Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. május (2. évfolyam, 99-122. szám)

1939-05-05 / 102. szám

T9S9 MÁJUS 5, PÉNTEK Rövidesen befejeződnek a kárpátaljai peage vonal ügyében folytatott tárgyalások Budapest, május k. Mint ismeretes, az új kárpátaljai 'határ Taracköz—Hosszú- mezőnél lekanyarítja a magyar vasútvo­nalat, melynek egy része így Románia te­rületére esik. M’nthogy a románokkal ed­dig nem egyeztünk meg, a kárpátaljai fű részek nem tudják felhalmozott árukészle­tüket a trianoni magyar piacra szállítani. A peage, vonal forgalmának helyreállítá­sáról diplomáciai tárgyalások folynak. A tárgyalásaikat magyar részről kezdemé­nyezték és az a céljuk, hogy a teljes meg­egyezést előkészítsék. Értesülésünk szerint a magyar kívánság arra irányul, hogy a peage vonalon határvámkezelés nélkül és úgy szállíthassák az ország belseje felé a kárpátaljai faárut, hogy a vasúti szerel­vényeknek mozdonyt és személyzetet se kelljen cserélniük. A diplomáciai tárgyalá­sok vontatottan haladnak, de most már ki­látás van arra, hogy azok rövidesen befe­jeződnék. A MÁV illetékes osztályán már készen állanak azok a tervek, amelyek a vasúti forgalom helyreállítását lehetővé te­szik. Míg a megegyezés létre nem jön, kevés remény van arra, hogy a kárpátaljai áru megjelenjék a magyar piacon. Az árufor­galom ma az országnak ezzel a vidékével jelenleg úgy bonyolódik le, hogy Tarac- köznél, illetve Terebesfejérpataknál autó­buszra rakják az árut és így szállítják ma­gyar területen, a peage vonal másik vég­pontjáig, ahol azután ismét vasúti szerel­vényekre rakják. A szállításnak ez a módja fánál nem alkalmazható és íöV érthető, hogy érdeklődéssel várja az egész ma­gyar fapiac a tárgyalások további alakulá­sát. lagyarország részvétele a Nemzetközi Mezőgazdasági Szövetség XVIII. kongresszusán Budapest, május %. A Nemzetközi Mező- gazdasági Szövetség Drezdában rendezi meg június 6-tól 12-ig a XVIII. Nemzet­közi Mezőgazdasági Kongresszust R. Wal­ther Darré, németbirodalmi közélelmezési és mezőgazdasági miniszter fővédnöksége alatt. A magyar bizottság elnöke Ivády Béla m. kir. titkos tanácsos, helyettese pe­dig Mutschenbacher Emil dr. felsőházi tag, az OMGE igazgatója. Június 6-án délelőtt 10 órakor a Mezőgazdasági Szö­vetkezetek külön bizottságának közgyűlé­sét tartják meg. Magyar részről az egyes bizottságok elr ikségében Wünscher Fri­gyes dr., a Hangya vezérigazgatója, a VII. szakosztály mezőgazdaságok, iparok IV. csoportjának, a mezőgazdasági iparok vállalkozási f rmája és befolyásuk a mezőgazdasági termékek értékesítésére szakosztály elnökségét látja el. Közel 1000 darabbal szaporodott március­ban a magyar gép­járműállomány Budapest, május l. Gépjármű-állomá­nyunk március hónapban 999 gépkocsival szaporodott, tavaly a szaporulat 1192 da­rab volt. A különbség különösen a motor­kerékpároknál mutatkozik. 1938 március­ban ugyanis 456 darabbal, idén azonban csak 271 darabbal gyarapodott a forga­lomban levő motorkerékpárok száma. Csak a teherautóknál volt nagyobb az idei tavaszi szaporulat, amennyiben az 1938. évi 65-tel szemben idén 94 volt a már­ciusi gyarapodás. A tavaszi gépjárműállo­mány gyarapodása különösen a főváros­ban volt kisebb, mint a múlt évben. A budapesti gépjárműállománynál ugyanis tavaly az e hónapban 608, idén azonban csak 480 volt a növekedés. 1939 márciu­sában legnagyobb emelkedés a személy­autók számánál mutatkozik. Ezeknek a száma egy hónap alatt 608 darabbal, vagyis majdnem 4 százalékkal nőtt. Az autóbuszok száma csak eggyel, a bérautók száma 8-cal szaporodott, a tehergépkocsik számánál azonban 94, vagyis 2.6 százalé­kos növekedés mutatható ki. Emelkedett a motorkerékpárok száma is, ez az emel­kedés azonban csak 271, a motorkerék­párok 1939 február havi számánaV ? 5 szá­zaléka (—) Nemzeti Hitelintézet Rt. fiók Érsek­újváron. Tudósítónk jelenti: A Nemzeti Hi­telintézet Rt. fiókot létesít Érsekújváron. A keresztény pénzintézet vezetősége a fiók kér- désében a napokban tárgyalt Érsekújváron és megtette a szükséges lépéseket a fiókintézet megnyitására. A volt Slovenská Banka helyén nyilik meg a jövő hét elején az új érsekuj- vári bank. A fiók igazgatójává Holtai Bélát, a nyíregyházi fiók helyettes igazgatóját ne­vezték ki. Emelkedni fog a Fiúméba irányuló magyar forgalom Róma, május l. Fiúméban most fejeződ­tek be a Fiúméba irányuló magyar forga­lom fejlesztésére alakult olasz-magyar ve­gyest) i'zottság tárgyalásai, A bizottság megtárgyalta a fontosabb vasúti kikötői és vámügyi kérdéseket. A megbeszélések ered­ményeként a Fiúméba irányuló magyar forgalom emelkedése várható. A magyar kiküldöttek beszámoltak a Fiúméba irányuló forgalomnak a visszacsa­tolt országrészekre való kiterjesztéséről. Megtárgyalták a valutáris kérdéseket is és megállapodtak abban, hogy a megbeszé­léseket a Magyar Nemzeti Bank és az olasz valutaügyi minisztérium közvetlenül fogja folytatni. E megbeszélések célja az, hogy a fuvardíjak tekintetében biztosítsák a pa­ritást Fiume és Hamburg között. A ve­gyesbizottság legközelebbi ülésszaka Ma­gyarországon lesz. (—) Változatlan az Angol Bank leszámito­lási kamatlába. Londonból jelentik: Az Angol Bank igazgatósága ma megtartott ülésén a leszámítolási kamatlábat változatlanul 2 szá­zalékban állapította meg. (—) Létrejött az elvi megállapodás a né­met fa átvétele ügyében. A közelmúlt nagy politikai eseményei mélyreható változásokat idéztek elő a magyar-német árucsereforga­lomban. Ezek a változások tették szükségessé, hogy a két ország kiküldöttei, akik a német fa átvétele ügyében folytattak tárgyalásokat, a megbeszéléseket háromszor félbeszakítsák. Az első ilyen fatárgyalások Münchenben vol­tak, majd március közepén Bécsben tanács­koztak a delegátusok. A legutóbbi bécsi meg­beszélések azzal értek végett, hogy most már mindegyik delegációnak végleges javaslata van az áruforgalom kereteit, a fizetési mó­dozatokat és egyéb részletkérdéseket illetően. Az elvi megállapodás most már létrejött és az egyezmény megkötésének immár semmi akadálya. A magyar delegáció a jövő héten utazik Becsbe a fatárgyalások befejezése vé­gett. Az anyag mindkét fél részéről olyan gondosan van előkészítve, hogy a mostani megbeszélések során csupán bizonyos techni­kai kérdéseket tisztáznak. Információnk sze­rint a kontingenseket a következőképpen álla­pítják meg: Fűrészáru 100.000 köbméter, bá­nyafa, faragottfa 30.000 és gömbfa 10.000 köbméter. (—) A felvidéki trafikosok a csehszlovák bélyegek visszamaradásából származó károso­dástól való mentesítésüket, kérik. Mint ismere­tes, a Felvidék visszacsatolása alkalmából a pénzügyminisztérium engedélyt adott a tra- fikosoknak arra, hogy a cseh-szlovákiai ere­detű dohámykészletüket kiárusítsák, illetve becseréljék, a postaigazgatóság pedig időt adott a postai cikkek eladására. A trafiko­sok most szövetségük útján kérést intéztek az illetékes hatóságokhoz aziránt, hogy a fel­vidéki trafikosokat mentesítsék a cseh-szlovák bélyegek visszamaradásából eredő károso­dástól. (—) Nemzetközi állattenyésztési értekezlet Zürichben. Zürichben augusztus 9—12-ike kö­zött tartják meg a IV. nemzetköri állatte­nyésztési kongresszust, A tárgyalások 6 alosz­tályban történnek: 1. általános tenyésztési kérdések, a háziállatok származása; 2. meg­termékenyítés, növés és fejlődés,; 3. teljesít­mények megítélése; 4. takarmányozás; 5. ál­lattartás és egészségi követelmények; 6. in­tézkedések az állattenyésztés érdekében. A kongresszussal egyidőben rendezik Zürich­ben a svájci állattenyésztési kiállítást, TECTIDEfa •ÄcfolRHIRMfi Tőzsdék, piacok BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE; EGYENETLEN A külföldi értéktőzsdék szilárdságának hí­rére a budapesti értéktőzsdén nyitáskor a kö­tések magasabb árfolyamokkal jöttek létre. A tőzsdeidő későbbi folyamán azonban tekin­tettel a rendezési napra, nyereségbiztosítási eladásokat eszközöltek, a piacra áru került s elveszett a nyitási árfolyamnyereség nagy része. Több ipari érték azonban szilárd ma­radt és nyereségét megtartotta. Győri Textil 3.5, Kelet-Murányi és Bauxit 2, Nagybátonyi 1.25, Globus és Vasútforgalmi 1, Polgári sör 0.75, Kőszén és Rima 0.50 pengővel javult. Délcukor és Magyar cukor 1.50, Urikányi és Nasici 0.50 pengővel gyengült, A kötvény­piac irányzata egyenetlen volt. Záróárfolyamok: Nemzeti Bank 152.5, Első Bp. malom 5.55, Hungária-malom 17.—, Bauxit 167.5, Beocsini 9.—, Borsodi szén 6.3, Kohó 16.25, Aszfatl 4.50, Kőszén 275.5, Nagybátonyi 43.—, Salgó 26-8, Urikányi 83.—, Globus 9.5, Fegyver 25.5, Ganz 13.3, Láng 26.—, Győri vagon 18.—, Metallo- chemia 60.—, Rima 62.4, Guttmann 6.—, Nasici 72.25, Tröszt 48.5, Délcukor 72.—, Magyar cukor 71.75, Georgia 17.2, Izzó 85.—, Auer 60.—, Dreher-Haggen. 116.5, Gschwdndt 710.—, Polgári sör 88.25, Gyapjúmosó 2.9, Goldberger 36.—, Győri textil 55.—, Magyar kender 7.9, Pamutipar 18.—, Szegedi kender 37.—, Kelet-Murányi 62.—, Papír 215.—, Gumi 44.—, Vasúti forg. 14.—, Telefon 7.5. A MAGYAR NEMZETI BANK Árfolyamai Valuták: Angol font 16—16.20, Belga 58.05 —58.65, cseh kor. 7.50^-11.80, dán kor. 71.30 —72.10, dinár 6—7.50, USA dollár 340.75— 344.75, kanadai dollár 332—337, francia frank 9—9.20, holland forint 182—184, len­gyel zloty 60—61.40, leu 2.60—3.45, leva 3 —3.60, lira 16.90—17.90 (500 és 1000 liras bankjegyek kivételével), német márka —.—, norvég kor. 80.25—81.15, svájci frank 76.55 —77.45, svéd kor. 82.30—83.20. Külföldi kifizetések: Amszterdam 182.401— —184, Athén 3.025—3.055, Belgrád 7.82— 7.88, Berlin 135.70—136.70, Brüsszel 58.24— 58.68, Bukarest 3.41—3.44, Kopenhága 71.50 —72.10, London 16.005—16.155, Madrid—.—, Milánó 17.66—17.8864, Newyork 342.15— 344.75, Oszló 80.45—81.15, Párizs 9.05—9.15, Prága 11.79—11.93, Szófia 4.11—4.15, Stock­holm 82.50—83.20, Varsó 64.25—64.75, Zü­rich 76.775—77.425, Isztanbul 268—271. ZÜRICHI ÁRFOLYAMOK Zürich, május 4. (Zárlat): Párizs 11.79M, London 20.85 egynyolcad, Newyork 445.25, Brüsszel 75.80, Milánó 23.42%, Amszterdam 237.55, Berlin 178.65, Stockholm 107.40, Oszló 104.75, Kopenhága 93.05, Szófia 5.40, Varsó 83.75, Belgrád 10, Athén 3.90, Isztanbul 3.60, Bukarest 3.25, Helsinki 9.19, Buenos Aires 103.12%, Yokohama 171.62%. BUDAPESTI GABONATŐZSDE TARTOTT A gabonatőzsde készárupiacán a búza és a rozs ára tartott. A malmok minőségbúzát keresnek. A zab kötés nélkül 10 fillérrel ja­vult. 450 q sörárpa és 120 q takannányárpa változatlan áron cserélt gazdát. Kukoricából 1500 q kelt el, 15 fillérrel javult áron. — A határidőspiacon tartott irányzat mellett a jú­liusi kukorica 2, az augusztusi 3, a májusi rozs 4 fillérrel gyengült. Rozs: júniusra 15.05, zárlat 14.94—14.96. Kukorica: májusra 17.50, 17.40, zárlat 17.40—17.43; júliusra 17.95, 18.05, 17.89, zárlat 17.88—17.90; augusztusra 18.35, Í8.28, zárlat 18.21—18.23. Hivatalos jegyzések és kötések: Búza: tisza- vidéki 77 kg-os 28.30—20.80, 78 kg-os 20.50 —21, 79 kg-os 20.70—21.20, 80 kg-os 20.80— 21.30, fejérmegyei 77 kg-os 20.35—20.80, 78 kg-os 20.55—21, 79 kg-os 20.75—21.20, 80 kg-os 20.85—21.30, felsőtiszai, duna-tiszaközi 77 kg-os 20.20—20.70, 78 kg-os 20.40—20.90, 79 kg-os 20.60—21.10, 80 kg-os 20.70—21.20 dunántúli 77 kg-os 20.25—20.75, 78 kg-os 20.45—20.95, 79 kg-os 20.65—21.15, 80 kg-os 20.75—21.25. Rozs: pestvidéki 14.60—14.75, más származású 14.65—15.10. Takarmány- árpa: elsőrendű 18.20—18.45. Sönirpa: ki­váló 20.50—22, príma 19.25—19.75. Zab: elsőrendű 22.70—22.85, középminőségű 22.60 —22.70. Kukorica:: tiszántúli 17.10—17.25. Őrlemények: korpa 14—14.10, 8-as liszt 16.30 —16.50. Kukorica: 300 mm Szolnokon át 17.15, 150 mm hajdúi 17.20, 150 mm május 10-i diszpozíció 17.15, 150 mm 17.20, 150 mm május 15-i diszpozíció 17.30, 150 mm jövő hét 17.25, 150 mm tiszavidéki 17.20, 300 mm mai diszpozíció 17.15 budapesti paritásban. Árpa: 450 mm 21.50, 120 mm 18.35 budapesti paritásban. A BUDAPESTI VÁSÁRCSARNOK KISKERESKEDELMI ÁRAI Kielégítő felhozatal, közepes forgalom mel­lett ma a következő árakat (zárójelben a nagy­kereskedelmi árak) fizették: Marhahús: ros­télyos és felsál 140—280, leveshús (fartő, tarja, szegye) 128—180. Borjúhús; comb 240 —320, vésés 140—260, pörkölt 180. Juhhús: hátulja 140—160, eleje 100—160. Sertéshús: karaj 200—250, tarja, comb 148—200, oldalas 128—172, zsírszalonna 130—144, sertésháj 150 —160, sertészsír, budapesti 160—164. Vad és vadhús; Szarvas 1 kg 40—400, őz 1 kg 40— 500, fácán 1 drb 200—250, fenyvesmadár 1 drb 40—50. Baromfi: Élő: tyúk 1 kg (135— —140), csirke, rántanivaló 1 drb 160—320, 1 kg (180—310), ruca, hízott 1 kg (130—140), lúd, hízott 1 kg (130—140), lúd, hízott 1 kg 11 Arany János összes költői müvei díszes Arany János összes költői müvei díszes vászonkötésben ....................................18.— Arany János összes prózai müvei dí­szes vászonkötésben ...........................22.— Baktay E.; Hindusztán 7.— Baktay E.: Indiai éveim. 2 kötet kve 12.— Baktay E.: India kve 12.— Benkő P.: Vadászat . . , , . kve 10.— Colerus E.: A ponttól a négy dimen­zióig ........................................kve 7.80 Cooper: A nyugati hadszíntér . 6.— kve 8.— n Talleyrand .... 5.—, kve 7.— Dawson C.: Európa születése . . kve 6.— Megrendeléseket utánvéttel, vagy az ősz« szeg előzetes beutalása ellenében forduló pós- tával Intézünk el. Ha ajánlott küldést kíván, 50 fillér beutalását is kérjük. Az utánvételes küldés 90 fillérrel drágítja a könyvet. Pfeiler Ferdinand (Zeidler Testvérek) nemzeti könyvkereskedése Budapest, IV., Kossulh Lajos-utca 5 Telefon: 18-57-30, 18-74,00. (130—150), pujka, hízott 1 kg (105—130), Vágott: tyúk 1 kg (130—170), csirke, rán­tanivaló 1 kg (200—380), ruca, hízott 1 kg 150—190 (130—160), lúd, hízott 1 kg (110— 170), pujka 1 kg (120—140). Tojás: Teatojás válogatott drb 7—9, kg 135—145, ládaáru (114 —130), kosáráru (125—130), főző- és apró­tojás drb 6—7, kg (103—110). Halak: Ponty, élő 100—150„ szeletelt 90—140. Tejtermék! Tejföl (100), teavaj, tömbben (300—310), pasztőrözött 360—370 ( 330), sovány tehén­túró 70—80 ( 60). Szárazfőzelék: Bab, fehér, aprószemű (30—32), borsó, hántolt, feles (26 —40), lencse, hazai (26—66). Zöldségfélék: Vegyes zöldség, zöldjével (12—15), kalarábá kg (6—12), karfiol, külföldi, tisztított kg 100( —130 (100—110), hazai, levéllel (100), vörös­hagyma, érett, makói (14—16), zöldjével (1.5 —4), fokhagyma (10—16). Káposztafélék I Fejeskáposzta, külföldi 50—60, hazai (44— 46), kelkáposzta (25—45), fejessaláta (0.5— 4). Burgonya; Gülbaba (9.5—10.25), nyári rózsa (10.5—11), őszi rózsa (9—9.2), kifli (15—18), Ella (7.5—8.4), fojtott burgonya 18—28 (13—23). Főzelékfélék: Hónaposretek 4—30 (3—24), zöldborsó, külföldi 80—96 (78 —85), hazai 98—130 (100—120), csiperke­gomba (100—180), spárga (10—10), paraj, tisztított 14—24 (7—14), gyökeres (10—12), sóska, közönséges 16—28 (10—20). Gyümölcse Alma, külföldi (140—160), nemesfaj (130— 160), közönséges válogatott (60—1O0). Déli« gyümölcs: Narancs, sárgabélű (60—100), vö- rösbélű 80—120 ( 66—100). Fűszer: Paprika, édesnemes, csemege (400—420), édesnemes (360—380), félédes, gulyás (320), mák, kék (140), bors (140), szegfűbors (660), kömény* * mag (170), japán rizs (66—69), Karolin rizs (92—100). *f MAGPIAC. Köles fehér 18—22, vörös 18—19.50, egyéb 17.50—18, tökmag nagy­szemű 27—28,' kisszemű 23—24, olaj dohos 22 —22.50, kék mák 128—132, borsó Viktória sterilizált 18—19, zöld (express) sterilizált-19 —21, fehér szokványbab dunai 29.75—30.25, dunántúli 29.50—30.25, felsőmagyarországi 28—28.50, lucemamag ólomzárolt fehérbárcás 20 q-nál kevesebb 240—250, 20 q-nál több 230 —245, lóheremag nyers arankás 80—100, ólomzárolt fehérbárcás 20 q-nál kevesebb 130 —138, 20 q-nál több 128—132, muharmag 21.50— 22, bükköny szöszös 36—38, csillag­fürt fehér lapos 12.50—13, szárított répasze­let 9.50—10.50. ;-f LISZTÁRAK. A budapesti lisztárjegyző- bizottság árjegyzései (az 1938. évi gabonából készült őrlemények): búzaliszt: dara. 37.50—■ 38.50, Ogg 36.50—37.50, Og 36.50—37.50, Of 36.50— 37*50, , 2gg 35.75—36.25, 2g 35.75— 36.25, 2f 35.75—36.25 , 4-es 33.75—34.75', 5-ös 31.75—33, 6-os 27.50—30, 7-es 19.75—21.75; rozsliszt: 0-ás 28.50—30, 01-es 25.75—27, 1-es 20—21.50, 2-es 18—19.50. 4- SERTÉSVÁSÁR. A . mai ferencvárosi sertésvásár összfelhajtása 3482 darab. Vásári állományból angol hússertés 851 darab. Az irányzat élénk. Árak: uradalmi, zsírsertés pá- ronkint 340 kg-on felül 102.5—104, szedettser- tés I. 96—108, Hl. 80—87, angol sonkasertés I. 94—97, II. 82—91, márkázott exportzsír vá­góhídon átvéve csomagolás nélkül 149 fillér kilónkint. + HUSVÁSÁR. Készlet: nagymarha 7, borjú 337, gödölye 4%, bárány 30, sertés lehú­zott 46, szalonnás 123, süldő 48, malac 34, marhazsiger 20 kg, sertészsiger 142 kg. (Mind elkelt)-. A vásár irányzata lanyha volt. Árak: marhahús II. 80—88, borjú bőrben I. 120— 132, II. 100—118, gödölye 100, bárány bőrben 60, félsertés, lehúzott 114—128, szalonnás 110 —116, süldő 90—128, malac 150—180, marha­zsiger 40, sertészsiger 70 fillér kg-k4(it. + LÓVÁSÁR. A mai ferencvárosi lóvásárra felhajtottak 558 darab lovat, eladtak 251-et. A vásár lanyha volt. Árak: csikó 40—60, köny- nyű kocsiló hintós 630—800, igáskocsiló nehéz nyugati faj 400—700, igáskocsiló könnyű 260 —490, alárendelt 45—250, vágóló 35—210. A főváros vágásra vásárolt 52-t, a vidék 28 da­rabot, A vásár irányzata lanyha volt.

Next

/
Thumbnails
Contents