Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. május (2. évfolyam, 99-122. szám)

1939-05-11 / 107. szám

mwwfci IRIÄfi Tóth Tihamér veszprémi megyéspüspök temetése Kétezer kárpátaljai az idei katolikus nagygyűlésen 8 átalakulni. Az iparügyi minisztériumnak felfogása szerint állandóan fokozódik a jelentősége, befolyása és hatásköre. Magyar ipar nélkül nincs magyar honvédelem s barátaink és ellensé­geink is csak akkor becsülnek meg bennünket, ha erősek vagyunk. — A magyar ipar nem lehet üvegházi ipar. A magyar ipar szilárd alapokon nyugszik és vállvetett munkával arra kell törekedni, hogy az ipart tovább fejleszt­hessük. Nem tartja elegendőnek azt a munkát, hogy az ország ipari életét irá­nyítsa csak a tisztviselői kar, fontosabb­nak tartja azt, hogy az irányítás csaknem automatikus munkája mellett a jövőbe nézzen, amely igaz magyar életet fog hozni. Az államtitkár szavait lelkes taps és helyeslés fogadta. Ezután Kádas Károly dr. miniszteri osztályfőnök bemutatta a tisztviselői kar tagjait az államtitkárnak, aki hosszasan elbeszélgetett velük. Háromnapos lelkigyakorlata kassai állami kórházban Kassáról jelentik: A tavalyi eucharisztikus világkongresszus évfordulójának megünneplé­sére és emlékének felidézésére a kassai állami kórház háromnapos eucharisztikus lelkigya­korlatot rendezett. A triduumnak az adott külön jelentőséget, hogy a kórház fennállása óta most először rendeztek itt ilyen ünnepélyt. A lelkigyakorlaton nemcsak a betegek, hanem az orvosok, tisztviselők és kórházi alkalmazottak is resztvettek. A triduumot P. Karácsonyi Aladár, ferences teológiai tanár tartotta. Az egyes pavillonok- ban tartott szentmiséken megható látványt nyújtott a fekvő és ülő betegek hosszú sora, kik az ápoló kedvesnővérekkel egyetemben buzgón imádkoztak. Lélekemelő látvány volt a betegek élén az orvosok szentáldozása. A befejező esti eucharisztikus körmenet a rossz időjárás miatt elmaradt. Az ünnepélyes triduumzáró hálaadást a kórház kápolnájá­ban Csárszky József megyéspüspök végezte fényes papi segédlet mellett. A püspök rövid beszéddel köszönetét mondott mindazoknak, akik a rendezésnél segédkeztek és Isten áldását kérte az orvosi kar működé­sére. Külön kell kiemelni Nemessányi László dr. igazgató-főorvos buzgólkodását, ki nagy sze­retettel és igaz készséggel nyújtott segédke­zet a triduum rendezéséhez. A rendezésben nagy részük volt a kórház új ápolónővérei- nek, az Isteni Megváltó Leányainak is, akik önzetlen szeretettel buzgólkodtak és a lelki- gyakorlatot tartó Páternek mindemben se­gítségére voltak. Lebrun elnök megkezdte második hét esztendejét Párizs, május 10. Lebrun köztársasági elnök szerdán kezdte meg második hétesz­tendős hivatali tevékenységét. A Versail­les! nemzetgyűlés április 5-én, mint is­meretes, további hét évre a francia köz­társaság elnökévé választotta Lebrunt, aki szerdán kezdte meg az új hét eszten­dőre szóló elnöki tevékenységét. Az Elysée-palotában ezúttal elmaradnak a szokásos ünnepségek, mert hiszen Lebrun elnöknek magának kellene átadnia saját maga részére az elnöki méltóságot. A hagyományos ünnepségek közül csak egyetlen aktus színhelye volt az Elysée- palota. Hollét tábornok, a francia Becsü­letrend nagymestere átnyújtotta a köztár­saság elnökének a Becsületrend nagykan- céllári láncát, amelybe bele vannak vésve az eddigi köztársasági elnökök nevei. A Becsületrend nagykancellári lánca a fran­cia köztársasági elnök hivatali jelvényei közé tartozik. Lebrun elnök ezúttal másod­ízben kapta meg a nagykancellári láncot. Lebrun köztársasági elnök a hagyomá­nyokhoz híven üzenetet intéz a francia néphez. Az üzenetet csütörtökön olvassák fel a parlament két Házában. A kamará­ban Daladier csütörtökön délután olvassa fel az üzenetet. Csütörtökön délelőtt mi­nisztertanács lesz, amelyen főleg külpoliti­kai kérdéseket tárgyalnak, a kormány azonban ugyanakkor leszögezi álláspontját a köztársaság elnökének üzenetével kap­csolatban^ A május 17-től 21-ig tartó idei országos katolikus nagygyűlés résztvevői között rend­kívül nagyszámban lesznek vidékiek. Az or­szág minden részében folyik a toborzás és sorra érkeznek a bejelentések az Actio Catho- lica központjába arról, hogy honnan milyen tömegek kívánnak résztvenni a nagy demon­stráción. Az idén vesznek részt először na­gyobb csoportokban a katolikus nagygyűlé­sen a felszabadult részek lakói. így Kárpátaljáról két különvonaton több mint Két rovottmultú cigány, Faragó Zsig- mond és Csurás Sándor a határszélen ro­mán területre szökött át, s ott egy tanyai istállóból két lovat lopott. Aztán vissza­jöttek magyar területre és a lopott lova­kat a kisújszállási országos vásáron árul­ták. De mindkettőjüket letartóztatták és a szegedi törvényszék lopás bűntette cí­mén Faragó Zsigmondot négyévi,. Csurás Sándort pedig háromévi fegyházra Ítélte. A szegedi tábla megváltoztatta ezt az íté­letet és a konok tagadásban lévő vádlot­takat fölmentette a vád alól olyan indo­kolással, hogy a bűnügyi eljárás során nem merült föl ellenük olyan megnyugtató bizonyíték, amelyre büntető ítéletet le­hetne alapítani. A főügyészség semmisségi panasza foly­tán a Kúria Baüa-tanácsa elé került az ügy, ahol Kéler Béla dr. 'koronaügyés ahe­lyett« felszólalása után a felmentő íté­Tiencin, május 10. A japán hatóságok és az angol, valamint francia koncessziós területek hatóságai között egyre jobban kiélesedik a helyzet. Az újabb súrlódáso­kat az idézte elő, hogy a tiencini kon­cessziós területek hatóságai vonakodtak a japán rendőrségnek ki­szolgáltatni az odamenekült kínai összeesküvőket. A japán katonai parancsnokság éles­hangú nyilatkozatot adott ki, amelyben a peipingi külföldi nagykövetségek és a tiencini koncessziós területek fenntartá­sát különös anakronizmusnak mondja. A 2000-en jönnek a nagygyűlésre s a rendezőség különös gonddal és szeretettel készül fogadtatásukra. Bejelentések érkeztek a központba arról is, hogy a bányavidékek munkássága az eddigieknél jóval nagyobb számban kíván résztvenni a nagygyűlésen. Erősen folynak az előkészületek az áldozó­csütörtöki nagy ifjúsági napra. A fővárosi ifjúságon kívül ezen is résztvesz a vidék ifjú­sága. Nyolc különvonat fogja őket a fővá­rosba szállítani. letet megsemmisítették és mindkét vád­lottat bűnösnek mondották ki a lopás bűn­tettében. A büntetés kiszabásának kérdésé­nél azonban fölmerült az az érdekes hely­zet, hogy a magyar, vagy pfidig a román büntetőtörvény szerint kiell-e a cigányo­kat megbüntetni. Ennél a kérdésnél az volt az ügydöntő, hogy melyik . büntetési tétel enyhébb a vádlottakra nézve, mert a magyar törvény szerint az enyhébb bün­tetést kell alkalmazni. Megállapította a Kúria, hogy Romániá­ban nincs fegyházbüntetés, hanem csak fogház, illetve tömlöc. A Kúria úgy ta­lálta, hogy a magyar börtönbüntetés felel meg leginkább annak a román büntetési nemnek, amivel a cigányokat román terű-, létén megbüntethették volna. Épp ezért a Kúria a fegyházbüntetés helyett Faragó Zsigmondot négyévi, Csurást pedig három­évi börtönbüntetéssel sújtotta. nyilatkozat rámutat arra, hogy ezek a területek a japánellenes kínai bandák búvó­helyéül szolgálnak és kijelenti, ha az angol és francia ható­ságok nem vetnek véget ennek az állapot­nak, a japánok maguk teszik meg majd a szükséges intézkedéseket a rend fenntar­tására és a japán érdekek védelmére. Az itt élő külföldiek körében megálla­pítják, hogy ilyen éleshangú nyilatkoza­tot még sohasem tett japán hivatalos ha­tóság és sohasem fordult még ennyire nyíltan a külföldi követségek és koncesz- sziós területek fenntartása ellen. Weygand tábornok Angliába utazik Párizs, május 10. Weygand tábornok volt vezérkari főnök, aki Teheránban részt- vett az iráni trónörökös esküvői ünnep­ségein, hazafelé utaztában Ankarában és Bukarestben látogatást tett, kedden vissza­érkezett a francia fővárosba. A tábornok megérkezése után Bonnet külügyminiszter­nek jelentést tett a francia küldöttség teheráni fogadtatásáról és Ankarában, valamint Bukarestben szerzett benyomá­sairól. A volt vezérkari főnök május 11-én, csütörtökön egy tartalékos tisztekből álló, nagyobbszámú küldöttség élén hiva­talos látogatásra Angliába utazik. A láto­gatás május 17-ig tart. A tartalékos tisz­tek többek között Southhampton, Ports­mouth, Birmingham és London városokba látogatnak el és különböző ünnepségeken vesznek részt, amelyeket az angol tarta­lékos tisztek szövetségei rendeznek. 1939 MÁJUS 11, CSÜTÖRTÖK 100 ír merénylet Angliában London, május 10. Peake kapitány bel­ügyi államti 'iár kijelentette az alsóház­ban, hogy 1939 január 16-ától május 5-éig körülbelül száz olyan merényletet követtek el, vagy kíséreltek meg Angliában, ame­lyek az ir köztársasági hadsereg tevékeny­ségének tulajdoníthatók. Ugyanezen idő alatt 38 személyt ítéltek el ilyen merényle­tekkel kapcsolatos tevékenység miatt.---------===0SC==------­Kassaiak kirándu­lása Kassára A Budapesten húsz év előtt megalakult Kassai és Abaujtoma Vármegyei Egyesület idei közgyűlését Kassán tartja. E célból június 3-án társutazást rendez, melyre tag­jait, ezek családtagjait és Kassa barátait meghívja. Indulás június 3-án reggel a Keleti p.-u.-ról gyorsvonattal. A résztvevők részére a vezető­ség 50 százalékos menetdíjkedvezményröl kíván gondoskodni és az elszállásolást lehe­tőén úri magánházaknál kívánja biztosítani. Az intézkedések megtétele és az ülőhelyek lefoglalása végett arra kéri a résztvenni kívá­nókat a vezetőség, hogy szándékukat az egyesület elnökségének (Budapest, X., Elnök­utca 18. Telefón: 141-235) legkésőbb f. hó 15-ig a résztvevők nevének, állásának, lakó­helyének pontos megjelölésével és annak fel­tüntetésével jelentsék be Írásban, hogy név- szerint felsorolva hány családtaggal kíván­nak résztvenni, hány megnevezendő személy részére kémek menetdíj-kedvezményt s végül, hogy a magánházaknál való elszállásolást hány férfi és nő számára kérik. A közgyűlést előreláthatóan június 3-án délután tartják meg a a következő napon, vasárnap, Te Deum után helyezik el a Nagy Fejedelem kriptájánál azt a díszes, hímzett selyemzászlót, melyet a megszállás első évei­ben kezdtek el a kassal honleányok s azon éveken át titokban dolgozva, féligkész álla­potban Budapestre mentettek át s itt fejez­ték be. ■■■■■■■■■■■■MMKBBangaBnHBnikSraKKzaeH Á Kormányzó Űr Ófőméltósága mélynyomást! arcképe 63^95 cm. méretben P 1.40 + portököltségért, valamint a legújabban megjelent Csak ez a keresztünk 6 a ml vezérünk Ez a ml hazánk feliratú fenti nagyságú, de háromszfn nyomású képele P 1.50 + portököltségért megrendelhetők: STADIOH SaiTÚVALLaLAT RT-ntfl Budapest, VI., Rózsa-utca 111. az. ■IBBH——i Román törvény szerint ítélt el a Kúria két lókötő cigányt '■ ———— A tiencini japán hatóság éles nyilatkozata az angol és francia koncessziós terület miatt

Next

/
Thumbnails
Contents