Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. április (2. évfolyam, 75-98. szám)
1939-04-18 / 87. szám
POLITIKAI NAPILAP HITLER a birodalmi gyűlésen válaszol Roosevelt táviratára Április 28-ra összehívták a birodalmi gyűlést — Berlin és Róma éles bírálata Roosevelt üzenetéről BerUn, wprüis 17. Hitler kancellár a birodalmi gyűlés színe előtt válaszol majd Roosevelt elnök beszédére. Április 28-ára, péntekre, összehívták a birodalmi gyűlést, hogy meghallgassa Hitler kancellár beszédét, amelynek keretében megadja válaszát Roosevelt szombati szózatára. A birodalmi gyűlés összehívásáról kiadott hivatalos közlemény a következőket mondja: „Roosevelt elnök táviratban azt a kérést intézte Hitler kancellárhoz, hogy bizonyos kérdésekben foglaljon állást. A Führer ezt az ügyet oly fontosnak tartja, hogy elhatározta, hogy az amerikai elnöknek a választ a német nép nevében a birodalmi gyűlés előtt hozza tudomására. Ezért nyilatkozatának tudomásulvétele végett április 28-ra egybehívta a német birodalmi gyűlést.” Berlin nyolc kérdése Roosevelt elnökhöz Előfizetés ár évente 36,— P, félévre 18— P, negyedévre 9.— pengő, havonta 3.— pengő, egyes szám ára 10 fillér, vasárnap 20 fillér. Jimerilca és Európa (d) Roosevelt üzenetet küldött Hitlerhez és Mussolinihoz s arra kéri a tengelyhatalmak vezéreit, tegyenek egy tíz évre szóló megnemtámadási nyilatkozatot s ezért cserébe leszerelési és gazdasági tárgyalások megindítását helyezi kilátásba. Az üzenet éppen abban a pillanatban érkezik a tengelyhatalmakhoz, amikor Anglia és Francia- ország a tengelyhatalmak katonai bekerítése céljából még Belzebubbal, azaz a bolsevikek vörös Oroszországéval szövetkeznek. Másszóval az ajánlat körülbelül így hangzik: Kedves Hitler és Mussolini, kötelezzétek magatokat arra, hogy tíz esztendeig lábhoz tett fegyverekkel türelmesen vártok, míg mi az alatt az idő alatt teljesen fölfegyverezhetjük az ellenfeleiteket, a bekerítőket. Mert Amerika mostanáig maga is a bekerítőkhöz tartozott: a tengely gazdasági elszigetelését munkálták külpolitikájának irányítói, államukat belevitték a versenyfegyverkezésbe az antikomintern blokk ellen, építői voltak annak a „demokrata” tömörülésnek, amelybe a esetiektől kezdve egész a’moszkvai vörös diktatúráig beletartozna minden állam, amely szabadkőműves és zsidó irányítás alatt áll, szakítottak az amerikaiak régi semlegességi irányzatával, amely a be- nemavatkozást, a splendid isolationt jelentette, beszédeiben maga Roosevelt is következetesen hirdette, hogy Amerikának haderejével a demokrata blokk oldalán be kell avatkoznia az európai államok legközelebbi háborús összeütközésébe, sőt ráadásul állandóan küszöbön állónak festegette ezt a háborús veszélyt. Egyszóval Amerika külpolitikája mindent megtett arra, hogy intervenciós politikájával kiérdemelje Hitler és Mussolini legteljesebb gyanakvását és bizalmatlanságát. Ilyen előzmények után Roosevelt békegesztusa semmi több, mint gesztus, amelynek egyetlen célja az, hogy a történendőkért az erkölcsi felelősséget a nemzetközi közvélemény előtt a bekerítő demokrata hatalmak helyett a tengelyhatalmak nyakába varrja. Diplomáciai sakkhúzás, amely semmi más, mint a bekerítési politika egyik lánszeme. Hogy ez mennyire így van, ezt legjobban maga Amerika közvéleménye mondja ki. Mert Amerikában a közvélemény jelentékeny része, valószínűleg a többsége, szorongó aggodalommal figyeli Washington politikáját. Amerika többsége ugyanis a Monroe-elvet vallja. A Monroe-elv pedig nemcsak azt jelenti, hogy a tengerentúli idegen hatalmaknak semmi keresnivalójuk nincs Amerika területén, hanem azt is, hogy Amerikának sincs keresnivalója a tengereken túl, hacsak nem akar imperialista háborúba keveredni. És a hadiszállítókat leszámítva, akiknek számára a business legnagyobb aratását egy háború jelenti, Amerikában nemigen vannak háborúba vágyakozó polgárok. És ha már a Monroe-elvről szólunk, akkor az amerikaiak azt is látják, hogy az amerikai kontinensen és szigeteken ez elv ellen nem az európai teBerlin, április 17. A Berliner Morgenpost nyilvánvalóan sugalmazott cikkben a következő kérdéseket teszi fel Roosevelt elnöknek: 1. Izgató beszédeivel és az európai ügyekbe való nyílt beavatkozásával erőszakosan háborút akar ön felidézni Németország éa Olaszország népei ellen? 2. Át akarja ön kergetni a békés amerikai népet az óceánon, hogy elpusztítsák Németországot és Olaszországot, az európai rend legerősebb pilléreit? 3. Azzal a szándékkal úszítja ön az európai államokat háborúra a rend népei ellen, hogy azután fegyver- és mérgesgázSzeckesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vili. kerület, Jőzset-kőrút 5, szám Telefon: 144-400 o Telefon: 144-400 szállításokkal csináljon üzleteket belpoli. tikai kudarcainak takargatására ? 4. Ha nem ezt akarja, miért izgat 1933 óta szemérmetlenül a német nép ellen és miért vágja el ezz-el a békés kapcsolatokat Németország és Amerika népei között? 5. Miért ásta alá 1933 óta a zsidó bojkott passzív, majd végül aktív támogatásával a közös jólétet szolgáló kereskedelmet népeink között? 6. Miért tette tónkra tudatosan a két nép békés viszonyának előmozdítására szolgáló megértés hídját azzal, hogy megtiltotta a héliumkivitelt német léghajók számára? 7. Miért gátolta meg önkényesen a két nép közöt további híd kiépítésére irányuló törekvéseinket azzal, hogy megtagadta a leszállóhelyeket a német repülőforgalomtól? 8. Ha Ön, Roosevelt úr, azt várja, hogy hangzatos felhívását komolyan vegyék, és ne ügyetlen propaganda-csalásnak tekintsék, akkor először is bizonyságot kell tenkintélyállamok vétkeznek, hanem éppen a híres demokráciák, mert hiszen ott csak Angliának, Franciaországnak vannak gyarmataik. Ha tehát az amerikaiaknak érdekeik forognak kockán egy európai konfliktusban, akkor elsősorban az az érdekük, hogy ezek az európai protektor-hatalmak az új konstelláció következtében vonuljanak ki Amerikából, győzzön a Monroe-elv és Amerika végre az amerikaiaké legyen. S ezt jobban lehet remélni, ha Amerika nem avatkozik a gyarmatbirtoklók mellett a háborúba, hanem inkább páholyból nézi az elpá- holásukat. óriási ellenzéke van a háborús beavatkozásnak. Csak az utolsó 48 óra ilyen megnyilatkozásait vegyük tekintetbe. Borah szenátor, Luther Márton felesége családjának puritánelvű leszármazottja, nemcsak a háborús uszítást magát ítéli el, hanem az európai feszültség igazi okát is leleplezi s ez szerinte semmi más, mint az úgynevezett demokratikus hatalmak imperializmusa. „Az európai demokráciák — mondja Borah — a világháború után is az egyetlen háborús nyerészkedők voltak és ma is csupán imperialiszti- kus célokat követnek. Versaillesben a demokráciák nem békeszerződést, hanem „zsákmányszerződést” kötöttek s ezt a béke érdekében sem voltak hajlandók megváltoztatni húsz éven át. Ezek a demokráciák valamennyien szerződésszegők és semmibe vették az alapvető jogi alapelveket. Kizárólag háborúra vezető módszereket alkalmaztak és azután az Egyesült Államokhoz, Kanadához és más államokhoz fordultak segítségért, hogy ezek húzzák ki őket a saját maguk ásta veremből”. Borah éles szavaival egyidejűleg hangssott el tíz békebarát egyesület határozata, amelyben ezek „erélyesen tiltakoztak Roosevelt háborús politikája ellen” s elhatározták, hogy fokozottabb propagandát kezdenek az ellen, hogy Amerika beavatkozzék az egymással versengő európai hatalmak viszályába. Még messzebb ment nála Field Malone, a losangelesi egyetem jogásztanára, aki kifejtette, hogy „Rooseveltet hazaárulás címén vád alá kell helyezni, ha folytatja politikáját, amely az amerikai népet európai háborúba való beavatkozás veszélyének teszi ki”. De a közvélemény tiltakozását a legélesebben mégis Osmers képviselő törvényjavaslata fogalmazza meg. A törvényjavaslat ugyanis azt indítványozza, hogy „a kormány és a szövetségi kongresszus ama tagjait, akik Amerikának egy tengerentúli háborúban való részvétele mellett foglalnak állást, elsőkként kötelezzék harctéri szolgálatra, de egyúttal kötelezni kell a köztársasági elnököt, hogy személyesen vezesse csatába az amerikai csapatokat...” Ezek a szemelvények élénken rámutatnak arra, hogy Amerika milliói csöppet sincsenek egy véleményen a kardcsörtető hadigyárosokkal. Sőt Valószínűleg a hadigyárosok és a kardesörtetők sem annyira frontharcosok, mint inkább szállítók szeretnének lenni. Más harcoló államok szá’- lítói. Csak azért csörtetik a kardot, hogy másokat belebiztassanak a harcba. Ráférne Amerikára egy újabb aranyáradat, mint ahogy a világháború is a legjobb üzlet volt Amerikának. Most, több mint tízmillió munkanélküli lézeng tétlenül és szolgáltatja a leküzdhetetlen haramia-alvilág utánpótlását. Kellene egy kis hadiipari konjunktúra. Ez az anyagi érdek a ner- vus rerum, ez az igazi rugója mindennek, a többi csak színház: gesztus és hipokrizis. így látja ezt Berlin és Róma és így is reagál rá: gúnnyal és kerek visszautasítással!.
