Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. március (2. évfolyam, 49-74. szám)
1939-03-17 / 63. szám
1939 MÁRCIUS 17, PÉNTEK TEWHWfrf Gróf Teleki Pál: Ruszinföldet, amely ezer éven át Magyarországhoz tartozott az anyaországhoz visszakapcsoljuMnkormányzatot adva az ősi kötelékeken belül is a testvér rutén népnek A képviselőház tomboló lelkesedése közben jelentette be Teleki Pál gróf miniszterelnök, hogy a honvédség hatalmába veszi az egész Ruszinföldet megszavazta a zsidójavaslatot — Hétfőn formális ülés, kedden folytatják a részletes vitát Á képviselőhöz általánosságban Páratlan érdeklődés nyilvánult meg a képviselőház csütörtöki ülése iránt. Egyfelől a történelmi jelentőségű külpolitikai események, másfelől a napirenden lévp zsidójavaslat feletti szavazás vonzotta a képviselőket és a hallgatóságot is oly nagy számban a mai ülésre, hogy mindén talpalatnyi helyet betöltötték az ülésteremben. Az ülés előtt a Magyar Élet Pártja tartott értekezletet, bent a Házban és ezen a kormány valamennyi tagja megjelent. Az értekezleten tájékoztatta a miniszterelnök a pártot a külpolitikái és katonai helyzetről. Az értekezlet után a folyásokat ellepték a képviselők és élénken tárgyalták az utolsó napok eseményeit. Féltizenkét órakor nyitotta meg a házelnök az ülést, ezen elsőnek a miniszterelnök szólalt fel, rövid deklarációban bejelentette, hogy a honvédség hatalmába veszi az egész ruszinföldet. A miniszterelnök bejelentését nagyobbrészt helyükről felállva tomboló lelkesedéssel és A miniszterelnök bejelentése a Ruszinföld birtokbavételéről Darányi Kálmán házelnök féltizenkettő után néhány perccel nyitotta meg az ülést és jelentette, hogy a miniszterelnök kíván szólani. Teleki Pál gróf miniszterelnök: T. Ház! Hosszú hetek óta tartó a közelmúltban megismétlődő kihívások folytán, amelyek a Ruszinszkó felőli határainkon, illetve helyesebben a demarkációs vonal mentén és részben Munkács és Ungvár külvárosainak házai között történtek, másrészt a cseh-szlo- vák államnak részeire bomlása és az ennek nyomán keletkezett anarchikus állapotok folytán egyik napról a másikra szükségessé váltak politikai és katonai elhatározások, avégből, hogy a tőlünk lelkében soha el nem vált ruszin népnek és a magyarságnak érdekeit egyaránt meg- védjük. (Általános éljenzés és taps.) A rutén nép tömegei és vezetői tegnap és ma azzal a kéréssel fordultak a magyar kormányhoz, hogy az élet és vagyonbiztonság gyors helyreállítása céljából katonailag haladéktalanul szállja meg a ruténlakta földet. (Éljenzés és tapsj A magyar kormány a felkérésnek eleget tesz, és a honvédség hatalmába veszi az egész Ruténföldet. A miniszterelnök szavai nyomán felcsattan az éljenzés éa a taps, a képviselők helyükről felállva tapsolnak. Éljen a kormányzót — harsan fel a kiáltás és az egész Ház lelkesen, mámorosán ünnepli Magyarország államfőjét. A viharos ünneplés elcsendesültével így folytatta a miniszterelnök a nyilatkozatot: — Honvédségünk fellépése már eleve meghiúsít minden elképzelhető ellenállást, vagy támadást. Hadseregünk abban a helyzetÓriási többséggel megszavazzák a zsidójavaslatot Körülbelül negyedórás szünet alatt a Ház folyosóin nagy lelkesedés és öröm hangulata töltötte el a Ház tagjait, akik csoportokba verődve tárgyalták a miniszterelnök történelmi jelentőségű nyilatkozatát. A. szünet elteltével Darányi Kálmán házelnök újra megnyitotta az ülést és kijelentette, hpgy a Ház legutóbbi ülésén a zsidójavaslat általános vitája véget ért és zárszó jogán megilleti a szó Rupert Rezsőt, a különvélemény benyújtóját. tapsviharral ünnepelték a képviselők, ünnepelték a magyar államfőt és a honvédséget. A bejelentés után az elnök szünetet rendelt el. Szünet után Rupert Rezső, mint a kisebbségi vélemény előadója mondott egy órás záróbeszédet, majd utána a Ház általánosságban óriási többséggel megszavazta a zsidójavaslatot. A részletes vitában csupán az első szakaszig jutottak, mert az előadó több módosítást nyújtott be és azt javasolta, hogy ezeket előbb a bizottság tárgyalja le. Az elnök ilyen értelmű napirendi indítványt tett Zsitvay Tibor felszólalása után, vagyis holnap pénteken a Ház bizottsága tárgyalja a módosításokat és hétfőn az egyes bizottsági tagsági helyeket töltik be rövid ülés keretében, kedden pedig folytatja a Ház a zsidójavaslat részletes vitáját. A mai ülésről itt számolunk be: ben van, hogy a legrövidebb időn belül és remélhetőleg vérontás nélkül megszállhatja a ruténföldet és ott a normális rendet helyreállíthatja. (Éljenzés és tapsj Éljen a honvédség! — kiáltják a képviselők és a Ház hosszasan ünnepli a magyar fegyveres erőt. , Teleki Pál gróf miniszterelnök: A magyar honvédség előrenyomulásával természetesen a legkisebb mérvben sem fogja az egykori RuszinSzkóval szomszédos országok területét, vagy határmenti érdekeit veszélyeztetni, sőt utasítása van arra, hogy ilyen akciónak a látszatát is kerülje. (Helyeslés.) Ezzel azt a földet, amelyhez Magyarországnak életbevágó érdekei fűződnek, és amely ezer éven át Magyarországhoz tartozott (Viharos taps és éljenzés a Ház minden oldalán.) az anyaországhoz visszakapcsoljuk, önkormányzatot adva az ősi kötelékeken belül is a testvér rutén népnek. (Viharos éljenzés és taps a Ház minden oldalán.) — Úgy hiszem, hogy elhatározásunk, amelynek részleteit a közeli napokban szán- dékszunk a külügyminiszter úrral a külügyi bizottságban ismertetni, az ország- gyűlés minden tagjának és az egész nemzetnek együttérzésével találkozik. (Helyeslés és taps.) — Ebben a pillanatban, amikor dicső honvédségünk a Kárpátok bércei felé menetel, szálljon az egész nemzet testvéri üdvözlete a felszabaduló „gens fidelisima” felé. A Ház tagjai a miniszterelnök zárószavait tomboló lelkesedéssel ünnepelték, hosszasan éljeneztek és tapsoltak, majd az elnök jelentette, hogy az ülést öt percre felfüggeszti. Rupert ifezső egyórás beszédben igyekezett azt bebizonyítani, hogy a javaslat károkat fog okozni. A teremben nagy számban jelenlévő képviselők a beszéd végén türelmetlenül, közbeszólásokkal sürgetik a beszéd végét s ezt kiáljták Rupert felé: — Hagyja már abba, szavazzunk! Szavazzunk! Rupert Rezső beszédideje időközben le járt, mire meghosszabbítást kért, a Ház a meghosszabbítást nem adta meg. Az elnök ezután szavazásra tette fel a kérdést, s a törvényjavaslat mellett az egész Magyar Élet Pártja, a Keresztény Párt, a Bornemisza—Mikecz-csoport, az úgynevezett disszidensek szavaztak, a javaslat ellen a szociáldemokraták, Rassayék és néhány kisgazdapárti képviselő, továbbá Sigray Antal gróf A Magyar Élet Pártja csütörtökön délelőtt féltizenegy órakor az Országgyűlés miniszterelnöki tanácstermében pártértekezletet tartott. Vay László dr. pártelnök a pártértekezletet megnyitva, üdvözölte a miniszterelnököt és a kormány tagjait, abból az alkalomból is, hogy honvédeink szerda reggel óta előrenyomulnak a ruszin földön. (Felkiáltások: Éljen a honvédelmi miniszter! Éljen a külügyminiszter!) Teleki Pál gróf miniszterelnök bejelentette, hogy a Képviselöházat tájékoztatni fogja az utolsó három nap eseményeiről. Az események percről-percre változnak, megnyugtathatja azonban a pártértekezletet, hogy úgy külügyi, mint katonai vonatkozásban minden szabályszerűen, jól és kedvezően fejlődik. (A pártértekezlet lelkesen éljenzi a külügyminisztert és a honvédelmi minisztert.) Azokban a községekben, amelyeken honvédségünk eddig keresztülvonult a legnagyobb lelkesedéssel fogadta őket a ruszin lakosság, s az előrehaladás, amennyire a kedvezőtlen időjárás engedi, tervszerüen, sőt az eredeti célkitűzéseknél valamivel gyorsabban folyik. Kijelentette a miniszterelnök, hogy nem lát semmi indokot a Ház munkájának megzavarására, a parlamentnek nyugodtan folytatni kell tárgyalását. Reméli, a pártok vezetői is belátják, hogy ez a helyes álláspont. Bejelentette még a miniszterelnök, hogy a közeli napokban tájékoztatni fogja a külügyi bizottságot az elmúlt napok eseményeiről. Vay László báró elnök ezután pártszervezési kérdésekkel kapcsolatban tett előterjesztéseket és javásolta, hogy a Magyar Élet Pártja a szervezés munkájával kapcsolatban az ország különböző vidékein propaganda csoportokat alakítson, s ezenkívül központi propagandabizottságot is létesítsen, e az* utóbbinak vezetésével vitéz Kolos- váry-Borcsa Mihályt bízza meg. Az értekezlet az elnök indítványait egyhangúan elfogadta, majd ugyancsak Vay László báró javaslatára megalakította a párt ipari csoportját is és elnökéül Müller Antalt választotta meg. Tásnádi Nagy András igazságügyminiszter a zsidójavaslat részletes vitájával kapcsolatban hívta fel a párt figyelmét néhány kérdésre. Végül Vlain Ferenc szólalt fel.-Emlékeztette. a pártértekezletet Teleki Pál grófnak egy kijelentésére, amelyben azt mondotta, hogy nem engedi meg, hogy amit az iskolában elvégez, a sajtó elrontsa. Ezt át lehet vinni más térre is olyan értelemben, hogy nem lehet megengedni, hogy amit a külügyminiszter jól elvégez, azt a sajtó elrontsa. Megállapítja, hogy az utolsó öt-hat hónapban a kormányok, amelyek előre vitték az ország sorsát, nagy szolgálatokat tettek. szavazott, összesen huszonhármán. A javaslat mellett, több mint száz képviselő állott helyt. Á részletes vita A szavazás után az elnök Shvoy Kálmán két módosító indítványát terjesztette elő, abból a célból, hogy megszavazzák-e vagy sem, a Ház mind a két javaslatot elvetette. A részletes vitára tértek át ezután. A címnél Payr Hugó, Rupert Rezső és Vá- zsonyi János szólalt fel, részben a cím megváltoztatását, részben annak törlését kérte, a Ház azonban a címet változatlanul elfogadta. Az első szakasznál Mákkal János előadó bejelentette, hogy több módosítást nyújtott be a javaslat első szakaszáról is, és kérte, hogy ezeket utasítsák a bizottsághoz. Zsitvay Tibor hasonló értelmű felszólalása után az elnök bejelentette, hogy a módosításokat a Ház az egyesített bizottság elé utalja. Ezután napirendi indítványt tett és eszerint a legközelebbi ülés március 20-án, hétfőn délelőtt tizenegy órakor lesz, amikor a bizottsági megüresedett helyeket töltik be. Az ülés végén Hubay Kálmán Apponyi György gróf egy közbeszólására válaszolva kijelentette, hogy a tegnapi operaházi tüntetéshez a nyilas pártnak köze nincsen és a maga részéről mélységesen elítéli a tüntetést. Az ülés félkettőkor ért véget. Ezeket a szolgálatokat azonban- nem tudták volna megtenni, ha a baráti nagyhatalmakkal nincsenek egy diplomáciai vonalon és nincs megfelelő diplomáciai előkészítés. Ezzel szemben a magyar sajtó — kivéve a kormányhoz közelálló sajtót — úgyszólván kivétel nélkül, a legburkoltabb formák között, de mégis állandóan a tengelyhatalmak ellen kelt hangulatot. Ezt lehetetlen tovább fenntartani. Figyelemmel kell lenni arra, hogy még fontos időszak következik ezután is. A jövőért felelős a párt is. Ha büszke a párt arra, .hogy az elmúlt négy esztendő alatt milyen sokat végzett szociális téren és a külpolitika terén, akkor felelős a párt azért is, ami ezután következik. Ez a mi számunkra olyan erkölcsi megterhelést jelent, amelyre fel kell készülni, mert elég sok nagy problémánk vár megoldásra. Hiszi, a párt, hogy meg lehet oldani e kérdéseket, ha ez a sajtó felelőtlenül beszél tovább? Logikailag van-e magyarázati lehetősége, tűrjön ilyen űzőimet? Ez a helyzet nem maradhat tovább így. minél előbb intézkedésekre van szükség. (Helyeslés és taps.) Vay László báró elnök zárószavaival a pártértekezlet véget ért. II I Vága község nagy lelkesedéssel fogadta a magyar honvédeket Galánta, március 16. A pozsonymegyei Vága község népe nagy lelkesedéssel fogadta a bevonuló magyar honvédeket. A környező falvakból is sokan jöttek Vágóra, hogy együtt ünnepeljenek az újonnan fel- szabadultakkal. A templomtéren Sandula Lajos, a község bírája és Kneif Tibor igazgató-tanító köszöntötte szívből jövő szavakkal a magyar csapatokat. Nagy hatást keltett Forró Jánosnénak, az egyik gazda feleségének magaszerkesztette üdvözlő beszéde és Ka- menár Ferencnek a munkások nevében kifejezett köszöntése. A bensőséges üdvözlésért vitéz Tokaji László őrnagy mondott köszönetét. Az ünnepség alatt az egybe- gyült hatalmas tömeg szinte szajjí^atlanul éljenezte a kormányzót és a *mgyajr hadsereget. yr M M Ltfsutb-.e» ...mi t»;*e .jftsvc*. iiataii&ijgyui.iin« ^3 ííübzó'Iő lakóépülettel együtt Komárom i'olében, #13,000 pengőért sürgőin eladó. Az rjész tértijét It hold, mohból látóid a gyümölcsös és m hold a szó'ló'.ívA^ tei«p magas drótkerítéssel vaá bekerítve. AlkaJmt vitel. Cím : Szénássy ^Adria" biztosító r^^^Komárom. A miniszterelnök fontos bejelentései a MEP pártértekezletén