Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. május (2. évfolyam, 99-122. szám)
1939-05-07 / 104. szám
18 TEHHDEtt JUöfeR HIIHlAB 1939 MÁJUS 7, VASÁRNAP mi érzékük az ilyen személyi túsz iránt. kulA szerb néplélekkel nem fér össze, hogy valakit ilyen alakban önmaga fölé emeljen — mondják az utas belgrádi barátai. Talán igazuk van, de az is lehet, hogy arra gondolnak, hogy a már mondáivá magasztosuló hősöknek csak ártana, ha törékeny testi valójukban, bronzban, vagy kőben kellene az utcasarkon strázsálniok. A szerb hősök királyok és költők még sokkal elevenebben élnek a mondái hagyományban, semhogy emlékműre lenne szükségük, mely alakjukat megköti és megöli. Ezek a tisztes kereskedők, akik cirillbetűs cégtáblájuk szerint az igen polgári Gyor- gyevics, Petrovics, vagy Jovanovics névre hallgatnak — mind mondái alakok- A belgrádiak fantasztikus történeteket beszélnek róluk, melyek másik szereplője gyakran a király, a királyné, a hercegek, akár a népmesékben. Az utas saját szemével látta Petrovics posztókereskedőt, amint, akár londoni vagy berlini szaktársa, oszlopos palotájából a dedinjei autóbuszmegállóhoz sietett. Fehér márvány villája éppen szemben áll a királyi kastély bejáratával. Legendákat mesélnek a dedinjei kastély életéről. Dombtetőn gyönyörű erdő közepén épült a kis hercegek állandó lakhelye. A városból odavezető út mentén szebbnél szebb villák állnak, a szerb arisztokrácia lakik itt: volt mi- nisztei-ek, politikusok, egyetemi tanárok, kereskedők. A villamos és az autóbusz majdnem a kastély bejáratáig visz. A kis hercegek az ország színe előtt nevelkednek — számontartják, ki hogy tanul, ki hogy viselkedik, ki kap hajba unokatestvéreivel: a dedinjei kastély nem takar titkokat. A szorgalmas sétáló gyakran találkozhatik a topcsideri erdőben a viháncoló hercegekkel és édesanyjukkal. Három kultúra hídja a Száván át Az ember nem ismeri Belgrádot, ha nem látta Zimonyt. Zimony és Pan- csova nagy Belgrád egy-egy kerülete: ez Európa legkülönösebb összetételű városa, részei valaha három országhoz tartoztak, Szerbiához, Magyarországhoz, Horvát-Szlavóniához. Mind a három városban más-más jogrend van érvényben, Pancsován, ahol még magyar törvények szerint ítélkeznek, lehet például polgári házasságot kötni, Zimony- ban, vagy Belgrádban nem- Zimonyt azonban látnunk kell, hogy érezzük a különbséget, hogy mit jelentett a Száva évszázadokon keresztül. Csöndes, tiszta rendezett osztrák-magyar kisváros, nagyon csinos középületekkel, szabályos házsorokkal, palikkal és tenniszpályával, aszfaltozott főutcával, ahol esténként a legszebb német, magyar és szerb lányok kacérkodnak az elegáns fiatal repülőtisztekkel. Zimonyban azok laknak, akik Belgrádban dolgoznak, hivatalnokok, nagyvállalatok tisztviselői, tehát azok, akik a birodalom zavartalan fejlődéséről munkájukkal gondoskodnak. Itt osztrák-magyar, azaz nyugati életformák között élnek, tejes kávét reggeliznek, cukrászdába járnak, tenniszeznek, korzóznak s életüket a reggeli,' déli, esti- harangszóhoz igazítják. A Száva-hidon át — melyet különben nem a mondái hősök, hanem hadikárpótlás címén a szorgalmas németek építettek — egészen más világba érkezünk: Belgrádban mások a szórakozások, mások az ünnepek s más az élet és a munka tempója. Magyar cselédek a Kalimegdánon S az utas, amint magános búcsúzó sétáján a történelmi nevű park felé közeledik, egyre gyakrabban hall magyar szót: most a népére gondo1, a nyelvre, melyet gyermekségétől kezdve beszél és szeret. A szerb nyelv nem volt számára idegen — hiszen annyi mondani valójuk volt egymásnak, annyi régi emlék elevenedett meg benne. Gyönyörködve hallotta már első este ezt a gerinces, férfias nyelvet, mely katonás keménységgel fordul g-ken, mintha tengelyén fordulna, mely egyszerű és dallamos, tömör és kifejező. A szállodában elevenedett fel első emlékük: a szobát a szerb is sobának nevezi, majd a kiskocsmában, az utcán, a villamoson üti meg a fülét egy-egy ismerős szó és emlékezteti őt a nyelv gyermekkorára, mikor tejtestvérek voltak. Nem érzi magát idegenben. Máskor, sokkal melengetó'bb élmény, csengő magyar nyelv üti meg a fülét. Vasárnap délutánonként tele van magyar cselédekkel a Kalimegdán parkja. Magyar legényekkel sétálnak, akik kocsisok, segédek, iparosok a városban- Azt mondják, húszezer magyar él Belgrádban. Húszezer talajából kiszakadt fiatal magyar élet a barátságos, rokon- ságos, de mégis csak idegenül élő városban. Vannak magyar vendéglők, Bácskai vendéglő néven ismeri fel az utas az egyiket, vannak magyar üzletek. Micsoda könnyes örömös meglepetés, mikor a nehezen kibetüzött cirill felírásból egy szép magyar név kerekedik ki: Nagyok, Kovácsok, Temesiek tarkítják már a Franjevicseket, Obili- cseket. Megfigyelte az utas, hogy egyegy ilyen magyar üzlet előtt vasárnaponként egész kis csoportosulás van, eljönnek a rokonok, ismerősök, falubeliek s hallgatják a rádiót, vagy beszélgetnek. Ezek a kis vendéglők, ezek az üzletek a belgrádi magyarság egyedüli találkozóhelyei. A belgrádi diákság Bolyai Farkas Egyesületében — nyár közepe lévén — nem talált senkit az utas. De magyar szó üti meg fülét a Kasina-büfében, sok üzletben, sőt bankokban is. Minden újságárusnál kaphat magyar sportlapot és egy képes színházi hetilapot — sajnos — ez minden s az utas magyar ismerőse, aki német nevével és szerb iskoláival is magyarnak érzi magát, heteken keresztül pon kívül. A kis belgrádi cselédek pedig már így búcsúznak gavallérjuktól: mikor jön fel hozzám feketekávéra? OsrvostanhalSgatónő és toáreanhfSlgy Az utas különös városrészeken, sajátos lelkű utcákon megy át. A házak semmitmondó, keskeny ablakokkal gyanakvóan kémlelik az utcát, a szűk bejárat apró udvarra vezet, ott lehet a ház életének központja, a hűs oleande- res udvaron. Titokzatos házak ezek: egyik-másik lefüggönyözött ablaka mögött ősi, keleti életformák uralkodnak. Itt valamelyik házban, melynek bejáratát kovácsolt vaskapu zárja el, hárem van, egy ismertnevű apró mohamedán cukrász feleségei laknak itt, keleti fényűzéssel berendezett apró celláikban. De a nyugati civilizáció szelleme a hárem lefüggönyzött ablakai mögé is betör: a háremhölgyek között akad orvostanhaUgatónő is. Más kerületek villanegyedei keleti formanyelvű, gyakran a gótika felé hajló építményeivel ismét egy más belgrádi szellemiséget rejtegetnek. Ezek a kopott multszázadvégi villasorok egy hamis keleti gondolat uralmát árulják el. A követségi negyed széles fásított utcái, franciás palotái a szerb nép történetének azokra az évtizedeire emlékeztet, mikor Franciaország iránti ro- konszenv volt a szerb politika alapja. Ezek a csendes, tiszta, nyugodt városrészek Brüsszelre emlékeztetik az embert, az ember elfelejti, hogy kelet nem jut más magyar betűhöz e két la- kapujában jár. Nándorfef&érváarfél Belgrádiig Eddig mindig csak az új, szerb Belgráditól beszéltünk, arról a városról, mely az országnak a török fennhatóság alól történt kiszabadulása után fejlődött naggyá. De nem szóltunk a régi Belgrádról, Nádorfehérvárról, melyhez pedig nekünk is annyi fájdalmas és büszke emlékünk fűződik. Valójában Belgrád nem a régi Nándorfehérvár helyén épült, központja ma egyre jobban délre és délkeletre húzódik- Mikor a világháború után újjáépítették a jugoszláv fővárost, egészen új, szűz területeket kerestek, vonalzóval meghúzták az utcák vonalát, alig törődve a talaj egyenetlenségével. Belgrád természetellenes irányban feljődött. A régi belváros, a Kalimegdán közelében elnéptelenedett, elsorvadt. Senkinek sem jutott eszébe az új állam reprezentatív középületeit a hegytetőre, a Kalimeg- dánra építeni. A képviselöház, az új templom, az elhúzódó domb lapos gerincére épültek, de a minisztériumok nagyrésze a hegyoldalba, vagy a völgybe szorult. A királyi palota lassan teljesen eltűnik a köréje húzott bérházak között. Ellenben a Kalimegdán istenadta magaslatára, ahol palota, képviselőház, templom legméltóbb helyén állhatna, a katonai földrajzi intézet drága és giccses székházát emelték. Az idegen, aki éjjel hajóról látja meg először Belgrádot, a nararicsszínüre kivilágított palotát és a baroktornyú püspöki templomot pillantja meg. A templom azokra a dunaparti városokra emlékezteti, melyek mellett idáig is elhajózott: a barokiktoro.ny nem tudatosítja előtte, hogy egy idegen kultúra területére érkezett. A hajó korlátjához dűlő németek közönyösen találgatják, hogy az ízléstelen, narancsszínűre reflektorozott épület mi lehet, királyi palota, városháza, parlament? Csalódással veszik tudomásul, hogy az épület fontossága nem áll arányban kiemelkedő helyzetévelA Kalimegdán ma park. A bástyák és árkok helyén gondozott sétányok, a nagy harcokra nem emlékeztet már semmi, mint egy-két alagút, különböző korból származó mozsarak és ágyúk, egy török türbe, Belgrád utolsó pasájának sírja. A legmagasabb fokról gyönyörű kilátás nyílik nagy Belgrádra. A lábunk alatt ölelkezik a Száva kékes és a Duna zöldes vize: a vár alatt egész tóvá duzzad az egymásba omló két folyó- A magasból belátni a Duna partján álló kaszárnyák udvarára, ahol feltűzött szuronnyal jár-kel az őr. Jobbra látszik a híres nefélj-torony, ahol a halálra ítélt foglyokat őrizték. Este van. Az utas búcsúzik a várostól. A felhők mintha a Száva-torkolat bonyolult rajzát tükröznék az égről. A homályosodó estében egyre élesebben bontakoznak ki Mestrovic Béke-szobrának erőteljes körvonalai. A Kalimegdán legmagasabb fokán tízméteres oszlopon áll a galambot vivő fiú, a béke szimbóluma. A folyók felé néz, de tekintete túl lát a Dunán, Magyarország felé, mintha arra akarná elindítani repülni készülő galambját. FELVIDÉKI MAGYAR Telefon: 144-400 HÍRLAP Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest, Vili, Jőzsef-körút 5 A BAROKK (Gleichen-Russwurm könyve az Európai Kultúra Története sorozatában) A „barokk” szó a skolasztikus bölcselet hagyatékából eredt. Egyike azoknak az ú. n. emlékeztető szavaknak, melyekkel a logikai következtetések különböző alakzatainak egyes tagjait elnevezték. A második ilyen következtetési sémának, „modusnak” záró tételét hívták „barocco”-nak. Ezekkel az emlékeztetőkkel, szójelekkel úgy bántak, mint a hangjegyekkel. A bölcselet szótárából vették át a kifejezést az újkor művészei és akkor használták, mikor valami skolasztikusán bizarr dolgot akartak megjelölni. A barokk eleinte csak egy művészeti iránynak volt a neve, c-sak később az egész korszaké, kifejezve annak teljes műveltségét. Hosszú ideig volt valami gúnyos mellékíze is, ma azonban mái egy nevezetes korszak nagyságának tisztelete csendül ki belőle. Az emberi történelem egyik legtöbbet emlegetett és legjobban félreértett korszaka a barokk. Akik alatta csak formabeli túlzást, szélsőséget, monumentális kuszáltságot értenek, azok csudálkozni fognak, ha elolvassak Gleichen-Russwurm remek könyvében a barokk igazi jellemzését. A barokk _volt a művészet történetének utolsó nagy új stílusa. A rokokó ennek már csak játékos^ es kedves kicsendülése, XVI. Lajos és az ú. n. empire ízlése pedig már tudatos visszatérés az egyszerű formanyelvhez, majd az antik-római ízléshez. Nem alkottak még a művészek sohasem annyira erejük teljéből, mint a barokk századában, soha olyan pazarló bőséggel és büszke tudatossággal nem díszítettek min- dent a legkisebb részletekig, a cirádát soha olyan szükségszerűnek és természetesnek nem érezték, mint ekkor. Gleichen-Russwurm rendkívül élesen megvilágított képekben rajzolja meg a barokk század emberét, a korlátlan monarchiát, a díszes felvonulásokat és ünnepségeket, a társadalom és erkölcs, a XVII. század életét a kultúrájúit. A mozgalmas, színes fejezetekben megírt munka az Európai kultúra története című sorozatnak egyik legsikerültebb könyve. Gyalogság nélkül nincs háború, se győzelem A Kárpátalját felszabadító erők gyalogos és gyorsan mozgó egységekből álltak. A gyorsan mozgó csapatok jelentősége e hadműveleteiéi mérhetetlen, volt. Az 0 alkalmazásuk nélkül nem érte volna olyan váratlanul a cseheket a honvédség előretörése. Idejük lett volna ellenállásukat újból és újból megszervezni és a felszafcadítás sokkal több vérbe került volna. A faltörö kos szerepét azonban, mint mindig, a Kárpátalján is a gyalogság jelentette, ö nyitott utat a hátul levő gyorscsapatok számára. A gyorscsapatok eseménydöntö fontossága mellett tehát nem szabad elfeledkezni arról, hogy a háború legáldozatosabb hőse és a fegyvernemek királynője minden újszerűség és korszerűsége ellenére is változatlanul a gyalogság maradt. A gyalogság dönti el a csatákat és az ö vállán nyugszik a haro igazi terhe. A többi fegyvernem csak támogatja öt. Mert egyedül a gyalogság van képesítve arra, hogy bármely terepen bármily viszonyok között, bármely napszakiban alkalmazhassuk. A hadseregek zömét ezért mindenütt a gyalogság képezi ma is. A világháború gyalogsága még alig állt másból, mint puskásokból, egy-két gépuská- ból és pár telefonistából. Ma a gyalogság tele van korszerű hadigépekkel és talán a legváltozatosabb összetételű fegyverneme a hadseregnek. A gyalogos ma már nem jár feltétlenül gyalog. Sokszor kocsin, sokszor kerékpáron vagy gépkocsin. A gyalogezredekben nem csak tömött sorokban gyalogló puskás századok menetelnek, hanem hosszú soruk van a lóháton szállított vagy fogatolt harceszközöknek is. A korszerű gyalogság fel van vértezve minden ellenséggel szemben. Tele van gyorstüzelő golyószórókkal, lóháton vagy kocsin szállított géppuskákkal, harckocsielhárító- ágyúkkal, tüzérségi tüzhatásu aknavetőkkel, gránátvetőkkel és fel van szerelve műszaki eszközökkel is. Rádió-, távbeszélőkészülékei, fényjelzői vannak és külön szakképzett alakulatai a robbantások végrehajtására, műszaki akadályok telepítésére és az adódó műszaki munkák elvégzésére. A gyalogság önálló egészet képez a harcban. Ha kell, magárahagyva is meg tudja oldani feladatát. Ez az igazi jelentősége. A gyalogos, a „baka” tehát a hadsereg legfontosabb fegyverneme. Tanuljuk meg értékelni és becsűim ezt a hős fegyvernemet, mert gyalogság nélkül nincs és nem lehet háború.
