Ujhelyi Hirlap, 1922 (25. évfolyam, 1-100. szám)
1922-04-05 / 27. szám
27. szám (3) ÚJHELYI HÍRLAP 1922. évi április 5. A legjobb magyar sör a losök söre" Ennek az egyezménynek az életbeléptetéséről van most szó mivel az egyezményt a kormányozó 26-án aláírta, az tehát ratifikálva van. Mindössze néhány napot kell várni, amig az okmányokat kicserélik és ezután az egyezmény életbe lép. Az egyezmény életbelépte mintegy tiz napon belül várható Jugoszlávia és Románia fenntartották ugyan maguknak a jogot, hogy az egyezmény jóváhagyása tárgyában késó'bb nyilatkozzanak, a budapesti román követség azonban futár utján kérte ki kormánya válaszát, hogy ratifikálja-e a szerződést folyik a vármegyeházán. Ezekről legközelebbi számunkban fogunk beszámolni. — yí hús — szabad forgalom tárgya. Az árvizsgáló .bizottság tegnap tartott ülésében úgy határozott, hogy a marha-, borjú- és sertéshúst átmenetileg, 14 napra, a szabadforgalomba bocsájtja, azzal a kikötéssel, hogy a mészárosok huskezelését és kiárusitását az államrendőrség fokozott ellenőrzése alá helyezi. — Ezután még a következő árakat állapította meg: zsemlye (5—ö1/^ dkgr.) 3; fehér kenyér 36; barna ke nyér (6 és 7-es liszt keverve) 30; kenyérsütés kilónként 2 korona. — A Vadászkürt szállónak megengedte, hogy a szobák árát ugyanúgy számíthassa, mint a Pannónia szál ó — Jíornyay ŐDÖn képkiálli ása ma nyílt meg a vármegyeháza nagytermében. i — fi goörog és íisza áradásától — mint illetékes helyről informáltak — egyelőre nem kell tartani Mindkét folyó vizállása, bár lassan, de állan dóan csökken, úgy, hogy a viz az árterületek egy részéről visszahúzódott már a mederben. A legutóbbi ^esőzések, minden remény meg van rá, simán le fognak folyni és veszedelem tői ezek miatt nincs mit tartani. — fiz amerikai Vöröskereszt anya és csecsemővédelmi akciójának kiállítását f. hó 6-án, csütörtök d e. 11 órakor nyitja meg gróf Széchenyi-Wolkenstein Ernőné, a Stefánia szövetség elnöknője, a Kaszinó helyiségeiben. — Koszorú megváltás címén — elnökének, Waltherr Lászlónak elhalálozása alkalmából — a Sátoraljaújhelyi Népbank 1000 koronát adott át szerkesztőségünknek az Általános Népkonyha javára. — Exportőrök figyelmébe. A m. kir. Kereskedelmi Muzeum Külforgalmi Irodájának kiadásában „Külkereskedelmi Hírek“ cint alatt, valamennyi államra vonatkozó külforgalmi közléseket ad ki, melyek hetenként egyszer jelennek meg s közleményei ismerete behozatallal és kivitellel foglalkozó cégekre nézve nélkülözhetetlen. Akik e közlemények iránt érdeklődnek, forduljanak azok megkül dése iránt a miskolczi Kereskedelmi és Iparkamarához. A kiadmány ára példányonként 3 korona, mely postabélyegekben küldendő be a kamarához. Sherlock Holmes nyomoz annyit máris megállapíthatok, hogy a cipő tulajdonosának esze volt; rugékony járású, elegáns külsejű, tak a rákos ember lehetett, aki cipőjét kímélte: mind- errekétséget kizárd mádon abbdl következtetek, hogy „BERS0N“ gummi- sarkot viselt K i R E IC. — üstentiszleletek Károly királyért. Az újhelyi keresztény felekezetek ma d. e. 9 ill. 10 órakor az elhunyt király lelkiüdveért gyászmisét iil. istentiszteletet tartottak, melyen a hatóságok testületileg és nagyszámú közönség jelent meg. — A status quo izr. hitközség gyászistentiszteletét f. hó 9-én, vasárnap d. e. 10 órakor tartja. — pny válaszló van Ujhdybcn? Az összeíró küldöttségek befejezték a nemzetgyűlési képviselőválasztók névjegyzékének összeírását. A névjegyzék re- viedálását most végzik a városi tiszt viselők, akik ellenőriznek minden összeíró lapot és az ott felsorolt adatokat összehasonlítják a statisztikai hivatal által leküldött kimutatásokkal. Már eddig is több helyen észlelték, hogy az összeíró lapon más adatokat jelentettek be, mint a népszámlálás alkalmával. Többen vannak a nők közül, akik 6 elemi végzettséget írtak be, mig a népszámlálási adatok szerint csak 4 elemijük van. Az eddigi adatok szerint az egyes kerületek szavazóinak a száma a következő: I. kér. 891 ; II. kér. 440; III. kér. 650; IV. kér. 576; V. kér. 711; VI. kér. 891; VII. kér. 570; VIII. kér. 844, összesen tehát 5573 szavazó volna Ujhelyben. — Ez a szám azonban még emelkedni fog, egyrészt, mert a bizottságok több egyént utasítottak vissza, akiknek megvan a jogosultságuk; másrészt az adóügyosztály megállapította, hogy 194 házból egyáltalán nem adtak be összeíró lapokat, úgyhogy Ujliely választópolgárainak száma 5700—5800-ra becsülhető. — A kerületben levő községek választóinak összeírása most í WEISZ JÓZSEF KŐFARAGÓ — Versenylárgalás a vágóhídi munkálatokra. A közmüvek igazgatósága értesíti a vállalkozókat, hogy a városi vágóhídon végzendő munkálatokra vonatkozó versenytárgyalási hirdetményt a városi közmüvek irodájában megtekinthetik. Határidő: 1922 április 15 ike. — 3ro8ai munkaerőket alkalmaz a vármegye alispánja a választói névjegyzékek leírásához Lehetőleg nyugdíjas tisztviselők a vármegyeháza 8. sz szobájában, a kiadóban jelentkezzenek. — fi „Magyarság“ cimü napilapot, mely Dr. Milotay István szerkesztésében jelenik meg, elsőrendű Írógárdája, vidéki és külföldi tudósítói nemcsak elevenné teszik, de j 1 értesültségével mindenkit tud tájékoztatni minden közérdekű eseményről. Előfizetőinak számtalan kedvezményt nyújt s mindenkinek útbaigazítást, tanácsot ad „szerkesztői üzeneteiben“. A lap kiadóhivatala Budapest, VII Miksa-u 8. ingyen küld mutatványszámot. — fi legszebb és legelegánsabb pesti asszonyok, leányok és férfiak fényképeit hozza a Színházi Elet uj száma, a szépségverseny győzteseit ! Rengeteg szép kép, sok cikk, érdekesség van még Incze Sándor népszeiü hetilapjában. A 64 oldalas lap ára 20 korona, negyedévi előfizetés 150 korona. Kiadóhivatal Budapest Erzsébet körút 29. Felelős szerkesztő: Lánczi Zoltán. Kiadótulajdonos: Landesmann Miksa és Társa. Sátoraljaújhely, Kossuth Lajos-utca 29. (Régi ref. temető mellett.) Gazdag választék mindenféle síremlékekben: Fekete-, svéd- és Méltányos árak! sziléziai gránit, syenit és labrador sírkövek. Elsőrangú kiállítás!