Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. március (2. évfolyam, 49-74. szám)
1939-03-11 / 58. szám
6 TEWIDEkl -M\G^ÄRHIUI»AE 1939 MÁRCIUS 11, SZOMBAT tulajdonságok, amelyek a javaslat szerint a zsidóságot jellemzik, ne üthessék rá bélyegüket a magyar közéletre, amint ez egyizben, a kommunizmus idejében már megtörtént. A javaslat indokolása ,,szélsőségekre való hajlandóságokról” beszél. Nem kell mondanom, hogy ezeket a tulajdonságokat és azoknak a magyar közéletben való érvényesülését én sem tartom kívánatosnak, de sajnos, ilyen elemeket nemcsak a zsidóság körében találunk. . Hangoztatta ezután: a legnagyobb mértékben helyesnek tartja azt a törekvést, hogy a gazdasági életbeii a nem zsidó fiatalság is elhelyezkedést találjon. A javaslatot nem fogadta el. Schmidt Lajos arról beszélt, hogy olyan fontos problémát, mint a zsidókérdés nem a gyűlölet érzéséből vezettetve kell megoldani, hanem megértéssel, fajvédelmi alapon. Miután ezt a javaslatot ilyen elgondolásból elgondolva alkották, azt elfogadja. Ezután annak szükségességét hangoztatta, hogy az ipari és kereskedelmi pálya tekintélyét növelni kell, hogy a keresztény ifjak ezeket a pozíciókat elfoglalják. Meg kell valósítani p* aggkori biztosítást is. A gazdavédelem mintájára, iparosvédelmet kell csinálni. Megfelelő ipari kölcsönökre is szükség van. A javaslat ellen Kéthly Anna azt bizonygatta, hogy nincs zsidókérdés. Kijelentette: a legszigorúbb intézkedésekhez is hozzájárul, ha a zsidókapitalizmussal együtt a keresztény kapitalizmust is megfékezik és a tehetségtelen zsidókkal együtt a tehetségtelen keresztényeket is kiselejtezik a szabadpályákról. A földreformot minden más reform előtt meg kell csinálni. Végül a kérdés gazdasági vonatkozásaival foglalkozott. A javaslatot nem fogadta el. Vázsonyi János kifogásolta, hogy kevesen tartózkodnak az ülésteremben, annak ellenére, hogy megszavazták a nyolcórás ülést. * Rajniss Ferenc: Be akarjuk már fejezni ezt a hiába való beszédet. Vázsonyi János ezután statisztikát ismertetett, amely szerint az utóbbi években csökkent a zsidóság száma és gazdasági térfoglalása. Szerinte a javaslat káros hatásokat idéz elő a gazdasági élet- , ben, megmérgezi a közéletet is. Pinezich István: DehogyI Ne állítsa- ábcjiak ilyet. Vázsonyi János ezután a kivándorlás problémájával foglalkozott. Arról is beszélt, hogy a szellemi munkanélküliség erősen sújtja a zsidókat és a javaslat csak a Felvidékkel kapcsolatban ismer kivételt, ahol megadja a kivételt azok számára, akik arra rászolgáltak. Polemizált Vozáry Aladárral és idézte az Őslakóban megjelent cikkeit. Szerinte ezek szembenállanak azzal, amit Vozáry a Házban tegnap elmondott. A javaslatot nem fogadja el. Fellner Pál kifogásolta, hogy egyes képviselők a javaslat ellen beszéltek, végül mégis elfogadták. Helyesli, hogy a gazdasági életben meg akarják valósítani a szó nemes értelmében vett keresztény szellemet. Valóban szükség van arra, hogy a Host jelent meg a Vitézi Rend Zrínyi Csoport kiadásában I VITÉZ NAGY-MEGYERI NAGY KAROLY ny. altábornagy: MAGYARSÁG FEGYVERBEN A magyar vitézség és a magyar katona története a világháborúban. 254 oldal, 31 térképvázlat — A hadszínterek magyar vonatkozású eseményei időrendi sorrendben. A: eseményekhez fűzött példák drámai erővel illusztrálják a magyar katona törzs- erényeit, melyek páratlan képességekkel felruházva, páratlanul álló hősi példákra képesítik a magyar fajt Ezt könyvet el kell olvasni mindenkinek! A világháború magyar hőseinek éppen úgy, mint azoknak, akikre a jövőben vár a kötelességteljesités feladata. A nemzetnevelés, Ifjúságunk új, faji értékeinket megbecsülő és termelő értékké változtató nevelésének nyújt ez a könyv történelmi példákra épült szilárd alapot ÄRA: P 4.MEGRENDELHETŐ: STÁDIUM KÖNYVKIADÓ VÁLLALAT- nil, Budapest VU Rózsa-utca HL wAm. magyar értelmiség körében felkeltsék az érdeklődést a gazdasági élet iránt és a magyar értelmiségnek döntő szerepet juttassanak. Szerinte azonban nem helyes az az út, amit a javaslat ezen a téren követ. A gazdasági helycseréknél vigyázni kell a termelő munka zavartalanságára. Azt kívánta, hogy minden igazolt frontharcost vegyenek ki a törvény hatálya alól. Elismerő szavakkal emlékezett meg az értelmiségi kormánybiztos munkájáról. A kormánybiztosnak nagy érdeme, hogy a magyar fiatalságot a gazdasági pályákra irányítja és az átképzés terén is kiváló munkát fejt ki. A javaslatot nem fogadta el. Darányi Kálmán elnök a vitát félbeszakította. Javaslatára a Ház kimondotta, hogy legközelebbi ülését jövő héten hétfőn délelőtt 10 órai kezdettel tartja, amikor is folytatják a zsidójavaslat vitáját. Ezzel az ülés hat óra előtt néhány perccel véget ért. Megérkezett Rómába a magyar küldöttség, amely résztvesz a pápakoronázáson Róma, március 10. XII. Pius pápa koronázásán résztvevő magyar küldöttség: Sonissich József gróf ny. külügyminiszter, Farkas Ferenc vezérkari ezredes, a Ludo- vika Akadémia parancsnoka és XJjpétery Elemér fogalmazó ma reggel 8 óra 25 perckor Rómába érkezett. A magyar küldöttség fogadására a Ter- wini-pályaudvaron megjelent Apor Gábor báró, szentszéki követ, valamint Villani Frigyes báró kvirináli magyar követ, a követségek tagjaival. Megjelent az állomáson Bartmann Miklós pápai kamarás és Esty Miklós pápai világi kamarás is, akik a hercegprímás nevében üí. Szülték a küldöttsé get. Ugyancsak megjelent a fogadtatáson a vatikáni államtitkárság képviselője is. Majdnem valamennyi külföldi rádióállomás kér te XII. Pius pápa vasárnapi koronázási ünnepségeinek közvetítését. A vatikáni rádió erre az alkalomra a legkülönbözőbb nyelveken közvetíti a világ minden népének a koronázási ünnepségeket a Szent Péter bazilikából. Pénteken reggel 6 óra 30 perckor XI. Pius pápa halálának 30. napja alkalmából gyászmisét mondottak az elhunyt pápa sírjánál. A mise után a résztvevők koszorút helyeztek el a sírra. A norfolki herceg képviseli az angol királyt a pápakoronázáson London, március 10. VI. György angol király elhatározta, hogy szintén képviselteti magát XII. Pius pápa megkoronázásánál. A király képviseletében a norfolki herceg utazik Rómába a koronázási ünnepségekre. A pápa köszöneté a budapesti egyetemnek A budapesti tudományegyetem XII. Pius pápát még bíboros korában az egyetem díszdoktorává avatta és most pápává történt megválasztása alkalmával hódolatát tolmácsolta előtte. Az egyetem hódoló táviratára Verebély Tibor dr. rector magnifies a vatikáni államtitkártól a következő táviratot kapta: „öszentségét az Egyetem hódolata kellemesen érintette, érte köszönetét nyilvánítja é$ minden jót kívánva, szeretettel adja az Egyetemre áldását. Montini s. k. elyettes államtitkár. Két baltacsapással meggyilkolta társát, mert az 1SOO pengőt örökölt Az elmúlt év december 17-én Pestszent- erzsébeten a Horthy Miklós-út Íj. számú ház üzlethelyiségében borzalmas gyilkosságot fedeztek fel. A nyomozás csakhamar megállapította, hogy az áldozat Igri- nyi Lajos harminchárom éves gyümölcskereskedő, akit körülbelül két hónappal előbb gyilkolhattak meg. A gyanú Lázár Sándor harminckétéves kereskedelmi alkalmazottra terelődött. A házmester ugyanis elmondottá, hogy október közepe táján megjelent nála két férfi, akik az üresen álló üzlethelyiséget gyümölcskereskedés céljaira kibérelték. Az egyik férfi Lázár Sándor néven mutatkozott be. Ez a férfi több alkalommal megjelent még a házban és azt mondotta, hogy az üzletet egyelőre nem tudják megnyitni, várják a megrendelt délígyümöl- csöt. Társát, Igrinyi Lajost azonban nem látták többé. Lázár november és december l*én pontosan kifizette a lakbért, az üzletet azonban gondosan zárva tartotta, ő maga pedig rokonaihoz Dumbogdányba utazott. December 17-én a lakók észrevették, hogy az üzletből penetráns bűz árad ki, mire a házmester rendőri segédlettel felnyitotta Olcsó társasutazások *'!I Amerikába a newyarki világkiállításra I. SZ UT JULIUS 6 III. SZ. UT JULIUS 14 II SZ UT JULIUS 13 IV. SZ UT SZEPT 4 Oda-visszautazás és 6 napos ellátás Newyorkba: 1.084.- P Kirándulási lehetőségek Amerika nagyobb városaiba és Kanadába Részietes és kimeríts prospektusért forduljon: fELVlDEKi MAGVAK HÍRLAP utazási irodája Vili* József-körut 5. T. 14-44-01 a redőnyt s ekkor találtak rá Igrinyi La> jós kegyetlenül összeroncsolt holttestére^ mellette véres balta hevert. Lázár Sándort néhány nap múlva elfogták, amikor is bevallotta, hogy Igrinyi Lajos 1800 pengőt örökölt s ezt a pénzt akarta megszerezni. Ezért vállalkozott arra, hogy vele közösen üzletet fog nyitnia Október 20-ról 21-re virradó éjjel az előre elkészített baltával kétszer halántékon suj- tota Igrinyit, aki élettelenül esett össze. A zsebeiben 345 pengőt talált, majd a holt- testről leszedte az Összes rufiáneműekct, levetette a cipőjét és azokat a Teleki-piacon értékesítette. Az üzlethelyiség ablakait zsáikdarabokkal betömte, a holttestet pedig egy sarokba húzta és rongyokkal lefedte. A pestvédi ügyészségen Boros László dr. királyi ügyész ma készítette el Lázár Sándor ellen a vádiratot, s rablással párosult gyilkosság bűntettével vádolta meg. A nagyszabású rablógyilkossági bűnügy fő- tárgyalására április végén kerül sor. , Az aszódi javítóintézet megszökött nővén* dékei a pestvidéki törvényszéken Ki mondott igazat?... Változatok a „hamis hírek” körül A szloveüszkói rádiók március 9-én 19.10 perces szlovák nyelvű hír szolgáló, tűk ban közölték, hogy az utóbbi napokban, hamis híreket terjesztenek a külföldi rádióállomások és napilapok. Különösen a budapesti rádió vezet a „hamis hírek” terjesztésében. Március 9-én 17 órakor ugyanis azt a hírt közölte, hogy a szlovák propagandahivatalban vdlt.,::ísöh történ. tek és a hivatal személyzete közül néhány rendőri folüave'et alá került. Továbbá közölte, hogy Prága kívánságára Sidór minisztert íliávolítják helyéről. Durcsánszky miniszter és Mach propaganda főnök távo. zásáról is tudnak. Majd a szlovák rádiók így folytattákí hivatalból felhatalmaztak annak közlésére, hogy ezek a hírek valótlanságok. A szlovák propaganda hivatalban vátlozásról szó sínes és senkit sem helyeztek rendőri felügyelet alá. Mach Sándor propagandafőnök is helyén van. A szlovák kormányban történt állítólagos változások valótlanok. Nyugtalanságról, vagy egyenes riadókészültségről szó sincs Pozsonyban, erről minden! ' meggyőződhetik, aki széttekint a város utcáinak nyugalmas arculatán. Kommentárképpen felvetjük a kérdést: ki mond igazat, ismerve a ma bekövetkezett eseményeket. A magyar sajtó és rádió, vagy a szlovák illetékes hely? Ideiglenesen befejeződtek a magyar- német magánjogi tárgyalások Berlin, március 10. A birodalmi kormány és a magyar kormány közti tárgyalások, amelyeken a két országot érdeklő különböző magánjogi kérdésekről volt szó, február végén és március elején folytak le Berlinben. Ezek a tárgyalások most ideiglenesen befejeződtek. Az érintett kérdésekről tervezeteket dolgoztak ki, amelyeket megvizsgálás céljából az érdekelt kormányok elé terjesztenek.