Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. július (2. évfolyam, 147-172. szám)
1939-07-23 / 166. szám
1939 JÚLIUS 23, VASÁRNAP TEisViDEKi • J^AöíVaRíI XRME Sági Farkas István: Trianoni virágok Kekkem hőség volt, július huszonnegyediké. Az Óceán felől jövő zápor csak egy órája vonult el a Versailles! csodakastély parkja fölött, s míg a régi termekben alig lehetett látni, egy marokkóival üldögéltünk a hadiképtárban. Lehet, hogy csak én láttam úgy, de szeme szögletéből apró villanások szaladtak a gyarmati képek felé, s ezek Dávidnak is, az egész Franciaországnak is szóltak, amelyet első és utolsó találkozásunkkor mind a ketten egyformán kiábrándultán nézegettünk. A zápor elvonult, mi elváltunk. A parkban zuáv tisztjelöltek gyakorlatoztak, szabályosan fogták a szuronyos fegyvert és éppen képzelt előrenyomulást hajtottak végre. Színes bőrük alig vált él a rájuk szabott nyári zsávolyruhától, fent repülőgépek keringtek, s az egész park olyan volt, mint felriasztott hangyaboly. A járókelők meghúzódtak az útszéleken ‘vagy a padokon, ez egyik zugból magyar beszéd foszlányait hozta felém a szellő. Lopva odaosontam, fiatal pár ült egymás kezét fogva és nekem közömbös dolgokról beszélgettek. Szerettem volna őket megölelni, Lotz, Benczúr és mások történelmi képeire hivatkozni, de a zuávok csatakiáltásokkal töltötték meg az egész parkot és igyekeztem a csendbe menekülni. Népem szürke mindennapjait éltem. A kisebbségi sors itt még élesebben, még fájóbban döbbent belém, világpolgár szemével szerettem volna nézni a dolgokat, ■s megszürkült, kis ipolymenti magyar lettem, akinek zsebében még a százfrankos is rézpezeta érdességével csörgött. Az egész délelőtt valami nagyzolt történelmi hőskor érzésével viharzott át bennem, Büszkén lépegettem a labdázó házban, ahol a magamfajta polgárok írták nyolcvankilenc világtörténelmét. A tükörteremben óvatosan néztem a mindnyájunkat kísértő,régi árnyakat, a Bourbonok-udva- rát, s még a levegő is finomabb, illatosabb volt, mint más termekben. A fis színházban megcsodáltam a pompás süllyesztőket, s a madameok helyét. A hatalmas kőkockákkal rakott udvarban lépteim neszét igyekeztem tetompítani. S mindezeken át az érzések csodálatos keve- réhe játszott velem, pillanafról-pillanatra más ha tások alá kerültem, míg egyszerre csak kábúltan, félig álomban, félig ébren megindultam Trianon felé. Pontosan tíz év telt el a mindennapokban emlegetett békekötés óta. — Milyen egyszerű hely — gondoltam magamban — és mennyi keserűség fakadt a nyomában. Vártam, hogy a csodálatos pompával berendezett, hatalmas kastély fogad, hasonló a szomszédban látott palotához. Helyette egy földszintes, magyar falusi kúriához hasonló épület, előtte pompa# virágszőnyeggel, s ahogy a virágokat nézem, szinte a szívem verése is eláll: a nagy kör közepén messzire pirosló, idegen virágok, utána fehér virágszőnyeg és zöld gyepkörítés, mintha a Szabadság-téren álltam volna, vagy egy távoli magyar falu parkjában, a trianoni kertész magyar színekből ágyazott virágainál. — Nem lehet — mondtam hangosan — de a következő percben elszégyelltem magam. —- Hogyne lehetne, hiszen én, a ^világpolgár” sem ismerem a francia színeket, hogyan ismerhetné a francia kertész az én színeimet. Szimmetriát és külső csínt ad mindenbe, s akár az Eiffel-toronyról nézem a Marsmezőt, akár innen nézem az egész parkot, mindenütt csak a szemnek tetsző, tökéletes szimmetria fogad. A színek elhalkulnak, csak a szemnek építettek szabályos vonalakat. Sokáig álltam a piros-fehér-zöld virágágy előtt, szemben a bejárattal. Eszembe jutott az ugyanolyan színűre festett határoszlop, amelyet akár mindennap láthattam odahaza, s egy hosszú percre erőt vett rajtam a csüggedés: oh, mennyire elszoktam ettől a szívtől, s mégis mennyire nem tudtam soha bevenni más színeket, csak ezeket, mindig ezeket. Bátor, kihangsúlyozott léptekkel mentem a belső termekbe. Mindig és mindenhol ugyanaz a látvány, a gall büszkeség, a latin történelem. Most már hetykeség fogott el, ebben a palotában azért is úr, magyar leszek. És egyszerre csak megállunk egy nyitott ajtó előtt, olyan szoba, mint a többi, de selyemkötél állja el a bejáratot, a k’sérő unott arccal magyarázza: — Itt írták alá a trianoni békeszerződést, ott van az asztal, minden érintetlen maradt. Egyedül voltam magyar. Előttem két német fiatalember fényképezett, ezekhez nem szólhattam. Alig hallható sóhaj fakadt a szívemből és már sarkon fordultam volna, amikor egyszerre a helyhez gyökereztem, mert olyan csodálatos dolog történt, amelyet soha nem tudnék elfelejteni. A tíz-hiísz bámész ember közül előlép egy tagbaszakadt, derék, fekete ember, akit olasznak, vagy spanyolnak nézhettem volna, beleköp az elzárt terem kellős közepébe és úgy mondja: — Verje meg az Isten őket! Magyarul, az én nyelvemen, a mi nyelvünkön mondta. Ezer kilenc százharmincai irtunk, július huszonnegyedik volt. Kint, a kastély előtt piros-fehér-zöld színekbe játszatta virágait a tudatlan kertész, odabent megfogtam a nagy, fekete ember kabátját és remegett a hangom, amint megkérdeztem tőle: — Maga is magyar??? Aztán már egymás kezét fogtuk, én, Sztovenszkó másodrendű polgára és ő, Románia harmadrendű polgára, akinek elvették a vagyonát és kiutasították ősei földjéről. Panasszal és mégis a találkozás örömével teli mentünk tovább a parkban, a két német fiatalember megállt és úgy bámult utánunk. Az egyenruhás hadirokkant kisérő is ott áll még a lépcsőkön, lehet, hogy máskor is megtörtént már ugyanez, mert ránk sem néz, csak a hangját halljuk, amint egyhangú vontatottság- gal hívja a vendégeket: — Tessék megnézni a termeket! Tessék sorakozni a termek megtekintéséhez! Lopva méq lehajoltam és a selymes, ápolt fűből letéptem egy szálat. Olyan zöld volt, mint amilyen színnel az égben festhetik a reményt... A szabadkereskedelem okozta a barackértékesítési nehézségeket Budapest, július 22. Szabó Jilek Jenő, a Külkereskedelmi Hivatal főelőadója ma délelőtt tájékoztatta a sajtó munkatársait az idei barackértékesítésről és megcáfolta egyes lapok ama híreit, mely szerint d gyümölcskivitelben előállott zavart az okozta volna, hogy a magyar gyümölcsexportban csak privilégízált cégek vehettek részt. Rámutatott arra, hogy a Külkereskedelmi Hivatal az idén 30%-kai nagyobb exportkeretet biztosított a múlt évinél, azonban a termés olyan hatalmas volt, hogy ez sem bizonyult elégségesnek, de a keret további fokozása lehetetlen volt. Az értékesítés átmeneti zavarát részben a nagy mennyiségben piacra kerülő gyönge minőségű baracknak kell betudni. Ez hátrányosan befolyásolta az árak alakulását. Ezzel kapcsolatban rámutatott arra, hogy az Érsekújvár környéki kitűnő minőségű barackért Budapesten is megkülönböztetetten magas árat lehetett elérni. Számadatokkal mutatott rá arra, hogy a nagyarányú exportkereten kívül legalább 2500 vagon barackot kellett volna a belföldi fogyasztóközönségnek felvenni ahhoz, hogy a barack értékesítése simán bonyolódhasson le és sajnálattal állapította meg, hogy a szabadkereskedelem nem állott hivatása magaslatán, nem volt helyes az áruelosztása, kitért a rizikó vállalása alól és ennek tudható be, hogy amikor a gócpontokban termelői érdekeket . sértő alacsony áron történt a barack értékesítése, addig voltak városaink, fürdőhelyeink, ahol a barackhiány következtében a fogyasztóközönség szélesebb rétege nem tudta megfizetni a kereskedelem által kért magasabb árakat. Szabó Jilek Jenő rámutatott arra, hogy földművelésügyi minisztérium is segf gére sietett a termelőknek az ezévl életbeléptetett pálinkafőzési intervenciós vásárlásaival, amely 720 vagont tesz ki, továbbá konzervgyári intervenciós vásár lásaival, amelyok 250 vagonra rúgnak. Igjg tehát újabb 970 vagon barack felvásárlása nyert biztosítást kilogrammonkínt 13—ifl.5 filléres áron. A kivitel és intervenció tahái Összesen 2500 vagonnal mentesítette a belföldi piacot. Előadása végén Szabó Jilek Jenő kijelentette, hogy a Felvidék és Kárpátalja visszatérése nem befolyásolja a tavalyi fogyasztás által felvenni tudott barackmennyiséget, mivel az elsőrendű érsek- újvári termővidá'k körülbelül annyit szállít, amennyi a Felvidék igényeit kielégíti. BON Anglia szakítson g bekerítés) politikával, adja vissza a német gyarmatokat és jelentse ki érdektelenségét Kefeteurópában — tanácsolja az angol fasiszták vezére London, július 22. Sir Oswald Mosley, az angol fasiszta unió vezére 25.000 főnyi hallgatóság előtt nagy beszédben követelte az angol külpolitika megváltoztatását. Mosley négy pontban foglalta ösz- sze az angol fasiszták követeléseit, amelyek alapján a világbékét nemcsak hogy meg lehetne menteni, hanem hosszú időre biztosítani is. Az első pontban azt követeli az angol fasiszták vezére, hogy Anglia jelentse ki érdektelenségét Keleteurópában. A második pontban azt kívánja, hogy közöljék Németországgal: Anglia szakít a bekerítés! politikával és hajlandó a tárgyalóasztalhoz ülni. A harmadik pontban követeli a német gyarmatok visszaadását, mert Angliának ezekre a mandátumokra nincs szüksége, hiszen a földkerekség egynegyed része birtokában van. A negyedik pontban Mosley azt kivánja, hogy Anglia térjen észre és kizárólag saját briodalma problémáival törődjék, jelentse ki azonban az egész világnak, hogy az angol területekért az utolsó szál emberig harcolni fog, ha a birodalmat megtámadnák. Mosley kijelentette, hogy ha ezt a békeprogramot Németországgal és az egész világgal közük, úgy a békét nemcsak a mai nemzedéknek, hanem még unokái számára is biztosíthatják. Az angol fasiszták vezére végül azt a meggyőződését fejezte ki, hogy Hitlernek nincs szándékában Anglia megsemmisítése, mert ha erre törekedne, akkor 1938 szeptemberében megtámadta volna a brit birodalmat. Mikor a SlovahPfess mesélni kezd... Prága, július 22. A cseh sajtó előszeretettel ad helyt a Slovák Press nevű sajtó- ügynökség magyarellenes közleményeinek, különösen ha azok a visszacsatolt területekre vonatkoznak. így a Prasky List közli a szlovák ügynökség híreit, amelyek szerint a kárpátaljai gyufagyárakat bezárták és az aknaszlatinai sóbánya munkásságának létszámát kétezer főről kétszáz főre csökkentették. Közli azt a hírt is, hogy Magyarországon sódrágaság van, aminek — a közvélemény szerint — az az oka, hogy a magyar állam így igyekszik segíteni „siralmas pénzügyi helyzetén”. Ifizi aknát halásztak paksi halászok Paks, július 22. A paksi halászok az egyik húzásnál vizi aknát emeltek ki a Dunából. A körülbelül egy mázsa súlyú aknát ártalmatlanná tették és a duna- földvári folyamőrségre szállították. Szakértői megállapítás szerint vöröskatonák által 1919-ben lerakott aknát halásztak ki a, Dunából,
