Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. május (2. évfolyam, 99-122. szám)
1939-05-14 / 110. szám
TEKHDEta 1939 MÁJUS 14, VASÁRN^ A FMH NYELVŐRE iiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiniiiiiiitiiiiiniiiiiiiiiimiiiiniiiiiiiiiiiiäi „Halló, itta budapesti kör hang /“ A magyar nyelvtisztogatás sürgős munkája közben egész sor idegen szó kapja meg végre a helyes magyar megjelölését. A rádió, grammofon szókkal kapcsolatosan két jó magyar elnevezést használnak: hang játék és hanglemez. De hogyan nevezzük magát a Rádió-állomást és a prammo/oM-szekrényt. Kaán Károly a ,^Magyarosan” című nyelvművelő folyóirat egyik számában a rádió helyett a „körhang“ megjelölést ajánlja. Jobb, mint a német Rundfunk, amely körszikrát jelent és amelyet a lelkesen nemzeti érzésű és németségéért lángoló nyolcvan millió fegyelmezett gondolkozású német mégis szó nélkül elfogadott és használ! Jobban hangzanék a mi magyar fülünknek is, ha a nemzetközi ,JHalló, rádió Budapest" felhívás helyett a magyar nyelvű jelzéskor azt hallanék, hogy: ,JHalló, itt a budapesti körhang!” A grammofon helyett eddig a hangláda, meg a hangszekrény elnevezéseket ajánlották. A grammofon-szerkezet befogadója, írja K. K., sem nem láda, sem nem szekrény, amellett, hogy e két szó egyike sem magyar eredetű! A grommofon szerkezete dobozban van. A grammofon tehát joggal „hangdoboz”, melyhez „hanglemezek” tartoznak. A felvidéki törvényszékek a magyar nyelvművelésért Az Országos Ügyvédszövetség Igazságügyi Nyelvművelő Szolgálata nevében dr. Boda Ernő ügyvéd, m. (kár. kormányfőtanácsos a közelmúltban azzal a megkereséssel fordult a visszacsatolt Felvidék törvényszéki elnökeihez, hogy a jogi nyelv művelése érdekében létesült s a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvművelő Bizottságával együtt működő Szolgálatukat támogatni szíveskedjenek. Felhívása visszhangjaként a kassai kir. törvényszék elnökétől a következő átiratot kapta: „örömmel állok a mélyen tisztelt Ügyvédszövetség nyelvművelő szolgálatába és szívesen teszek meg mindent a nyelvművelés sikere érdekében. Az utolsó húsz év alatt szomorúan tapasztaltam nyelvünk romlását, különösen itt, a Felvidéken. A politikai viszonyok miatt természetesen nem sokat tehettem nyelvünk magyarsága érdekében, legfeljebb szűkebb társaságban és egyik-másik magyarnyelvű periratban javítgattam a hibákat és gondoskodtam arról is, hogy a Magyarosan című folyóirat minden számát megkapjam. A fel- szabadulás után saját elhatározásomból hivatalos felhívást köröztettem a vezetésem alatt álló kir. törvényszék alkalmazottai között és ebben felhívtam figyelmüket a Magyarosan című folyóirat áldásos munkájára. Ennek a felhívásnak eredményeképpen negyvenkét bíró és segédhivatali tisztviselő rendelte meg a Magyarosan-t. Ezek után nem szerénytelenség, ha a kassai kir. törvényszéknél az előadói tisztet magam akarom betölteni. Forgách Tivadar s. k., a kassai kir. törvényszék elnöke.” Hasonló értelmű átiratok érkeztek dr. Boda Ernőhöz az ungvári és rimaszombati, valamint a beregszászi kir. törvényszék elnökétől is, Mit vegyünk át a németektől? Semmiesetre se olyant, ami ártana a magyar szellemiségnek és a magyar nyelvnek. De kövessük a németeket abban a csodálatos, lelkes buzgalomban, amely- lyel saját anyanyelvűk tisztaságát, épségét megvédik minden idegenszerűséggel, 6ekélyességgel szemben. A német birodalomban például kiváló eredménnyel működik a Deutsches Sprachpflegeamt. Ennek a hivatalos intézménynek a működéséről a Deutscher Sprachverein folyóirata, a Muttersprache számol be hónapról-hó- napra. Ennek a folyóiratnak a nyomán a Sprachpflegeamt munkájából a következőt emeljük ki: Felülvizsgálta több városi hivatal ügyiratait, .egy erdészeti hivatal iratait, egy szakiskola ügyrendjét, egy nagyipari vállalat iratait, egy író kéziratát, magyar költemények német fordítását, szakértői véleményt adott nyelvhelyességi kérdésekben: az igazságügyi FELVIDÉKI lf Magyar hírlap s.«r|, ,ft6aéK íi !<iadóhivatal, Bp, VIII, J&zwl-krt í. Telefonálni < 144-400 minisztériumnak, az Arbeitsfront vezetőségének, az ipari- és kereskedelmi kamarának. Hál’ Istennek, a magyar nyelvművelő mozgalom már nálunk is szép eredményeket ért el, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvművelő Bizottsága és kitűnő folyóirata, a Magyarosan: állandóan szemmel tartja a nyelvhelyesség és a magyarosság kérdését. Hogy csak egy példát mondjunk: a Magyarosan decemberi füzetében „Székesfővárosunk polgármesterének figyelmébe!” címmel egy cikk jelent meg, amely a villamos szg- kaszjegyeinek magyartalanságára hívta fel a polgármester figyelmét. A figyelmeztetésre a polgármester gyors cselekedettel válaszolt: megváltozott a szakasz- jegy szövege. Nyelvünk védelmének szent ügyében így kell cselekednie minden magyar embernek és intézménynek. Kövessük a magunk hatáskörében a nagy német példát. Vegyünk át egyszer a némettől olyat, aminek a magyar nyelv nem kárát vallja, hanem hasznát látja! Kultúrházat Kassának! Irta: Dobossy László Nemrégiben a Kazinczy Társaság megbeszélésre hívta össze a felszabadult Felvidék legkiválóbb íróit és kultúrmunká- sait. A nagy jelentőségű határozatok közt, melyek hatvan legkiválóbb kultúr- embernek nézeteit összegezik s melyeket országszerte nagy érdeklődéssel fogadtak, egyebek közt a következő pont is olvasható; „A kisebbségi tapasztalatok megtanítottak bennünket arra hogy a vidéki kul- túrgócoknak milyen fontos szerepük van a nemzeti öntudat erősítésében. A meglevő vidéki kultúr gócoknak tervszerű és céltudatos kiépítése előfeltétele a magyar kultúráiét szükséges decentralizálásának. Ezt az egészséges folyamatot önálló intézmények alapítása segítené elő (könyvkiadás, sajtó, stb. támogatása.)” Látszólag ez a határozati pont a legke- vésbbé égető s mégis mily fontos kérdéseket érint meg ez is! Az ú. n. tervszerű decentralizáció ugyanis nemcsak irodalmi kérdés, hanem egészséges nemzeti fejlődésünknek alpfeltétele is. , Kevés ország van, amelyben a főváros oly döntően irányítaná a nemzet lelki életét, gondolkodását cs érzésvilágát, mint nálunk Budapest és kevés főváros van, amelynek jellege és szelleme annyira nemzetközi volna, mint Budapesté. Az okok ismeretesek, mégsem árt, ha újra meg újra felhívjuk a figyelmet arra, hogy éppen a baráti államok szellemi élete mennyire decentralizált; Firenzének, Milánónak, Nápolynak és Velencének a szerepe és jelentősége van olyan fontos, mint Rómáé; Berlin sem képviseli fokozottabb mértékben a német népet és Németországot, mint Nürnber, München és Köln. Valószínű, hogy e két nép nacionalista fellendülésének egyik főoka ép a szellemi élet egészséges és arányos megoszlása. Mi, sajnos, messze vagyunk ettől. Csák beszélünk és cikkezünk a nemzet lelki egységesítéséről, de vajmi keveset teszünk az irányban, hogy népünk gondolkodását ne az idegen szellemű főváros irányítsa, hanem olyan művelődési központok, melyeknek gyökerei a magyar élet nedveit szívják s melyeknek virágai a magyar lélek erőit ragyogtatják. A népet nemzetté csak a kultúra teheti. Azonban nem a felületen csillogó nemzetközi máz, hanem a nép egyéniségének a tudatosítása mindenkiben; személyekben és társadalmi rétegekben is. Az egészséges deccntrálizálódást tehát nemcsak azért követeljük, mert a kisebbségi életben végzetesen éreztük a hiányát, hanem azért is, mert csak így teremthetjük meg az egész magyar nemzet lelki egységét és csak így áraszthatjuk szét a Kárpát-medencében népünk erkölcsi erejét és szellemi értékeit. Eddig, s úgy látszik most is még, műiden magyar szellemi érték Budapest felé irányult, ott elszemélytelenedett és föloldódott valami színtelen nemzetközi keverékben. Mindenki aki tehetséget érzett magában, Budapestre menekült és vagy elkallódott, vagy „beérkezett”, népe számára azonban mindenkép elveszett. A „beérkezés” ugyanis azt jelentette, hogy a kiadóvállalatok ugródeszkája átlendítette őt a „szellemi világba”, amely nálunk mindig magasan lebegett népünk fölött s amely mindig elvágta, még a jó- akaratúak kapcsolatát is a vidékhez, főleg a végek veszélyes tájához. Ezt a beteg helyzetet, Budapest szellemi egyeduralmát meg kell végre szüntetnünk. Kutúrzónákra kell asztanunk az országot s ezeket a zónákat tervszerűen kell betelepíteni erős gócokkal. A legfontosabb kultúr öv az északi, tehát a mienk; a legerősebb központokat itt kell kiépíteni. Ha vállaljuk a végvári szerepet, új lendületet adunk életünknek is. A mostani északi határ mentén nehezen tengődő városainknak, különösen Rozsnyó- nak, Lévának és Kassának a jelentősége; kultúrintézményeinek és egyesületeinek a feladatköre nagymértékben tágulna ez áltál. Ezek lennének a központok, melyekből szétáradhatnak majd a magyar életerő láthatatlan, de melegítő sugarai. A legtehetségesebb, a legelszántabb és a leglelkesebb magyarokat ide kell összpontosítani, hogy nagy célok felé irányíthassák a vidéki életet. A siker azonban nemcsak az emberektől függ, de az intézményektől is, azok tervszerű vezetésétől. A oél itt csak az lehet, hogy a műveltség, tehát a szellem, a kultúra és az erkölcs hódító hatalma ne legyen többé kiváltságos egyéneknek és kiváltságos rétegeknek féltett kincse, hanem teljes fénnyel sugározza azt magából népünk széles tömege. Világos, hogy nem a sokat vitatott re- gionalizmus elveit hangoztatom és nem az erőtlen és hangoslcodó vidéki dilettantizmust védem, hanem az egész magyar szellemi élet átszervezését sürgetem. Egyetemes és általános megoldás lehetőségét keresem, ellentétben a regionáliz- mussal, amely a tájinak, a partikulárisnak és a helyinek a kihangsúlyozása és érvényesítése. A regionalizmus híve a részletek miatt elhanyagolja az egészet, a vidék miatt elhanyagolja a nemzetet. Viszont a mi feladatunk ép a nemzet legnagyobb, tehát egyetemes és általános értékeinek a magunkba gyűjtése, kulturális gócainkba felhalmozása és biztos hatású szétsugárzása. Munkánk tehát nem jelent elkülönülést, hanem épp ellenkezőleg a legjobb magyar törekvések egységesítését. Szinte szerencse, hogy a kisebbségi élet megedzett bennünket e feladatra: tudunk tervszerűen és céltudatosan aprómunkát végezni, megtanultuk hasznosan összekapcsolni a helyit az egyetemessel, a pillanatnyit az örökkévalóval. Hangsulyozzam-e külön is Kassa rendkívüli jelentőségét e kultúrtervbenf Idegen nép és egyenlőre még idegen állam közvetlen közelében (most, sajnos, ellenséges nép és ellenséges állam, közelében) a kassai magyaroké a nagy hivatás: megbecsülést, tiszteletet és őszinte rokon- szenvet ébreszteni a szlovákságban a magyar életforma iránt. Kassa összekötő és kisugárzó gócpont: egymásra utalt, de szétvált és gyűlölködő népeket köt össze és a magyarság államalkotó, békét biztosító erejét sugározza szét. Am megfelelhet-e nagy feladatának Rákóczi városa? Nem felelhet meg, mert ekkora feladatok vállalásához nem elég csak magánosok jószándéka, kultúrembe- rek megszállottsága és fiatalok lelkesedése, — intézmények is kellenek hozzá, keretek költenek, lehetőségek kellenek, támogatás kell! Alkalmat kell adni arra, hogy ez a fontos város nagy hivatását szervesen, tervszerűen és eredményesen valósítsa meg. Kultúrház keU Kassánakl Érthetetlen, hogy a felszabadulásunk utáni hatodik hónapban sincs még Kassán olyan hely, ahol a kultúremberek megbeszélhetnék feladataikat, kicserélhetnék nézeteiket és vendégül láthatnák az Anyaország és a határon túl maradt magyar testvérek szellemi életének képviselőit. Hiába terveztük, hogy kiváló előadók összefüggő sorozatban fogják ismertetni a húszéves magyar fejlődés eredményeit s ezzel jelentősen járulnak hozzá ahhoz, hogy a lelki kiegyenlítődés a Felvidék és az Anyaország között megtörténjék és Kassa kulturális ereje megnőve- kedjék: a nagy fontosságú kezdeményezés helyiség hiányában dicstelenül sikkadt el. (Bár épp kultúrház célaira oly kiválóan alkalmas épületek állnak üresen, mint pl. a volt Szabadkőműves páholy.) Kassa nem maradhat kultúrház nélkül. Ezt a várost, melynek kövei a magyar műveltség emlékét idézik, nemcsak a múltja, de mostani nagy feladatai is fontos szerepre jelölik. A szerepet pedig nemcsak vállalni kell, de kidolgozni is, hogy munkánk ne ripacskodás legyen, hanem életeket formáló, lelkeket megtöltő, nemzetet lendítő ■ egységes és tervszerű erőfeszítés. Szerény munkásai a magyar végvidéknek ehhez kérjük az illetékesek hathatós támogatását. Köszőntlelc FelvíJele! (Havas István új verskötete) „Címül sem írhattam mást, mint amit; 1938. november 2-án éreztem: Köszőntlelc Flvidék! s mint csokrát a köszöntő fiú» viszem kötetemet elébe s leteszem elsősorban Léva város asztalára” — mondja vallomásként új verseskötetével kapcsolat* ban a melegszívű poéta, Havas István« Boldogan és büszkén vallja magát felvidékinek, joggal, mert a barsmegyei Csirád falubana született, ahol édesapja jegyző tanító volt, régebben pedig negyvennyolcas honvédként harcolt á történelmi jelentőségű barsi földön. Ily gazdag örökség szólaltatja meg Havas István lantját, nyugodt formájú, nemes szellemű hangon. Versei most újból átölelik a hazatért drága barsi földet, amelyből a költői lélek is származik, a városkák, falvak, hegyek és völgyiek megújuló színekkel, meleg emlékekkel jelentkeznek a kötet nemesen összeállított an- thológiájában. Csárad. . . Kelecsény . Léva csöndes utcái merülnek fel a költői képzelet csöndes tavából; a szénaillatú barsi rétek őszi hangulata fonja be a remek lírai kötetet.. Tíz régebben megjelent könyvéből válogatta össze szépséges csokorba verseit, amint azt a fejezetek élére írt kötetcímek is mutatják, halk szerénységgel, alázatos kalauzként az olvasó számára: Kövek, virágok, embereik, 1936. Útban, 1895. Tűnő évek, 1898. Part fele, 1904.. Virágénekek, 1925. Válogatott versek, 1931. Városok városa, 1934. Csipkerózsák, 1905. A négy szobor, 1929. A versek születő évét, amint a költő is bevallja, főkép a világháború „óriás időmetszete” miatt jegyezte föl ... fis a tíz kötetből összeválogatott legszebb versek közé odafüzte újabb költeményeit, amelyeken már ott csillog a kedves barsi föld hazatérése-keltette boldogság harmata. Egy nyugodt, egyenletes költői élet megható ajándéka ez Léva város asztalán. HŐSI NAPTÁR MÁJUS 14. 1458 május 14. Mityás királyunk serege 1458-ban Rozgonyi Sebestyén vezérlete alatt a Felvidék váraiba befészkelődött csehek ellen indult. Először Mizslye, azután Gálszécs, majd Sárospatak kerüli vissza magyar kézre. A sárospataki diadal után pedig ezen a napon Jászó megvételére került a sor. 1915 május 14. Lehoczki János és Gráf Jakab őrvezetők, valamint Fekete János és Halasi János volt szabadkai 6. hon véd gyalogezredbeli honvédek a galíciai Drohobies környékén vívott harcok közben, egyik roham alkalmával kiváló és vitéz példát adva, elsőknek törtek be az oroszok árkaiba, majd azokon túlhaladva, hősi küzdelemben egy orosz zászlóalj parancsnokot annak törzsével és távbeszélő személyzetével együtt foglyul ejtettek. Mivel pedig az orosz parancsnok ekképpen történt kiesése folytán az oroszok eme részénél a harcvezetés megszűnt, ez pedig további harcunk szempontjából fontos harcászati előnyöket jelentett, a felsorolt derék honvédeinket egyenként a nagy ezüst vitézségi éremmel tüntették ki. 1915 májú* 14. Kiválóan kezdeményező és vitéz magatartásával kitüntette magát ezen a napon Orbán Márton volt budapesti 1. népfelkelő huszárezredbeli címzetes szakaszvezetó, aki a Prze- myslnél vívott harcok után orosz osztagot látott, mely 21 foglyul ejtett katonánkat az oroszok felé kísért. Ekkor Or hin szakaszvezető saját kezdeményezéséből egymagában előrevágtatott és az orosz fogolyfedezetet megrohamozva, nemcsak hogy kiszabadította katonáinkat, hanem ráadásul még a megrémült oroszok közül a kiszabadult katonáinkkal együtt 22 oroszt foglyul is ejtett. Ezért a kiválóan merész és hagyományos magyar virtusra mutató vitéz magatartásért Orbin szakaszvezetőt a nagy ezüst vitézségi éremmel jutalmazták meg.
