Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. május (2. évfolyam, 99-122. szám)

1939-05-12 / 108. szám

8 Temem <Máé5?SRinraf5s 1939 MÁJUS 12, PÉNTEK Dr. Draskóczy István a pápai küldöttség nevében felkéri dr. Antal István államtit­kárt a kerület képviselőjelöltségének elvállalására. Csáky István gróf külügyminiszter a soproni küldöttséggel, amely felkérte a kerület jelöltségének elvállalására Pályázat állásokra A Magyar Sakkszövetség nem küld csapatot a sakk-olimpiára Ismeretes, hogy az idén a FIDE meg­bízásából az argentin sakkszövetség rendezi meg a nemzetek sakkcsapatversenyét, az úgynevezett sakk-olimpiát. A legutóbbi olimpia két évvel ezelőtt Stockholmban volt és azon az USA csapata nyerte a világ­bajnoki címet és a Hamilton-Russel lord ál­tal kitűzött aranyserleg vándordíját, Ma­gyarország négyes csapata pedig második lett és £,M?'ópa-bajnoki címet nyert. Ma­gyarország 1927 óta résztvett minden ed­dig rendezett sakk-olimpián és Londonban meg Hágában világbajnokságot is nyert, két ízben pedig második helyen végzett. Azonkívül a nagynémet sakkszövetség által a FIDE keretén kívül rendezett sakkolim­pián, nyolcas csapatok versenyében, húsz nemzet között szintén első helyre került a magyar sakkcsapat és így világbajnoksá­got nyeri. Ezért bizonyára feltűnést kelt majd a sakkvilágban az a hír, hogy a Magyar Sakkszövetség ne— ‘ "di ki csapatát Buenos- Airesbe. Az olimpia július 25-én kezdődik, az eu­rópai csapatoknak azonban már június 10-én kellene indulniok egy angol, vagy francia kikötőből, az argentin sakkszövet­ség által bérelt hajón. A játékosok csak szeptemberre érkeznének vissza Európába, tehát a sakkozók valóságos expedícióra vál­lalkoznak, amikor a sakk-hajón útnak indulnak. A Magyar Sakkszövetség vezetésében most változás állott be és az új vezetőség úgy találta, hogy a magyar csapat kikülde­tése sem sakkbelileg, sem pedig anyagilag nincs előkészítve. Az alig egyhónapos elő­készületi idő nem elegendő arra, hogy a mulasztásokat pótolják és így a Magyar Sakkszövetség új vezetősége nem akarja kitenni a magyar sakkozás kétségtelenül meglevő presztízsét egy biztos kudarcnak. A sakkszövetség azonban arról is gon­doskodik, hogy a sakkversenyzőket és az érdeklődő közvéleményt kárpótolja az el­maradt olimpiai kiküldetésért. Június vé­gére a szövetség nagyarányú nemzetközi sakkversenyt készít elő, mint centennáris ünnepséget abból az alkalomból, hogy ha­zánkban 1839-ben alakult meg az első sakkor, tehát a szervezett magyar sakko­zás százesztendős. A versenyt valamelyik balatoni fürdő­helyen szándékoznak megrendezni. Azon tizenhat mester játékos vesz részt, még pedig tizennégy magyar és két kül­földi nagymester. A magyar játékosok élén Szabó László áll, a most külföldön nagy sikerrel szereplő magyar bajnok. A versenyre meghívást kapott és azon in­dulni fog a kassaiak éljátékosa, a fiatal Csőváry Zoltán dr. is. A felvidéki sakkörök csatlakozása a szövetséghez A Magyar Sakkszövetség május 17-én délután 6 órakor a Magyar Nemzeti Szö­vetség helyiségében (V., Géza-u. 4.) dísz­ülést tart, amelyen beiktatja a szövetség újonnan választott országos elnökét, Szent- Ivány József felvidéki képviselőt és fel­veszi kötelékébe a visszatért f°lvidéki sakkegyesületeket. Moszkva titkolódzik az angol-orosz „félreértés“ ügyében A magyar királyi pénzügyőrségnél másod- osztályú pénzügyőri vigyázói állások kerül­nek betöltésre. Az 1931-ik évi III. t.-c. és az 1938. évi IV. t.c. alapján igazolvánnyal el­látott pályázóknak, valamint a vitézeknek, tűzharcosoknak és hadirokkantaknak elsőbb­ségi igényük van. A részletes. feltételek a Budapesti Közlöny május 4-iki számában jelentek meg. Veszprém vármegye Lepsény és Dég köz­ségében egy-egy községi írnoki állás kerül betöltésre. Az 1931. évi III. t.-c. és az 1938. évi IV. t.-c. alapján igazolvánnyal el­látott pályázóknak, valamint a vitézeknek, tűzharcosoknak és hadirokkantaknak elsőbb­ségi igényük van. A részletes feltételek a Budapesti Közlöny május 5-iki számában jelentek meg. Fejér vármegyénél egy díjnoki állás kerül be­töltésre. Az 1931:111. és 1938:V. t.-c.-ek alap­ján igazolvánnyal ellátott pályázóknak, vala­mint a vitézeknek, tűzharcosoknak és hadi­rokkantaknak elsőbbségi igényük van. Pályá­zati határidő május 31-ike. A Fővárosi Közmunkák Tanácsánál egy kezelői állás kerül betöltésre. 1931:111. és ,;i. J938 :IV. törvénycikkek alapján igazolvány- nyal ellátott pályázóknak, valamint a vité- r "’’Zeknek, tűzharcosoknak és hadirakkontaknak elsőbbségi igényük van. A részletes feltéte­lek a Budapesti Közlöny május C-iki számá­ban jelentek meg. Hatay vissza akar térni Törökországba I&ztanbul, május 11. Hatay elnöke tö­rökországi tartózkodása után hazatérve ki­jelentette, hogy országa nem fogja tűrni, hogy továbbra is elszakítva maradjon a tőrök anyaországtól és közölte, hogy a tö­rök 'köztársaság elnöke legközelebb látoga­tást tesz Hatayban. Dollármilliomosnő csempészbolránya Newyorkban Newyork, május 11. Az amerikai metro­polis nyilvánosságát feltűnő társadalmi botrány foglalkoztatja. Az amerikai vám­hivatal detektívjei letartóztatták C. Ayer hatvanéves dúsgazdag hölgyet és az 52. utca 435. számú házban levő fényűzően berendezett lakásán házkutatást tartottak. Kiderült, hogy a többszörös milliomosnö, aki Newyork legelőkelőbb köreihez tarto­zott, legutóbbi európai útjáról hazatérve, 30.000 dollár értékű ruhaneműt és ékszert csempészett be « az Egyesült Államokba a vámhatóságok kijátszásával. A drága ruhákat és ékszereket Párizs­ban vásárolta, de már a vámot nem akarta értük megfizetni, holott kilencmillió dol­lárnyi vagyonnal rendelkezik. Az ameri­kai lapok véleménye szerint a milliomos csempésznőt valószínűleg egymillió dollár pénzbüntetésre ítélik, mert az amerikai hatóságok a legerélye­sebb hadjáratot indították a csempészek ellen, akik, éppen a leggazdagabb körök­ből kerülnek ki. Moszkva, május 11. Az angol-orosz meg­beszélések során felmerült félreértésekről nem lehet Moszkvában felvilágosításokat kapni. Diplomáciai körökben úgy vélik, hogy már az is eredmény, hogy ennek a félreértésnek a fennállását nyilvánosságra hozták és némi világosságot vetítettek az eléggé bonyolult tárgyalásokra. Chamber­lain nyilatkozata és a Szovjetorosz Táv­irati Iroda közleménye megmutatták a két fél álláspontja közti eltéréseket. Az angol kormány arra szorítkozik, hogy csak arra kérje a sZ0VJetel> hogy támogassa a Fran­ciaország és Anglia által kezdett tevékeny­séget Románia és Lengyelország mentesí­tésére, de csak arra az esetre, ha ezeket az államokat megtámadják. Az orosz hivatalos közleményből kiderül, hogy a szovjetkor­mány vé’eménye szerint Anglia és Fran­ciaország tartózkodni akar attól, hogy maga is kötelezettségeket vállaljon Szovjetorosz­országgal szemben, arr.it valószínűleg az a tény magyaráz, hogy azt sem kérik, hogy a szovjet kötelezettségeket vállaljon a ke­leteurópai államokkal szemben. Mindjob­ban világossá válik, hogy az oroszok azt akarták, hogy Nagybritannia, Franciaor­szág és Szovjetoroszország kölcsönös és közvetlen kötelez ttségeket vállaljanak c -/• más közt. Akárhogy álljon a dolog, Seeds angol nagykövet szerdán nem találkozott Molotovval. Az angol e’lenjavaslatokra egyébként két-három napnál hamarabb nem várnak orosz választ. London, május 11. (Inf.) Az angol köz­véleményben a szovjettel folytatott tár­gyalások ki’átásainak megítélése minden más kérdést háttérbe szorít. Úgy látszik, hogy az angol kormány minden diplomá­ciai tevékenysége most erre a kérdésre i összpontosul. Kétségtelen, hogy angol rész- I ről a legsürgősebben be akarják fejezni a | szovjetkormárrnyal megindult nagyfontos-i ságú tárgyalásokat. Megbízható helyről szerzett értesülés szerint Halifax lord külügyminiszter szer­dán délután táviratot intézett Molotov szovjetorosz külügyi népbiztoshoz, amely­ben meghívta őt hétfőre Genfbe. Úgy lát­szik, az angol külügyminiszter Genfbeu akarja véglegesíteni a két ország között megkötendő megállapodásokat. Az angol külügyminiszter táviratában arra kérte a szovjetorosz külügyi népbiztost, hogy ab­ban az esetben, ha ő nem jöhet el Genfbe, úgy megfelelő felhatalmazásokkal legalább Potemkin helyettes külügyi népbiztost küldje a Népszövetség fővárosába. Az an­gol főváros politikai körökben a legna­gyobb jelentőséget tulajdonítják a genfi angol-szovjetorosz találkozónak. A szovietkormány a népszövetségi ülésszak elhalasztását kéri Genf, május ll. A szoivjetkormány, amely a Népszövetség meet megnyíló ülésszakán Potemkin helyettes külügyi népbiztossal akarja képviseltetni magát, hivatalosan el­járt a Népszövetségi Tanácsban képviselt államok kormányainál és tőlük az ülésszak­nak rövid időre való elhalasztását kérte. Az elhalasztást a szovjetkormány azért kéri, mert Potemkin csütörtökön érkezett meg Moszkvába és néhány napig fontos tárgyalást kell folytatnia kormányával. Mi­vel a Tanácsban képviselt államok kormá­nyai elismerték a szovjetkörmány kérésének jogosságát, sürgős kérést intéz majd Genf­be, amelybe az ülésszaknak május 21-ére va'ló elhalasztását kéri. ————— i' ' ­Göring földközitengeri útja Berlin, május 11. A külföldi sajtóban különböző találgatások láttak napvilágot Göring tábornagy teljesen magánjellegű földköziteiigeri útjával kapcsolatban. E ta­lálgatásokkal szemben hivatalosan közük, hogy Göring san remoi tartózkodása után elfogadta a Hamburg-Amerika Linie régi meghívását és részt vesz a társaság Huas- cafl'an nevű legújabb motorhajójának első földközitengeri útján. Göring jelenleg a Huascaran fedélzetén tartózkodik a Nyu­gati Földközi-tenger partjai mentén. Tenr geri útja befejeztével a legközelebbi na­pokban valamely olasz kikötőbő1! Berlinbe tér vissza. —■! — ­A német gyarmat-szövetség vezérének fel­hívása Berlin, május 11. A május 16-tól 18-ig Bécsben tartandó birodalmi gyarmatügyi kongresszus alkalmából Épp tábornok, a biro­dalmi gyarmatszövetség vezére, felhívást bo­csátott ki. E felhívás szerint a birodalmi gyarmat szövetség évi ülésezésének feladata az, hogy újra összefogja az összes erőket az elrabolt gyarmatok visszaadásának változat­lan célja elérése érdekében. A nagynémet birodalom népe egyhangúlag szólaltatja meg hangját és követi a vezért a világ terében és javaiban való részvételért, valamint népi be­csülete teljes helyreállításáért folytatott harc. ban.

Next

/
Thumbnails
Contents