Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. április (2. évfolyam, 75-98. szám)

1939-04-26 / 94. szám

TEMHDlft! •-MÄtikSRHIRKUB! 1989 ÁPRILIS 26, SZERDA Az Egyesüli Párt törvényhozói körútja Kassa vidékén " Az Egyesült Magyar Párt kassai veze­tősége a tervbe vett program szerint való­sítja meg ez év tavaszán is az ide tartozó községek törvényhozói meglátogatását és a szükséges beszámolók megtartását. Az első ilyen törvényhozói körutat vasárnap tartották meg, amelyen résztvett a kassai vezetőség részéről dr. Pajor Miklós ország­gyűlési képviselő, Wirth Gyula kerületi pártigazgató, Grusetzky Ferenc kerületi fő­titkár és Bánhidy Arisztid, a kassai járás titkára. A beszámoló körúton három községben: Nagyidán, Nádasdon és Abaujszinán tar­tották meg értekezletüket, amelyeken több mint 9 község párthiveinek küldöttsége vett részt, olyan nagy számiban, hogy az erre az alkalomra kijelölt helyiségeik mind szűknek bizonyultak. ! A kiküldötteket mindenütt viharos lel­kesedéssel fogadták, ami bizonysága annak, hogy az Egyesült Magyar Párt programja, célkitűzései, a hosszú húsz év alatt kifejtett magyar mun­kája kitörölhetetlenül él a lelkekben és az Egyesült Magyar Párt zászlaja alá tömö­rül ma is minden felvidéki magyar. Kitartás az eddigi eszmék mellett Ä törvényhozói körút első értekezletét Nagyidán tartották meg, ahol Enyicke, Abaujszakaly nagyszámú küldöttei is részt- vettek. A kiküldötteket T. Csáji Pál üv. elnök üdvözölte. Itt báró Schell Péter vár­megyei elnök, elfoglaltsága miatt kimen­tette magát. A kassaiak üdvözletét Gru­setzky Ferenc kerületi főtitkár tolmá­csolta, majd hosszabb beszédben hangoz­tatta az össze tártáé fontosságát, a Magyar Párt nagy történelmi munkáját és kérte a tagokat, hogy ezután is dol­gozzanak olyan ernyedetlen szorga­lommal, mint eddig tették. Utána dr. Pajor Miklós országgyűlési képviselő megtartotta beszámolóját. Először ismertette a Felvidéki Magyar Párt hely­zetét a felszabadulás után, majd vázolta a párt programját, jövőbeni magatartását. A Magyar Párt ezután is dolgozni kíván az összmagyarság érdekében, mint eddig tette és híven kitart ed­digi három eszmei pillér mellett, mint a húsz év alatt volt és ez a következő: a nemzeti gondolat ápo­lása, a keresztény vallási erkölcs felfogásá­nak minden téren való érvényre jutása és a szociális igazság megteremtése minden vonalon. Vázolta a kormány reformtörek­véseit, amelyet az Egyesült Magyar Párt minden erejével támogat, mert a párt a népközösségért folytat és azt akarja, hogy a munkás, iparos, kereskedő, hivatalnok, gazda ebben az országban boldogan és meg­elégedetten éljen. Majd részletesen tájékoztatta a hallga­tóságot a politikai helyzetről is. Utána az egyes kiküldöttei panaszait hallgatták meg. Tamás József (Abaujszakaly^ a mel­lékutak rendbehozását kérte. Varga János (Nagyida) a fuvarozások igazságos elosztá­sát hangoztatta. Ezekre dr. Pajor Miklós képviselő adta meg a szükséges felvilágo­sításokat. Végül Wirth Gyula kerületi pártigazgató tartott lendületes beszédet és további ki­tartásra buzdította a tagokat. Utána az egybegyűltek a Hiszekegyet imádkozták el. Az értekezletet T. Csáji Pál üv. elnök zárta be, amely után a kiküldötteket nagy ová­cióban részesítették. A második nagy beszámoló értekezletet Nádasdon tartották meg a község nagy is­kolatermében, amely szűknek bizonyult a r SZERKESZTÖSÉúV as A KIADÓHIVATAL >1 BUDAPEST, • ** f vm, jozsEF-KöRtrr IS 5 helybeli és a hernádzsadányi és eszkárosi hívek befogadására, akik Fekete Miklós lelkes vezető, földbirtokossal az élén jöttek el. Itt jelen volt a három község vezető in­telligenciája: Kovács Géza, Kovács Lóránd és Kovács Bertalan régi kiváló vezető föld- birtokosok, Kovács Lajos plébános, Drozdek igazgató, Moussonné tanítónő és még mások. Az értekezletet Kovács Lóránd földbirto­kos nyitotta meg lelkes szavakkal. Utána Grusetzky Ferenc tartotta meg beszédét, amelyben kitért arra, hogy az Egyesült Magyar Párt híven ki­tart ama programja mellett, hogy minden becsületes magyar ember mel. lett védi a becsületes szlovák és né­met, ruszüi testvérek érdekeit is. Felkérte a szlovák és német lakosságot arra, hogy legyenek hű polgárai a magyar hazának, mert a magyar haza őket is keb­lére ölelte és megadja nekik is, amit csak kívánnak. Ha a mßgyar haza minden pol­gára összefog, akkor következik el az igazi —w ( , ,<í 3** . .,i Kiemelik a tűzkatasztrófa következtében elsüllyedt „Paris” 35.000 tonnás óriás luxushajót szebb, boldogabb magyar élet. Tömörülje­nek az Egyesült Magyar Párt zászlaja alatt, mert ez a párt folytatja az igazi népi politikát. A párt minden helyen a népért küzd r . , 1 T-1» • .. srM 1/ f trs e • Ml — . f .. « —_l e is Majd dr. Pajor Miklós országgyűlési képviselő elmekedett szólásra és hosszabb beszédben kitért minden aktuális ese­ményre. Vázolta az Egyesült Magyar Párt munkáját a budapesti parlamentben, a fel­vidéki minisztérium hivatását. A párt minden helyen a népért küzd és meg akarja valósítani a boldogulás, a jobb jövő minden föltételét. Ha a kormány reformterveket terjeszt elő és azok a népért vannak, azokat a párt pártolja és megvalósítani segíti. Fő célja az is. hogy az összes nemzetiségek békésen és megelégedetten éljenek a megnagyobbo­dott Magyarországon. A sok kisebb-na- gyobb párt aknamunkája kell, hogy meg­törjön a Felvidéken, mert a lakosság lát­hatja, hogy itt egyedül az Egyesült Ma­gyar Párt dolgozott és dolgozik a népért és azt akarja, hogy az itt lakó nemzetisé­gek, társadalmi osztályra való tekintet nél­kül hűséges polgárai legyenek a hazának. A politikai helyzetről szólva, ismertette Magyarország nagy szerepét a mostani ki­alakulásoknál és remény van arra, hogy az igazság minden téren diadalmaskodni fog. A panaszok előterjesztésénél Kovács Ló­ránd megemlítette Babies András kisgazda kérelmét, hogy a csehek által épített erődí­tési árkokat, mely a kisgazda földjét majd­nem elfoglalja, a hatóság töméssé be. Ugyanezt a kérelmet többen ie előterjesz­tették. Dr. Pajor Miklós képviselő ígéretet tett az ebben való intervencióra. Wirth Gyula kerületi pártigazgató be­szédében arra kérte a hallgatóságot, hogy legyenek becsületes hívei a magyar állameszmének, mert csak így lehet elérni az igazi magyar feltámadást. Az Egyesült Magyar Párt az összes nem­zetiségekért küzd és harcol, azért magyar­nak, szlováknak, németnek, ruszinnak ide kell ezután is tömörülni. Az értekezletet itt is a Hiszekegy imádkozással zárták be, mely után Kovács Lóránd köszönte meg a kiküldöttek lelkesítő és tájékoztató beszé­deit. A nap utolsó nagy értekezletét Abauj- szina nagyközségben tartották meg. Itt a szövetkezet nagytermében gyűltek össze Igen nagy számban a ezinai, kenyheci és miglécnémeti párthivek. A kassai kiküldötteket Hámorszky Pál földbirtokos, bíró üdvözölte. Majd Gru­setzky Ferenc tartott lelkesítő beszédet. Vázolta a Magyar Párt nagy munkáját a cseh uralom alatt és dícsérőleg emlékezett meg azon tagokról, akik jóban-rosezban ki­tartottak. Erre a kitartásra ezután ig szükség van, mert csak így lehet minden a nép jobb jövőjét előmozdító reformokat megvalósí­tani. Kérte a hallgatóságot, hogy tartsa­nak ki továbbra is a Magyar Párt mellett. Utána Pajor Miklós dr. képviselő rész­letes beszámolója következett. Kitért a Magyar Párt szerepéi-e a budapesti parla­mentben. Hangoztatta, hogy az Egyesült Magyar Pártnak ezután is fontos hiva­tása van. Az Egyesült Magyar Párt azon van, hogy az összes reformokat mielőbb megvalósítsák, azért kell összetartani, az erőt bebizonyítani, mert a refor­mok ellenzőit csak így lehet legyőzni. A politikai helyzetről szólva, említette, hogy a magyar igazság napja feljövőben van. De hogy minél nagyobb eredményeiket érjenek el, ahhoz az szükséges, hogy össze­tartsanak, a magyar hazáért dolgozzanak. IELEF0NSZAM: 144-400 M. N. B. e. a. newyorki világkiállításra 23 napos utazás, 6 nap New-Yorkban. — _ Július 13 és 20 ........................................P 23 napos utazás, 6 nap Amerikában: New-York, Buffaló, Niagara, Washington. — Június 29 és július 20................................................ P 27 napos utazás, 8 nap Amerikában: New-York, Philadelphia, Washington, Buffalo, Niagara. Június 22, augusztus 17 és szeptember 14. . P 30 napos utazás, 13 nap Amerikában: 13 nap « New-Yorkban ..............................................P Részletes Programm és felvilágosítás: 1.084.- -101 1.278.--iöi 1.529.--tői 1.475.--tői Utazási Iroda: Budapest, Vili,József-körút 5 Telefon: 14-41—00. Az Egyesült Magyar Párt ezért harcolt mindig, ezért kell mellé állni minden pol­gárnak. Népi politika Bánhidy Arisztid járási titkár a további szervezésre vonatkozólag tartott beszédet és megmutatta az irányelveket arra, hogy minden becsületes magyar ember, aki még eddig nem tagja a pártnak, iratkozzon be. A panaszok alkalmával Hámorszky Pál megemlítette, hogy Szína kérte a MÁV üzletvezetőségétől a darabáru felvételét, azonkívül a hídmérleget, de azt indokolat­lanul elutasították. Ficzere Pál a Hernádszabályozás fontosságát han- j goztatta, mert kiöntés által óriási károk származnak. Hámorszky Pál a perényi országút össze­kötését kérte. Makó Bertalan elnök a ezi­nai legelők ügyében kérte a szegény embe­rek kérelmének a támogatását. Ugyanezt kérte Kovács Miklós Miglécről. A panaszok megszüntetése dérekében dr. Pajor Miklós képviselő el fog járni az illetékes hivata­lokban. Végül Wirth Gyula kerületi pártigazgató tartott szép beszédet a felvidéki szellem­ről,, melyet mindig ápolni kell. Az Egyesült Magyar Párt ezután is népi politikát foly­tat, így minden polgárnak ezt a pártot kell támogatni és ennek a zászlaja alá tömö­rülni. A lelkes beszédet a Hiszekegy imád- . kozása fejezte be. A kiküldöttek lelkesítő szavait Hámorszky Pál díszelnök köszönte meg. Hasonló törvényhozói körutat a többi já­rásokban is fognak legközelebb tartani. Elutazott a volt budapesti angol követ Sir Geoffrey Knox, Anglia budapesti eddigi követe kedden délelőtt 10 órakor utazott el Budapestről. A: állomáshelyről távozó angol diplomatától a pályaudvaron Teleki Pál gróf miniszterelnök nevében bárcziházi Bárczy István m. kir. titkos ta­nácsos, miniszterelnökségi államtitkár, Csáky István gróf külügyminiszter kép­viseletében pedig Vömle János rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, a kül­ügyminiszter állandó helyettese vett bú­csút. Bolíviában kikiáltották a áiklaiurál London, április 25. Bolíviában kikiáltot­ták a diktatúrát. Bolivia fővárosából, La Pazból jelentik, hogy Busch elnök prokla- málta a diktatúrát, azzal az indokolással, hogy különben nem tud úrrá lenni a bel­politikai nehézségeken. Az elnök üzenetet intézett a nemzethez, amelyben hangoztat­ta, hogy az ellenzék semilyen eszköztől nem riadt vissza, hogy a kormányt meg­buktassa. Az elnök üzenetében gazdasági reformot helyez kilátásba. A legújabb je­lentések szerint Bolíviában nyugalom ural'* kodik. ,

Next

/
Thumbnails
Contents