Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. április (2. évfolyam, 75-98. szám)

1939-04-05 / 78. szám

# mamit Minisztertanács A kormány tagjai kedden délelőtt 9 óra­ikor Teleki Pál gróf miniszterelnök elnökle­tével minisztertanácsot tartottak. A mi­nisztertanács, amöly folyó ügyeket tárgyalt, írét órakor ért 'get. 5000 bolgár aratómunkás Németországban Berlin, áprilig 4. A Deutsche Allgemein* Zeitung jelentése szerint a bolgár kormány engedélyt adott ötezer mezőgazdasági mun­kásnak, hogy az aratás idején Németország­ban munkát vállaljanak. Bagrjanov föld- mívelesügyi miniszter a eajtótudóeítck előtt ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy a bol­gár kormány elsősorban azért fogadta el a német kormány ezirányú javaslatát, mert a bolgár falvakban munkanélküliség uralko­dik és Németországban a bolgár mezőgazda- sági munkások számára jó kereseti lehetőség kínálkozik. ■4 miniszter rámutatott arra, hogy Német­országban a munkaviszonyok kitűnőek és valamennyi külföldi mezőgazdasági munkás megelégedetten tért onnan vissza, ezt a le­hetőséget tehát nem szabadi elzárni a bol­gár mezőgazdasági munkásság elől sem. A lengyel Akadémia Légió táborozása . Varsó, április A lengyel Alcadémiai &égió, amely félkatonai alakulat és az egye­temi ifjúság 75 százalékát magában foglalja, Ä múlt nyáron 400 egyetemi hallgató számára létesített táborokat Volhiniában. Az egye­temi ifjakat propaganda céljából küldték a keleti határvidék lakosai közé és a tavalyi Sikeren felbuzdulva, elhatározták, hogy az idén már 3000 egyetemi hallgatót küldenek táborozni Volhiniába. A lengyel lapok szerint ezeknek a táborozá­soknak az az előnyük is megvan, hogy az egyetemi ifjúsággal megkedveltetik a vidéki életet és így diplomájuk megszerzése után szívesebben vállalnak majd állást ezekéin a távplj tartományokban is, s nem tolongnak kizárólag a nagy városokba. Nem történtek török csapatösszevonások ipa Ha tay határán Ankam, ’április 4. A Török Távirati Iroda cáfolja azokat a sajtójelentéseket, amelyek szerint 60.000 főnyi török csapa­tokat vontak össze, hogy megszállják Ha- tay területét abban az esetben, ha Ha tay parlamentje kedden kimondja Törökország­hoz váló csatlakozását. A távirati iroda cáfolja továbbá, hogy Aleppoban törők barát egyesületeket alakí­tottak. amelyek a törők csapatokat HaUry megszállása esetén felszólítanák, hogy nyo­muljanak előre egészen Aleppoig. Homan Halhat kultuszminiszter Szegednek ajándékozta a Kolozsvári-testvérek világ- gfrft Szent 6yörgy-sw)brának másolatát Társadalmi akció a ruszinföldi községekért A magyar rádió kedd esti híradásában tájékoztatta hallgatóközönségét arról a mozgalomról, amelyet közintézmények, vál­lalatok és magánosok azonos elgondolás alapján úgyszólván egyidőben indítottak meg. A mozgalom célja, hogy ruszinföldi községek felett intézmények, egyesületek, vagy magánosoki szociális patronátust vál­laljanak, képviseljék a község érdekeit és azok szegényeiről gondoskodjanak. A magyar rádió az akciónak annyiban is segítségére kíván sietni, hogy a minden ol­dalról beérkezett kérdezősködések és kíván­ságok alapján vállalkozik az eddig patro- nátusba vett községek nyilvántartására és minthogy pontos kimutatás áll rendelkezé­sére, szívesen ad felvilágosítást arról, hogy mely községek jöhetnek még számításba. Jde tartoznak természetesen a Kárpátaljá­val hazakerült szlovák lakosságú közsé­gek is. Az üggyel kapcsolatos kérdésekben a rádió részéről Melocco János dr.és a M. T. I. részéről Szarvas Z.oltán dr. ad felvi­lágosítást szóban és írásban. Telefonszám 14-55-10, levélcím: Budapest, Vili., Sán. dor-utca 7. Kérjük, hogy azok az intézmé­nyek, vállalatok, magánosok, akik vala­mely község gndozását vállalják, nyilván­tartás céljából minden esetben közöljék elhatrozásukat és a község evét a magyar rádióval. m-m Olaszország nem fenyegeti Albánia függetlenségéi London, április Illetékes angol körök- | ben fantasztikus kitalálásnak minősítik azokat a híreszteléseket, hogy Olaszor­szág katonai akcióra készül Albániában és protektorátusa alá akarja vonni ezt a kis országot. Angol »kormánykörökben utalnak arra, hogy Viktor Emanuel király-császár már­cius 23-iki trónbeszédében úgy nyilatko­zott Albániáról, mint olyan államról, amellyel Olaszország rendkívül barátságos kapcsolatokat tart fenn. Úgy a trónbe­széd, mint Olaszország nemzetközi szerző­dései kizárják azt a lehetőséget, hogy Olaszország támadást intézzen Albánia nemzeti függetlensége ellen. Az 1937 január 27-iki angol-olasz nyi­latkozatban mindkét állam megerősítette a Földközi-tenger partvidékén fekvő álla­mok nemzeti függetlenségét s ezt a nyilat­kozatot az 1938 április 16-iki angol-olasz egyezményben megismételték. Angol rész­ről ily körülmények között teljesen ki­zártnak tartják, hogy Olaszország veszé­lyeztesse Albánia függetlenségét vagy cse­lekvési szabadságát. Az Albánia ellen irá­nyuló állítólagos olasz csapatmozdulatok hírét illetékes helyen ilyen körülmények között teljesen alaptalannak tartják. i rabcsere Heti 25 pengőért más ülte le az elítélt helyett a fogházbüntetést Ifj. Szalmást Kálmán fodrászsegd ellen a budapesti ügyészség közokirathamisítás bűntette miatt emelt vádat és ma vonta őt felelősségre a büntetőtörvényszék Fo- nyódy-t&nkesa. Annakidején a balassa­gyarmati járásbíróság vámjövedéki ki­hágásért ötnapi fogházra és 44 napi fog­házra átváltoztatandó 4376 pengő pénz- büntetésre ítélte Szalmáéit. Amikor a bün­tetés kitöltésére került sor, jelentkezett egy férfi ifj. Szalmáéi Kálmáin néven és ki Is töltötte a szabadságvesztés bünteté­sét. Később derült csak ki, hogy nem Bzalmási, hanem helyette Szabó István ülte le a büntetést. Megindult mindkettőjük éllen a bűnvádi eljárás. Szabót csalás miatt is megvádolta a királyi ügyészség és a bűncselekmé­nyekért a királyi tábla nemrég nyolc­hónapi börtönbüntetéssel sújtotta. Ifj. Szalmáéi Kálmán az ügyészség vádja alap­ján ma került a büntetőbíróság elé. A letartóztatásban lévő vádlott beismerte bűnösségét . 1 — Amikor a büntetésemet kellett volna kitölteni, katona voltam — vallotta. — Ha­lasztást kértem, amit meg is kaptam, majd leszerelés előtt újabb kérvényt nyújtottam be a királyi ügyészséghez, további halasz­tást kérve. Ezt a kérelmemet elutasítot­ták. Elpanaszoltam helyzetemet Szabó Ist­vánnak, aki vállalkozott arra, hogy helyet­tem bevonul a fogházba. Megállapodtunk abban, hogy hetenként 25 pengőt fizetek, de gondoskodom arról is, hogy kintről élei- mezeék. Szabó bevonult a fogházba, majd kisziabadulása után zsarolni kezdett, bár többet adtam neki, mint amennyiben meg­állapodtunk. Azzal fenyegetett, hogy fel­jelent, mire én újabb pénzsegélyben része­sítettem. Ezután másokkal is differenciája keletkezett, fel te jelentették ée * rendőr­ség letartóztatta. Ekkor derült ki, hogy helyettem ő üli» a fogházban. Azóta én is leültem ugyanezt a büntetést. A vádlott kihallgatása után Serly Béla dr. királyi ügyész fenntartotta a közok­ira thamisítás vádját, Székely Ágoston dr. védő pedig kérte, hogy a bíróság vegye fi­gyelembe a vádlott javára mutatkozó eny­hítő körülményeket és azt, hegy családjá­hoz akart visszakerülni, ezért követte el a bűncselekményt. A perbeszédek elhangzását követően A törvényszék a vádtól eltérően közokiratha­misítás vétségében mondotta ki bűnösnek ifj. Szalmást Kálmánt és kéthówzpi fogház, büntetésre ítélte, amelyből az elszenvedett vizsgálati fogsággal tizenhét napot kitöl­töttnek vett. Az ítélet jogerős. A visszacsatolt Kárpátalja almatermése A visszacsatolt Kárpátalja almatermé- séből a volt cseh-szlovák vasutak, kimuta­tása szerint 1937-ben 600 vagon került el­szállítás Huszt és Técső vidékéről, ter­mészetesen ez bőtermésü év volt és más években átlagosan 500 vagon Kárpátalja termése. A téli alma valóságos erdőkben terem Kárpátalján, talaját azonban nem művelik és gyümöl ^kultúrában nem álla­nak olyan magas fokon, mint alföldi gyü­mölcstermelőink. Az a tény azonban, hogy pajzstetűmentesen és olcsóbban termel­nek, arra inti gyümölcstermesztőinket, hogy a korábban érő almáikat igyekezze­nek időben értékesíteni. A későbben érő kárpátaljai alma remélhetőleg olcsóbbá teszi a téli alma belföldi árát ét így való­színű, hogy a beftő fogyasztás is lényege- sen,>emelke^ PerzsaszdsnégQkGtcT'Tiri k béké*roöntandrási »agSnarfenséga. Mmd»n másfajta szőnyeget legmagasabb tájban Jreszek. Meghívásra jüvöJs. SLEHt ejNHn gnawith Lajos­1939 ÁPRILIS 5, SZERDA ........... ■"■-■Ej Weidemannt és Miiiont, a párisi tömeggyll* kosokat halálra ítélték Teljes egyensúlyban van a német birodalmi költségvetés Berlin, április If. A birodalmi törvény-« tár közli az április elsejével kezdődő 1939—40. évi költségvetési törvényt. Az Ausztria és a * Szudéta-vidék bekebelezé­sére és a Cseh- és Morvaország feletti protektorátusra való tekintettel a költség­vetés részleteit még nem állapították meg, Ennek megfelelően a törvény a pénzügy­miniszternek megadja a szükséges fel­hatalmazást. Eznkívül a birodalmi pénz* ügyminiszter felhatalmazást kap arra, hogy a német külkereskedelem fokozására 500 millió birodalmi márkát, a négyéves terv keretében a kézműipar fejlesztésére 200 millió birodalmi márkát, a mezőgazdasági munkaszerzés fellendítésére pedig 100 millió birodalmi márkát, mint legmaga­sabb összeget, fordítson. Az 1939. évi birodalmi költségvetés —« mint a birodalmi pénzügyminisztérium közli — a rendkívüli pénzügyi szükségle­tek ellenére teljesen egyensúlyban van. A* egyensúlyt úgy sikerült biztosítani, hogy a közigazgatási kiadásoknál a legszigorúbb takarékosságot tartották szem előtt és g birodalom adóbevételeit az új pénzügyi terv keretében fokozták. Harmincmillió romániai kisebbségi iskolák részére Bukarest, április -4. Petre Andrei nejn­zetnevelésügyi miniszter a'sajtó képviselői előtt kijelentette, hogy a nemzetnevelés­ügyi minisztérium költségvetési kiadásai az április 1-én kezdődő költségvetési évben százötvenmillió lejjel emelkednek. A költ­ségvetésbe újonnan felvett tételek között a miniszter megemlítette, hogy harmincmil­lió leit irányoztak elő a magyarság vezetői és a kormány között létrejött megállap* dósok alapján a kisebbségi felekezeti isko­lák segélyezésére. A Kormányzó Űr mélynyomást! arcképe 63*95 cm. méretben P 1.40 + portóköltségért, valamin* « legújabban megjeleni Csak ez a keresztünk 6 a ml wezérttnh Ez a ml hazánk feliratú fenti nagyságú, de hőromsztn nyomású képek P150 + portóköltségért megrendelhetők­STÁDIUM SflJTÖtf ALULflT ST-mi Budapest, V*_ Mua-clca 111. n.

Next

/
Thumbnails
Contents