Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. március (2. évfolyam, 49-74. szám)
1939-03-19 / 65. szám
1939 MÁRCIUS 19, VASÁRNAP TEIOTDEta 'J^ö&ÄRHIRfeÄB Apácai Cseri János nevével indul új szellemi harcba a fiatal erdélyi írók kitűnő gárdája. A magyar művelődés tizenhetedik századbéli hősének észszerű tanítása alapján leívánják az- erdélyi fiatalok szolgálni egy tárgyilagos és szociális nemzeti gondolkozásmód kialakulását. Harcban a sors vak erőivel elsődleges, irányító szerepet szánnak a Szellemnek és az Írásnak, mert meggyőződésük, hogy földműves- és munkásnépük, valamint középrétegeik társadalmi feltörekvéséhez, az egészséges nemzeti élet kialakításához és az együttlakó népek megértőbb történelmi viszonyához ismeret és tudás tör utat. Apácai Cseri Jánost, a jobbágyi rangsorból felnőtt nagy magyar humanistát, az európai felvilágosodás erdélyi előharcosái idézik a Királyhágón túl magyar testvéreink, annak az izgató magyar bölcselőnek szellemét, aki századokkal ezelőtt oly vakmerő bátorsággal hirdette az „álmos és hályogosszemü magyaroknak” a nyugati kultúra gyönyörű eszméit és a ma is időszerű írásaiban (Magyar encyklonédia, Magyar logikátska stb.) a népi erőkből föl- emelkedett és művelt magyarság országát. az új magyar művelődés bibliáját alkotta meg. Jól látta az akkori társadalom szörnyű helyzetét, a magyar világ szerinte „rossz apák, gyenge anyák, rakoncátlan gyermekek, fortélyos, verekedő, kegyetlen urak s csalárd hűtlen szolgák” világa, ahol az egyház papjai csak bábok, a kereszténység alapeszméit sem ismerik, a közéletben megvásárolható bírák, művelődésben és mindenben idegen kézre szorulnak, sivár falvak, jobbágy nyomor, gondozatlan városok ... Mindezt jól látta és mikor végre hosszú bolyongás után a gyula- fehérvári iskola katedrájához kerül, nem tudja megállani, hogy föl ne fájduljon az évek óta gyülekező fájdalom: Jdeje felébredned, te álmos, te hályogosszemü magyar nép! Végre-végre ősi álmaidból ébredj- fel, leheűd ki magadból Bacchust, akinek mindig áldozol, szemed homályát ir- ral oszlasd el. Nézd, szemléld, vizsgáld meg annyi nyomorúságodnak forrásait, melyek elárasztanak, hogy kedvenc zálogaid, a haza reményei, a bölcsőtől fogva a tudatlanság feneketlen mélységébe vannak elmerülve és soha a világosságot, a maguk és a haza hasznát nem látják”. Még kétszáz esztendő után is eget és pirít — mondják az utódok róla emlékezve. Nekünk, mai magyaroknak, ismerős ez az önkínzó, nemzetféltő hang, vegyük kezünkbe ma élő legjobb íróink műveit, mindenütt ott sikolt a rokon-fájdalom. Most az erdélyi bércek közt ébresztik Apácai Cseri János szellemét, nehéz kisebbségi sorsban. Itthon, az anyaországban is idézzük őt, hadd szóljon, hadd mondjon könyörtelen ítéletet az „álmos és hályogos- szemű magyarok” fölött, mert újra megsokasodtak a bajok, a viharsarkok, és szegény népünk megváltásra vár. Orvos és orvosság kell a nyavalyának! — ajánlotta már kétszáz évvel ezelőtt is az árva jobbágy fiú. Cseri János .., A debreceni Kollégium ifjúságának telepítési akciójáról kell szóld- nunk, jellemzően a sajátos magyar viszo- nyokra:a a Kultúra-rovatban. Mert művelődési jelentősége is van ennek a messze kiható társadalmi mozgalomnak. A színmagyar város négyszázéves iskolájának dicsőséges hagyományai most fokozott mértékben jelentkeznek az ifjúság lelkében, a legnagyobb magyar probléma, a nemzet lét-nem-lét-kérdése ma már behatolt az ósdi falakon át az iskolába is. Minden magyar diák tisztában van vele, hogy a földkérdést és a parasztkérdést él kell intézni, sürgősen, mert minden más kérdés, sőt az egész magyarság sorsa is ettől függ. Egy éve történt, hogy a debreceni Kollégium bennlakó diákjai, maguk is árvák. tandíjmentesek, nincstelen szülők gyermekei, pénzt adtak össze a tényleges telepítésre, arra, hogy a sűrű Tiszántúl népéből telepítsenek le a Dunántúl egyes területeire, ahol a magyarság nemzeti lé-. tében veszélyeztetve van. A teológusok felajánlották mindenkori legációjuk járandóságának tíz százalékát és az egész fiatalság elhatározta, kicsik és nagyok, hogy hetenként egyszer lemondanak vacsorához járó húsadagjukról, ha ennek árát a Kollégium pénztára a telepítési mozgalom pénztárába befizeti. Az adakozó diákok 'nem engedik, hogy a anevüket a nyilvánosság elé vigyék. Nem azért cselekednek, hogy híresek legyenek. A mozgalom eddigi eredménye: három családot telepítettek le a Dunántúlon, a három családfőhöz azonban huszonhét magyar ember tartozik. Mikor vesz példát az egész ország tehetős társadalma ezektől a debreceni kollégistáktól? Mikor mond le a dúsgazdag földbirtokososztály hetenként legalább egyszeri vacsora-hűsadag járói és mikor hoz majd nagyobb áldozatot, most még önként, hogy földhöz juttassa a hárommillió nincstelen magyart? V-ó KÖNYV-KULTÚRA Regény a vagonlakókról Zilahy Lajos: A földönfutó város - Athenaeum Barakok, telepek és a szerencsétlen középosztály széthullott roncsai tanúskodnak még ma is róla, hogy 15—20 évvel ezelőtt még ilyenek is éltek Magyarországon: vagónlakók. Most Zilahy Lajos állít nekik művészi erejű emléket, mementóul a kedvezőbb holnapok felé futó magyarok számára. A kiváló regényíró több Ízben hozzányúlt a háborús és forradalmi évek magyar életéhez, néha meglepően éles megvilágításba tudta helyezni az összeomlás szörnyű jeleneteit, de minden nagy regénye után elégedetlenek voltunk, valami midig hiányzott. Többet vártunk tőle, a társadalmi kérdések bátrabb, nagyvonalúbb és művészibb megjelenítését, amire ismert képességei különben is már rég kijelölték. Nem irányregényre gondolunk most itt, csupán kisebb adagolást a romantikából, elmélyültebb társadalomrajzot, nyíltabb szemléletet reméltünk a Zilahy-regényektől. A „Földönfutó vá- -os” örvendetes fordulatot jelent ebben az irányban. Józanabb lett az epikai hang és megnőtt a vállalkozás aránya, de a bátorsága is. Húsz évvel ezelőttről, a magyar történelem tragikus korszakában indul a regény cselekménye. Erdély és Felvidékma- gyar hivatalnoki középosztályrétegei a nagy összeomlásban együtt inognak meg az Állam pilléreivel, tanácstalanok és tehetetlenek. Az új impériumot nem fogadják el, még akkor is hihetetlennek tartják az egész változást, aminek emlegetését évekkel ezelőtt csak megmosolyogták. Az új helyzetet nem vállalják, Budapest felé tekintenek, ahol ugyan már nem Tisza István a miniszterelnök, de mégis csak az állam fővárosa, az köteles róluk gondoskodni. És zsúfolt vagonokban elindul észak és kelet, dél és nyugat felől a középosztály tekintélyes része a megnyomorított, megcsonkított ország belsejébe új reményekkel, új stallumuk ígéretével. A vagonok éppen az Állatkertnél álltak meg, a sasok és a dögkeselyűk fogadták a szerencsétlen menekülteket: „Mintha nagy holttest kezeiébe értek volna: ez a sok dögmadár irtózatos jelképe volt a sorsnak, az ősi Magyarország összeomlott határainak, s az elszakított területek magyarságának.” Az emberek berendezkedtek vagonéletre, hosszú hónapokon keresztül ott laktak a vasúti kocsikban, mint külön városnegyedben, külön maguk-szövegeztc törvényekkel és vagon-erkölcsökkel. Özv. Kakas Sándomé és kis családja lassan szerte szóródik a világban, esetten-ütötten, olyan az életük, sorsuk, mint a háború utáni magyar vezetőrétegeké, amelyeken már a Pcdlov-esomagok, holland gyermek- vonatok és pápai segélyek sem segítettek. Egy nagy Állam hivatalnokai voltak, máshoz nem értettek, szörnyű sorsukban, a lejtőn is gyakran rájuk tekint a közismert képből Tisza István, kissé előrehajolva, baltenyerét a csípőjére illesztve, lódenkabátban. ö jelentette számukra az Államot és többé nincs felettük, elmerült, eltűnt a gondtalan századvéggel, szőlőskerti kirándulásokkal, éjjeli zenékkel, disznótorokkal, körvadászatokkal, nagy farkasbundákban és szánutazásokkal, a braganzai herceg vörös autójával és Rákosi Jenő harmincmilliós magyar álmával együtt eltűnt mindörökre. Más foglalkozáshoz nem kezdtek, kereskedőnek most is csak büntetésből adta gyermekét a hivatalnok: a történelmi osztály megérdemelte sorsát. Kár érettük, mert mégis csak magyarok. Ma azt mondjuk, ott kellett volna maradniok a megszállott területen, megvetni lábukat a szülőföldön és erősíteni a V: ' „j TDqcrvar V6 gVÓ rokfl.t. CrVOn^-'knek találtattak és vagonlakásra ítéltettek V. L. SítaUispeare-i napsütés Egy röpke órát ennek a könyvnek is, óh, kedves olvasó! Igaz, hogy már a Shakespeare név hallatára is megborzong benned a félelem; tragédiákra, szörnyű királygyilkosságokra, zsarnokok vérengzéseire, ártatlan szerelmespárok móregpoha- rára gondolsz és eleve elzárkózol e rémes korban a nagy William műveitől, talán még a színház tájékát is elkerülöd, ha netán Shakespeaze-drámát játszanának. „Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő: fellép és lelép, s minden kit sok szerep vár életében, melynek hét felvonása a hét kor...” — igazolja félelmedet, óh, olvasó, az ardennes-i erdő melankolikus hercege, Jaques és máris invitál bűvös körébe, napsütötte tisztásra, drága bohó emberek közé, száműzött hercegek, hercegnők, hű alattvalók, pásztorok, madarak és fon'ások mesevilágába. Nemrég újította fel a Nemzeti Színház az „Ahogy tetszik”-et, Shakespeare-nek ezt a megvesztegetően kedves vígjátékát, most könyvalakban is megjelent (Singer _ és Wolfner-kiadás) Szabó Lőrinc művészi fordításában. A nagy angol drámaíró már túl volt az ifjú éveken, mikor ezt a művét írta, tapasztalt, józan ember volt, aki tudta, hogy a „barát elárul, a csók csupa méreg” és hogy bolond a világ s behne talán még a legokosabb a hivatásos, udvari bolond. Vígjátékában felolvadnak a keserű, fájó életkérdések egy istenien derűs, valószínűtlen játszi mesevilágban, édes szépségek, pajkos kalandok, finom erotika fűszerével, szerelmesek sóhajával, madárcsicsergéssel, szárnyaló lírával és a poézis határtalan derűjével. Rosalinda, a száműzött herceg leánya fórfiruhában bujdokol ugyanabban az erdőben, ahol az atyja és környezete él, meg szerelmese, az igazságos Orlando. Nem is gondolunk arra, hogy ez szinte hihetetlen, hogy egy leány oly soká el tudja rejteni női voltát a sok ismerős között. Játék minden, színház az egész világ és benne a bolond a legokosabb ember... Elhallgatnánk napokig Próbakő bohóc és Jaques herceg szellemesen szikrázó párbeszédeit, Orlando játszi rímeit, a vadászok gondtalan daliását: „Ha szeretsz a gyepen heve- részni velem s tetszik a cinege szapora éneke, ide' jöjj, ide mind, ide hozzánk: ragyog az ég és még messze a tél, goromba gazdánk!” Óh, ideális ez az ardennes-i meseerdő, mindenki megkapja ott a jutalmát, a mesében nincs igazságtalanság. Csodálatos, napsütötte oázis ez a vígjáték az egész Shakespeare-ővrének. Akarva-nem akarva, el kell hinned, óh hitetlen olvasó, ha elolvasod ezt a remekművet: „...de édes is az élet!” Menjünk az ardennes-i erdőbe... tv. 1.) Kodály Zoltán írja: Van olyan nézet, hogy a népdal nem több, mint a nemzet legműveletlenebb, legdurvább rétegének dala s ahhoz való. Tájékozatlan, ság, vagy az idegen lélek ösztönös tiltakozása ez. A falu megőrizte a sajátosan magáé mellett azt is, amit felülről kapott. Régi főrangú költőink műveinek nem egy töredéke maradt meg a nép közt, dallamukra többnyire nincs más forrás, mint a nép éneke. Aminthogy falun még ma is hallani olyan fordulatait a magyar nyelvnek, amelyeknek mását csak főuraink 3 300 év előtti leveleiben találjuk. Nem Is olyan régen, a magjar fő- és közrend nyelvében egy volt. Dal&incse Is legnagyobbrészt közös lehetett. ,A magyar népdal tehát nem pusztán a mai falusi élet visszhangja, nemcsak a „falusi ember primitiv érzéseinek’’ kifejezője, hanem az egész magyar lélek tükre. Mint egy nagy gyűjtő- medencéé, századokon át befolyt, a magyar érzelmi élet minden patakja, nyomot hagyott benne a magyarság minden lelki élménye, bölcsőjétől fogva: mert kétségtelennek kell tartanunk, hogy a magyar dal a magyar nyelvvel egyidős. Azt mondják, nem lehet összemérni a népdalt az alkotók gondolataival. Hogyne lehetne, mikor azok is Igyekeznek műveik alapgondolatait népdalszerű tisztasággal és egyszerűséggel kifejezni. Csakhogy ritkán érik el a népdal magától lett, hókristályszerű tökéletességét. Egy- egy magyar népdal és egy-egy beethoveni téma egymáshoz méltó-testvérek. A népdal ismeretlen szerzői is zsenik voltak, lehet, hogy egyik-másiknak egész élete müve egyetlen dal. Minden nemzet azt tekinti klasszikus művészetének, amely legtöbbet fejez Id a nemzet leikéből, a legtökéletesebb formában. Kik a mi zenei klasszikusaink? Nincs más zenénk, amely a magyar lélekbe mélyebben világít bele, tömörebb* ércnél maradandóbb formában. A magyar népdal a par excellence magyar klasszikus zene. MI KÉSZÜL? PÁLFFY JANOS, az egykori 48-as magjai* képviselőház erdélyi alelnökének emlékiratai mindmáig kézirat formájában hozzáférhetetlenek voltak. Pálffy Jánosnak, az erdélyi közélet e számottevő alakjának, rengeteg ismerőse volt a „két magyar hazában’’. A kor intimitásait, társadalmi és politikai életének kulisszatitkait mind kitünően ismerte s emlékezéseiben érdekesen feltárta. Emlékezéseit azzal a céllal kezdte írni, hogy sorjában jellemezze benne mindazokat a szereplőket, akikkel ő személyesen találkozott és akiknek a forrongó időkben kisebb-nagyobb szerep jutott. Kossuth, Batthiány, az akkori magyal* világ nagy ságai mellett sok olyan érdekes egyéniség elevenedik meg előttünk, akiket azóta, a sokasodó évtizedek árnyéka feledésbe borított. Egyéni élmények személyes benső- sége és közvetlensége szól Pálffy János emlékezéseiből, amelyeket a Kévai-kiadó „M a- gyarországi és erdélyi urak” címmel jelentet meg a Könyvnapon. Az emlékezéseket tíz évvel ezelőtt J a n c s ó Béla hozta, először az erdélyi nyilvánosság elé, mikor az Erdélyi Helikon első évfolyamaiban leközölt« Pálffy Jánosnak a báró Eötvös Józsefről és a báró Keménjr Zsigmondról szóló rendkívül élesen meglátott portréját. Különösen nagy feltűnést keltett az irodalomtörténeti körökben a Kemény Zsigmondról szóló feljegyzés, amely a magyar irodalom e sajátos nagyságát egészen új színben tünteti fel. Pálffy János a következő sorokkal zárja ezt a feljegyzését Kemény Zsigmondról: ,.Idegeinek örökös Ingerlése s túlfeszítése által annyira elgyengítette már testét, miszerint agyvelője is kezd már szenvedni, miként ő maga is mondta utóbbi találkozásunk alatt, — de e szellemi dúltság arcán is világosan látható már s nem lehetetlen, hogy ha erős szenvedélyeit le nem győzi, — s pedig ideje volna, mert már negyvenéves, — s életmódját meg nem változtatja, meg fog őrülni.” E szörnyű jóslat, amint tudjuk, be is következett: Kemény Zsigmond a kiegyezés után visszavonult Pusztakamarásra, elborult elmével... * WASS ALBERT, a kitűnő erdélyi író, akinek „Farkasverem” című erőteljes regény q igen nagy sikert aratott az egész magyar irodalomban, most újabb munkával jelentkezik: Csaba királyfiról írt kétkötetes regényt. * BERPE MARIA, a jeles erdélyi írónő, aki „Romnak! és Andrianna” azéphistóriájával 1933-ban a M. Tud. Akadémia Ormódy-díját nyerte el, több művön is dolgozik. Legközelebbi könyve egy Emineseu-gyüjtemény magyar nyelven. * SZEMLÉK FERENC, a budapesti folóira- tokból ismert brassói fiatat költő nemsokára, prózával jelentkezik. A „Más csillagon’’ címmel készülő könyvéből egy erdélyi diák lélek- rajza bontakozik ki. Az író udvarhelyi gyermekkorát, brassói gimnazistaéveit s bukaresti egyetemi hallgató-korát, eleveníti fel » lélekelemzés eszközeivel s az erdélyi magyarság népközösségi jegyeit kutatja önmagában. Tiszta képet kíván nyújtani arról a lelki folyamatról, hogyan *s alakult át az erdélyi magyarok többségi tudata — kisebbségivé. Szemlér Ferenc érdekesnek ígérkező könyve az Erddélyi Enciklopédia kiadásában, a Fiatal Erdélyi íróit Szövethezéténél jelenik meg. * MAGYAR MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET címmel új vállalkozás indul a Magyar Történelmi Társulat szerkesztésében. Az öt kötetre tervezett munka felöleli a magyar művelődés egész történetét a lovasnomád magyarság feltűnésétől napjainkig. Bemutatja társadalmunk fejlődését, irodalmunk, művészetünk, zenénk történetét, iskola- és vallásügyünk fejlődését, a település koronként változó képét és a magyarság faji alkatában végbement változásokat, Hogj'an élt a magyar főúr, városi polgár és földesúri szolgálatban álló jobbágy, milyen volt az előkelő és az egyszerű lakóházak berendezése, milyen keretek között folyt le a gazdagok és a szegények élete, milyen volt és hogyan változott évtlzedről-évtizedre a férfi és női divat, az etikett és a világról való felfogás: mindezt a legavatottnhh szakemberek ismertetik. Szemléletes életrekeltése ez a hatalmas mű a magyar múltnak, a Kelet és Nyugat választóján álló magyarság évezredes, egyéni műveltséget kialakító kultúr, munkájának. Valóban hiányt fog pótolni ez a nagyjelentőségű mű és nélkülözhetetlen nemzeti küldetést teljesít amikor összefoglalja kultúránk fejlődését és fényes bizonyságát szolgáltatja annak a roppant teljesítménynek, amelyet a magyarság a Duna völgyében végzett. A magyar település nem osztozott a korábbiak sorsában: népünk nem pusztult el, mint az előtte járó nomádok, hanem államot, nemzetet alkotott és magába olvasztotta mind az itt taiálr ffslakókat, mind a később Keletről beözönlő pusztai népeket. A Magyar Művelődéstörténetet Domanovszky Sándor vezetésével a magyar történelemtudomány kivalóságai, — Ba lányi György, Mályusz Elemér, Miskolcty Gyula, stb. — szerkesztik és a Történelmi Társulat tagja! írják.
