Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. június (2. évfolyam, 123-146. szám)
1939-06-08 / 129. szám
8 1939 JÚNIUS 8, CSÜTÖRTÖK tebvideKi -J^WSfeNRHIRMß DR. FRICK NÉMETB IRODALMI BELÜGYMINISZTER BEMUTATJA TELEKI PÁL GRÓF MINISZTERELNÖKNEK KÍSÉRETE TAGJAIT RablúgyilKossági Kísérlet a íéren Halálos szerencsétlenség a méri készén- bányában Székesfehérvár, június 7. A móri kőszénbányában kedden este robbantás után hirtelen hatalmas széntömeg zuhant le. A széntömeg eltakarítása után holtan találták Grüli Ferenc 45 éves bányászt. Egy másik bányászt gerinctöréssel és többszörös kar- és lábtöréssel emeltek ki a törmelék alól. Az időközben kihívott mentők a sebesültet nagyon súlyos állapotban szállították a székesfehérvári kórházba. A vizsgálat megindult. — mmmMmmműkrmmmmmmrnmmmm Megtartotta közgyűlését a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara június 7-én közgyűlést tartott. Éber Antal elmöki megnyitójában utalt arra, hogy a kormánynak és az új törvényhozásnak egyik legfontosabb feladata a legyengült kispolgári osztályoknak, a kisiparosságnak és a kiskereskedelemnek alátámasztása. Ezután hosszasan foglalkozott az építőipar helyzetével s a mező- gazdasági cselédlakások építésének kérdésével. A közgyűlés megvitatta az építkezésekkel kapcsolatos engedélyezési eljárás kérdését. Ezután a kamara által meghirdetett építkezések és közszállítások tekintetében vitéz Gyulay Tibor főtitkár előterjesztése és hosszabb vita után kimondották a kamarai összeférhetetlenséget. Az Országos Hitelvédő Egylet elnöki tisztségéről lemondott Székács Elemér felsőházi tag helyébe Bélavári Burghardt Béla ny. miniszteri tanácsost választották meg. A közgyűlés fölhatalmazást adott az elnökségnek a Budapesti Nemzetközi Vásár önálló jogi személlyé való átalakítása kérdésében. Unkelhäuser Ferenc s.-titkár a záróra szabályozására vonatkozó törvénytervezetet ismertette. Vámos Béla dr. fogalmazó ismertette a kereskedelem és közlekedési miniszternek a vásári helypénz díjtételekből a helybeli iparűzőkitek nyújtott kedvezmények és mentességek megszüntetéséről szóló körrendeletét. Végül Gyömrei Sándor titkár az idegenforgalom alakulásáról tett jelentést. Rablógyilkossági kísérlet történt szerdán délelőtt Budapesten, a Garai-téren. Az áldozat özvegy Pécsi József né 66 éves asz- szony, aki fodrász fiával a Garai-tér 14. számú ház első emeletén lakik. Kedden délben két fiatalember állított be hozzá fiára való hivatkozással, hogy egy éjszakát náluk kívánnak tölteni. Úgy is történt. Másnap reggel, miután London, június 7. Az oxfordi anyakönyvvezető előtt érdekes házaspár kötött a napokban házasságot. A vőlegény Zeal Abidin maláji herceg, a trengganui szultán öccse, a menyasszony Joyce Mabel Blencowne, egy egyszerű oxfordi szabó leánya. A romantikus házasság már régóta foglalkoztatja az angol közvéleményt, mert a fiatal herceg rokonai nem akartak beleegyezni, hogy egyszerű polgárleányt vegyen el. A herceget azonban nem lehetett elhatározása megváltoztatására bírni és mihelyt nagykorúvá lett, rögtön anyakönyvvezető az özvegy fia munkába ment és Pécsi Jó- zsefné reggelit vitt be a két fiatalembernek, ezek rátámadtak, kezét-lábát összekötötték, fojtogatták. Ezután elvittek a lakásból ruhaneműt és némi készpénzt is. A rendőrség a tettesek kézrekerítésére a szükséges intézkedést megtette. elé vezette a szép angol leányt, akivel egyetemi tanulmányai alatt ismerkedett meg. A herceg, aki csak most töltötte be huszonegyedik életévét, kijelentette, hogy ha családja kitagadja a házasság miatt és nem küld többé pénzt tanulmányai folytatására, akkor polgári foglalkozást vállal Angliában, hogy feleségét eltarthassa. Legnagyobb meglepetésére azonban a család, amikor értesült az esküvőről, utólagos beleegyezését adta és a romantikus házaspár boldogságának most már semmi sem áll útjában. Az olasz önkéntesek és a spanyol katonák ünneplése Rómában Róma, június 7. Nápoly után most Róma fogadta ünnepi zászlódíszbe és ujjongó lelkesedéssel a volt spanyol- országi olasz önkéntesek, valamint a velük együtt érkezett spanyol különítmény ünnepélyes győzelmi felvonulását. . Az éjszaka folyamán három olasz és három spanyol zászlóalj érkezett Rómába. A spanyol csapatok és az olasz légionisták az embertömegektől feketélő Venezia- téren fegyveresen tisztelegtek az ismeretlen katona síremléke előtt. Ezzel egyidő- ben a Duce, Suner spanyol miniszter és az előkelőségek felmentek az emlékmű lépcsőin és római módon tisztelegtek a sír előtt. A zenekar közben a Piave-indulót játszotta. Viktor Emaneul király és császár a következő táviratot küldte Franco tábornoknak: ,fNápolyból visszatérve nem mulaszthatom el, hogy kifejezésre ne juttassam, mily csodálattal és megelégedéssel vettem részt azon a gyönyörű szemlén, amely újólag egyesítette minden olasz lelkében és emlékezetében a legyőzhetetlen spanyol gvalcgságot és az olasz légiókat”. Megnyílt a drezdai nemzetközi mezőgazda- sági nagygyűlés Drezda, június 7. Drezdában szerdán délelőtt 11 órakor ünnepélyesen megnyitották a kiállítási csarnokban a 18-ik nemzetközi mezőgazdasági nagygyűlést. A megnyitó- ünnepségen Darré birodalmi miniszter mezőgazdasági kérdésekről mondott beszédet. Az ünnepélyen megjelentek több külföldi állam diplomáciai és kereskedelmi képviselői, az állam, a párt és a hadsereg kiküldöttei, valamint 54 állam küldöttsége. Darré birodalmi miniszteren kívül beszédet mondott Marquis de Vogue, a nemzetközi mezőgazdasági egyesület elnöke, Acerbo báró, a római nemzetközi mezőgazdasági intézet elnöke és Laur tanár, a nemzetközi mezőgazdasági egyesület alelnöke. Minden külön értesítés helyett: íEúö/ cÁbidhi maláji herottj íi JUisj (Bhuea i (jtf axjlaiali szaka hátúja házassáíffít kätättek