Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. március (2. évfolyam, 49-74. szám)
1939-03-29 / 72. szám
Az utolsó roham Madridért TCTPflMt I^Ő^ÍfíSBÍl& f 1939 MÁRCIUS 29. SZERDA Lendületesen szervezkedik az Egyesült Párt a keleti Felvidéken A szlovák lakosság is egységesen csatlakozik a párthoz Munkásüdülő építésével kezdi működését a Felvidéki Keresztény Magyar Munkások Szövetsége Kassa, március 28. (Szerkesztőségünkt tői.) Az Egyesült Magyar Párt szervezési munkálatai nagy lendülettel folynak tovább ■ a keleti Felvidéken. Az elmúlt napokban Luciabányán tartották meg a párt helyi csoportjának alakuló ülését igen lelkes hangulatban. Az ipari munkásság teljes számban jelent meg a gyönyörűen feldíszített gyűlésteremben. A párt kassai központjából Lacik-ó Tibor dr., Szóló Kálmán és Sirály Béla titkárok jelentek meg. Teljes számban resztvettek az ülésen a gyárvezetőség tagjai is. Elsőnek Blunár Ferenc bányafelügyelő szólalt fel és meleg szavakkal üdvözölte a párt kassai kiküldöttjeit. Ütána Laciká Tibor dr. kimerítő beszédben ismertette az általános politikai helyzetet. Utána Szaló Kálmán a keresztény munkásszövetség célkitűzéseit tárta fel, ismertette az alapszabályokat és rámutatott arra, hogy magyar munkás csak magyar és keresztény alapokon nyugvó érdekvédelmi szervezet tagja lehet. mert csak az ilyen szervezkedés biztosíthatja számukra a jobb jövőt. A munkásság egyhangú lelkesedéssel mondotta ki csatlakozását a keresztény munkásezövet- séghez. A tisztikar megválasztása egyhangú felkiáltással ment végbe a következő eredménnyel: Díszelnök: Blunár Ferenc bányafelügyelő, ügyvezető elnök: Suták Ferenc bányász, alelnökök: Bodnár János és Szekula János, titkár: Brandner József művezető, helyettes titkár: We-isz Kálmán, jegyzők: Kádár István, LapSán- szky András, pénztárosok: Sztoniszlav Dezső és Bemáth József, ellenőrök: Tis- tyán József és Kálna. Károly. Laczkó dr. javaslatára a gyűlésről táviratban üdvözölték vitéz nagybányai Uorthy Miklós kormányzó őfÖméltóságát, Jaross Andor felvidéki minisztert, Révay István grófot, az Egyesült Párt országos ügyvezető elnökét, majd a Himnusz elének- lése után Blunár Ferenc zárószavaival ért véget az alakulógyűlés. Ugyancsak alakuló gyűléseket tartott az Egyesült Magyar Párt az elmúlt hét folyamán Alsóhutka, Bölzse és Zsebe® községekben. A nagyrészt szlovák anyanyelvű lakosság mindhárom helyen zsúfolásig megtöltötte a gyűléstermet és nagy lelkesedéssel fogadta a párt kassai kiküldöttjeinek, Laczkó dr. és Bánhidy titkárok beszédeit. Félelmetes lésióriásokat épít az USA Newyork, március 28. Santa Monicában, a Douglas repülőgépgyár kaliforniai gyártelepén most kezdték meg rendszeres gyártását azoknak az új hatalmas amerikai hadigépeknek, amelyeket nemrég sikeresen próbáltak ki. A félelmetes légióriások egyenként ISO katona, szállítására alkalmasak, úgy hogy egy ilyen gépekből álló légiraj segítségével egész hadosztályt lehet rövid idő alatt többezer kilométerre elszállítani. Természetesen csapatok helyett megfelelő súlyú bombarakományt is vihet magával ez az újtípusú repülőgép. Az új gépek hatezerlóerös motorral vannak felszerelve, akciósugaruk 8000 kilométer, óránként 400 kilométeres sebességet érnek el és 8300 méter magasságban is repülhetnek. Ezenkívül mindegyik ilyen gépet úgy állítják elő, hogy szárazon és vizen egyaránt leszállhat. Kas$a. (Szerkesztőségünktől.) A Felvi- .déki Keresztény Magyar Munkások Szövetsége most tartotta első választmányi gyűlését, amelyen több fontos ügyet tárgyaltak le. Elhatározták többek között, hogy az új tagdíjakat 1939 április 1-én léptetik életbe és erről részletes tájékoztatót küldenek a Szövetség minden csoportjának. A legélénkebb vitát az az életrevaló terv váltotta ki, hogy Kassa környékén munkásüdülőházat építenek, amelyben nemcsak a helyi szervezetek tagjai, de idővel az egész ország keresztény munkásszervezeteinek tagjai pihenést és gyógyulást találnának. A nagyarányú terv méltó módon igazolj®, hogy milyen emberbaráti, testvéries éd aktív módon igyekszik folytain' működéi sét a nemrégen alakult szövetség. A köz* művi szakcsoport nagy lelkesedéssel karolta fel a tervet és megvan a remény arra, hogy még ezen a nyáron felépülhet az üdülő, ha egyelőre szerényebb keretek között is. A választmány elhatározta, hogy Kassa városától fog ingyen telket kérni az üdülő céljaira, ugyancsak ingyen faanyagot is az építkezéshez. A választmány már most felhívja az egyes csoportokat, hogy indítsák meg a gyűjtést a nemes célra. Olcsó társasutazások Amerikába a newyorkl vlláékiállitisra I. SZ. UT JULIUS 6 III. SZ. UT JULIUS 14 II. SZ. UT JULIUS 13 IV. SZ UT SZEPT. 4 Oda-visszautazás és 6 napos ellátás Newyorkba: 1.084.- P Kirándulási lehetőségek Amerika nagyobb városaiba és Kanadába Részletes és kimerítő prospektusért forduljon: FELVIDÉK! MAGYAR HÍRLAP utazási irodája VÍIL József-körut 5. T. 14-44-OD