Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. május (2. évfolyam, 99-122. szám)

1939-05-20 / 114. szám

1939 MÁJUS 20, SZOMBAT TEKBIDEta Hírek Miiyen idő várható ? A Meteorológiai Intézet jelenti május 19-én délben: Várható idó'járás a következő 24 órária: Mérsékelt déli, délnyugati szél. Változó felhő­zet, helyenként záporeső, zivatar. A hőmérsék­let alig változik. 1 — Előkelő német vendégek Budapesten. A Telivértenyésztés és Versenyzés Nemzet­közi Kongresszusára Budapestre érkezett a közforgalmi repülőtérre Wagner bajor belügyi államminiszter és Fieler müncheni polgármester. A repülőtérén ünnepélyesen fogadták a .német vendégeket. Fiehler Ká­roly és Wagner Adolf pénteken délután a Kormányzónál jelentek meg kihallgatáson, majd a kihallgatás után a Központi Város­házán felkeresték Szendy Károly polgár­mestert, akivel idegenforgalmi ügyekről hosszabb ideig tárgyalást folytattak. A fő­város a vendégek tiszteletére délben szűk­körű ebédet adott. —< A Rimaszombati Gimnázium Volt Diák­jainak Szövetségéről szóló csütörtöki tudósítá­sunkban névcsere történt. A Szövetség elnö­kéül nem Groó Gézát, hanem Groó Béla dr. igazgató-főorvost választották meg. Egyelőre az ő címéin (Budapest, III, Margitsziget) lehet a Szövetségbe jelentkezni. A pápa ünnepélyesen birtokba vette a lateráni Szent János főszékes- egyházat Róma, május 19. Majdnem egy évszázad után csütörtökön délelőtt zajlott le a late­ráni Szent János főszékesegyház birtokba­vételének ünnepélyes szertartása. A legutóbbi birtokbavétel IX. Pius pápa részéről történt 1846 november 8-án. XI. Pius pápa is birtokba vette a római szé­kesegyházat 1929-ben a lateráni szerződés megkötése után, de ez a szertartás minden külső pompa nélkül ment végbe a pápá papi pályájának ötvenedik évfordulója al­kalmával, amelyet éppen a lateráni Szent János bazilikában ünnepeltek meg. Ezzel szemben ma délelőtt XII. Pius pápa legnagyobb ünnepélyességgel vette birtokába a föszékesegyházat. A templom előcsarnokában Vatikánváros kormányzója fogadta a pápát az egyházi főméltóságok élén, mialatt a bazilika és Róma valameny- nyi tempóiménak harangjai zúgtak. A qui- rináli pápai nuncius bemutatta a pápának Róma alkormányzóját, aki a beteg kor­mányzó helyett Róma városa nevében üd­vözlőbeszédet mondott. A birtokbavétel szertartása több óra hosszat tartott, majd végül a pápa a bazilika külső nagy erké­lyéről áldást osztott Róma népének. — Anyaországi archeológusok tanulmány­útja Érsekújvárra. Tudósítónk jelenti: Buda­pesten a jövő évben tartják meg az archeoló­gusok nemzetközi kongresszusát. A kongresz- szus&al kapcsolatiban a visszakerült területek egyes helyei esetleges kirándulás fcekintetőben számításba jönnék. Ennék előkészítése céljából az anyaországi archeológusok Alföldy András dr. és Tompa Ferenc dir. egyetemi tanárok vezetésével mintegy 30 tagú archeológus érke­zik május 2i0-án Érsekújvárra, hogy megte­kintsék a városi múzeum archeológiái leleteit valamint, hogy a környéken azokat a helyeket (Surány, Naszvad) tekintsék meg, amelyek archeológiái kutatás szempontjából számításba vehetők. A tudós társaság két napot tölt Ér­sekújvárban. — Agyon&ujtott a villanyáram a moziban egy kis diákot. Tudósítónk jelenti: Halálos ki­menetelű szerencsétlenség történt vasárnap délután a köbölfcuti moziban. Béres Antal, az érsekujvári Pázmány Péter-gimnázium H/A osztályú tanulója a köbölkuti mozgószínház gépházából akarta végignézni az előadást. Előadás alatt a kis diák eddig még ki nem de­rített módon a vezetékhez ért. A vezeték ma­gasfeszültségű árama a kis diákot nyomban agyonsujtotta. _ Megalakul a Baross Szövetség érsekuj­vári fiókja. Tudósítónk jelenti: Az érsekujvári keresztény iparosok és kereskedők hétfőn este tartották első megbeszélésüket a Barops Szö­vetség érsekujvári fiókjának megalakítása tár­gyában. Az értekezleten a keresztény iparosok és kereskedők nagyszámban vettek részri Az értekezlet megvitatta a fiók megalakulásának kérdését és egyhangúlag kimondotta, hogy június közepére előkészítik az alakuló közgyű­lést. Az érdekeltek héttagú bizottságot küld­tek ki az előkészítés munkálataira. — Bolivia csatlakozik az eíaSz-német-japán egyezményhez. Newyorkból jelentik; A New York Times bogotai jelentése szerint Bolívia csatlakozni készül az olasz-nómet- japán egyezményhez. Félmilliós pengőkiajánlás gyanúja miatt letartóz­tatták a Magyar-Szlovák Bank igazgatóját A budapesti királyi ügyészség valuta- osztálya mellé beosztott detektívek hosz- saú megfigyelése, valamint a lefolytatott nyomozás alapján a királyi ügyészség Vágó Lajos 55 éves, a Magyar-Szlovák Bank és Kereskedelmi Rt. ügyvezető igaz­gatója és értékpapírkereskedőt, Baron Jenő 52 éves pápai születésű műszaki tisztviselőt, Brunner János besenyeszögi születésű, a Magyar Leszámítoló és Pénz­váltó Bank tisztviselőjét. Rácz Simon paksi születésű 50 éves tőzsdeügynököt, Vágó- Weisz Béla miskolci születésű 64 éves ga­bona- és tőzsdeügynököt, végül Weiaz Henrik budapesti születésű 46 éves, a Ma­gyar-Szlovák Bank és Kereskedelmi Rt. könyvelőjét, budapesti lakosokat pengőki­ajánlás bűntette miatt előzetes letartóz­tatásba helyezte. Alapos a gyanú, hogy a Párizsban lakó Schwartz Jenővel előzetesen egyetértve, 1939 márciustól májusig körülbelül ISO— 500.000 pengő kiajánlásában, vettek részt. Nevezették „RlJolyamodást jelentettek be a letartóztatás ellen. A nyomozás folya­matban van. Künder Antal kereskedelmi miniszter beszél a Magyar Élet Pártja győri nagygyűlésén 00 — Házasság. E hó 11-én tartották esküvőjü­ket Szabó Kató és Toperczer István gyógy­szerész az érsekujvári Szent Rókus-gyógytár bérlője az ottani róna- kát. plébánia templomá­ban. (Mindien külön értesítés helyett). — A Kárpát Egyesület május 29—21-én „Sajóvölgyi Osztályával” túrát rendez Tolnaija —Domica—Aggteleki cseppkőbarlang—Szilicei fennsík—Goimibaszög útvonalon. Vezető: Len­gyel Tibor dr. Találkozás 20-án Tornaiján a Tátra Bank ellőtt 14 árakor. Költség: bar­langi belépőjeggyel együtt kb. 4.— pengő. Gyaloglás 9 óra. — A „Sólyom” Sí-osztály másfélnapos túrát tart Rozsnyó As környé­kén. Vezető: Kászonyi László. Találkozás megbeszélés szerint. — A Kassai-osztály Szlüka Dezső dr. vezetésével Kassa—Torna— Tornai-vár—Szádeíői-völgy utat járja be. — Nem sikerült Kolozsvárott a nemzeti ünnep. Kolozsvárról jelentik: A kolozsvári rendőrfőnök nyilatkozata szerint kínosan hatott a május 10-i ünnepségek alkalmával az a körülmény, hogy egyes kolozsvári lako­sok nem tettek eleget a nemzeti, ünneppel kapcsolatban kiadott rendelkezéselmek. Egyes kereskedők nem világították ki kirakataikat és nem helyezték a király arcképét a kira­katba. Mindezek a hadbíróság elé kerülnek, ahol 5—10 ezer lejig terjedő pénzbüntetés­ben részesülnek. Ugyanakkor figyelmeztette azokat is, akiknek elszíntelenedettt zászlóik vannak, hogy azokat cseréljék ki, mert ha nem, szintén hadbíróság elé kerülnek. Újabb diplomáciai tevékonyság a Vatikánban 1 Párizs, május 19. A Le Figaro, vati­kánvárosi tudósitójla szerint a Szentszék ismét élénk diplomáciai tevékenység szín­helye. Ez a tevékenység szoros összefüg­gésben áll azokkal aiz erőfeszítésekkel, amelyeket a Saentatya a nemzetközi ellen, tétek békés rendezése érdekében fejt ki. A .pápa úgy véli, hogy a különböző fővá­rosokban elért eredmények kielégítődk. — HALÁLOS BIRKÓZÁS. Szolnokról jelen­tik: Kunmadarason a kocsma udvarán két legény virtuskodásból bírókra keit egymás­sal. Bérezi Sándor a birkózás hevében ellen­felét, Balog Ferencet úgy a földhöz vágta, hogy az kopomyaalapi törés következtében azonnal meghalt. Bérezi Sándor ellen megin­dult az eljárás. — Lindbergh véleménye a német repülőhad­erőről. Newyorkból jelentik: Lindbergh a ka­mara katonai bizottságának kérdésére ki je­lentette, hogy az Egyesült Államoknak nagy erőkifejtésre van szüksége, ha el akarja érni a német repülésügy színvonalát. — A komáromi Jókai-cserkészcsapat jubiláris ünnepsége. Tudósítónk jelenti: A bencés főgimnázium Jókai-cserkészcsa- pata negyedszázados évfordulóját na- gyobbszabású ünnepségek keretében ün­nepli meg, az anyaországbeli cserkészcsa­patok bevonásával, június 10-én és 11-én. Az ünnepségek rendezőinek élén Biró Lu­cián cserkészfőparancsnok, megyei meg­bízott és a komáromi öregcserkészek van­nak. Az ünnepségek 10-én este az érkező cserkészcsapatok fogadásával kezdődnek, ugyanez este nagyszabású tábortüzet ren­deznek a cserkészek a Klapka-téren. Másnap délelőtt istentiszteletek, majd tér­zene a kincstári parkban, délután nagy­szabású cserkészünnepély, amelyen min­den jelentkező cserkészcsapat rövid mű- sorszámmal szerepel. Az ünnepség iránt máris nagy érdeklődés nyilvánult meg. A visszacsatolás óta ez az első nagyobb fel­vidéki cserkészünnepély. — Megszűnik a prágai angol követség terü­letenkívülisége. Londonból jelentik: Mint jól­értesült helyről közük, a birodalmi kormány közölte az angol kormánnyal, hogy a prágai angol követségnek május 25-én túl nem lesz területehkivüli ségi joga. — POZSONYI MAGYAR ELEMISTÁK ADOMÁNYA A MAGYAR HÁZ JAVÁRA. Pozsonyból jelentik: Az egyik pozsonyi magyar elemi iskola II. osztályú tanulói az Anyák Napján a pozsonyi Magyar Húz javára 100 koronát adtak össze. A kis ele­misták nemes gesztusa meghatódást vál­tott ki. — Az érsekujvári gimnázium Szülői Taná­csának akciója. Tudósítónk jelenti: Az érsek- újvári Pázmány Péter-gimnázium Szülői Ta­nácsa csütörtökön értekezletet tartott a leg­újabban kiadott vallás- és közoktatásügyi minisztériumi rendelet koedukációra vonat­kozó rendelkezése tárgyában. Az értekezle­ten Lapka Béla dr. ügyvéd, vármegyei tiszti­főügyész, a Szülői Tanács elnöke ismertette a rendeletet. Több érdekelt szülő hozzászó­lása után az értekezlet megbízta az elnököt, hogy memorandumot dolgozzon ki a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez való benyúj­tásra, amelyet az érdekelt szülők aláírnak. A memorandumot egy küldöttség fogja át­adni és a küldöttség vezetésére felkérik. Holota János dr. és Turchányi Imre dr. Or­szággyűlési képviselőket. A memorandumot átnyújtják Jaross Andor tárcanélküli mi- ninternek is. Egyben elhatározta ate érte­kezlet, hogy a memorandumot az összes fel­vidéki középiskolák Szülői Tanácsának is el­küldik azzal a kéréssel, hogy csatlakozzanak a leányifjúság jövőjét biztosító akcióhoz. — Negyvenéves érettségi találkozó Besztercebányán. A besztercebányai kir. katolikus főgimnáziumban 1899-ben érett­ségizettek május 20-án tartják negyven­éves találkozójukat. Találkozó május 20-án 10 órakor a belvárosi Ferencrendiek temp­lomában tartandó szentmisén. Mise után bajtársi gyűlés a Belvárosi Söröző vadász­termében, IV., Váci-utca 38. szám. Este nyolc órakor vacsora a Zöldfa-étterem­ben (Spolarich, I., Krisztina-tér 9. szám). E találkozón szívesen látják a gimnáziu­mot végzett más évfolyamú iskolatársakat is. Előzetes bejelentés nem szükséges. — Sokol — háziőrizetben. Prágáiból jelen­tik: Pozsonyból érkező hírek szerint megtil­tották Sokainak, a szlovák országgyűlés el­nökének, hogy lakáséit elhagyja. Sokol Sidor lagibénsobb munkatársa. — Uj magyar postabélyegek. A kereske­delem- és közlekedésügyi miniszter folyó évi június 21-én 1, 2, 4, 5, 6, 10, 16, 20, 25, 30, 32, 40. 50 és 70 fillér értékjelzésű, általános forgalmú postabélyegeket bocsát forgalomba. E bélyegek június 21-étől bár­hová szóló postai küldemények bérmente­sítésére felhasználhatók. A raszteres mélynyomással, egyszínben előállított bé­lyegek vízjeles fehér papíron álló-téglány- alakban, 8 féle rajzzal készülnek. — MEGALAKULT A POZSONYI MA­GYAR KÖNYVTÁRT AN AC8. Pozsony­ból jelentik: Pozsonyban megalakult a magyar könyvtártanács, amely a városi könyvtár mellett működik. A pozsonyi városi könyvtár magyar könyvtárállo­mánya 13.Jf85 kötet. — Az európai sakkbajnokság ötödik fordulója. Stuttgartból jelentik: Az euró­pai sakkbajnokság eredményei az ötödik fordulónál: Eliskases (Németország) győzött Staldy (Olaszország) ellen. Foltys elvesztette játszmáját Vidmar jugoszláv bajnok ellen. A svájci Grob és a magyar Szily játszmájukat még nem fejezték be. A hatodik fordulót pénteken játsszák le. A bajnokság állása jelenleg a következő: Bogoljubow 4, Engels 0, Nelly és Vid­mar dr. 3.5, Eliskases 3. Kieninger ős Richter 2.5, Poltys 2, Staldi 1.5, Grob, Szily és Hess 1 pont. — Norman Davis Párizsba érkezett. Pá­rizsból jelentik: Norman Davis, Roosevelt elnök személyes barátja, aki a háborúutáni években az Egyesült Államokat számos nem­zetközi értekezleten képviselte, Párizsba ér­kezett. Norman Davis párizsi tartózkodásá­nak ezúttal nincs külpolitikai háttere. Davis mint az amerikai Vöröskereszt s a Párizs­ban székelő nemzetközi Vöröskereszi-szövetn aég elnöke érkezett ide, hogy a szövetség végrehajtó-bizottságának néhány nap múlva összeülő értekezletén elnököljön. Uj zsidójavaslat Olaszországban 1 Róma, május 19. Most hozták nyilvá­nosságra azt a törvényjavaslatot, amely korlátozza az olaszországi zsidók érvénye­sülését a szabad pályákon. A törvényja­vaslat alapeJvei a következők: I 1. Zsidófajú egyén nem gydkorolhatja sem a közjegyzői, sem az újságírói foglal­kozást. . I 2. A zsidók érvényesülését az ügyvédi, 'orvosi és mérnöki pályán olyan értelem-: ben korlátozzák, hogy zsidók ezentúl eze­ken a pályáikon csak zsidó feleidnek, illetve '■zsidó betegeknek dolgozhatnak. 3. A zsidókat törlik az orvosi, ügyvédi és 'mérnöki kamarából és a zsidó orvosokat, ügyvédeket és mérnököket külön névjegy­zékben írják össze. • +*^***d*dMM**d*+>* »II — NINCS HÍR BACKMAN SVÉD REPÜ­LŐRŐL. Washingtonból jelentik: Backman svéd repülőt, aki egyszárnyú kis-repülőgépen kísérelte meg az átkelést az At lanti-óceán fe­lelt, elveszettnek tekintik. : — UJ VILÁGREKORD A MOTOR­NÉLKÜLI REPÜLÉSBEN. Münchenből jelentik: Glöckner Péter, a német motor- nélküli r épület kutatóintézetének tagja csütörtökön a prieni repülőtéren (Chiem- tó) motomélküli repülőgépén 9S00 méter magasságot ért el. Repülését azért volt kénytelen félbeszakítani, mert őri génkész­lete elfogyott. Glöckner ezzel a magas­sággal felállította a motornélküli repülés abszolút magassági világrekordját. — Halálozás. Faragó Sándor dr. röntgen­klinikai tanársegéd 35 éves korában hosz- szas szenvedés után elhunyt. Temetése szer­dán délután volt a X. kerületi Uj Köztemető halottasházából, nagy részvét mellett. — A Liberté megszűnt. Párizsból jelentik: A Liberté, a francia néppárt lapja péntek# bejelentette, hogy megjelenését pénzügyi okokból beszünteti. TELEFONSZÁM: 144 400

Next

/
Thumbnails
Contents