Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. május (2. évfolyam, 99-122. szám)

1939-05-28 / 121. szám

24 TECTIPEfcT»i^üfoflfcHIRIÄP 1939 MÁJUS 28, VASÁRNAP MAGYAR RITKASÁGOK ' AKASZTÓFA A VÁROS KAPUJÁBAN. 'A múltkoriban érdekes részletet közöltünk Kazinczynak százötven évvel ezelőtt írt kassai városképéből, amelyben a kassai hetivásár élénk és színes jeleneteit irta le. Ennek az útleírásnak sok érdekes rész­lete van. Kassán ma is Akasztó-hegynek nevezik azt a fokot, amellyel a Hernád- völgy felé ereszkedő fentérség a sík föld felett őrt áll. A névnek történelmi indo­kolása van: ezen a messzire látszó szír­ien állott égykoron az akasztófa, amelyre elrettentő például felkötötték a haramiá­kat, az országút martalócait. Bizony gyak­ran lengetett emberi hullát a kassai szél ezen a karos akasztófán. A városhoz kö­zeledő utas első benyomását Kazinczy így örökíti meg: „A külső város széles helyen, de nyo­morult viskókból épült, s amin szemem nagyon felakadt az, hogy az utazó, midőn Kassa felé közelít, legeiül is akasztófát és temetőt lát. (A dóm körül levő, elkerí­tett belső temető használatát galánthai gróf Esterházy Károly egri püspök 1771- ben megtiltatta. Ettől kezdve nyitották meg a déli külvárosban, a mai Erzsébet­városban a Nepomuki Szent János-teme- tőt, amelynek a helyén a katonai ellátási raktárak épülettömbje áll. A ma is meg­levő Nepomuki János-kápolna a régi teme­tőnek volt a halotti kápolnája.) — Nem lehetett volna-é a temetőnek egyik, vagy másik oldalon helyet találni? — Ó be szép spektákulum volna a chaussén kotsi- kázó kassai szépségeknek, ha közel hoz- zájok holt testek lebegnének a kötélén s a napnyugati szellő dög-párát lehelne feléjök.” Bizony ilyen látványban gyakran volt része a jámbor utasoknak, akik városok felé közeledtek, amelynek kapujában akasztófa állott. Bártfay László írja le naplójában egyik részletében a Vörös­marty társaságában 1838-ban megtett balatoni útját. Veszprém kapujában való­ban ilyen borzalmas spektákulum rémisz­tette őket. Erről a naplóíró így számol be: „Balra Veszprémtől egy dombon a leve­gőben látni az akasztófát, mellyen né­gyen száradnak együtt: köztük Milfait (Sobri társa), Mogort és egy más társat, de a neve nem jut eszembe. A negyedik valami mészáros, három év óta függ.” * KASSA FŐUTCÁJA SZÁZÖTVEN ÉV ELŐTT. Kassa főutcája nagy látványos­ság volt, amelynek kedvéért messze föld­ről eljöttek az utazók. Ritka város volt az olyan, amelynek főutcája középen any- nyira megdagad, akár az óriáskígyó hasa az áldozat lenyelése után. Még a múlt század végéig végigfolyt a város főutcá­ján a Csermely nevű patak, amely az északi kapunál lépett be a város terüle­tére és a déli kapunál hagyta el azt. A Csermely a Mária-szobor felett két ágra szakadt és szigetként ölelte körül azt a területet, amelyen ma a színház épülete, a színház és dóm közötti park, a dóm, a Mihály-kápolna és a szabadságpark van. Kassa főutcáját Kazinczy a következőkben írja le: „Tíz óra tájban fölmentem a felső kapú felé (a hadtestparancsnokság épületének irányában), hogy a nagy-utca épületeit s a város külső fekvését láthassam. Ezt az utcát Urak-utcájának hívják, mélyet meg is érdemel, mert a házak rajta gusztus­sal kezdenek újulni. Csak az a kár, hogy gyakorta a legszebb szomszédságban füs­tös falú házak állanak s zsindelyzetökről hosszan nyúlnak ki az utcára a fa-csator­nák. Külömben igazi architektúrái izt még a legköltségesebb épületeken sem találhatni. A város házának (most a vá­rosi könyvtár épülete) facadja oly ara­nyos, mint egy rác templom s a toskánai vagy dóriai rend szimplicitása helyett borostyán fonadékok ékesítik az altáriát tartó oszlopok capitáljait (milyen szegény Közli: Dr. Uécsey volt a magyar nyelv Kazinczy korában építészeti műszavakban). így az igaz — cifrábbak, amúgy mezítelenek lettek volna.” De este, amikor kigyúlnak a lámpák, egészen más színben látja a Főutcát Kazinczy. Kedvesnek, romantikusnak, így ír: „Kassának alsó kapujától a felsőig és így 1070 lépésnyire, egy annyira széles utca nyúlik el, hogy azon a nagytemplom is elfér, még pedig nem hosszában, ha­nem keresztül rajta. Szerencséjére a vá­rosnak és minden jó Ízlésű lakosainak, nem Friedrich (az uj Berlin építője!) építette azt, s igy utcája nem schnür grad épült, hanem irreguláris csavargásé ellip­szisre. — Centum capita appono, hogy a Berlin egyenes utcái, akármely punctum visust válasszon a néző rajta, sem fogják í szemet úgy gyönyörködtetni, mint mi­dőn Kassának felső kapujában megáll s a házak falán égő lámpásokat szinte az alsó kapú körül lévő házakig kiláthatja.” * A CSERMELY HIDACSKÁI. A város főutcáján keresztülfolyó patak ki pollói- val, hidacskáival minden idegennek meg­ragadta a figyelmét. Kazinczy így írja le első benyomását: „Ami nékem első körül­nézéssel leginkább tetszett, az a város nagy utcáját két ágban keresztül folyó csermely patakocska. Úgy nevezem én is ezt a kassaiak után, mert ezek nem tud­ják, hogy a pataknak, amely a Bach-tól jön, szintúgy mint a part a Bord-tól, igaz magyar neve a Csermely. Micsoda nagy szolgálatra van az, ha tűz támad! Milyen nagy a szemet kihordásban.” Korabinszky János Máityásnak 1778- ban írt városleírásában olvassuk, hogy a pisztrángokban bővelkedő Csermely a vá­ros felső kapúján lép be és húsz részben fa-, részben kőhidacska nyit utat rajta. Egy mérnök a szigetnél néhány híddal és zsilippel látta el a patakot, hogy tűz ese­tére a vizet tárolni lehessen. A hidacs- kák romantikus tárványt nyújthattak, űfey hogy Kassát sokan Velencének nevez- gették, mintha mind meg-megannyi Ponte Rialto volna verve lagúnáin. Messze föl­dön híre ment ennek és amint a 19. szá­zad elejéről való Szepesházy-Thile-féle földrajzi munkában olvassuk, egy angol utazó egyenesen azért kelt útra a ködös Albionból Kassára, hogy lássa a várost, melynek utcáján folyó folyik és azon kő- hidak vernek utat. Képzeljük a derék anglius csalódását és bosszúságát! Ahogy szerzőink elmondják, amikor meglátta a csermelyt, nem a hidakon ment át az utca napkeleti oldaláról a napnyugatira, hanem lekicsinylőleg többször egymás­után átugrotta a patakocskát, aztán visz- szafordult és otthagyta Kassát. ★ A KASSAI KÖVEZET. A kassai köve­zet több mint kétszáz esztendős tisztes múltra tekinthet vissza és éppen úgy el- híresült, mint nagy utcáján végigfolyó patakja. A város kiköveaíését III. Károly király rendelte el és 5 maga kincstárából 6200 forintot utaltatott ki hozzájárulás címén. Az uralkodónak ez a gesztusa nem annyira városszépítő hajlamaira vezet­hető vissza, mint inkább stratégiai meg­gondolásból fakadt, hiszen a nehéz hadi­szekerek, az ágyúk könnyen elakadhattak a feneketlen sárban, amely különösen nagy esőzés, vagy hóolvadás idején meg­ülte Kassa utcáit. Már pedig Károly Kas­sát katonai központtá tette, mert észre­vette kulcsváros szerepét. Két kaszárnyát is épített benne, az egyiket a sziget alsó végén, azon a tájon, amelyen nemrégiben a Stefánikrszobor állott, a másikat pedig a felső kapunál, ez most is megvan és laktanyául szolgál. A katonák naponként kivonultak gyakorlatra és a hadifelszere­lést nehéz volt a rossz utakon szállítani, ezért kellett rendbehozni az országutat Zsebestől Kassáig és ezért kellett kikö- szekerek. Sokan panaszkodtak a kassai vezni a várost is. Az új kövezeten ékte­len dübörgéssel hányódtak a nehéz hadi­kövezetre két évszázadon át. Kazinczy is kifakad: „Jaj annak, aki itt gyalog jár! Az apró hegyes köveken — mert ilyennel van ki­rakva a város — úgy elfáradtam, mintha egész nap homokban jártam volna.” * A FEKETE SAS a tizennyolcadik szá­zadvégnek híres szállodája volt Kassán. Ma két tábla örökíti meg irodalomtörté­neti jelentőségét. Az egyik táblán azt olvassuk, hogy a Bach-korszakban, ebben az épületben (akkor csendőrségi laktanya volt!) őrizték,. A gólya miatt Kassára hur­colt hamvai papot, Tompa Mihályt, a má­sik táblán pedig azt olvassuk, hogy ebben az épületben szállt meg első ízben Kazinczy Ferenc, amidőn Kassára jött. A Fekete Sas épülete is abban a nagy építkezési lázban épült fel, amelyhez hasonló építke­zési tevékenységet a régi Kassa történeté­ben nem ismerünk. Mária Terézia uralko­dásának vége felé indult meg hatalmas arányokban ez az építkezés, amidőn a Po­roszországgal folytatott háborút diadalmas béke fejezte be és a béke hosszabb kor­szakára lehetett számítani. Még inkább fo­kozódott az építkezési tevékenység II. Jó­zsef uralkodása alatt. Felsőbb rendeletek intézkedtek új épületek emeléséről s a ré­giek renoválásáról. Kassán erre az időre esik a szepesi kamara épületének (a mai pénzügyigazgatóságnak) a Fekete Sas vendégfogadónak, a mai megyeházának, a városháznak, az állandó színháznak és sok magániháznak megépítése. A Fekete Sas jóhírű szálloda volt, amelybe igen magas­rangú vendégek, maga a várost megláto­gató császár is megszállott volt. Volt egy szálloda a város falán Jsivül is, az alsó kapú előtt, amelyben a déli irányból jövő utas megszállhatott, ezt Zöldfa szállónak nevezték, de csak szerényebb igényű uta­sok számára való volt. A finomabb vendé­gek számára épült a Fekete Sas, amelyet Karabinszky lexikonja is mint előkelőbb igényeket kielégítő szállodát dícsér. Kazinczy nem nagy elragadtatással em­lékezik meg szállodai időzéséről. „Nyolc óra után vala az idő, midőn Kassára béértem. Kotisom a fekete sas­hoz vitt, azt állítván, hogy a Városban bent több fogadó nintsen s én meg is nyu­godtam rajta, mert az épület külső for­mája sokkal bíztatott. De ójjon az Isten minden utast tőlle! Közel kelle egy fertá­lyig várakoznom, míg a sok béna vendég- fogadói nymphák, a konyhát üresen hagy­ván, fülön fogva hozták elő a kellnert. Nem kaptam szobát az utcára, mert azok el voltak foglalva egytől-egyig s így töm-- lötz forma setét szurdékba vontam meg magamat. Parancsol valami vatsorára Nagyságod? — kérdé a Kellner, mihelyt a lábomat a küszöbön bétevém. — Esznek itt idegenek? — ó számosán! — Mikor? — Félóra múlva. — S kik? — Gavallérok és más ifjú emberek ő excellenciájától, a vármegyétől s az Unter-comissiótól. — Jp, én köztük eszem. . . A Vatsora felett, melly mind szegény, mind igen tsinatlan volt, egy ifjú úrral jutottam barátságba, esméretségbe. Én úti stourtoutcmban, a többiek frizirozott fej­jel, s a legújabb szabású frakkokban ül­tünk az asztalnál, midőn B .,... egy kis kurta az angyal kihánytt, de tsak fekete bárányprémes égszín mentécskében, véres nadrággal, széles ezüst kardját csörtetvén, jött közinkbe. Helyet foglalt, s olly külö­nös, magának-tulajdon tréfát indított, hogy még én is, aki az egész asztalnál a sang froidot akartam gardírozni (hidegen ülni) édes nevetésre fakadtam. — Egy po­hár bor mellett lettünk barátokká.. * MECENZÉF VÁSÁRAI. Kazinczy leírása szintén egy kiáltó adat a trianoni őrültség ellen, amely gazdaságilag századok óta egybetartozó területeket vágott szét. Lát­hatjuk a régi leírásból, hogy százötven év­vel ezelőtt milyen kiterjedt volt Kassa gaz­dasági körzete, hogy délen lenyúlt egész Borsodba, keleten pedig magába ölelte a szalánci erdőségeket. Kassa hetipiacai ilyen módon egyesítették az Alföld sík területei­nek gabonáját a hegyalja bortermő vidé­kével, a szomolnoki hegyek ásványos terü­letének iparával és a szalánci hegység fa­termő vidékével, így találkozott Kassa pia­cán az erőskarú mecenzéfi német a kör­nyék tót gazdájával és mindketten a csere­háti, szepsi, tornai, szikszói magyar gaz­dától vásárolták a szemes életet. De az egykorú leírások és adatok élesen mutatják azt is, hogy Mecenzéf mennyire rá volt utalva a Hemád völgyével és a gabonatermő vidékkel való kapcsolatokra! Szegény határa sohasem nyújtott ele­gendő szemes életet lakosainak. A Hazai és a Külföldi Tudósítások 1806. évfolyamá­ban ezeket olvassuk az alsómecenzéfi vá­sárokról: „Alsómetzenzöfön olly híres heti vásárok szoktak esni, hogy a miskolcit kivévén, ennek mássa ezen a részen nin­csen is. Az alföldi szekerek minden eladni valóval idesietnek, a felföldiek pedig a ve- vés végett nagy földről ide tódulnak.” íme, így egészítette ki a síkság és hegy­vidék gazdasági tekintetben egymást, íme, akkor volt boldog élet, amikor az al­földi gazda közvetlenül cserélhette ki ter­ményeit a felföldinek árujával... Felelős szerkesztő: LÜKÖ GÉZA Felelős kiadó: NEDECZKY LÁSZLÓ STÁDIUM SAJTÓVÁLLALAT RT.. BUDAPEST. Vili, RÖKK SZILÁRD-UTCA 4. — FELELŐS» GYŐRY ALADÁR IGAZGATÓ VIHAR HOZOTT IDE Irta: Tamás Lajos Vihar hozott ide, nem magamtól jöttem. Fönt a Duna mellett, szőlőhegyek alatt szenved régi földem. Onnan jön a hab is, onnan jön a szél is, onndn pirosodik nehéz, rőt szégyentől az alkonyi ég is. Amit hoztam, kiterítem: vászon-tarisznyámat. Nem csillogást, — könnyes munkát, hosszú küzdést hoztam tanulságnak. Kiterítem kincsem, számolgatom sorba: telik-e belőlük új, próbás életre, megújuló gondra? Megújuló életem most szökik új szárba. Ráül-e majd az énekes, tarka madár erre a friss ágra? Vihar hozott ide, zúg a harsonája a fülembe, ahogy dobált és a testem veszettül cibálta. Messze nézek s rátelepszem a nyugalmas rögre. Dúl a vihar, újra mást hoz, új társakat, tovább dübörögve. (Komárom) Mnnmimi™

Next

/
Thumbnails
Contents