Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. május (2. évfolyam, 99-122. szám)

1939-05-14 / 110. szám

TELSIDEfcl J^C&ARHIRIiaB

n&r

1939 MÁJUS 14. VASÁRNAP «

feltámadni, a gyászoló anya rábírta nővérét is a lábfürdő használatára, tekintve, hogy a kis halottat ő is anyaként szerette. Ebből az lett, hogy mindkét asz- szony kórházba került súlyos égési sebekkel a lábfején. Ezeket az égési sebeket már a kórház elmegyógyosztályán kezelik. A szírencsétlen Poncet,lén hamarosan

dühöngő őrület tört ki és néhány nap múlva utána halt fiának.

Az elhunyt asszony helyett most már maga a férj és apa, Poncet kádármester folytatta a lábfürdő-gyógymódot még egyelőre életbenmaradt leányával együtt. Idáig érett a dolog, mikor

az ügyész vádat emelt a javasasszony ellen és így került a törvény elé az egész fantasztikus eset,

amelynek két halottja volt már, anélkül, ho0.’ valójában meg lehetett volna mondani, miben pusztultak el, lévén mind a meleg cukrosvíz, mind a forró cresyles- fürdő a világ legártalmatlanabb és leghaszontalanabb szere... így ennek az esetnek is felmentéssel kellett végződnie.

Indiai íaleír gépírón őt keres ...

Van azután úgy is, hogy varázsló egész más és jóval furcsább alapon kerül a büntetőbíróság elé.

E napokban a 12. büntetőtanács előtt a nagyhírű védőügyvéd, Henri Torrés vé- dencekép

egy pergamentarcú, hihetetlenül sovány, de annál szőrösebb és szakállasabb alak üldögélt egykedvűen a vádlottak padján,

urbánban és fehér lepelben, ami Párizsban sem a bűnügyi vádlottak obiigát uniformisa.

Ehhez a tárgyaláshoz tolmácsra is volt szükség, mert Hamed fakir franciául egy szót esm beszél. Az ő mesterségéhez beszédre egyáltalán nincs szükség: ez a szakállas barna csontváz ugyanis abból él. hogy

minden este elevenen eltemetteti magát és rejtélyes módon elhagyja a gondosan beszögezett koporsót.

A bűn útjára akkor lépett Hamed fakir, mikor egyik legelterjedtebb párizsi napilapban a következő lapidáris hirdetést jelentette meg: „Fakir gépírónöt keres” ... A keresett és megtalált gépírónő a 14 éves, de keleti módon már egészen asszonyos Isacowitsch Magda egyetlenegyszer látogatta meg a keleti mágust. Akkor is azért, hogy a rejtélyes fakü- tudományban nyerjen bevezetést; A csudatévő Hamed azonban egész más művészetekbe vezette be a leányzót, mik úgy morál, mint a társas illen tilalma alatt állanak.

A bíróság meghallgatta a papát, idősebb Isacowitsch urat, ki mint tősgyökeres francia, erősen levantei kiejtéssel

az ifjú francia generáció rcr.tlsa ellen dörgött cl népgyűlésre is beiH” hazafias szpícset;

meghallgatta továbbá a nagytekintélyű Maitre Torrés-1, levelek alapján kimutatta, hogy a felháborodott apát a vádemelésre Hamed fakir titkára bírta rá jó pénzzel, mert ő maga akart még fakirabb fakir- nak fellépni a börtönbejuttatott fakir helyén, sőt ezt már meg is tette időközben. Végül jött maga a kislány, az egyetlen, aki nem látszott felháborodottnak és nem kiabált, hanem ellenkezőleg

szorosan a három bíró pulpitusa elé állt és a tárgya!ástvezető fék"''' ‘ . '.3 elnök úrnak a fülébe susogta mondanivalóját, ami az egész Ülésnek egy nyilvánosság előtt folyó fiP^egyónás képét adta.

Az így elsuttogott vádat nyomon követte a hangos ítélet: Hamed fakirt egyévi szabadságvesztésre ítélte a törvényszék, de a vádemelő apának mégsem ítélt meg kártérítést — ő tudta miért. A tolmács azon nyomban lefordította ékes indus nyelvre a bírói végzést, de Hamed bey-t a földi igazságszolgáltatás e fordulata nem látszott érdekelni. Legalább is egy hangot sem felelt és aszkétikus per- gamcntarcának egyetlen rándulása sem mutatta, hogy megértette az ítéletet...

Benedek Károliy.

Qrta Qliani

Jóbarátaim mind a ketten, férfi is, az asszony is. Kálmánnal együtt voltam valamikor a fogolytáborban, együtt jártunk be jó néhányezer kilométert Oroszországban és onnan hazáig. Mariska, a felesége, kedves, mulatságos,

; ó pajtás, értelmes asszony, nagyon szeretem őt is. Minthogy ilyen jó barátok vagyunk, nagy sajnálkozással látom és sokat panaszolom a legnagyobb hibájukat: könnyelmű emberek. Véleményem szerint a könnyelműség súlyos hiba, gyenge lélekre, az akaraterő hiányára vall, azonkívül szellemi fogyatkozásnak is mondanám. Elvégre is értelmes ember felérhetné ésszel, milyen fontos a takarékosság, a jó beosztás, mennyi nehézséget okoz az ember önmagának, ha rendszertelenül él.

Nos, Kálmánék értelmes emberek, meg is értik valamennyire a dolgokat, ha jóindulatúlag megmagyarázom nekik- Azt mondják: jó, öregem, ne papolj már annyit, rendben van, majd igyekszünk, ezentúl jobban ügyelünk. Másnap természetesen kiderül, hogy megint belemásztak valami szörnyű oktalanságba.

Kálmán összevásárol mindenféle ha- szontalanságot, amelyet nemsokára megint kidobálnak, Kálmán kártyázik, még hozzá rosszul. Kálmán taxiba ül, ha van pénze és ha nem jön rögtön villamos. Mindezt persze csak elseje körül csinálja, mert ötödikén már rendesen egy fillérje sincs, attól kezdve kapkod, mint a csuka a szárazon, lélegzethez sem jut egész hónapon át. Mariska adósságokat csinál, részletre vásárol, perük, végrehajtják, ilyenkor persze van nagy futkosás, pénzhajszolás. Más embert már a legszigorúbban elítéltem volna ilyen súlyos meggondo- lalanságokért, megszakítottam volna a barátságot, általában az érintkezést, mert ilyen dolgokban nem értem a tréfát, de mondom, őket kettőjüket na- gyom szeretem, nem tudok kíméletlenül fellépni ellenük. Inkább újra és újra a lelkűkre beszélek, próbálok segíteni rajtuk jó szóval, okos tanáccsal, intelmekkel.

így például megtörténik, hogy Kálmán új ruhában jelenik meg a kávéházban. Amikor leül, gondosan felhúzza a térdén a nadrágját, a szivarzsebében megigazítja a selyemkendőt, hogy a figyelmet felhívja magára. Hamarosan megértem, mit akar és elismerően kijelentem:

— Jó a ruhád? Hol vetted?

— Csináltattam, — mondja, arról is beszámol, melyik szabónál és milyen a férfidivat mostanában.

— Kifizetted? — kérdezem, csak úgy odavetőleg.

einbtfek

— Á, legyint Kálmán. — Részlet, öregem, részletletagadás, havi harminc

penga

— Úgy, — bólintok én és tűnődve csóválom a fejemet. — Harminc pengő. Sok pénz. Számotvetettél az összeggel elsejére? Beillesztetted a költségvetésedbe ?

— Micsodámba, kérlek? — érdeklődik Kálmán meglepetten. Isten tudja, hányadszor megmagyarázom neki, hogy a legkisebb háztartásban is el kell készíteni a költségelőirányzatot, tisztázni kell, mennyi a várható bevétel, mire van fedezet és mire nincs, mit lehet vállalni és mit nem lehet.

— Oh, kérlek, majd csak kifizetem valahogy, — fogadkozik Kálmán, de én tudom már, mi következik: perköltség, szaladgálás, siránkozás. Könnyelmű fráter vagy, öregem, mondom szemre- hányólag, szégyeld magad. Egy pillanatra elborul a homloka, lehajtja a fejét és restelkedve dörmög valamit. Ugyan, öregem, ne légy már olyan pedáns. Nem lesz semmi baj. Nagyon haragszom rá effélékért, de hiába, igen jó fiú, nem tudom végleg elejteni.

Ilyen körülmények között történt, hogy Mariska végleg kikopott a hatéves télikabátjából. Megesküdött, hogy soha többé nem veszi magára azt a szörnyű, régi vacakot, inkább öngyilkos lesz, vagy a kabátot dobja be a Dunába. Nagy családi tanácskozás volt az én részvételemmel. Határozatba ment, hogy újat kell vásárolni, a télikabát olyan elsőrendű életszükségleti cikk, amelyről nem lehet lemondani- Mariska azon a véleményen volt, hogy többet ér egy olcsó, egyszerű kis bunda a kabátnál. Mutatós, úri viselet, a bunda eltart fél életen át, a télikabát viszont szegényes, gyorsan tönkre is megy, tehát végeredményében drága. Kálmán nyomban, sőt bizonyos lelkesedéssel elfogadta ezt az álláspontot, kijelentette, hogy csak bundáról lehet szó, szegény asszony nem fagyhat meg a télen. Némi töprengés után megállapítottam, hogy súlyosabb kifogást én sem emelhetek, de figyelmeztettem őket, hogy komoly dologról, jelentős tételről van szó, ne legyenek könnyelműek. Higgadtan, megfontoltan kell eljárni, kellő körültekintéssel, nem hebehurgya módon.

Kiderült, hogy Mariskának meglehetősen kész programja van: már kiválasztott egy jóképű szürke bundát a szűcsnél, akit egyik barátnője ajánlott neki. Azt is tisztázta, hogy megkapja a bundát tízhavi részletre, csak váltót kell adni, minden hónapra egyet. Mariska nem tudta, mi a váltó tulajdonképpen, Kálmánnak is csak egészen homályos sejtelmei voltak ^ róla, pedig tudomásom szerint már jónéhány váltót peresítettek ellene. Mérsékelt érdeklődéssel hallgatták a rövid előadást, amelyet váltójogról, óvatolásról tartottam nekik, végül rátértünk a fedezet kérdésének tisztázására.

Be kell vallanom, hogy a helyzet el- szomorítóan zavaros volt. Elsejére Kálmánnak semmiféle fölöslege nem ígérkezett, ellenkezőleg, némely bizonytalanul emlegetett tartozásokat már ki kellett hagyni az előirányzatból, azzal a megjegyzéssel, hogy majd csak lesz valahogy.

— Nem baj- Majd elintézem, — mondta Kálmán nagylelkűen. — Megmondtam, hogy ez bűnösen könnyelmű, felelőtlen beszéd, ezzel semmit sem oldottak meg. Javasoltam ezután, hogy ha belemennek a bunda-üzletbe, ne vállalják a törlesztést elsejére. Kössék ki, hogy a váltó minden hónap tizenötödikén fizetendő. Akkor nincs más esedékesség, legalább rendszeresen jelentkező nagyobb tétel nincs és gondoskodjanak mindig idején arról, hogy az összeg együtt legyen. Ez a javaslat nagy lelkesedést keltett: Mariska viharos gyengédséggel megölelt, Kálmán nagy tisztelettel nézett rám és úgy vélekedett, hogy pénzügyekben nincs nálam nagyobb szakértő a\ országban.

A bunda nagyon szép volt, a régi télikabáttal össze sem lehetett hasonlítani. Mariska két hétig szakadatlanul járt-kelt a városban, mint bundatulajdonos úrinő, hogy mindenki lássa és megbámulja. Akkor elérkezett az első tizenötödike és én feszült érdeklődéssel figyeltem a fejleményeket.

— Megvan a pénz a váltóra? — érdeklődtem már a hónap legelején.

— Meglesz, — intett Kálmán biztatóan. — Majd elintézem, hiszen ráérünk még.

— Húsz pengő van már, félretettem egy dobozba, — újságolta később Mariska, de a következő napon kiderült, hogy muszáj volt kifizetni a tisztítós embernek kilenc pengőt, maradt tizenegy. Megint ki kellett fizetni még valamit, nem maradt semmi. Tizennegyedikén nem volt meg a váltóra a pénz.

— Két vagy három nap múlva lesz bőven — töprengett Kálmán, — egy nagyobb tételt várok, tudod, de most nincs.

Tulajdonképpen odaadhattam volna nekik a pénzt, de ismerem már Kálmán esedékességeit és elvi szempontból is helytelen volna, hogy istápoljam a könnyelműségüket. Nem szóltam semmit, csak a fejemet csóváltam szemrehányóan és gondterhesen. Másnap délben Kálmán főúri gesztussal kifizette a váltót, egy szóra leszámolta a pénzt az asztalra, amikor jöttek érte.

— Nagy ember vagy, — mondtam megbékélten. — Hála Istennek, mégis sikerült. Hol szereztél pénzt?

Kálmán kissé zavartnak látszott.

— Tudod, csak egy-két napról van szó, átmeneti nehézségekről, hiszen mondtam, hogy nagyobb összeget várok holnap, vagy holnapután. Legfeljebb két nap az egész, de az ilyen váltóval nem lehet tréfálni, hiszen, tudod, a váltójog...

— Tudom, tudom, — szakítottam félbe türelmetlenül. — Egyszóval hogy csináltad?

— Egyszóval erre az egyetlenegy napra zálogba tettük a bundát. Becsaptuk, no, de holnap itthon lesz megint- Nem olyan nagy dolog az egész. Majd elintézem, ne félj semmit.

Azóta fizetik a váltókat, a kamatokat és mi egyebet a zálogházban, Mariska pedig hordja a hatéves télikabátot. Kopott, színehagyott, ócska jószág, az igaz, de megvan az a nagy előnye, hogy a zálogházban semmit sem adnak érte. Hát ilyen veszedelmes, ártalmas hiba a könnyelműség. Mondom, szeretem ezt a két embert, de ez már mégis sok egy kicsit. Azt hiszem, kénytelen leszek jó alaposan megmondani nekik a véleményemet és szakítok velük., <

Seprűvel tisztítják meg a főváros utcáit a mogyorónagyságú jégszemektől