Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. június (2. évfolyam, 123-146. szám)

1939-06-11 / 131. szám

12 FEHJIDEKl •ÄCÄfARHIRME 1939 JÚNIUS 11, VASÁRNAP A visszacsatolt Felvidék állampolgársági joga Irta: dr. Gombos Bertalan m. Az előző közleményekből láttuk, hogy annak elbírálásánál, hogy a felszabadult Fel­vidék lakosa a 2.200/1939. M. E. sz. rendelet­tel kihirdetett magyar-csehszlovák egyezmény folytán automatice visszanyerte-e a magyar állampolgárságát vagy sem, először azt kell vizsgálat tárgyává tenni, hogy az illető sze­mély a trianoni szerződés életbeléptekor, vagyis 1921. évi július hó 26-án a magyar jog szerint magyar állampolgár volt-e vagy sem. Ezzel a befejező közleménnyel azt a kér­dést fogjuk tárgyalni, hogy a magyar jog szerint a fent kitüntetett mérvadó időben ki volt tekinthető magyar állampolgárnak és hogyan kell az állampolgárságot igazolni. A magyar állampolgárságot legkönnyebben az tudja igazolni, akinek magyar honossági vagy visszahonosítási okmánya van, mert egyszerűen csak ezt az okiratot kell előter­jesztenie. Leginkább leszármazás által szerezhető meg a magyar állampolgárság, mert a ma­gyar állampolgársági törvény szerint a ma­gyar állampolgár törvényes gyermekei szin­tén magyar állampolgárok még akkor is, ha külföldön születtek. Áz ősök igazolása De hogyan kell beigazolni azt, hogy a fel­menők, az atyai ősök magyar állampolgárok voltak ?! Aki kétségtelenül magyar eredetű ősöktől származik, annak magyar állampolgárságát minden további bizonyíték nélkül elismerik. Elegendő a nemességet igazoló irat, sőt elég­séges egymagában a magyar hangzású név is, természetesen ha ez eredeti és nem felvett vagy magyarosított név. Ha az állampolgárság ily módon el nem ösmertetik, ez esetben születési bizonyít­vánnyal kell igazolni azt. hogy valamelyik fel­menő a magyar szent korona területén szü­letett. Itt nem kell tovább menni z 1851. év­nél. Aki tehát igazolja, hogy valamelyik őse, atyja, nagyatyja stb. az 1851. év előtt szüle­tett, akkor semmi további bizonyításra nincs szükség, mert ezzel igazolva van, hogy az illető személy magyar állampolgár. A leszár­mazásnak pusztán az 1851. évig visszamenően való vizsgálása a belügyminisztérium elvi gyakorlatában abban leli a magyarázatát, hogy — amint alább látni fogjuk — az állam­polgársági törvény szerint állampolgárságot nyertek azon nagykorú személyek is, akik az 1875—1880. évek alatt Magyarországon lak­tak és adóztak. Már pedig aki az 1851. év után született, az a személy az 1875. évben még nem érte el nagykorúságát. Akik nem tudják igazolni ősüknek Magyar- országon való születését már az 1851. év előtt, azokon segíthetnek az alábbi jogszabá­lyok, továbbá a törvényerejű állandó gyakor­lat, amely részint a m. kir. belügyminiszté­rium határozataiban, részint a m. kir. köz- igazgatási bíróság ítéleteiben van elösmerve. A gyakorlat A belügyminisztérium gyakorlata alapján például magyar állampolgároknak tekintendők azok is, akik születés útjáni magyar leszár­mazásukat bárcsak 1857-ig tudják visszave­zetni, de a felmenők olyan foglalkozást űztek, amely adózás alá esett és semmiféle okmány­ból nem tűnik ki az, hogy külföldi szárma­zásúak lennének. (A belügyminisztérium 18.840/1929. számú rendelete). Továbbá a belügyminisztérium 1884. évi 6988. számú határozata szerint azok, akik az 1860. évig vándoroltak be bárhonnan és azóta állandóan itt laktak, magyar állampolgárok­nak elismertettek, de csak az esetben, ha valamely község kötelékébe kifejezetten fel­vétettek. Az 1814. évi 10.661. számú udvari rendelet és a törvényes gyakorlat értelmében a ma­gyar állampolgárságot automatice megsze­rezte az 1850-es évekig azon külföldi, aki 10 éven keresztül útlevél nélkül háborítatlarúl Magyarországon tartózkodott. (21.941/1886. B. M.—16.151/1887. B. M. sz. rendeletek és az 553/1887. belügyminiszteri határozat). Az 1848—1867 évek között az állampolgár­ság szerzésnek további módja volt az, ha külföldi az ország területén megtelepedett és legalább 10 évig itt lakott és amellett 1. vagy valamely város polgárai közzé ki­fejezetten felvétetett (belügyminisztérium 27.191/1925—II. számú határozata), 2. vagy ingatlannal bírt (belügyminiszté­rium 18.840/1929—II. sz. határozata), 3. vagy ipart vagy más hivatásszerű fog­lalkozást űzött és a közterhekhez hozzájárult. Persze felette nehéz igazolni azt, hogy va­laki ily régi időben a község kötelékébe kife­jezetten fel volt véve. Ezen azonban segít az a jogszokás és törvényes gyakorlat, amely szerint az 1871. évi XVIII. t.-c. 7. §-a most is alkalmaztatik. Az új állampolgársági tör­vény hatályon kívül helyezte ugyan a régi állampolgársági törvényt, az 1871. évi XVIII. törvénycikket, ennek 7. §-át azonban most is érvényben lévőnek tartja a gyakorlat. Ezen régi állampolgársági törvény 7. §-a úgy ren­delkezik, hogy mindenki azon község kötelé­kebe tartozik, amelynek illetősége alatt a tör­vény kihirdetésekor, vagyis 1871. évi június hó 10-én állott. Ha tehát valaki igazolni tudja, hogy valamely őse 1871. év június hó 10-én valamely magyarországi községben lakott, úgy ezen község kötelékéhez tartozó­nak tekintetik és ezáltal magyar állampolgár­nak elismerik. Kimondotta ezt a 21.120/1894-. B. M. számú rendelet és ugyanígy döntött a közigazgatási bíróság is 1479/1905., 68/1909. és 2605/1911. számú határozataiban. Akik a felmenőjük 1851. év előtti magyar- országi születését igazolni Dem tudják és a fent ismertetett módok egyikén sem tudnak állampolgársághoz jutni, azok az állampol­gársági törvény (1879 : L. t.-c.) 48. §-ához folyamodhatnak, amely szerint magyar állam­polgároknak tekintendők azok is, akik a ma­gyar szent korona országainak területén a törvény életbelépte, vagyis 1880. évi január 8-a előtt legalább 5 év óta megszakítás nél­kül, habár több helyen laktak és valamely belföldi községben az adózók lajstromába be vannak vezetve. Ezen esetekben nem árt az, ha az illető személy külföldön született. Te­kintettel arra, hogy ezekben a régi időkben az adózás igazolása nehézségekkel járt, a belügyminisztérium az újabb gyakorlat sze­rint megelégszik azzal, ha a kérvényező csu­pán azt igazolja, hogy a felmenő apa vagy nagyapa a kérdéses 1875—1880. években olyan foglalkozást Űzött, amely adókötelezett­séggel jár. Meg kell még jegyezni azt, hogy ily módon természetesen csak azok szerez­hettek magyar állampolgárságot, akik az 1875—1880. évek alatt már nagykorúak vol­tak, mert kiskorúak önállóan állampolgársá­got nem szerezhetnek. Határozatok Érdekes döntéseket hozott a belügyminisz­térium 7178/1931—11. és 16.360/1931—11. számú határozataiban. Ezen határozatokban Ausztriából bevándorlt szülők állampolgársá­gáról van szó, akik már vissza nem vándo­roltak és itt maradtak az országban. Az ilyen szülők Magyarországon született gyer­mekeire nézve a belügyminisztérium megál­lapítja a magyar állampolgárságot a követ­kező érdekes indoklással: „Az iratok tanú­sága szerint a folyamodó atyja már 17 éves korában a régi osztrák területről Kolozsvárra tette át lakhelyét és Ausztriába soha vissza nem tért. Az osztrák általános polgári tör­vénykönyv 32. §-a, illetőleg az 1832. évi már­cius 24-én kelt osztrák kivándorlási törvény 10. §-a — amely törvényes rendelkezés az osztrák állampolgárság tekintetében annak­idején irányadó volt, — akkép rendelkezik, hogy azok az osztrák állampolgárok, akik engedély és visszatérési szándék nélkül Ausztriából kivándoroltak, osztrák állampol­gárságukat elvesztik. A folyamodó születése idejében a folyamodó atyja ezek szerint már hontajfin volt. Minthogy pedig hontalan egyénnek Magyarországon született gyerme­két az 1879. évi L. t.-c. 19. §. 1. pontja értel­mében magyar állampolgárnak kell vélel­mezni, az 1901. évben Kolozsváron született folyamodót eredetileg magyar állampolgárnak nyilvánítom.” Az állampolgársági törvénynek a fenti mi­niszteri határozatban említett 19. §-a úgy rendelkezik, hogy mindaddig, amíg idegen honosságuk be nem bizonyíttatik, magyar állampolgároknak kell tekinteni azokat, akik a magyar szent korona országai területén születtek. Miután a hontalanokat is úgy kell tekinteni, mint akiknek nincsen idegen honos­ságuk, a fentiek szerint magyar állampolgá­roknak kell tekinteni azon külföldieknek Magyarországon született gyermekeit, akik bármely okból elvesztették külföldi állampol­gárságukat. Az idegen állampolgárság elvesz­tésének leggyakoribb esete a 10, évi távoliét. Ha tehát egy magyarországi születésű sze­mély bebizonyítja azt, hogy külföldön szüle­tett felmenője idegen állampolgárságát el­vesztette vagy pedig egyáltalában nem lehet bebizonyítani a szülő idegen származását, a Magyarországon született leszármazó magyar állampolgárnak elismertetik. (Ugyanígy a m. kir. belügyminisztérium 176.646/1930—II. és 29.798/1936. számú határozatai). A hontalanság Ki kell térnünk végül, mert a megbeszélé­sek tárgyával ez összefügg, a hontalanság kérdésére. A trianoni békeszerződés óta igen felszaporodott a hontalansági esetek száma. A trianoni békeszerződés életbeléptekor ugyanis a volt magyar állampolgársági sze­mélyek az ország feldarabolásával kapcsolat­ban négyféle állampolgársághoz jutottak. Akik ugyanis Csonkamagyarországon bírtak illetőséggel a szerződés életbeléptekor, vagyis 1921. évi július hő 26-án, azok magyar állam­polgárok maradtak, viszont román, jugoszláv vagy cseh állampolgárok lettek azok, akik az említett mérvadó napon Romániához, Jugo­szláviához vagy Csehországhoz csatolt terü­leten bírtak illetőséggel. A békeszerződés azonban Jugoszlávia és Csehszlovákia javára kivételeket állapított meg, mennyiben a szer­ződés 62. cikke kimondotta, hogy automatice csak azok nyertek jugoszláv, illetve csehszlo­vák állampolgárságot, akik már 1910. évi ja­nuár elseje előtt szereztek illetőséget a Jugo­szláviához, illetve Csehszlovákiához csatolt területen. Ezen cikk szerint azok, akik csak 1910. év január 1 után szereztek illetőséget ezeken a megszállott területeken, csak az esetben váltak jugoszláv, illetőleg csehszlovák állampolgárokká, ha Jugoszlávia, illetve Cseh- szovákia ezen személyek állampolgárságát el­ismerte. A 62. cikk 2. bekezdése kötelezően előírja, hogy azon esetben, ha a jugoszláv, illetve csehszlovák állam az állampolgárságot el nem ismerte, akkor az érdekelt személyek jogérvényesen annak az államnak állampol­gárságát szerzi meg, amely az állami föha- talmat azon területen gyakorolja, ahol az illetőknek azelőtt volt illetőségük. A békeszer­ződés ezen cogens intézkedésével tehát a hon­talansági eseteknek meg kellett volna szűn­niük, mert hiszen a békeszerződés szerint minden személynek az előírt állampolgársá­got kellett volna elnyernie. Igen ám, de a békeszerződés az állampolgársági hovátarto- zandóságot a községi illetőségre alapította. A baj azután ott kezdődött, hogy az egyes álla­mok különböző feltételeket szabtak a községi illetőség elnyeréséhez. így a magyar jog sze­rint a községi illetőséget automatice elnyeri az, aki 4 évig megszakítás nélkül ugyanab­ban a községben lakik és ezalatt az idő alatt bár csak egyszer is hozzájárult a községi adó- terhekhez. Ezzel szemben a csehszlovák jog szerint az adózás egyáltalában nem szüksé­ges az illetőség elnyeréséhez, hanem elégsé­ges tízévi megszakítás nélküli tartózkodás valamelyik községben, ha ezen idő alatt az illető személy nem részesült községi segélye­zésben. Tavábbi eltérés az volt, hogy a ma­gyar jog szerint az illetőség elnyerése auto­matice következik be, ellenben a csehszlovák jog szerint kérni kellett a község kötelékébe a felvételt és csak a kifejezett községi felvé­tel adott jogcímet a községi illetőségre. Épp így mások voltak Jugoszláviában és Romá­niában is a községi illetőség megszerzésének feltételei. Ebből származtak aztán a bonya- dalmak, mert az egyes államok hatóságai különböző módon határoztak a mérvadó na­pon — 1921 július 26 — fennálló községi illetőség kérdéseiben és pedig mindegyik ha­tóság a saját államának joga szerint, úgy hogy gyakran megtörtént, hogy valamely sze­mély illetőségét és ezen az alapon az állam­polgárságát végül is egyik állam sem akarta elismerni. Ily módon nagy mérvben megsza­porodtak a hontalansági esetek, a békeszer­ződések kifejezett rendelkezései ellenére. Ilyen okokból azután végül a m kir. belftgyminsizté- rium is kifejezést adott a 7781/1928. sz. hatá­rozatában azon álláspontjának, hogy miután a hontalanság fogalma a nemzetközi viszony- j latban sem ismeretlen, a gyakorlatban igenis előfordulhat oly eset, amikor az érdekelteket hontalanná kell nyilvánítani. ÜZENETEK Előfizető Nagykapos. A Magyarországhoz visszacsatolt területek lakosai közül azok, akik nem felelnek meg a 2200/1939. M. E. sz. rendelettel közzétett magyar-csehszlovák egyezmény 1. cikkében megállapított kellé­keknek, a csehszlovák állampolgárságukat to­vábbra is megtartják. Ezek a személyek a magyar állampolgárságot csak honosítás út, ján szerezhetik meg, ha előbb nem voltak magyar állampolgárok vagy visszahonosítás útján, ha előbb magyar állampolgárok vol­tak. A honosítás, illetőleg visszahonosítás sza­bályai és feltételei az állampolgársági tör­vényben adva vannak. Miután ön 1921. évi július 26-án Csonkamagyarországon bírt ille­tőséggel, ön megmaradt magyar állampolgár­nak, de elvesztette távoliét folytán a magyar állampolgárságát, mert több mint 10 évig megszakítás nélkül N. községben tartózko­dott. Az ön esetében tehát az állampolgár- sági törvény 40. §-ához kell folyamodni, és kérvényt kell benyújtania N. község képvi­selőtestületéhez, hogy helyezzék az ön ré­szére kilátásba a községi illetőséget az esetre, ha folyamodása folytán a magyar állampol­gárok közzé visszavétetik. Ez esetben önnek a magyar állampolgárságot vissza kell adni. Kimondotta ezt a belügyminisztériumnak 1895. évi 28.555. számú rendelete is, amely szerint az állampolgársági törvény 40. §-ára alapított kérelem okvetlenül teljesítendő, vagyis a kérelem vissza nem utasítható. Dr. Juris. Helytelenül járt el a községi jegyző, mert ha vita van abbn a tekintetben, hogy a trianoni békeszerződés életbelépésének napján önnek a most felszabadult területen volt-e községi illetősége vagy sem, akkor a községi képviselőtestületnek nincs jogában dönteni, hanem az iratokat fel kell terjesz­teni a belügyminisztériumhoz, mert ilyen esetekben az 1922. évi XVII. te. 24. §-a értel­mében első és egyúttal utolsó fokon a belügy­miniszter határoz. A belügyminiszteri hatás­körnek oka abban rejlik, hogy a békeszerző­dés értelmében a vitás illetőségi kérdés el­döntésétől függ az, hogy ön csehszlovák ál­lampolgárságot nyert-e vagy sem. Dr. K. Kassa. Az állampolgársági ügyek­ben hozott legutóbbi belügyminiszteri rende­leteknek a száma: 31.700/1937, 55.400/1937. és 34.500/1938. Pőküzlet Ungvár. Dacára annak, hogy az ipar a felesége nevén vezettetett, a feleség által fizetett adó az ön javára is szolgál az illetőség megállapításánál, mert a 600/1927. P. M. számú rendelet 90. §-ának 2. pontja szerint a közös háztartásban élő házastársak a terhökre kivetett általános kereseti adóért és az ezután járó pótlékokért egyetemleges fizetési kötelezettségben állanak. így döntött a magy. kir. közigazgatási bíróság 4951/1932. szám alatt. V. V. NagyszöllSs. A névmagyarosítás nem állampolgárságot igazoló körülmény, mert a belügyminisztérium, bár ez elő volt írva, nem kívánta meg a magyar állampolgárság iga­zolását. M. B. Komárom. Ha a jegyző nem akarja kiadni önnek az illetőségi bizonyítványt, hogy ezzel igazolja, hogy ön 1921. évi július hó 26-án k.-i illetőségű volt, nem kell ezt forci- rozni, mert erre nincs okvetlenül szükség. Ehelyett szerezzen ki egy olyan községi bizo­nyítványt, hogy ön 1921 július 26-a előtt leg­alább 4 évig K-ban lakott és emellett csatol­jon be adóívet arról, hogy ezen évek alatt legalább egyszer adót fizetett. Ezek az ok­mányok pótolni fogják az illetőségi bizonyít­ványt. ______ Pest vármegye emléktáblája afüleki vár tatán A történelmi Fülek község népe — mint már jelentettük — ünnepre készül, ősi, romokban heverő várát szerető kezek dí­szítik. Csonka tornyára címeres magyar lobogót vonnak fel. A húszéves cseh rab­ság alól felszabadult Fülek ünnepi készü­lődése Pest vármegyének szól. Az ország első megyéje ugyanis a török uralom alatt, midőn Pest és Buda is török kézbe került, Fülek várába tette át szék­helyét. Fülek vára lett akkor a bányaváro­sok védbástyája is és Pest-Pilis-Solt tör­vényesen egyesült, valamint Heves és Nóg- rád vármegyék vezetőségén kívül még szá­mos nemes családnak nyújtott menedéket. Pest vármegye törvényhatósága elhatá­rozta, hogy hálája jeléül Füleknek örök emléket ,ad. A történelmi vár falában Pest­megye gyönyörű emléktáblát helyezett el, melynek ünnepélyes átadása hétfőn dél­előtt 11 órakor lesz. Az emléktábla Kocsis Andor szobrász- művész alkotása. KEDVEZMENYES JEGYEK AZ ÖSSZES FÜRDŐKBE ÍEGV IRODÁNKBAN BUDAPEST, Vili., 3ÓZSEF-KOBUT 5

Next

/
Thumbnails
Contents