táj ragyogd szépségét Csodálta a nagy ird szeme .........lelke ; — Mig cselszövénv, mig tőr és méreg járta A fulladt, forrd, tikkadt éjszakán — Beteljesült egy lélek legszebb álma ......... Meghozta azt az áldott, szent magány, — Olaszliszka 1010 884 12 Hercegkút 408 342 16 Károly falva 162 156 3x/2 Az átlagos csökkenés tehát kb. 3Ó°/o, aminek csak a jelöltek örülhetnek mert ennyivel kevesebb embert kell meg­nyerni, vagy ha jobban tetszik, meg­dolgozni ügyüknek. De kitűnik e kis statisztikából, hogy az uj választójogi rendelet nem oly kedvezőtlen a falusiakra, különösen a városokkal egy kerületet alkotó falukra, mint általában hitték, mert a számok bizonyítanak s ezek azt mutatják, hogy a városok nem sok, számba sem jöhető előnyt nyertek. Azonban mutatják azt is e számok, hogy sok falu van, ahol aránylag sokkal több az iskolát jártak száma, mint sok, intelligencia nívójára büszke városban. Kérelem a Tokaj-Hegyalja szőlőbirtokosaihoz. A Zemplénmegyei Gizdasági Egye­sület Szőlészeti és Borászati Szakosz­tályának T trczalon folyó év március hó 16-án tartott ülésében hozott ha­tározata alapján azon kéréssel kere­sem fel a Tokaj-Hegyalja szőlőbir­tokosait, hogy a Tokaj-Hegyalja ér­dekei intensivebb munkájának lehe­tővé tétele végett legyenek szívesek a Gazdasági Egyesületet adományaik­kal támogatni. Azon rosszakaratú támadásokkal szemben, melyek a Tokaj-Hegyalját immár a nyilvánosság előtt is nap­nap után érik, a tisztán megértés hiányára valló azon kormányintézke­dések ellen, minők a borédesités, a Tokaj-Hegya’jai boroknak luxus adó Strausz Cipót aranyműves, érás és ékszerész Sátoraljaújhely, Wekerle-tér 2. Elvállal és készít Mindennemű ékszer, arany és ezüstnemü, valamint őrajavitásokat Raktáron tart ezüstárukat, ékszereket, arany és aranydoublé tár­gyakat, drágaköveket. Pontos, gyors és megbízható kiszolgálás Cegolcsóbb napi árak. VESZ: aranyat, ezüstöt és drágaköveket. Mig itt is, ott is jajszd fűlt a jajba ......... S a dögvész ülte nagy város felett Elhalt az élet egy hörgő sdhajba S virasztott a gyász és emlékezet; — Elvonulva az elrémült világtól ......... Vidám meséket a szivébe rejtve Irt; — s álmodozott tavaszrdi, virágrdl A nagy ird nagy, örükéltü lelke. Machiavelli Ott a fldrenczi ősi kastélykertben Bájjal, sugárral van minden tele ........ S ligetek árnyán, izzó szerelemben Suttog, remeg a bokrok levele. A költő ott ül puha pázsitágyon, S csdkolja a sok fakadd virágot ......... Szivébe rejti . , . féltve, bírni vágyén Nagy szeretettel ezt a nagy világot. .........Vér, vér mindenütt — halkan, baloványan Gyűlnek a sötét bosszuálld árnyak Itt leng körültem .........itt a kis szobában Véres árnya az őrült Borgiának ......... S a Mediciek rettentő tanácsa ......... Vér, gyász és átok zokog fel az égre — .........S az államférfi szívből azt ajánlja ; — „Szentesíti a cél az eszközt“ .........s vége. Biringer Gyula.

Next

/
Thumbnails
Contents