Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. május (2. évfolyam, 99-122. szám)

1939-05-17 / 112. szám

r

teisVideKi J^G&ARHIRIíAB

1939 MÁJUS 17, SZERDA

gedi program, hanem a liberalizmus tábo ránafc élén vezérkedik. Fájdalmas ezt i meghaaonlást látni, de a program fonto- sahb, mint a személy e ez esetben is nem a program, hanem a személy változott meg az idök folyamán. Az új Magyarország politikai története voltaképpen a szegedi ' célkitűzések története, ez a program jelenti ma is az ország lakosságának túlnyomó többségét, a jövő föladata tehát ezt a szociális szellemű többséget egyetemleges nemzeti táborrá, minden magyar erő politikai keretévé kiépíteni, azzá fegyelmezett egy akarattá, amely a nemzetet minden történelmi megpróbáltatás elviselésére képessé teszi. Világos, hogy nti, akik mindenkor a magyar összefogás hívei voltunk és most egy minden kisember érdekét, szolgáló program jegyében je- gecesedik ki egy anyaországi egység, a szegedi gondolat továbbvivői mellett kell bogy eíkra szálljunk és nem azok mellett, Bkik ezt ellenzik.

S ezen a ponton s emiatt a kiállás Sniatt kaptuk a választási harc első támadását. fis ráadásul olyan személyiség * részéről, aki a múltban mindenkor egyik vezérünk volt s akihez a szeretet és megbecsülés ezer szála köt: Esterházy János részéről. Súlyosan nehézményezi Bethlen Japjában, hogy F. M. H., mely a P. M. H. szellemi örököse, „olcsó politikai kortes- fogásból származó tekintélyrombolást” követett el május 11-i cikkében azzal, hogy Bethlennek választóihoz intézett búcsúlevelét bírálta. Kijelenti; hogy „egy ország életében az egészséges fejlődés csak akkor biztosítható, ha fennmaradnak és tiszteletben részesülnek a múltnak bevált és maradandó értékű alkotásai és ha megbecsüljük azokat, akik ezeket létrehozzák”. »Megemlíti, hogy egynegyed századdal ezelőtt útszéli. hangon támadták a lapok Tisza István grófot s a sok felelőtlen és destruktív újságírói kútmérgezés "'és uszítás eredményeként három golyó kioltotta életét, úgyhogy aztán Tisza ellenfelei őszintén meaculpáztak, de a megbánás késői volt. Elismeri, hogy lapunknak joga, sőt kötelessége a tárgyilagos politikai és közéleti bírálat, de a Bethlenről szólt cikk élénken emlékeztet a Magyar Újság és társai modorára, „amikor mindent ócsároltak és gyaláztak, ami magyar volt és amit értékesnek és szentnek tartottunk”. Kijelenti, hogy amíg az F. M. H. a kifogásolt cikk hangnemében és szellemében Bethlen Istvánt kísérli meg lerántani és Síüllő' Gézát kezdi ki, addig nem tud jó szívvel nézni a Felvidéki Magyar Hírlapra. „Kétségtelen, hogy letért az egyetlen helyes útról, az egységes magyar útiéi” — mondja, majd így folytatja: „Mi változatlanul szoros egységben állunk a magyar poszton, minket nem vakít el kicsinyes és személyeskedő napi politika, mi tudjuk, hogy egységünk szétbomlása vesztünket jelenthetné”.

Igyekszünk minden lényeges kifogást idézni azzal a becsületes tárgyilagosság gal, amelyre Esterházy iránti őszinte szeretetünk kötelez, hogy — mivel a nyilvá nosság előtt hangzott el a kifogás, — ugyanoly nyütsággal és tárgyilagossággal feleljünk rá. Abban igazat kell adnunk Esterházynak, hogy a múlt értékei iránt örök tisztelettel és hálával tartozunk. így azért az országépitő munkáért tartozunk hálával, ami például Bethlen zsenijéhez fűződik s amelynek áldásos hatását a ha' tárokon túli magyar kisebbségek is érezhették. Az ország külpolitikai fölemelkedésének elősegítéséért. De ez az elismerés nem zárhatja ki annak a tételnek vallását, hogy a magyar külpolitika igazi, sorsdöntő fordulata mégis az országgyarapító Államfő mohácsi beszédével kezdődött, ez fordította véglegesen Mussolini érdeklődését Magyarországra és hozta meg az örök olasz—magyar barátságot. Ennyit a múltról, A többi mind a jelen dolga.

A jelen számunkra a visszacsatolás pillanatával kezdődik. Magyar állampolgárok lettünk s a szabad hazában nemcsak jogunk, de kötelességünk is a köz érdekében való bírálat. Igazat adunk Esterházynak abban, hogy a személyeskedés nem méltó politikai eszköz. Mi egy személytelen, programmatikus, ideológiai beállítottságú tárgyilagos módszert követtünk az elnyomatás Idején és azóta is. Minket lepett meg légjobban, amikor a magyar parlamentben a személyeskedés csodálatos túl- virágzásával találkoztunk. Nem értettük meg, hogy a mosolygó Jaross ellen, amikor a ben esi szellem vádját visszautasította, mért rázta öklét egy Bethlen é3 mért nevezte „lapulásnak”, ha Jaross akkor nem válaszolt, amikor nem őt, hanem egy másik minisztertársát kérdezték.

Nem értettük a szellemes parabolák díszvacsorái szükségét és nem értjük azt sem, mért van az, hogy ha a parabola eh hangzik az egyik oldalon, akkor az szellemesség, de ha a másik oldal is használja, akkor az „kikezdés”. Nekünk idegen volt kiísé ez a stilus, de be kellett látnunk, hogy a személyi kultusz és annak ellentéte magyar politikai adottság és módszer*. A személyek súlya sokszor nagy tömegek súlyával ér fel. Ezért következetesen kerültük a perszonális stilust és ragaszkodtunk és ragaszkodunk a jövőben is a mi személytelen kollektív politikai szellemünkhöz. Mi egy egységes, menetelő tábor vagyunk, az élen levő személyeket addig követjük, amíg azok az elvek által kijelölt irányban haladnak. Ha a menetoszloptól eltérnek, tőlünk leszakadnak, akkor sajnáljuk távozásukat, de irányító szerepüket maguk elvetették. Mindez nem vonatkozik Esterházy Jánosra, mert ő el szakíthatatlanul együttmenetel az 5 egységes táborával s a szlovákiai hősies bá tor kiállásáért mindannyiunk megbecsülő sét és szeretetét élvezi. De éppen, mert olyan szilárd tábor van mögötte és körű lőtte, úgy látszik, ezért nem biztos szemmértéke, amikor a visszakerült éa az anyaországi magyarok viszonyairól és ezek kapcsán rólunk mond ítéletet. Mert nem látja, — hiszen távolélvén, nem láthatja, — hogy itt két tényező van: az egyik oldalon az egymilliónyi visszatér magyar egységes tábora, amely Jaross vezetésével összetart és egy irányban, a keresztényszociális és nemzeti program irányában menetel, a másik oldalon leg feljebb egyes disszidens személyek lehet nek.

És észre kell vennie, hogy az anyaországi politikában is egy többmilliós hatalmas magyar egység sorakozik a szegedi program zászlaja alá, ez a Teleki tábora és a másik oldalon csak egyes különhaladó, bár kimagasló személyek van nak. És így voltaképpen amikor a magyar eszmék küzdelmében a külön haladó személyek személyi politikájának adja maga páratlan nagy népszerűségét, ezzel nem a magyar egység két testvér táborának ügyét szolgálja. Ismétlem, hogy mindez csak a távolság miatti perspektiva- csalódásnak lehet a következménye, de sajnos, így van. .A távolság miatt bizonyára nem vette észre Esterházy, hogy itt voltaképpen egészen köznapi választási korteseseményekbe keveredett bele.

Mert először is nem volt igaz az az állí tása a Bethlen-sajtónak, hogy Bethlen a közélettől visszavonul, amikor „búcsúlevelét” kiadta, mert ugyanakkor — s ez Bethlen magas érdemei és államférfiúi értékei miatt igen bölcs és szükséges intézkedés volt — a felsőházban kapott örökös tagságot, ami az új ülésszaktól kezdve teljesen egyértékű az alsóházi mandátum' mai. A visszavonulást bejelentő levél í liberális-baloldali népfront választási ági- tációjának megkönnyítését szolgálta.

Ezt a választási célt erősítette meg akaratlanul Esterházy is, amikor Játszóig egy igen tiszteletreméltó politikus személye mellett, következményeiben azonban egy ellenzéki irányzat agitációja számára cikkével és népszerűségének odaadásával erkölcsi támogatást nyújtott. A zsidótörvény ellenségeiből álló tábornak Esterházy as idealista romantikus politikusok közé tartozik. Ez a kiállása is ilyen. Nem azért áll ki a menetoűzlopból, hogy az út mellett valami érdeket szolgáljon. Egyszerűen virágot akart tépni. Egy lovagias baráti kiállás hírvirágát. Nem tudja, hogy ha ideáti ember volna, a nemes gesztusából eredő kortestőkére a liberális körök nemcsak virágokkal, de igazgatósági tagsággal is kedveskednének neki.

De éppen az a szép, hogy ő csak virágot akart.

A „zajos” hét választási harcának ellenzéki részről ez volt a két főtromfja: Bethlen levele és Esterházy cikke. Érdekes két dokumentum, de csak személy! gesztus mindkettő. Az első inkább szatírának számított. Mert mi másnak vehető az a szelleme mondat, hogy „ma nemzeti próféta csak az, aki a nemzeti érdek szent nevében zsidót früstököl, grófot ebédel és lefekvés előtt minden földet és minden vagyont szétoszt, ami nem az övé”.

Mivel ellenzéki vezérférfiú mondja, tehát a kormányon levőkre érti, de hiszen éppen Teleki Pál gróf kormánya és többsége a legbiztosabb kezesség, hogy sem grófok nem kerülnek ebédmenüre, sem pedig minden vagyon nem kerül szétosztásra, hanem igenis megfontoltan haladó, egészséges, reális és szociális szellemű reformtörvénnyel fogják rendezni a föld legnagyobb szociális kérdését. Hogy a Bethlen-levél milyen hatást váltott ki a választók millióiban, azt minden jelölt, kormánypárti és ellenzéki egyformán meg tudja mondani. Elég, ha Bethlen nevét említi a hallgatói előtt. A levél jól hatott a liberális városi körökben és egyes kaszinókban, de az ellenzéki jelöltek nem tehetik kirakatba. A millióknak más véleményük van róla.

És mi —- bármily baráti feddésben részesüljünk is érte — mégis csak inkább a milliókkal tartunk. Mert a mi álláspontunk hűség a programhoz, a feddés pedig csak a személyi politika gesztusa, mondhatnék: magánpolitikai gesztus. És számunkra a program a fontos, nem a személy. A személynek csak a programhoz való hűség ad súlyt a milliók előtt. Egy lapnak is. Itt állunk, máskép nem tehetünk.

Folytatás aa l-sö oldalról

latban néhány szót kell szólnom a földreformról. .

— Én látok mostanában számokat kóvályogni, amelyek nem az én tudományom területére, a politikai földrajz területére tartoznak, hanem a csillagászati földrajz területére. (Derültség és taps.)

— Én nem akarom a magam meggyőződését senkire sem rákényszeríteni. Ellenzéki értékekre az országgyűlésben szükség van, azokat szívesen látom és kérem a közigazgatás közegeit, vegyék ezt tekintetbe. (Lelkes helyeslés és taps.)

•— Beszélni kell a zsidótörvényről is. Számtalanszor megmondtam, hogy a zsidótörvény nem a felekezeti béke megzavarását céíozza. Megmondtam azt is, hogy a felekezet csak segédeszközül szolgál a kérdés meghatározására.

— Meg kell becsülni minden értéket — folytatta a miniszterelnök,- — így az ellenzéki értékeket is. Nekem reájuk szükségem van a parlamentben. Ennek az oka a«, hogy ha az ember okos és eszes ellenféllel áll szemben, saját maga szempontjából való gondolatai virágosodnak, kilombosodnak. Ha a vívó egy rossz vívóval mérkőzik, elrontja a saját technikáját is.

De ha egy jó vívóval küzd, akkor fejlődik.

— Az ország okos fejeire szükség van

a parlamentben,

szükségem van rájuk azért, mert én, mint- már sokszor mondottam, nevelrii is szeret* nék. Nemcsak gyerekeket, de a felnőtte* két is, mert a gyerekek Általában jobban neveltek. És ehhez a neveléshez hozzátartozik, hogy az emberieket tekintélytiszteletre neveljük, az orsteág értékeinek megbecsülésére, tekintet n étikül politikai hitvallásokra, ha azok az országnak használnak, vagy a múltban érték eset és hasznosat cselekedtek.

— Tudtam, hogy ez a nevelési hiba nehéz és hosszadalmas lesz. Ezért nagyon nehezen és nagy meggondolás után vállalkoztam csak j-á. A hang ma még nevn olyan az országban, mint amilyennek ért szeretném. A közönségben sem, de a sajtóban sem. De amíg oda eljutunk, hosszú az út,

ezt nem lehet két-h,árom hónap alatt elintézni.

A mérsékletre, tekintélytiszteletre, egymás megbecsülésére és bizalomra van szükség.

Megjavítani a társadalmi életet

— Szegeden mondottam, hogy a bizalmatlanságot, amely az országban uralkodik, le kell verni, ha kell ököllel is, Természetesen ezt úgy »interpretálták, hogy ököllel nem lehet az embernek saját maga iránt bizalmat teremteni. Ez így is van. Én nem is kívánok magam iránt bizalmat kelteni.

Én egy csendesen sétáló és a magam dolgát elvégző ember vagyok és voltam,

nem kerestem soha semmiféle érvényesülést, de szomorúsággal látom mindenkinek bizalmatlanságát mindenki iránt. Ezt pedig meg káli hogy szüntessem. És ez lehetséges is. Az emberek egy részénél szeretettel, de van akinél ököllel, ököllel kell éppen azoknál, akik a bizalmatlanságot tiltják. Az öklöt tehát így értettem.

A miniszterelnök ezután azzal foglalkozott, hogy sokan most azt hánytorgat- ják fel: „Itt a cserkészek választása”.

— Igen itt a cserkészek választása — folytatta Teleki Pál gróf — de nem az egyenruhás gyerekeké, de a cserkész férfiaké. Magam is azért lettem cserkész, mert ott találtam meg a társadalomnak azokat az életformáit, amelyeket a felnőttek társadalmában, mint miniszterelnök hiába keresek. Mi nem azért nevelünk az átlagnál magasabb és tisztább erkölcsi felfogású embereket a cserkészetben, hogy azok a közélettől és a társadalmi munkától visszavonuljanak, hanem igenis azért, hogy ebben a munkában részt vegyenek és

megjavítsák a társadalmi életet.

Mert ezek az emberek, a cserkészférfiak lelkiismeretvizsgát is szoktak végezni. Erre pedig mindnyájunknak szüksége van magán és közügyekben egyaránt.

A miniszterelnök a továbbiak során rámutatott arra a különbségre, amely a kormányzat feladata és programja között van. A feladat időt álló, de a programnak hasonulnia kell az adott körülményekhez. A végrehajtás ütemét illetően nem mondhatjuk azt, hogy két, vagy három év múlva hajtjuk végre programunknak ezt, vagy amazt a pontját. tLám a külpolitikai események meggyorsították hadseregünk felszerelésének tempóját. '

— Budának a karaktere — mondotta' Teleki Pál gróf — mindig keresztény volt és keresztény ma is, annak ellenére, hogy nem látjuk már itt azokat a régi kereskedőcsaládokat, amelyek ezt a jellegét a városnak megadták, vagy legalább is nem látjuk őket a régi körülmények között* Kérem, hogy ezeknek a családoknak a sarjai

térjenek vissza a kereskedéshez,

mert önök minden bizonnyal öröklött tehetségüknél fogva hamarább tudnak beilleszkedni a kereskedelmi életbe, mint azok, akiknek ősei nem voltak kereskedők.. Vállalkozási kedvre van tehát szükség és az ifjúságtól elvárom a vállalkozási kedvet. *

Vállalkozási kedvet követelek

A miniszterelnök két példát hozott fel ezután. Az egyik szerint egy magánvállalatnál alkalmazott fiatalember felkereste a miniszterelnök egyik barátját és arra kérte, hogy a vállalatnál lévő háromszáz pengős állása helyett szerezzen neki egy akár 150 pengős, de nyugdíjas állami állást. A barátom — mondotta Teleki Pál gróf — azt tette, amit én is tettem volna a helyében, kidobta a fiatalembert. (Nagy taps.) A másik példa, hogy egy előkelő családnak jogvégzett fiatal sarja kijelen-* tette az apjának, hogy nem akar nyugdíjas állásba menni. Egy vállalathoz lépett be, tanonckodáson kezdte és most négy-öt év eltelte után két-háromszor annyi fizetése van, mint lenne állami állásban. Da ez a fiatalember nem átallott kilincset pucolni és padlót súrolni sem annakidején.

Vállalkozási kedvet követelek

és ha munkát adunk, úgy munkát is kérünk. Nem fixidőhöz kötött munkát kérek, hanem nyolc óra kötelező és négy óra önkéntes munkát, Sokan vagyunk, akik. önkéntesen dolgozunk és csak így tudunk országot építeni. (Szűnni nem akaró taps, és éljenzés.).

Gazdasági problémák megoldása

A miniszterelnök a gazdasági problémákról szólott

— Ennek az új gazdasági rendnek felel meg a pénzügyminiszter programja, ame- yet Baján ismertetett. A gazdasági rend kettős, az államokban levő befelé irányuló és az államok közötti rend. Az exportpiacokkal való viszony ennélfogva korlátozott és kötött. Belső viszonylatban a termelés és a fogyasztás egymáshoz való viszonya alakítja ki a termelési rendet. Ennek megfelelően

megtartjuk az aranyalapot, mint külföldi fizetési eszközt, befelé pedig a bankjegy és a termelés egyensúlya a forma.

Ezek az alapvető elvek annak az új, de természetes pénzügyi politikának, amelyet pénzügyminiszter Baján részletesen ismertetett, amely — mondotta Teleki Pál gróf, — úgy vélem, helyes szót használok, szenzációt keltett.

Pénzügyi politikánk másik része adópolitika. Én ehhez .csak annyit akarok hozzátenni, hogy az adópolitikához hozzátartozik szervesen az adómorál.. Ehhez pedig két dolog szükséges. Szükséges elsősorban ehhez az adózó részéről az adómorál, másodszor pedig az állam részéről, hogy meg is értse az adózást. Ezt a gondolatot akarja megvalósítani a pénzügyminiszter úr akkor, amidőn arra törekszik, hogy ne csak az történjék, de érthető is legyen az adózás.

— A kormány feladata — folytatta Teleki Pál mini-zterelnök — a városrendezés kérdésének megoldása is.

Gondolok itt elsősorban Budapest rendezésére, de evvel a kérdéssel kapcsolatban azt a szempontot hirdetem, hogy az ember ne pusztítsa el a régi értékeket, de őrizze meg. Az új építkezésnél mindig konzerválni kell a régit.

Zsúfolásig töltötte meg a Budapest északi választókerület közönsége kedden a Pesti Vigadó nagytermét, hogy meghallgassa Imrédy Béla volt miniszterelnök listavezető képviselőjelölt beszédét,