Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. május (2. évfolyam, 99-122. szám)
1939-05-06 / 103. szám
Ma: Mdlómelléklét II. évfolyam 103. szám. Budapest, 1939 május 6. Szombat Ara: 10 fillér Előfizetés, ár évente 36,-- P, félévre 18— P, negyedévre 8.— pengő, havonta 3.— pengő, egyes szám ára 10 fillér, vasárnap 20 fillér. POLITIKAI NAPILAP : Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vili. kerület, Jőzset-kőrút 3, szám Telefon: 144-4Ó0 • Telefon: 144-400 15 8 igazságügyi kinevezés a Felvidéken A JOBBOLDALI nacionalista politika fölényes győzelme lesz a választás Megjelentek a belügyminiszter rendeletéi a választás kiírásáról, a névjegyzékek összeállításáról, a zsidók választói jogosultságáról — A Magyar Élet Pártjának szervezettsége döntö győzelmet aratott a megindulás pillanatában — Előkészületek a pártokban a választásra Teleki Pál gróf vasárnap mondja el szegedi programbeszédét Első seregszemle (d) Különös, hogy amikor Magyar- ország elsőízben választ az új, titkos szavazási rendszer szerint, az ország fél évvel ezelőtt fölszabadult része, a Felvidék, csak tétlen nézőként kénytelen követni a sorsdöntő eseményeket. Mivel a mi területünkön már főbb vonásaiban megvan az az új magyar élet, amelyet a magyar jobboldali reformpolitika zászlajára tűzött, ezért rokonszenwel és örömmel nézzük, hogy az anyaország ősi földjén a többhavi alapos eszmei előkészítés után végre megindult a nép ítélőszéke előtt a döntő harc a teljes nemzeti összefogásért. A harc kimenetele csöppet sem kétséges. A Magyar Élet Pártja és vele a magyar élet megsemmisítő győzelmet fog aratni a magyar életet romboló erők fölött. Csak az kétséges, hogy ez a győzelem hetven-vagy nyolcvanszázalékos többséget fog-e hozni a reformtábornak. . Mert már most, a 'választási kampány első napján mit látunk? A harc első leheletére eltűnt a politikai sakktábláról a parlament második legerősebb pártja: a disszidensek keresztény függetlenségi pártja. Az a párt, ameiy novemberben még az uralmat akarta átvenni, s evégből robbantani próbálta a kormánypártot, hogy megakadályozza a nagy reformokat: a zsidó- és a földjavaslatot. Egy hajszálon múlt — Jaross Andor határozott állás- foglalása volt ez a hajszál —, hogy a reakciós terv nem sikerült, de annyit mindenesetre elértek a disszidensek, hogy meglassították a parlament munkáját, egy teljes hónapig elodázták a felvidéki képviselőknek a parlamentbe való behívását, és a többi ellenzéki párttal karöltve, öt teljes hónapig elhúzták a zsidójavaslat vitáját. E negatív munkaeredmény most megbosszulta magát: a disszidensek főcsoportja, a több mint negyven mandátummal rendelkező Sztranyavszky-párt annyira lejárta magát, hogy önmaga mondta ki föloszlását, megfutamodott az urnáktól, nem mer a választók elé állni. A másik disszi- dens csoport, a Bornemisza—Mikecz-féle reformpárt pedig csak a fővárosban próbál listákat állítani, a vidékre ki nem meri tenni a lábát. A disszidensek ilyesformán a saját körükből is disszideáltak. Szétszóródtak, ki erre, ki arra. Egyik a kormánypártba próbált visszacsúszni, a másik a kisgazdapártnál keresett menedéket, szétolvadtak, mint a tavalyi hó. Ir- mag is alig marad belőlük. Nagyon biztató jelenség ez a magyar politikai életben. Azt bizonyítja, hogy a fejlődés nem az atomizálódás, hanem a nagy egységek felé halad. Az ingatag, ide-oda pártoló elemek, akik egy ciklus alatt kétszer is változtatják pártállásukat, elvesztik talajukat. A túlzott individualizmus tért veszít az egyenesen haladó ideológiai egységekkel szemben. A politika nem egyéni játék, nem magánosok ügye, nem ügyeskedő taktikusok ravaszkodása, nem magasabbrendü sakkjáték többé, hanem egyetemes közügy. Még az osztályérdekek harcias hirdetése is elvesztette minden létjogosultságát: a politika ma az egész nemzet érdekének személytelen szolgálata kell hogy legyen. De nemcsak a disszidensek oldalán látjuk ezt a teljes széthullást, hanem a többi kis csoportnál is. A vezértelen pártocskák és párt nélküli vezérek sorra félrevonulnak. Savanyú a szőlő, mondják savanyúan és kijelentik, hogy nem is vágynak reá. Pedig nem a szőlő lett savanyú, hanem a titkos választói jog tette számukra a szőlőt elérhetetlen magassá. A titkos választói jog mellett a politikai taktikázás finomságait nehéz népszerűekké tenni az egyszerű szavazópolgár előtt: itt most nem segít a legkörmönfontabb ékesszólás, nem is fontos a túlságosan megnyerő ékesszólás, csak a legegyszerűbben és legbecsületesebben megszövegezett nemzeti program, A magyar politika a tegnapi napon elbúcsúzott aizoktól a körülihatárolt formáktól, melyeket a képviselőház jelentett számára és amelyekben a parlamentarizmus és az alkotmányosság elvi és gyakorlati küzdelmei oly színessé tették ezt az életet. Ez a forma a tegnapi napon néhány hétre, a választások idejére szünetel, hogy átadja helyét a választások tágabb keretű, kevésbé megszorított formasággal rendelkező gyakorlatának. Mondanunk sem kell, hogy ez semmiesetre sem jelenti a szenvedélyek gát nélküli kirobbanásának területét, még kevésbé az elavult kortes- módszerek régen lejárt lehetőségeit. Mert a népért végzett becsületes munka. Az ellenzék egy fél év óta semmi mást nem csinált, mint szószaporítással szabotálta a nemzeti reformmunkát. Egy fél év alatt nemcsak a zsidótörvényt, de a földreformot is el lehetett volna végezni. De az ellenzék belemakacsolta magát a zsidójavaslatba és minden más munkát megakasztott. Ilyen eredménnyel valóban nem ajánlatos a titkosan szavazó választópolgárok elé állni. Úgy látszik, hogy az úgynevezett pár- tonkívüli képviselők boldog ideje is lejárt. A pártonkivüli önjelölt a legtipikusabb megszemélyesítője a túlzottan individualista magyar politikának. Bomlasztó elem, fegyelmet nem ismer, ezért nem vállal semmi párttal közösséget és nem vállalja a pártfegyelmet. Szabad hajdú, aki úgy illeszkedik az erők játékába, ahogy neki a legmegfelelőbb. Ma, az ideológiai tömeg- mozgalmak korában ez szintén kihaló faj a politika mezőnyein. De örvendetes tényként könyvelhetjük el, hogy az új választójogi törvény áttöri a tisztán személyi felelősségre épített képviseleti rendszert. Behozta a listás szavazást is. A listarendszerben a képviselő nem tekintheti a mandátumát a saját szerzeményének, mint az egyéni kerületben megválasztott törvényhozó. A listás képviselő igenis másokkal közösen megfogalma már a magyar választóközönség, akár a városban, akár a faluban, rendelkezik olyan politikai érettséggel és politikai ítélőképességgel, hogy a nagyotígévöknek, a személyeskedöknek, a földosztóknak és lélekrablóknak egyszerűen hátatfordít. Éppen itt van a jelentősége a most meginduló új választási rendszernek, amely a titkosságon nyugszik és a népi politika jelszavait hirdeti. Ez a jelentőség akkor domborodik ki valójában, ha seregszemlét tartunk a pártok felkészültsége felett. Bármerre járunk a vidéken, bármennyire vizsgáljuk a fővárosiban, valójában egyetlen párt az, mázott és egyformán vallott pártprogramnak, a pártnak köszönheti mandátumát s ezért a pártközösségnek bizonyos elvhü- séggel és fegyelemmel tartozik. Azaz, ha véleménye eltávolodik a párt közösen vallott programjától, vagy eljárásától, akkor illik a mandátumot a párt rendelkezésére bocsátania. Itt tehát kollektiv felelősség esete forog fenn. Ez a rendszer közel áll ahhoz a felfogáshoz, amely a felvidéki magyarság körében a titkos ezavazásos listarendszer következményeként lélektani természetességgel kialakult s amely a föl- tétlen pártszolidaritáíban és belső fegyelmezettségben jut kifejezésre. Ez a szellem szintén erősíteni és gyorsítani fogja a nagy egységek felé való politikai fejlődést s bizonvára éreztetni fogja jótékony hatását a pártfegyelem kialakulására. Mert amit eddig a magyar parlamentben láttunk, az inkább a pártfegyelmetlenség képét mutatta, mint a pártfegyelmét. Most mintegy tizenöt párt nyüzsög még a választói urnák körül. Ennek a szétfor- gácsolásnak meg kell szűnnie. Nincs szükség apró politikai szekták örök cívódá- sára. Olyan történelmi feladatok előtt állunk, hogy bűn apró részletek fölött civakodni. Olyan időket élünk, amikor nem civakodni, hanem cselekedni kell. Mi, felvidékiek, már a nagy pártegységek horizontján is túl vagyunk. Túlfejamely szervezettségben, a mögéje felsorakozott tömegek súlyában, kitartásában és hűségében messze a többi párt felé emelkedik, és ez a Magyar Élet Pártja. Úgy látszik, a nemzeti egység, amelynek megteremtésén a forradalmak óta annyi és annyi államférfiú, politikus és miniszterelnök fáradozott, ennyi idő után ma már nem csupán a pártok címébe felvett jelszó, hanem a valóságban megmutatkozó eredmény. És ez azoknak a népi politikát hirdető vezéreknek köszönhető, akik a szegedi gondolat kitermelésében, kifejlesztésében lődtünk a pártszínvonalon, amikor megala* kítottuk egységes nemzeti keretünket, amely nem párt volt már, hanem nemzeti keret, a nemzeti egység szimbóluma. Most a megnagyobbodott Magyarországon még inkább szükséges a teljes összefogás. Egységes nemzeti akaratra van szükség, az egész nemzetet egy táborba kell gyűjteni? a nemzeti egység táborába. Történelmi időkben a pártokra való szakadás a legnagyobb bűn, mert olyan, mintha háború esetén több hadseregbe szerveznék a nemzetet és az egyes hadseregek különféle parancsszóra működnének hol egymás nélkül, hol egymás ellen. A becsületes magyar ember a politikában is egy tábort és egy vezérkart akar. El kell következnie az időnek, amikor A kis politikai frakciók legalább két-három nagy pártba olvadnak össze, de a célban, a nemzeti öncélúságban ezek is föltétlenül egyet fognak akarni, legföljebb a módszerek tekintetében lehet véleményük eltérő. De semmiesetre nem lehet köztük olyan párt, amely nemzetközi. Csak nemzeti alapon álló pártnak van a magyar közéletben helye. Azt hisszük, hogy a most megindult választás a nemzeti kiválasztás egészséges rostája lesz és a politikai erőknek ilyen egységesítését és leegyszerűsítését fogja eredményezni.
