Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. június (2. évfolyam, 123-146. szám)
1939-06-11 / 131. szám
TOKHDElKI ■ÍW&arhiedae 1939 JÚNIUS 11, VASÁRNAP bosszút állott. Az elfogott vezetőket börtönbe záratta, Nagy Györgyöt és Gyepesi Ambrust nyársbahúzatta, a lázadás elfogott résztvevőinek orrát, fülét vágatta le Dózsa György egykori nevelője fiának törvényszéke,- bogy a megcsonkított emberek egész életükben figyelmeztetők legyenek a többieknek. „Vékával mérték a levágott füleket.” A törvényszék elérte a célját, a szörnyű esemény rémülete évszázadok múlva is elevenen él a nép emlékezetében. Most már országgyűlés szolgáltatta ki a közszabadok tömegeit, a két első rend önkényének. A segesvári gyűlés a székely lázadás vezetői mellett az egész fölkelt néposztályt hirdette, akár csak az 1514-ikl országgyűlés és taszította még nagyobb szolgaságba. De nemcsak a jelent büntette, megölte a jövőt is. A nép teljes megalázásul felépítteti vele a király Udvarhelyen a „Székely támad” és Háromszéken a „Székely bánja” várakat, amelynek hivatása az elnyomás és a félelmet biztosítani a levert lázadás emlékének ébrentartásával. A székelység végleg elveszíti azt az ősi kiváltságát, melyet különben Ulászló már megcsonkított, hogy a székely birtok, az „örökség”, még főbenjáró esetekb n sem száll a királyra. »Ehhez hasonlót a világtörténelem nem ismert!« A székelység a felkelés után oly siralmas állapotba jutott, hogy — mint 1571-iki panaszlevelükben írják — „Istenről is elfelejtkeztek.” A fejedelem pedig a tőlük elvett birtokokat idegeneknek adományozta. A székely népet ennél rendszeresebben és következetesebben már nem lehetett volna pusztítani. A föld, a székely társadalmi rend és székely szabadság egyetlen alapja ingóvagyonná vált és a régi, vérségi ősjogon való átszállása megsemmisítésével elvesztette nemzetfenntartó erejét. A székelység lelkének meghason- lottsága, önmaga ellen fordulása, végzetessé lett, az egykor testvérként élő nemzet három rendje örökös versengő felekké változott, örökös ellenséggé. „Oly sebek a székely nemzet elnyomott osztálya szívében, melyek vérzései soha meg nem szűnnek...” A segesvári országgyűlés teljesen új társadalmi rendet és új birtokviszonyt teremtett a székelyföldön azáltal, hogy az egész gyalogrendet társadalmilag kiirtotta. A király akarta ezt a kiirtást, mert hatalma és fiscusi birtokai növekedésén fáradozott, a főemberek és a lófők elősegítették, mert a birtokokból osztályrészt reméltek és kaptak is. így saját vérük egy osztályát közakarattal nyomták el abban a reményben, hogy ezáltal a másik két osztály vagyonilag és politikai befolyásban erősödni fog. De ellenkező történt, valódi nyertes csak a király és a fiscus lett, a többi mind zsákmányául esett a várnagyok, királyi ispánok és szabadosok önkényének. A jobbágyságba kényszerített közrend a főbbeket és a lófőket adományul nyert birtokaik használatában gátolta s csak a királyi ispánok és a behívott idegenek gazdagodtak meg. „Ehhez hasonlót a világtörténelem nem ismert” — kiált fel Jakab Elek, a székely történetíró. Néhány év múlva maga a megkímélt két első rend emelt egymásután panaszokat a „közös” elnyomatás ellen, de a panaszok válasz nélkül maradtak. A tények egész sorával bizonyítják be, hogy az 1562-iki le- igázási törvény a főnépeket és a közrendet egyformán sújtotta. A földön- lakókat, kiket a törvény szerint úgy bírják, mint a megyei nemesek jobbágyaikat, a király tiszttartói a várak szolgálatára kényszerítik. Számukra a falu szántóiból és rétjeiből részt nem adnak, a peresnek ügyvédet fogadni nem engedik, a főemberek ősi örökségeit a várakhoz lefoglalták a kapitányok, az elszegényedett lófőket a vár és község szolgálatára és adófizetésre kényszerítik. „Sok székely otthon sem mert lakni, bujdosott a fogság elől.” A fejedelem sok idegen népet hozott, kiváltképpen Marosszéket teljesen azoknak osztotta, főemberek és lófők régi őseiktől kapott örökségeit jus re- giummal, adománylevéllel mind elvették, házaikkal, földönlakóikkal s azok birtokaival együtt. A közrendűek, „egyiptusi” nyomorúságuk előadása végett az országgyűlésre akartak menni, de Báthori István katonái visszatérítik házaikhoz. Az idegen tiszttartók, sőt a közülük valók is, fogsággal, kalodával, tömlöccel, csepegtetéssél, fosztással büntetik, a nagyobbrészt feleségestül, gyerekestől éhenhalt, mert földjeik elvétele után kenyér nélkül maradtak. A jogfosztottság mellé most az általános gazdasági leromlás és elszegényedés járul. Amely embernek eddig tizenkét ökre volt, annak most alig van hat, nagyobb részének egy sincs, amely faluból régen 32—40 eke ment ki, ma alig 8—10. Híre jár, hogy a jobbágy köznép ismét felkelésre készül és szabadságait fegyverrel akarja visz- szaszerezni. Ha ezt a pusztulást török, vagy tatár okozza, erősíti az ellenállás- sát, a nemzeti összetartozás eszméjét, de így, mivel belülről jön a baj, csak a széthúzás, a belső meghasonlást okozta. A mi kertünk írja: Ifj. Jaocsó Vilmos Töröfeszekfíi (Dianthus barbatus) Mint középeurópai fajta nálunk is őshonos és az országban még számos más néven is ismerik, úgymint szakállszekfü, csil- lagszekfü stb. Magyarországon először Lip- pay ismertette a következőképpen: „Flos affricanus törökszekfü teljes egyszáron, aki olyan mintha egyenes volna sok nő.“ Ebből a fennmaradt feljegyzésből láthatjuk, hogy a XVIII. század előtt is ismeretes volt és közkedveltségnek örvendett a szép, sok színekben pompázó törökszekfü. Népies neveit, szakállszekfü vagy csillagszekfü külső alakjától nyerte. Bimbózó korában a szekfü vékony csészelevelei szakállszerüen az egész bimbózaton egy zöld pamacsot képeznek, csillagszekfü elnevezését pedig onnan nyerte, hogy kis, egyes szekfüvirágai esillagszerüek. A törökszekfü név eredetére biztos forrás nem maradt fenn. Valószínű az a feltevés, hogy az országunkat hosszú évek alatt megszállt török hadak magukkal hozott szakállszekfüféleség és a nálunk előforduló szakállszekfük keresztezéséből létrejött tarka változatokat tenyésztőjükről nevezte el a nép törökszekfünek. Ez azonban csak egyik verzió, amt a törökszekfü nevet megmagyarázni igyekszik. Több, de hiteles feljegyzésekkel nem igazolható név eredetéről szóló mende-monda egyes vidékeken még ma is létezik. A Dianthus barbatus, illetve törökszekfü joggal tekinthet vissza hosszú múltjára, mert szép tarka virágai és kellemes illata miatt ma is közkedveltségnek örvend. Tenyésztése igen egyszerű, nem nagy szakértelmet igényel, úgyhogy bármilyen kert tulajdonosa saját maga részére könnyűszerrel álíthatja elő a több évig is virágzó tö- rökszekfüket. Szaporítása a következőképpen történik. Legalább egy ásónyom mélyen megforgatott és jó kerti komposzttal trágyázott magágyba ritkán szórva vetjük a Dianthus barbatus magvait. A vetés ideje július-augusztus hónap. A friss, egészséges mag gyorsan csírázik és néhány nap alatt a magvak kikelnek. A fiatal magoncok kezelési munkája a magágyak erős tűző nap ellen való árnyékolásából és naponta többszöri permetezésből áll. Két-három heti ilyen kezelés után a fiatal magoncok any- nyira megerősödtek, hogy tovább palántaágyban férőhelyük nincs. Ezért, hogy további jó fejlődésüket biztosíthassuk, ugyanolyan módon előkészített ágyakba 20 cm-es növénytávolság és 20 cm-es sortávolságra kiültetjük őket. Kiültetésük után természetesen növekedésükben 1—2 hétig szünetelés következik, de ahogy az átültetést kiheverik, erős fejlődésnek indulnak, oldalsarjakat fejlesztenek és őszig szép, erőteljes növénnyé fejlődnek. A magágyakból való kikerülés után a kezelése szintén Igen egyszerű. A kiültetett palánták ágyait porhanyítsuk, kapáljuk, gyomláljuk, naponta öntözzük és permetezzük. ősszel a hideg idők beálltakor gondoskodni kell a palántaágyak téli takarásáról. Tekintettel arra, hogy meglehetősen tömött növésű töveket kapunk őszre, a téli takarást úgy kell elkészíteni, hogy a takaró alatt lévő palánták be ne fulladhassanak, ki ne rothadjanak. E célból a legalkalmasabb takarás! módszer az, hogy az ágyak szélén két oldalt és az ágyak közepén 30—40 cm magas elágazással bíró ágakat tűzdelünk le és majd erre a letüzdelt ágas-bogas rözsére dobáljuk azután lazán a takarásra szánt lombozatot. Ezzel a módszerrel elérjük azt, hogy a palántaágyaink a hideg ellen védelmet nyernek s egyszersmind a növények kellő szellőztetése is megoldást nyert. A téli hónapokban, ha hosszabb esőzés, vagy hirtelen felmelegedés van, ajánlatos külön egy e célra készített karóval vagy favillával a takarót kissé megemelve a növényeket levegőhöz juttatni. A jó áttelelés után áprilisban a takarókat a pa- lántaágyakről leszedjük és földjüket kapálással felporhanyítjuk. Amennyiben tijrökszekfüinket virágágyak kiültetésére neveltük, akkor ez az idő alkalmas a virágágyak kiültetésére is. Hogy mutatós és szép virágágyat készíthessünk, meglehetősen nagy felülettel kell velük bepalán- tázni. Virágágyakba a növény térállása 30—40 cm között mozog. A virágágyak semmi különösebb talajelökészítést nem kívánnak, bármilyen jól megmunkált kerti talajon szépen és erőteljesen fejlődnek és május végén, június elején nyílásnak indulnak és tetszetős virágjukkal egész nyáron díszítik kertünket. Az így kiültetett virágágyak kezelése teljesen megegyezik a multévi palántaágyak kezelési módszerével. Hogy szép, erőteljes virágokat kapjunk, virágágyainkat meglehetős sűrűn kapáljuk, porhanyítsuk és törökszekfüinket bőven öntözzük. Amennyiben nem virágágyak kiültetésére, hanem vágási célokra neveltük a tö- rökszekfüt, akkor azokat a tavasz folyamán újból átültetni felesleges, továbbra is ott maradnak a palántaágyban, ahol azután a tavasz folyamán erőteljes fejlődésnek, majd később bő virágzásnak indulnak. Természetesen továbbra is megadva a szükséges kezelési munkálatokat, kapálást, öntözést, stb. A törökszekfü tenyésztéséből kitűnik tehát, hogy virágzó növényt nyerjünk, két évre van szükségünk, vagyis a júliusban vetett magból nem az évben, hanem csak a rákövetkező évben nyerünk virágzó növényt. A törökszekfük ilyen másodéves korukban virágzanak legbővebben és legszebben. Elvirágzás után, ha a virágszárakat eltávolítjuk továbbra is életben marad a növény, oldalsarjakat fejleszt és a rákövetkező esztendőben újból virágzik. De természetesen ez a virágzás már nem lesz olyan szép, mint az előző évi, sem olyan nagy, sem olyan élénk színű Virágokat a következő évben már nyerni nem |ogunk. Tekintettel a törökszekfü köny- nyü kultúrájára, nem is érdemes több évig helyéh hagyni a törökszekfüt, hanem ha azt kerti íkben több éven keresztül alkalmazni akar ik, évröl-évre új magvetéssel végezzük. Kévé olyan szekfü van, amely színpompában olyai gazdag változékonyságot mutatna, mint a Dianthus barbatus. Az alábbiakban FELVIDÉKI Telefon: 144-400 IRLAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vili, József-körút 5 néhány változatát ismertetem, melyek mint elsőrendű fajták, feltétlenül helyet érdemelnek kertünkben. A halványzöld levelű, tiszta fehérvirágú Dianthus barbatus albus, majd a feltűnő vérpirosszínü, bamászöldes lombo- zatú Dianthus barbatus atrosanguineu3, a fénylő, halványrózsaszín Dianthus barbatus roseus szimplavirágú változatai a Dinathus barbatusnak. Mind e három változat telt virágúban is létezik, úgymint Dianthus barba» tus albus fi. pl., Dianthus barbatus atrosan- guineus fi. pl., Dianthus barbatus roseus fU pl. és végül az önmagában tarkavirágú változatok, hol a vörös, rózsaszín vagy piros dupla változatot halványfehér csíkok határolják. Ezek a változatok a Dianthus barbatus oculatus marginatus fi. pl. fajtában találhatók fel. Szokás a törökszekfüt, mint cserepes növényt is kultiválni. Ilyen esetben koratavasszal, mikor a palántaágyakat kitakarjuk, 8—10 cm átmérőjű cserepekben jőmínöségü kerti földbe küiltetjük az áttelelt törökszekfüpalántákat, majd azután a cserepes szekfüket besüllyesztve, virágzásig ügy neveljük, mint ahogy a szabadföldi ágyakban. Hogy cserépben kellőképpen mutasson és hogy a virágok ki ne dűlhessenek, ajánlatos egy karó leszúrásával a virágszárakat lágyan körülkötni. Ha a virágzás megindul, a cserepeket felszedhetjük az ágyásokból és mint virágos cserepes növényt, a lakás díszítésére felhasználjuk. Ártalmasakíe a giliszták a veteményes kertben? Veteményes kertben lévő giliszták közvetlenül a veteményre nem károsak, sőt, ha termőföldünk gilisztával nem rendelkezne, akkor ez azt jelentené, hogy olyan rossz, komisz talajról van szó, ahol semmiféle kertészeti kultúrával nem érdemes foglalkozni. Tudvalevő dolog, hogy a giliszták korhadó növények részével táplálkoznak. Olyan állapotban lévő korhadó növényi részekkel, melyek még éretlenek arra a célra, hogy a növény azokból táplálkozzék. De ha azonban ezek a korhadó növényi részek a gilisztán keresztül újból a talajba kerülnek, a legértékesebb humuszrészét képezik a talajnak* Általában a talajt a giliszták ürüléke porhanyóbbá és könnyebben megmívelhetőbbé teszi. Kárt a giliszták csupán ott okoznak a veteményes kertben, hol kis helyen sok növényt nevelünk. Ilyenek például a palánta- ágyak, dughagyma-magvetések stb. Ilyen helyen a gilisztajáratok okozta károk libizony néha meglehetősen érzékenyen érintik a termelőt. Ezért hathatósan úgy védekezhetünk a giliszta ellen, hogy a talajt állandóan bőségesen nedvesen tartjuk, mely esetben a giliszták egy kevésbé öntözött területre fognak átvándorolni. Üzenetek Szentgyörgyi Irén, Kassa. A pünkösdi rózsának három fajtája ismeretes, úgymint a közönséges Peónia officinalis, a pirosvirágú korán virító pünkösdi rózsa, majd a. kínai eredetű, igen gazdag változatokkal bíró Peónia sinensis és végül a fás növésű Peónia arborea. A Peónia officinális talajban nem válogatós, Ügy a homokos, mint az agyagos talajon meglehetősen jól fejlődik, bőven hoz oldalsarjakat és néhány év alatt hatalmas tövekké fejlődik. Virágzási ideje május hónapban van. A Peonis sinensis a tulajdonképpeni kerti pünkösdi rózsa, középkötött, inkább nehezebb talajt, és meleg napos helyet igényel. Félárnyékos helyen nem virágzik. Növekedésben 80—100 cm magasságot érnek el. Virágzási ideje május közepétől június végéig. Virágváltozatai: fehér, rózsaszín és krém színeken a sötét rózsaszínig terjed. Sőt vannak tarka változatok is, hol a sárga közép mellett rózsaszín vagy fehér sziromleveleket találunk. Fejlődése a fentebb ismertetett talajon kellő mennyiségű trágya hozzáadásával meglehetősen gyors. Szintén néhány év alatt nagy tövekké fejlődik. Nem ritka az a bokor, amelyik egy-egy virágzás alatt 40—50 virágot fejleszt. Végül a Peónia arborea, a fás szárú pünkösdi rózsa, egy méter magasra megnövő’ cserje, mely idősebb korában 80—100 virágot is fejleszt. Virágai az eddig ismertetett két Peónia-fajta virágjainál jóval nagyobbak és tüneményes szép színű árnyalatokban tündökölnek. Talajra nézve, úgy mint az előző pünkösdi rózsa, mély megmunkálásban részesült, trágyázott, agyagos földet igényel, Eötvös írén, UnOvár. Kertemben évelőim közé Yuccákat szeretnék ültetni, mikor van annak az ideje és milyen fajtákat ajánlana? Szabadba évelöágyak díszítésére csakis a kint telelő Yucca-félék használhatók. E célra a legmegfelelőbb a törzsnélküli tősarjakat hozó Yucca filamentoea, mely szép krémszínű, harangalakú virágjaival elsőrendű díszítő növény. A jó tápdús, mélyrétegü talajt szereti. Továbbá a szabályos növésű, de a fagy- gyal szemben érzékenyebb Yucca gloriosa igen szép koronát és lombozatot fejleszt. Télen feltétlenül takarást igényel. Átültetni tavasszal és ősszel lehet.
