Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1939-03-19 / 65. szám

/ 1939 MÁRCIUS 19, VASÁRNAP telvideKi A legfelsőbb Hadúr nyomában a kárpátaljai honvédsereggel A Felvidéki Magyar Hírlap kiküldött tudósítója a ruszinföldi bevonuláson (A Felvidéki Magyar Hirlap kiküldött tudósítójának telefonjelentése.) Féléven belül másodszor indultunk el Budapestről autón a Felvidék felé, hogy részt vegyünk abban az örömben, amelyet nemcsak szá­munkra, az anyaország számára, hanem a felszabadítandó, illetve felszabadult terü­letek lakossága érez a visszacsatolás alkal­mából. Egész éjjel utaztunk, reggel hét órakor értünk Csapra, ahol az az örömteli megle­petés ért, hogy a Kormányzó úrral talál­koztunk. Horthy Miklós kormányzó meg­látogatta Munkácsot, Ungvárt. Közben ki­szállt Csapon, ahol kerékpárosok és harci­kocsik vonultak el előtte. A felvonulás közben a kormányzó szemmel láthatólag gyö­nyörködött a katonák nagyszerű maga­tartásában, egyszerre csak hirtelen hátrafordult és megkérdezte vitéz Szombathelyi Ferencet, a kassai hadtestparancsnokot, hogy milyen évjáratúak ezek a katonák. Kiderült, hogy a múlt ősszel bevonult újoncok. A kormányzó arcára büszke megelége­dés jele ült és így szólt: — Ezt még senki sem csinálta meg, hogy öthetes regrutákkal megy a harcba. A kormányzó kíséretében volt a honvé­delmi miniszter, KereSztes-Fischer Lajos altábornagy-főhadsegéd. A kormányzó honvédéi között A rövid szemle után a kormányzó kísé­retével a pályaudvarra ment. Mielőtt külön- kocsijába szállt volna, észrevette, hogy a síneken teherkocsikban indulásra váró le­génység van. Hirtelen hozzájuk lépett, né­hány kérdést intézett hozzájuk, majd hir­telen meglepő látványban volt részem: a kormányzó kitárta két karját kato­nái felé, mire a katonák pillanat alatt megértve a mozdulatot, megragadták a főméltóságú úr kezét és felsegítet­ték a magas kocsiba. Fiatalosan len­dült fel a magas lépcsőn és megszólí­tásával tüntette ki az egyszerű kato­nákat. Megkérdezte, hogy aludtak-e az éjszaka, megnézte a teherkocsiban elszállásolt lovakat és megkérdezte, miért kevés alattuk a szalma. — Megették — jelentette Palásthy Fe­renc. — A kormányzó még néhány szóval elbeszélgetett katonáival, majd fürgén be­ugrott a kocsiba. A mellette lévő kocsinál Marton János tiszthelyettes jelentkezett. A kormányzó tőle megkérdezte, hogy mi­kor indultak el. — Tegnapelőtt reggel, — hangzott bát­ran a felelet. — Honnan? — kérdezte a kormányzó. — Ceglédről. — Fáradtak-e? —T- Nem, — hangzott frissen, örömmel. A kormányzó ezután kocsijába szállt és tovább folytatta útját Munkácsra. Mi néhány óra múlva követtük a főmél­tóságú urat Munkácsra, de mire mi ideér­tünk, ő már elutazott. A mai nap pro­gramján szerepelt volna a Vereckei szo­ros, de technikai akadályok miatt ez az út ma elmaradt. Munkács nyilvánvalóan igen nagy öröm jegyében él. Felszabadult a környéke és ennek a következménye már a piac hir­telen olcsó áraiban nyilvánul meg. A kör­nyező falvak népe már bejött, eladja ter­mékeit, Munkács lélekzethez jutott, Munkács környéke kenyérhez. Az ebédnél sok ismerőssel találkozunk és a beszélgetésből is meghatóan alakul ki annak a gazdag napnak a képe, amikor Munkácsról elindult hadseregünk Ruszin­földre. Csak úgy kikapva az emlékezet hálójá­ból sorolcm fel a következőket: A munkácsi nemzetőrség egy százada, amely a sorkatonasághoz tartozott, a Mun­kács védelmében éppen a minap kitünte­tett Szántó László parancsnoksága alatt állott. A sorkatonasággal együtt indultak meg. A sorokban együtt lépdelt a pénzügyi tanácsos és az egyszerű munkás. Régi, derék katonákhoz hasonlóan tartottak ki a rájuk szakadt hóvihar­ban és meneteltek a térdigérő hóban elővédként 10—20 kilométert. Várkulcsánál tűzharcba kerültek, úgy áll­ták meg a helyüket, hogy dicséretére vá­lik a leggyakorlottabb katonának is. Csodálatos eset történt menetelés köz­Piros-fe Annak a lelkesedésnek jellemzésére, hogy a felszabadult területen a lakosság milyen boldogan fogadta katonáinkat, meg kell említeni a perecsényleket, akiket há­romnegyed 3 órakor értek el katonáink.. Az emberek Perecsényben felkeltek az ágyból és átadták a pihenésre szoruló magyar katonáknak. Tarnyica-magaslaton, Antalóc felett két­száz cseh csendőr szorult össze. Közöttük két ruszin csendőr is. Ez a két ruszin csendőr lefegyverezte a kétszáz cseh csendőrt és a mi katonáinkat karjukon nemzetiszínü szalaggal már várták. A csehek az asszonyokat és a gyermeke­ket itt hagyták. Természetesen nem törté­nik bántódásuk, sőt a katonáknak sem, mert csak leszerelik őket és elengedik. Itt kell megemlítenem, hogy a három cseh tisztviselő kérte annak közlését, még a ma­gyar rádión keresztül is, hogy a cseh és Uréter c6o^o€ádéJkuA ben. Az egyik autó elé egy ukrán felkelő kézigránátot vágott. A kézigránát felrob­bant, nyolc méterre visszanyomta a kocsit, de a bentülőkben nem tett kárt. morva állami alkalmazottak nevében köz­ük: mindnyájan egészségesek és teljes biz. tonságban vannak. Cserha Aladár dr. ta­nácsos, Konopasek dr. pénzügyi tanácsos és Rubicsek közigazgatási főtitkár. Szérednyén három hatalmas hordó bor­ral és hatalmas kondérokban párolgó gu­lyással várta a lakosság a katonákat. Noha előző nap házkutatás volt minden házban, a házakat mégis piros-fehér-zöld színnel díszítették. Polena felett két cseh katonának öltö­zött csendőrt fogtak el, akik résztvettek a munkácsi orvtámadásban. Beregváron meg­találták a munkácsi kórház röntgenkészülé­két és az anr.eri'kái íróasztalok egész hal­mazát. A betegsegély; á pénztár kasszáj H egy villában találták meg. Mielőtt a ma­gyar csapatok bevonultak, egy cseh tiszt 22 ezer koronát kiemelt a pénzből és meg­szökött. MÁRIÁSS IMRE

Next

/
Thumbnails
Contents