Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. április (2. évfolyam, 75-98. szám)

1939-04-30 / 98. szám

16 TEBPPflfl • 1939 ÁPRILIS 30, VASÁRNAP A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara behajózási bizottságának ülése Budapest, április 29. A Párizsban szé­kelő Nemzetiközi Kereskedelmi Kamara bel- hajózási bizottsága ezévi ülését a Magyar Nemzeti Bizottság meghívására Budapesten tartotta meg. Az összejövetel célja a dunai hajózást érdeklő kérdések megbeszélése volt. A konferencián hét ország, nevezetesen: Hollandia, Jugoszlávia, Lengyelország, Ma­gyarország, Németország, Olaszország és a cseh protektorátus 14 delegátussal volt képviselve. A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara főtitkársága részéről Louis Dela,n. ney igazgató volt jelen. Scitovszky Tibor, a Magyar Nemzeti Bi­zottság elnöke nyitotta meg az ülést. Be­szédében a Nemzetközi Kereskedelmi Ka­marának az együttműködés szellemében végbemenő munkája fontosságát hangsú­lyozta. Ez a munka a gazdasági élet külön­böző területein lehetővé teszi gyakorlati értékű reformok keresztülvitelét. Ottó Most dr. (Németország) elnöklete alatt megindult vita során a bizottság tisz­tázta annak a módozatait, miképpen lehetne a Duna-hajózás elé tornyosuló különböző akadályokat a közigazgat ás és a vámkeze­lés terén csökkenteni. Komarniczky Gyula dr. (Magyarország) javaslatára a bizottság elhatározta, hogy a Nemzetközi Kereskedelmi Kamarának 1939. júniusában Kopenhágában megtartandó kongresszusán javasolni fogja egy külön bizottság kiküldését, amely tanulmányozza azokat a hajózási vonatkozású sérelmeket, amelyeket az egyes dunai államok érdekelt­ségei előterjesztenek és ha a viszonyok ala­kulása lehetővé teszi, kezdeményezi az il­letékes kormánytényezők között a nemzet­közi tárgyalások megindítását. A bizottság tudomásul vette Vost dr.-nak, a Dunagözhajózási Társaság vezérigazga­tójának jelentését a dunai hajózás terén lehetséges nemzetközi együttműködés cél­jairól. A bizottság elhatározta, hogy a du­nai hajózásra vonatkozó statisztikák egy­ségesítésére vonatkozó munkálatokat meg­kezdi. Elfogadta végül a bizottság azt a munkaprogramot, amelyet az elnök terjesz­tett elő. Ez a program magában foglalja a belhajózás állapotának megmunkálását és a többi közlekedési eszközökkel való együtt­működés módozatait. A bizottság tagjai a konferencia befejeztével látogatást tettek a csepeli szabadkikötőben. Szünőben a száj- és körömfájás Budapest, április 29. A magyarországi száj- és körömfáj ás járvány terjedése mindjob­ban ellanyhult, úgyhogy az április 27-iki je­lentés szerint az országban már csak 90 köz­ség fertőzött. Tekintettel a fertőzött közsé­gek kis számára, a földmívelésügyi miniszté­rium állategészségügyi osztálya további tájé­koztatást már nem is ad ki. örömmel kell megállapítani, hogy állategészségügyi igaz­gatásunk megfelelő intézkedéseinek igen nagy része volt abban, hogy a járvány kártevéseit — gyors terjedésének megakadályozásával — számottevően sikerült csökkenteni. Ezzel szemben a járvány általános európai hely­zete egyáltalában nem mondható kedvezőnek. (—) Az Országos Mezőgazdasági Szociál­politikai Tanács munkajogi bizottsága Mayer János ny. miniszter elnöklé9ével ülést tartott a földmívelésügyi minisztérium tanácstermé­ben. A bizottság a munkaidő megállapítása kérdésében beérkezett kérelmeket és panaszo­kat vette tárgyalás alá. Ebben a kérdésben beható és alapos vita után, amelyben a bizott­ságnak úgy a munkaadó, mint a munkavál­laló érdekeltséghez tartozó tagjai résztvettek, egyértelmű megállapodások jöttek létre és ezek alapján dolgozta ki a bizottság a munka­idő szabályozására vonatkozó határozati ja­vaslatát, amelyet a Tanács teljes ülése elé fog terjeszteni. (—) Július végéig meghosszabbították a védett birtokká nyilvánítás joghatályát. A Hi­vatalos Lap április 30-iki számában jelenik meg a magyar királyi minszitérium 4430'1939. M. E. számú rendelete, melynek értelmében a védett birtokká nyilvánításnak joghatálya, vagyis a védettség tekintetében fennálló jelen­legi helyzet 1939. évi Június hó 30-áig válto­zatlanul meghosszabbodik. (—) Gazdag kaolin-telepet fedeztek fel Csikmegyében. Csíkszeredáról jelentik: A Har­gita hegységben több helyen fedeztek fel az utóbbi időben gazdag kaolinlelőhelyeket. A szakértői vizsgálat során megállapították, hogy a kaolinföldek első osztályú porcellán gyártására is alkalmasak. Megindultak a tár­gyalások az érdeklődő pénzügyi körökkel, hogy a gyáralapításhoz szükséges tőkét elő­teremtsék. ................... (—) Folynak a május havi némétországi zsírszállításra vonatkozó tárgyalások: Az el­múlt héten 14.400 darab élősertést hajtottak fel a ferencvárosi yásártflepre., A múlt hót végén mutatkozó gyengébb. irányzat a hét elejére is átterjedt. Az elmúlt hétről többszáz sertés került a hűtőbe és ez az áru még a hét elején is nehezen volt értékesíthető. A húsvásárban a gyenge kereslet miatt a húst 116—124, a könnyű elsőrendű tőkehúst 126 —136 között adták, míg a szalonnás félser­tésekért 132 fillért fizettek kilónként. Az áp­rilis hónapra vállalt németországi zsír és szalonnaszállítási kötelezettségünknek a hét fo­lyamán eleget tettünk és az utolsó áruszál­lítmány csütörtökön indult útnak. Értesülé­sünk szerint a további szállításra vonatkozó tárgyalások megindultak. (—) Növénynemesítő gyűlés. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület növénynemesítő bizottsága és a Magyar Növénynemesitők Or­szágos Szövetsége május 5-én, pénteken dél után 6 órakor az OMGE székházának tanács­termében növénynemesítő gyűlést tart, ame­lyen Magyar Gyula a dinnyenemesítésről, Frank Tivadar pedig azokról a németországi tapasztalatairól számol be, amelyeket a konyha­kerti növényeik és a virágmemesítés terén szerzett. M. N. B. e. a. newyorki világkiállításra 23 napos utazás, 6 nap N e w-Y orkban. — Július 13 és 20 ..........................................b 23 napos utazás, 6 nap Amerikában: New-York, Buffaló, Niagara, Washington. — Június 29 és július 20 ............................ 27 napos utazás, 8 nap Amerikában: New-York, Philadelphia, Washington, Buffalo, Niagara. Június 22, augusztus 17 és szeptember 14. 30 napos utazás, 13 nap Amerikában: 13 nap . New-Yorkban...............................................| Részletes programm és felvilágosítás: P P MM. 1.1 1529. 1.075. 1 -Söl ■-tői '-töl-tői Utazási Iroda: Budapest, Ylll,József-körút 5 Telefon: 14—11—00. C—) Olasz elismerés a Nemzetközi Vásár­ról. Az olasz lapok részletes budaipesti tudó­sításokban számolnak be a Budapesti Nemzet­közi Vásár ünnepélyes megnyitásáról. Han­goztatják, hogy a Nemzetközi Vásár hatalmas és kimerítő képet ad az új és megnagyobbo­dott Magyarország munkájáról, és kiemelik, hogy a rendezettség és gazdagság szempont­jából az elsők között van Olaszország pavil- lomja. Kiemelik az olasz lapok, hogy Horthy Miklós kormányzó sokáig tartózkodott az olasz pavillonban és nagy tetszését fejezte ki az ott látottak felett. (—) Jelentősen drágult a megélhetés Ro­mániában. Bukarestből jelentik: A legújabb statisztikai adatok szerint 1939. első negye­dében az általános árszínvonal az elözö_ év hasonló időszakához viszonyítva három száza­lékkal csökkent. Az 1937._ első negyedéhez vi­szonyítva azonban 11 százalékos emelkedést mutat. Különösen a legfontosabb szükségleti cikkekben mutatkozik jelentős áremelkedés. A drágulás százaléka a legfontosabb élelmi- cikkeknél a következő: bab 30, burgonya 14, vaj 16, disznóhús 15.8, ruhaszövet 19, finom­szövet 10, kenyér 29, hagyma 21, étolaj 12, liszt 3.6, tűzifa 3, selyemáru 13, tojás 16.7. (—) Román karmányakció az állathizlalás fokozására. Bukarestből jelentik: Most tette közzé a földmívelésügyi minsztérium az or­szág állattenyésztésére kidolgozott tervezetét. A minisztérium számos intézkedést tervez, melyek hivatva vannak megsegítem a hizla­lással foglalkozó gazdák helyzetét. A terv szerint a kormány szervezi a takarmány és tápanyagellátást és ezeknek az anyagoknak a szállításánál a vasút jelentős fuvardíjked­vezményt biztosit. Jelenben bizonyos számú állaton felüli állomány után a gazdáknak ke­reskedelmi adót kell fizetni, ha hizlalási cé­lokból tartják az állatokat. Ezt az adót meg­szüntetik. Meg akarják oldani államilag az állatbiztosítás kérdését és még sok más köny- nyítést terveznek, hogy az állathizlalást elő­segítsék. Tőzsdék, piacok BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE: ÜZLETTELEN Nagyfokú üzlettelenség jellemezte a mai budapesti értéktőzsdét. Az árfolyamok az üz- lettélenség folytán alig változtak. Urikányi 1.25, Kőszén, Rima és Gumi 1, Nasici 0.75, Salgó 0.35 pengővel olcsóbbodott. Cukor 1, Tröszt 0.65 pengővel javult. A kötvénypiac jól tártott. Záróárfolyamok: Nemzeti Bank 152.5, Első M. Bizt. 380.—, Fonciére 41.—, Hungária- malom 17.—, Bauxit 170.25, Cementia 89.5, Aszfalt 5.85, Kőszén 273.—, Nagybátonyi 40.5, Salgó 27.—, Urikányi 34.—, Fegyver 26.75, Ganz 13.3, Láng 26.—, Győri vágón 18.—, Metallochemia 50.—, Rima 62.75, Guttmann 6.25, Ofa 10.25, Nasici 74.—, Le­vante 0.3, Niva 11.65, Tröszt 48.75, Délcukor 72.—, Magyar cukor 70.—, Georgia 16.5, Izzó 86.25, Pannónia sör 8.5, Gyapjúmosó 2.8, Magyar kender 7.75, Pamutipar 19.5, Sze­gedi kender 37.—, Vasúti forg. 13.5, Tele­fon 7.9. Államadósság, kötvények, záloglevelek: 1939. évi ptjegy 100.—, 1914. évi főv. 4.5% 292.—, 1927. évi főv. 6% 81.75. A MAGYAR NEMZETI BANK ÁRFOLYAMAI Valulák: Angol font 16.—16.20, Belga 57.90 58.50, cseh kor. 7.50—11.80, dán kor. 71.30— 72.10, dinár 6—7.50, USA dollár 340.80— 344.80, kanadai dollár 332—337, francia frank 9—9.20, holland forint 182.55—183.55, lengyel zloty 60—61.40, leu 2.60—3.45, leva 3—3.60, lira 16.90—17.90 (500 és 1000 lírás bankjegyek kivételével), német márka —.—, norvég kor. 80.25—81.15, svájci frank 76.60— 77.50, svéd kor. 82.30—83.20. Külföldi kifizetések: Amszterdam 182.95— 184.55, Athén 3.025—3.055, Belgrad 7.82— 7.88, Berlin 135.70—136.70, Brüsszel 58.08— 58.52, Bukarest 3.41—3.44, Kopenhága 71.50— 72.10, London 16.005—16.155, Madrid —.—, Milánó 17.66—17.8864, Newyork 342.20— 344.80, Oszló 80.45—81.15, Párizs 9.05—9.15, Prága 11.79—11.93, Szófia 4.11—4.15, Stock­holm 82.50—83.20, Varsó 64.25—64.75, Zü­rich 76.825—77.525, Isztanbul 268—271. ZÜRICHI ÁRFOLYAMOK Zürich, április 29. (Zárlat). Párizs 11.79, London 20.831/á, Newyork 445, Brüsszel 75.65, Milánó 23.40, Amszterdam 238.10, Berlin 378.50, Stockholm 107.30, Oszló 104.70, Ko­penhága 93, Szófia 5.40, Varsó 83.75, Belgrád 10, Athén 3.90, Isztanbul 3.60, Bukarest 3.25, Helsinki 9.18, Buenos Aires 102.75, Yo­kohama 121.50. BUDAPESTI GABONATÖZSD? ÜZLETTELEN A szombati gabonatőzsde készárupiaca Uz- lettelen volt. Néhány vágón búza változat­lan árón kelt el. A búzakínálat megcsappant. A kukoricaforgalom 900 q-t tett ki, 5 fillérre! gyengébb áron. A rozs árát 10 fillérrel emel­ték. Az árpa és a zab jegyzése nem válto­zott. A határidőspiacon barátságos irányzat mellett a májusi rozs 15, a júniusi 7, a má­jusi kukorica 10, a júliusi 9, az augusztusi 13 fillérrel javult. Rozs: májusra zárlat 14.55 —14.60; júniusra 14.80, 14.87, zárlat 14.85-*» .14.87. Kukorica: májusra zárlat 17.20—17.25; júliusra 17.70, 17.85, zárlat 17.79—17.8ö| augusztusra 18.09, zárlat 18.13—18.15. Hivatalos jegyzések és kötések: Búza: tisza- vidéki 77 kg-os 20.35—20.75, 78 kg-os 20.55 —20.95, 79 kg-os 20.75—21.15, 80 kg-os 20.83 —21.25, fejérmegyei 77 kg-os 20.40—20.75, 78 kg-os 20.60—20.95, 79 kg-os 20.80—21.15, 80 kg-os 20.90—21.25, felsőtiszai dunatisza- közi 77 kg-os 20.25—20.60, 78 kg-os 20.45— 20.80, 79 kg-os 20.65—21.05, 80 kg-os 20.75— 21.10, dunántúli 77 kg-os 20.30—20.70, 78 kg-os 20.50—20.90, 79 kg-os 20.70—21.10, 80 kg-os 20.80—21.20. Rozs: pestvidéki 14.50— 14.70, más származású 14.05—14.10. Takar* mányárpa: elsőrendű 18.20—18.45. Sör* árpa: kiváló 20.50—22, príma 19.25—19 75. Zab: elsőrendű 22.70—22.85, középminőségű 22.60—22.70. Kukorica: tiszántúli 17—17.19. őrlemények: korpa 14—14.15, 8-as liszt 16.30 —16.60. Kukorica: 150 mm munkácsi 17.20, 450 mim Szolnokon át 17.05, 150 mm tisza- vidéki 17.05, 150 mm tiszavidéki 17.05 buda­pesti paritásban. Lóhere: 2.2 mm 92.— buda­pesti paritásban. Muhar: 15 mm 24.— buda­pesti paritásban. A BUDAPESTI VÁSÁRCSARNOK KISKERESKEDELMI ÁRAI Kielégítő felhozatal, élénk forgalom mellett a következő árakat (zárjelben a nagykeres­kedelmi árak) fizették: Marhahús: rostélyos és felsál 140—280, leveshús (fartő, tarja, sze­gye) 128—180. Borjúhús: comb 240—320, vé­sés 140—260, pörkölt 180. Juhhús: hátulja 140 —160, eleje 100—150. Sertéshús: karaj 200— 260, tarja, comb 148—200, oldalas 128—172, zsirszalonna 130—144, sertésháj 150—160, sertészsír, budapesti 160—164. Vad és vad­hús: Szarvas 1 kg 40—400, őz 1 kg 40—500, fácán 1 drb 200—250, fenyvesmadár 1 drb 40 —50. Baromfi: Élő: tyúk 1 kg (130—145), csirke, rántanivaló 1 drb 170—300, 1 kg (20Q —320), ruca, hízott 1 kg (130—1'50), lúd, hí­zott 1 kg (130), pujka, hízott 1 kg (100— 130). Vágott: tyúk 1 kg (130—170), csirke, rántanivaló 1 kg (200—380), ruca, hízott 1 kg 150—190 (130—160), lúd, hízott 1 kg (125—165), pujka 1 kg (110—140). Tojás: Teatojás válogatott drt> 7—9, kg 135—145, ládaáru (116—130), főző- és aprótojás drb 6—7, kg (105—120). Halak: Ponty, élő 100 •—150, szeletelt 90—140. Tejtermék: Tejföl (100), teavaij, tömbben (300—310), pasztőrö­zött 300—370 ( 330), sovány tehéntúró 70—■ 80 ( 60). Szárazfőzelék: Bab, fehér, aprószemű (30), borsó, hántolt, feles (26—38), lencse, hazai (26—56). Zöldségfélék: Vegyes zöld­ség, zöldjével (9—14), kalarábé kg (6—10), karfiol, külföldi, tisztított kg 90—130 (50— 100), vöröshagyma, érett, makói (12—17), zöldjével (2—4), fokhagyma (8—16). Ká­posztafélék: Fejeskáposzta, hazai 46—56 (4Ű —46), fejessaláta (2—7). Burgonya: Gülbaba (10—10.25), nyári rózsa (10.5—11), őszi rózsa (9.2), kifli (14—20), Ella (7.8—8.4), fojtott burgonya (12—24). Főzelékfélék: Hó­naposretek 6—36 ( 2—32), zöldborsó, külföldi (80—90), csiperkegomba (120—200), spárga 30—160 (10—120), paraj, tisztított 14—26 (8—20), gyökeres (8—10), sóska, közönséges 14—26 (8—20). Gyümölcs: Alma, külföldi (95 —135), nemesfaj (80—110), közönséges válo­gatott (36—75). Déligyümölcs: Narancs, sárga- bélű (60—74), vörösbélű (65—90). Fűszer: Paprika, édesnemes, csemege (400—420), édesnemes (360—380), félédes, gulyás (320), mák, kék (140), méz, pergetett (170), bors (440), szegfűbors (660), japán rizs (66—68), Karolin rizs (92—102). + Vetőmagpiac. A piacot az elmúlt héten az idény végével járó teljes üzlettelenség jel­lemezte. Lóhere és lucerna irányzata tovább gyengült, különösen a lucernáé, ami a vetési idény befejezésének tulajdonítható. O-bibor- herében a héten néhány exportüzlet jött létre olasz és amerikai viszonylatban és ennek kö­vetkeztében az árak jól tartottak. A szöszös- bükköny helyzete változatlan. Az olajosmag­vak piacán változás nem észlelhető. Dohos tökmagban az olasz üzlethez szükséges téte­leket lefedezték, azért az irányzat itt is el­lanyhult. Hüvelyesek közül a bab, a borsó ámyalatilag javult, míg a lencse teljesen üz- lettelen. A mák irányzata változatlan. Érdek­lődés nyilvánult meg a tavaszi vetési szük­séglettel kapcsolatban muhar és köles iránt, melyek közül a muhar emelkedő áron, a köles pedig változatlan áron cserélt gazdát. Árak helyt vidéki vasútállomás 100 kg-ként: minőség szerint: lucerna ólomzárolt 235— 260, lóhere ólomzárolt 128—138, szöszösbük- köny 36—38, tökmag nagy 27—28, kicsi 23— 24, dohos 22—22.50, köles fehér 18—22, vö­rös 18—19.50, bab dunai szokvány 29.75—. 30.25, viktóriaborsó 18—19, expressborsó 19— 21, muharmag 21.50—22, mák uradalmi kék 128—182 pengő. + ERÖTAKARMÁNYPIAC. Árpakorpa 14.80, borsóhéj 20, búzakorpa 14.50—15, búza­takarmányliszt 17—17.50, kokuszpogácsa 15, lenmagpogácsa 15.50—16, szárított répaszelet 12.50, repcepogácsa 12—12.50, rozskorpa 14, melassz 10.50, halliszt 45 pengő q-ként. + SERTÉSVÁSÁR. A mai ferencvárosi ser­tésvásár összfelha.ítása 322 darab. Vásári állo­mányból angol hússertésfelhajtás 12 darab. Az irányzat változatlan. Árak: szedett sertés I. 92—95, II. 85—91, III. 68—84, angol tőke­sertés 90 fillér kg-ként. + LISZTÁRAK: A budapesti lisztárjegyző- bizottság árjegyzése (az 1938. évi gabonából készült őrlemények): búzaliszt: dara 37.50— 38.50, Ogg 36.50—37.50, Og 36.50—37.50, Of 36.50—37.50, 2gg 35.75—36.25, 2g 35.75— 36.25 , 2f 35.75—36.25, 4-es 33.75—34.75, 5-ös 31.75—33, 6-os 27.50—30, 7-es 19.75—21.75; rozsliszt: 0-ás 28.50—30, Ól-es 25.75—27, 1-e* 20—21.50, 2-es 18—19.50.

Next

/
Thumbnails
Contents