Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. április (2. évfolyam, 75-98. szám)
1939-04-09 / 81. szám
6 ■rnsmstta •ií&tá&R-HIRMU? 1939 ÁPRILIS 9. VASÁRNAP Alhambra S • Spanyol emlék rozsa/a Irta: HUNGARICUS VIATOR Négyen ültünk az algezirász—grana- dai gyorsvonat étkezőkocsijának egyik asztalánál: egy idősebb spanyol, egy belga, s ketten magyarok. A zsúfolásig megtelt kocsiban, a hosszadalmas ebéd alatt bő alkalmunk nyílt érdekes megfigyelésekre. A társalgás hangos, a hangulat legkevésbbé sem volt előkelőnek nevezhető. Észrevételeinket minden tartózkodás nélkül tehettük meg magyarul, kivülünk nemcsak az étkezőben, az egész vonaton is alig akadhattunk volna magyarra. Szinte lerítt asztaltársaink arcról a kíváncsiság, az előttük teljesen idegenhangzású, semmi más európai nyelvre nem emlékeztető szavak hallatára. Különösen az öreg spanyol oldalát fúrhatta a dolog, mert midőn Budapestet emlegettük, kapva-kapott az alkalmon, hogy beleszólhasson társalgásunkba s francia nyelven megkérdezte osztrákok volnánk-e. ' Csakhamar vidám társalgás indult meg közöttünk. Az öreg hidalgó bejárta a félvilágot, ismerte Európa minden zugát. Jól esett hallanunk, hogy Budapestet a világ egyik legszebb fekvésű városának tartja. A spanyol önérzet azonban keresztül tört az öt világrész összes emlékein, csakhamar megtudhattuk, hogy bárhol járt, bármi szépet látott, gyönyörűbbet, fenségesebbet, mint hazája legszebb ékét, büszkeségét: Granadát, nem talált. Idézte a spanyol közmondást : El qua non ha visto Granada no ha visto mada! Aki nem látta Granadát, semmit sem látott. Régi arabs-mór mondta szerint éppen Granada felett volt a Paradicsom, s az Alhambra egy onnét hullott könnycsepp, mely vörös rubinná változott, s a földkerekség legszebb ékköve lett. Kettészelt gránátalmához is hasonlítják a völgyet, mellben Granada fekszik, s ettől is kapta hevét. Magas korát meghazudtoló ifjúi hévvel beszélt az Alhambra szépségeiről, s alig talált dicsőítésére megfelelő szót. Késő este éi't a gyorsvonat Granadába. Ordítva szafladó hordárok a szállóalkalmazottak fogadtak az állomáson. Egymást kiabálták túl, igyekeztek öklelő karjuk erejével, s ékesszólásuk varázsával szállójukba csábítani. Német, olasz, francia, angolnyelvű üvöltésük zűrzavaros hangversennyé fajult. Hotel Suisse, Alameda, Washington, Hotel en la Alhambrát ordítottak, hurcoltak kocsijaik felé. Szerencsére a Washing- ton-szálló portása távirati rendelésemre nevem hosszas kiáltozása után ránkakadt, s nagynehezen kiszabadított a hotelmartalócok polipkarjai közül. Csakhamar a szálló omnibuszába helyezkedtünk el és pompásan felsallangozott négy fekete arabs mén vidám ostorpat- togtatás mellett ragadta tova kocsinkat. Mintha kárpótolni akartak volna a pályaudvar undorító lármájáért, kellemes ellentétül érdekes, régi erkélyes, csendes utcákba kerültünk. Teljes pompájában ragyogott a hold, s az Izabella és Ferdinánd koporsóit magában foglaló hatalmas katedrák« homlokzata hosszas árnyékot vetett a csendes plaza de pasiegas-ra. Alig múlt 11 óra s máris kísérteties csend borult a városra. Régi épületekkel szegett hepe-hupás utcában megállt az omnibusz, a portás rövid gyalogsétát indítványozott. Az éles kövekkel kirakott csendes keskeny utcában kísértetiesen kongtak lépteink, öreg ház erkélyéről gitár hangja szállott felénk. Az erkély alatt a ház kopott küszöbén nők és férfiak guggoltak, gitárkíséret, mélabús dalok mellett ifjú pár egymást karolva, lassan ringó kényelmes táncot járt. Érkezésünkre abbanmaradit a dal és tánc, s az egész csoport sietve a házba vonult. Csikorogva zárult be utánunk a ház hatalmas vaskapuja. A különös éjjeli jelenethez korhű színfalak, Granada ősi építkezésű házai sem hiányoztak. S mintha folytatódnék a színjáték, az utca végén három fegyveres alak közeledett felénk. Alabárddal és lámpával felszerelt sererok, éjjeli őrök voltak. A sererok, akárcsak a bika és kakasviadalok, mint régi idők tartozékai, a spanyol élet különlegességei. Sc- réno magyarul derültet jelent. Az éjjeli őröknek cirkálás közben az időjárást is jelezniök kellett, s tekintve, hogy Spanyolországban többnyire derültek az éjszakák, állandóan serenót vonyítottak. Volt eszük, hogy esős éjszakán nem kiabáltak semmit, s inkább a füstös csap- székek barátságos szegletébe húzódva iszogatták a lőrére eresztett malagát. Vontatottan hangzott borízű kiáltásuk: Las dvo.s y media y serem! Ave Maria! Ha tolvajt csíptek, vagy tüzet jeleztek, előzetesen az órát is bemond- ták: Los trés y media, y fioego! — Három és felet ütött, tűz van! Mint borongós, bús emlék emelkedik Granada házai fölé hatalmas veres tornyaival a mór királyok büszke palotája, létünk idők emléke: az Alhambra. Nevének, ami spanyolul vöröset jelent, keletkezési meséje is regényes. Állítólag fáklyák ezreinek pirosló fénye mellett épült fel e mór kolosszus. Kevésbbé regényes, de valószínűbb, hogy vörös falai, vagy pedig alapítója, Alhamartól kapta nevét. Az V. Károly által épített puerta de las granadas kapun átlépve tündérmesék birodalmába, jutunk. Sejtelmes homáJyú erdőben szélesre vágott út vezet a csodavárosba. Százados platánok lombkoronája von sátort az út fölé, a mindig derült spanyol ég sugarát tarka vendégként bocsátja csak keresztül. Ingó su- daraik tetején súg-búg a szél, csörgő csermely szerelmes üzenetét kúszó rep- kény közvetíti a múlt idők dicsőségén merengő lombkoronákhoz. Az Alhambrába a mór dicsőség legvirágzóbb idejével vetélkedő pompás királyi élet vonult. A tornyok csúcsán zászló erdeit lengette a szél. pergett a dob, harsogott harsona, fényes szolgahad futkosott százfelé, büszke fegyverek csillogó ércén tört meg a tavaszi napsugár. Biborruhába öltözött a Generalise kertjének ezer rózsabokra, virágzó narancs- és mandulafák buja illata ünneplő tömjénfüstként áradt a fejedelmi pár elé. Egy csapásra Spanyolország székhelye, és a művelt világ középpontja lett az eddig oly soká elfelejtett, elhanyagolt Alhambra. Költők, tudósok, művészek tolongtak az arabeszkekkel díszített 'boltívek alatt. A fejedelmi udvartartás pompájával, csipke- és selyemsuhogással belopódzott, erkélyein, tavain, lugasain s ugrókutjai körül helyet foglalt az asz- szonyi kacérság és bűn, s vetélkedő női intrika. S az összes női cselvetés s féltékeny vetélkedés forgatagában ott állott e rózsákkal borított élet kellős közepén a szép királyné dédelgetett apród ja: Ruyz de Álarcon. Szüzek titkolt vágya, szerelmes asszonyok kegyeltje volt e csapodár legényke, kipek bár Spanyol- ország első rózsatöve körül kellett kertészkednie, két kézzel tépte a királyi kert büszke virágait. És ámbár ezer féltékenység és sértett hiúság veszedelme fenyegette, magas patrónája biztos védelem volt a szép rózsák tövisei ellen. Nagy kitüntetés volt akkoron a királyné apródjának állása, s csak a kiválók leg- kiválóbbját választották e gyönyörteljesen szép, de veszedelmes szer-epre. A fiatalságon, szépségen és vidámságon kívül szellemmel, műveltséggel, ősi családfával is kellett annak bírnia, kit a bíbor és a korona bizalmas körébe választott az ország első ifjai közül a királynői szakértelem és gőggel teli kegy. Húsz éves volt Ruyz de Alarcon, s el volt mind amaz értékes tulajdonokkal árasztva, mik asszonyok kegyeltjévé tehettek egy ilyen vidám fürge fickót. Szerelmi csinytevései azonban a királyné füléhez alig jutottak, s asszonya előtt soha másképp nem láthatta a díszes udvar pompás népe, mint a megsemmisülő hódolat és tiszteletteljes udvariasság szelídteljes képében. Élesrefent szelleme s fiatal korát meghazudtoló tisztánlátó emberismerete azonban a szerelmes udvarhölgyek hízelgései és cselvetéséi között sem hódították el az ügyes apródot, s bár élvezte az udvari élet minden érzéki örömét, a boldogságot, melyre fiatal szíve teljes melegével vágyott, nem tudta ez izzó környezetben megtalálni. De nem akarta, hogy csak sejtsék is titkolt szenvedését, melyet gyengeségnek tartott, s melyet önmaga előtt is csak félve vallott be. Korareggel, úrnője sólymával vállán, a Geueralife kertjében mászkált, s a Sierra Nevada havas csúcsát bámulta, s míg titkos vágytól égő szeme ismeretlen világok szépségét kereste, korai vágyaktól dobogó szíve érezte, hogy talán éppen e hóhegy zárja el előle a tiszta szerelem és boldogság felé vezető utat. Egy ilyen reggel sólyma válláról hirtelen elrepült, s tarkatolM madárkát kergetve mindtovább s tovább szállt, s az apród hívó kiáltásaira sem tért visz- sza. Kétségbeesetten szaladt utána az ifjú, a sólyom nyílegyenesen repült a hercegleányok elátkozott tornya felé, s annak legtetejére telepedett le. Hosszas kóborlás után, a bástyákon keresztül közelíthette csak meg az apród az elhagyott tornyot, sólyma nélkül nem mert volna a királyné szeme elé kerülni. Mily nagy volt azonban csodálkozása, midőn az utolsó mirtuszsövényt is megmászva, baglyok és denevérek helyett tisztaságtól ragyogó kis udvarra talált, melynek közepén nyiló virágoktól övezett ala- bástrom ugrókút locsogott. Bíborban égő arccal, tágranyilt szemekkel csodás szépségű gyermeklányka bámult a leventére, kezéből ijedten ejtett el egy tarka szallagos gitárt Szorosan testéhez tapadt köntöse sejtelmesen domborította ki az andaluziai batyuira karcsún fejlődő alakját. Megbű- völten állott előtte az apród, a lányka soha nem látott szépsége egyetlen szó kimondására is képtelenné tette a női udvarlás művészetében jártas ifjú Don Jüant. Bátortalanul szólt a leánykához és zavartan kérte, engedje be tornya ajtaján, hogy sólymát megkereshesse, S bár a bájos gyermek sokszor hallotta öreg nénjétől, hogy az udvar leventéitől őrizkednie kell, a követ is megrepesztő könyörgésre végre is megszánta az apródot, s reszkető kézzel tóttá félre a zárat. Ruyz csakhamar kezében tarthatta szökevény madarát. Boldog volt, hogy nem kellett a királyné haragjától félnie, de talán még boldogabb, hogy bucsuzásnál a bájos tündér parányi kezére csókot nyomhatott. Füligpirulva, reszkető szavakat hebegett a lányka, de a hamis apród édes szavakkal nyugtatta meg, s udvari szokásként, a hódolat jeléül tüntette fel a kézcsókot. A pillanatnyi csendet, mely alatt csak a megrebbent őzike szívének dobbanása hallatszott, a lányka törte meg, ijedten ugrott fel helyéből, s könyörögve kérte az apródot, hogy távozzék, mert szigorú nénje büntetésétől félt, ha ez meglesné az apród jelenlétét. Ruyz nem tágított, míg a piruló gyermek a hajába tűzött égő rózsaszálat át nem nyújtotta a most már merész legények. Még egy forró kézcsók és az apród, sólyma s a rózsa boldog birtokában, futva távozott a kerten át, de magával vitte a szegény Jacinta szívét is. Mire néje, az öreg Fredegonda kijött a ház belsejéből, híre-hamva sem volt az apródnak, éles szemét azonban nem kerülte el, a lányka szűzi zavara, ezentúl kettőzött figyelemmel kísérte a lányka lépteit. A szerelem azonban túljárt minden éberségen, az apród gyakran lelte még módját, hogy ha csak egy-két szót is válthasson szíve hölgyével, s mikor a fejedelmi pár nászi idejének elmúltával a király parancsára ismét messze vonult az udvar, Jacinta szíve teljesen a csapodár apródka rabja lett. Magas tornyuk tetejéről intett végső búcsút a tovavágtató fényes had elején büszke királynéja oldalán lovagló apród felé, s megtört szívvel roskadt a torony vörös kőkockáira. Az üde bimbó hervadni kezdett, s bármennyire korholta, vagy vigasztalta is a vén Fredegonda, a leányka egyre halványabb, szomorúbb lett. Álom elkerülte, csöndes nyári éjszakákon gyakran virrasztóit az alabástrom kút mellett, ahol az ifjú apród legelőször csókolt neki kezet. Egy ilyen virrasztás alatt, félig álmai ködében, a kút medencéjéből csodálatosan szép nő emelkedett ki a habokból. Gazdagon díszített ősi mór ruházatán halványan csillant meg az Alhambra felett búslakodó holdsugár. A látomány halkan szólt Jacintához, elmondta, hogy mór hercegleány volt egykoron, s varázslat köti egy szerencsétlen szerelem végzetes igézetével a toronyhoz. Bús szemével szelíden kérte a lányt, merülne el a medence hullámaiban, s mentse meg a szerelem átkától, mert csak egy szerelmében csaló-* dott szűz leány van hatással a varázs-, latra. Jacinta engedelmesen hajlott a, királylány szavára, s alig hogy elme-, rült a vízben, tündérkezek emelték ki az alabástrom partra, első pillantásra, a hercegleány hálás tekintetével talál-« kozott. Mint bús gondolat tűnt el a látomány az éjben, Jacinta lába elé ezüst lant hullott alá. Csodás hatású volt a Jacinta ezüstlantja. Csapatostul csábította Granada lakóit az Alhambrába, akik nem győz,-, ték élvezni az andalító zenét. Spanyol-, országban is híre ment a csodálatod hangszernek. Sevilla, Cordova, Toledo lakói elragadtatással beszéltek róla, g csakhamar tudomást szerzett a bűvög hangszerről az udvar is, ahol V. Fülöjj beteg lélekkel, búskomorságban tel« tötte napjait. Ellenség rázta az ország* kapuit, s ő közönyösen maradt a leg» ridegebb tétlenségben. Semmi sem ér-, dekelte a világon az önmagával meg« hasonlott hatalmas királyt, egyedid e, zene volt hatással rá, tudta némileg felvidítani. Az udvari karmester, Fari« nelli is hiába szedte elő minden tudr>« mányát, nem volt többé képes a királ f tetszését megnyerni. Kapóra jött a \ alhambrai csodagitár híre. A királynét gyorslábú futárokat küldött Jacintáért, Festői andaluziai öltöny volt a leány« kán, aki szomorúan, szemét lesütve je« lent meg a hatalmas király előtt. Szén.» fekete hajában ott díszelgett a végző« tes búcsúnapja óta elmaradhatatlan alhambrai piros rózsa. Lantjába cs?« pott a lány, pillanatok alatt látható volt bűvös gitárja hangjának cSodáln. tos hatása. Fegyvert ragadott a király s lelke régi erejét visszanyerve, csatló» sait és udvari embereit maga köri gyűjtve, seregei élére állt és a mcst már boldog ország harcrakész vitéze:^ győzedelmes csatákba vitte. Ez alatt a királyné és díszes udvari a szeretet minden jelével halmozták c] a reszkető Jacintát, kinek könnyei szeme az úrnője mellől feléje rohanó apród daliás alakján tört meg, aki' tol« las kalpagjának gyémántos csati mellett az alhambrai idill óta állandóan ott viselte Jacinta hervadt rózsáját. Ruyz de Alarcon dobogó szívén élj« redt az ájult lányka, s az ezüst lant e!« pattant húrja egy ifjú pár szerelmei boldogságához adta oda szomorú múltja utolsó reszkető szavát. Beszéljem tovább a mesét? Elmond* jam-e, hogy Jacinta az elátkozott utolsó mór királyleány bűnös szerelmének titkolt ivadéka volt, s hogy Ruyz de Alarcon az Alhambra utolsó mór rózsáját tűzte szíve fölé? Vagy tán kiváncsiak vagytok az ezüst lart sorsára? s elhiszitek, hogy elpattant húrja a zene avatott hazájába, szép Itáliába került, ott újra visszanyerte bűvös erejét, s Paganini hegedűjén az egész világ gyönyörűségére szolgált? • Döcögve gördült a nagy spanyol határ a hegyről a város felé. Csodás kc:-> szak tündérvilágából Granada piacának tarka lármája rázta fel álmodó lelkünket. A Kormányzó Ör Ófőméltósága mélynyomást! arcképe 63x95 cm. méretben P 1.40 + portóköltségért, valamint a legújabban megjelent Csak ez a keresztünk Ú a ml wezératik Ez a ml hazánk feliratú fenti nagyságú, de háromszm nyomású képek P150 + portóköltségéfí megrendelhetők: STÁDIUM SAJlMliSLAIRT-nti Budapest, VI., Rózsa-utca 111. az.
