Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. február (2. évfolyam, 26-48. szám)

1939-02-09 / 32. szám

f»3§ FEBRUAR 9. CSÜTÖRTÖK tewnnci 7 A japán nagykövetség veszi gondjaiba Magyarország ügyeit Szovjetoroszországban London, február 8. A Reuter Iroda jelenti Tokióból: Tokiói mérvadó forrás­ból jelentik, hogy a moszkvai japán nagykövetség1 veszi gondjaiba ideiglene­sen Magyarország ügyeit Szovjetorosz­A képviselőház együttes bizottsága szerdán délután félöt órakor Péchy László elnöklésével folytatta a zsidó­javaslat tárgyalását. A kormány részé­ről Tasnádi Nagy András igazságiigymi- niszter és Antal István államtitkár volt jelen. A soron következő harmadik paragra­fust, amely arról intézkedik, hogy mely vállalatokat kell zsidónak tekinteni, Mák-- kai János előadó indítványára tizennyol­cadik paragrafusnak iktatták be, tehát a negyedik szakasz tárgyalásával indult meg a vita. A negyedik paragrafus az állampolgárság felülvizsgálásá­ról és a honosság kérdéséről intéz­kedik. Meizler Károly új harmadik szakasz be­iktatását indítványozta s e szerint o mentességét elveszti az, aki a választójogi törvénybe ütköző olyun bűncselekményt követett el, amely a választójogból való kizárást vonja maga után. Az ilyen bű­nöst -zsidónak kell tekinteni, ha kikeresz­telkedett is. Tasnádi Nagy András igazságügymi­niszter Meizlernak válaszolva kijelentette, hogy logikusnak tartja az indítványt, azonban még megfontolás alá veszi és ér­demlegesen csak később nyilatkozik. Makkal János előadó a negyedik sza­kaszhoz módosító indítványt uyujtott be, amely kimondja, hogy a honosítás és visszahonosítás hatá­lya kiterjed a visszahonosított vele együtt élő feleségére és hatalma alatt álló kiskorú gyermekeire is, ha a törvény ettől eltérően nem intéz­kedik. Aflöldy Béla szintén módosítást nyúj­tott be, mely szerint az 1914 után bevún doroltak állampolgárságát meg kell sein niisíteni, akár megkeresztelkedtek, akár nem. Káralyi Viktor gróf helyesli Alföldy indítványát és ahhoz csatlakozik. Meizler Károly két módosítást nyújtott be. Az egyik szerint az 1914 június 1-e után szerzett állampolgárságot a zsidók elvesztik, az 1914 előttiek elvesztik a ho­nosításukat, ha a törvény előfeltételeinek nem felelnek meg, vagy azok megszerzése érdekében bűncselekményt, vagy fe­gyelmi vétséget követtek el. A második indítvány szerint a zsidók névváltoztatá sát hatálytalanítani kell. Púpért Rezső tiltakozott a szakasz reu delkezései ellen, mert abban üldöztetést lát. Festetics Domonkos gróf a vita be­írását indítványozta, minthogy a vita anyagát a szónokok már kimé rítették. í’óchy László elnök kijelentette, hogy további három felszólalás után felteszi szavazásra a kérdést a vita bezárásáról. Drózdy Győző, Tahy László és Kéthly Anna azt hangoztatták, hogy a szakasz, homályosan van szövegezve, s kérték an­nak új szövegezését. Péchy László elnök ezután szavazásra tette fel a kérdést a vita bezárásáról és az együttes bizottság a vita bezárása mellett döntött. Ezután általános érdeklődés közben Tasnádi Nagy András i gazság ij gyminisz­ter válaszolt a vita szónokainak. Tasnádi Nagy András igaz:-,ágügy mi­niszter válaszában azt hangoztatta, hogy a szakasz megvalósítja mindazokat országban — a Magyarország és Saovjet- oroszország közötti közvetlen diplomáciai összeköttetés megszakítása következté­ben. a célokat, melyeket tulajdonképpen valamennyi felszólaló kíván, ezért kérte a bizottságot, hogy az előadó módosításával szavazzák meg a szakaszt. Az együttes biaottság így határozott. A höxjogi sxaHasáz Soron következett a negyedik, az úgy­nevezett közjogi szakasz tárgyalása. Makkal János előadó új szövegezést in­dítványozott, amelynek lényege az, hogy zsidó ueiu lehet választás alapján felsőházi tag, kivéve az izraelita hit­község képviseletére hivatott lelké­szeket. Zsidónak csak akkor van vá­lasztójoga és zsidót csak akkor lehet Paris, február 8. A világháború be­fejezése óta most ült össze másodszor tit­kos tanácskozásra a francia parlament nemzetvédelmi tanácsa, amely a kamara és a szenátus hadügyi, haditengerészeti és repülésügyi bizottságainak tagjaiból j áll. A tanácsot azért hívták össze, hogy tisztázzák Franciaország katonai helyze­tét és módot adjanak a katonai kérdések­kel foglalkozó bizottságok tagjainak az összes nemzetvédelmi problémák meg­vitatására. Az ülés szerdán délután kezdődött Da- lädier miniszterelnök elnöklésével a sze­nátus épületében. A kormány tagjai kö­zül Daladieren kivül, aki tudvalévőén hadügyminiszter is, jelen volt még Cam- piuehi haditegerészeti és Guy la Chambre repülésügyi miniszter. Mind­hárman részletes jelentést tettek a ta­Kassa, február 8. A kassai Actio Cutho­lica, amely több mint egy évvel ezelőtt alakult meg, szerdán ünnepélyes keretek között kimondotta csatlakozását az orszá­gos szervezethez. A katolikus legényegy­let székházának dísztermében tartott ér­tekezleten megjelent Kassa város polgári és egyházi társadalmának igen sok ki­válósága, köztük Borbiró Ferenc főispán, Tost László polgármester, Csárszky Jó­zsef püspök, a kassai egyházmegye lel­kész! és tanítói karú. továbbá Miludovils Zsigmond pápai prelátus, országos igaz­gató és Huszár Károly volt miniszterel­nök, az Actio Catholica országos vezető­ségének tagja. megválasztani, ha a törvényben meg­határozott egyéb feltételeken belül a magyar hatáság részéről kiállított ok­irattal igazolja azt is, hogy szülei, vagy azok felmenői 1867 december 31. óta állandóan Magyarország terüle­tén laktak­Bródy Ernő, Rupert Rezső, Dalin Jenő, Drózdy Győző, Rassay Károly és Berg Miksa báró azt fejtegették, ho-gy a szakasz lehetetlen feltételekhez köti a választói jog igazolását, a feltételek végrehajthatatlanok, a javaslatban nincs őszinteség. Zsitvay Tibor több módosí­tást nyújtott be.. Tasnádi Nagy András igazságügy- miniszter azt hangoztatta, hogy el volt készülve arra, hogy a szakaszt támadni fogják, mégis csodálja ezt a mértékű támadást, mert hiszen ezt a megoldást maga az ellenzék is java­solta. A szakaszt az előadó módosításával szavazták meg. A Köztisztviselői szaKasz A következő ötödik szakasznál, amely arról intézkedik, hogy köztisztviselő nem lehet zsidó, Károlyi Viktor gróf azt javasolta, hogy a törvény életbelépése után azonnal alkalmazzák ezt a rendelkezést. Megay-Meissner Károly csatlakozott az indítványhoz, azt kívánta, hogy a zsidó­kat vonják végelbánás alá. Meizler Ka­roly azt indítványozta, hogy 1910 január l én ß zsidó tisztviselőket küldjék nyug­díjba. Rupert Dezső, Dalin Jenő, Kéthly Anna, Rassay Károly és Appanyi György gróf a szakasz ellen szóltak és alkotmány- jogi aggodalmakat hangoztattak. Tasnádi Nagy András igazságügy- miniszter kifejtette, hogy a szakasz természetes folyománya a javaslat elvi alapjának. A bizottság változat­lanul elfogadta a szakaszt I és elhatározták, hogy csütörtökön délelőtt tizenegy órától délután kettőig és délután öt órától este nyolc óráig tartanak ülést. nemzetvédelmi kérdésekről és válaszol­tak a tanács tagjainak kérdéseire. Eze­ket a kérdéseket terjedelmes kérdőíven foglalták össze. A főbb kérdések, a Paris Soir értesü­lése szerint, a következők: Milyen ütem­ben halad előre a katonai repülőgépek gyártása, milyen állapotban vannak a hatúrmenti erődítmények, hogyan tud védekezni Franciaország a tengeralatt­járók ellen, hogyan érvényesülne a gya­korlatban az angol-francia katonai együttműködés, van-e szó az összes fegy­vernemek főparancsnokságának egysége hiteséről, milyen stádiumban van a fran­cia légvédelem stb. stb. A titkos tanács üléséről összefoglaló bizalmas jelentést készítenek, amelyet Lebrun köztársasági elnök elé terjeszte­nek. Az értekezletet Csárszky József, a kas­sai egyházmegye püspöke nyitotta meg Üdvözölte a megjelenteket, majd rámu- (atott arra, hogy a felszabadított magyar Felvidék ka­tolikusainak csatlakoztok kell az anyaország katolicizmusához, bele keli kapcsolódtok abba a munkába, amelyet a magyarországi Aetio Ca- íholira. a Szentatya legkedvesebb intézménye, évek Óta eredményesen kifejt. Uartha Béla katolikus lelkész, a kas­sai Actio Catholica vezetőségi tagja, kö­szöntötte ezután a megjelenteket, majd PESTRE UTAZIK? A város köze pán, tökéletes kényelemmel berendezett luxustzobál kaphat a HUNNIA PENSIO-kü Budapest, Vili, Aggteieki’Uica 8. szám (A Nemzett Szinhiztól 2 perel ^ Telelőn: 8SK-6S9 Mihalovits Zsigmond pápai1 prelátus szó­lalt fel. Nagy öröm volryszámomra — mondotta —, hogy ősz fejjel ma először misézhettem a kassai dómbas. Ugyanígy nagy örömet jelent az Actsg Catholica felvidéki megszervezése is. Aá Actio Ca- tholica a Szentatya szemefénye. A pápa látta, hogy a liberalizmus hanyatlása után erősebb üteipben in­dul meg a katolicizmus. Előre látta azonban azt is, hogy jönnek új koreszmék, jönnek új erők, amelyek a katolicizmus ellen harcot indítanak. Látta, hogy az individualizmus kora le­járt és jön a tömegek korszaka. Ekkor látta meg Krisztus királyságá­nak hatalmas eszméjét is, amelyet a vi­lág katolikusai elé állított azzal, hogy a világnak nem lehet más vezetője, mint Krisztus. Äfa már kétségtelenül a töme­gek korszakába léptünk és az egyén je­lentősége megszűnt, a Krisztusért folytatott harcba tehát most már a katolicizmus sem állít­hat egyéneket, hanem hatalmas, szer­vezett tömegekkel kell felvennie a küzdelmet. Ezért indította meg az Aetio Catholicát, amelynek minden katolikus ember ma­gától értetődően tagja. Huszár Károly az Acüo Catholica szo­ciális és karitatív szakosztályának mun­kájáról szólva kiemelte, hogy az Aetio Catholica elsőrendű kötelességének tartja, hogy a nép egészségügyi állapotával és családi viszonyaival foglalkozzék. A sajtószakosztály szerepénél hangsúlyozta az újságok és újságírás hatalmas erejét. Áz Aetio Catholicá-nak keresztény újsá­got kell adnia minden keresztény ember kezébe. Bejelentette, hogy az cv folyamán az Aetio Catholica elviszi a Szent Jobbot Kassára és a Felvidék nagyobb városa'ba is. A be­jelentést az értekezlet résztvevői nagy lelkesedéssel vették tudomásul. Az értekezlet Csárszky József püspök .is Pfeiffer Miklós kanonok felszólalásá­val ért véget. Változások a miniszterelnökségen A miniszterelnökségi elnöki osztály ed­digi vezetője, bárczibázj Bárczy István dr. m. kir. titkos tanácsos, államtitkár ál­lamtitkári felülvizsgálati hatáskört ka­pott az elnöki, a statisztikai és a társada­lompolitikai osztályok felett. Az elnöki osztály új vezetője Szép László dr. mi­niszteri tanácsos. A statisztikai osztály vezetőjo Barsy Aladár dr. miniszteri ősz túlyfőnök, a társadalompolitikai osztályé Bencs Zoltán dr. miniszteri tanácsos. Traegcr Ernő dr. miniszteri osztályfőnök külön megbízatással ugyancsak Bárczy István államtitkár felülvizsgálata alá rendeltetett. A kisebbségi ügyek osztályának veze­tője, Pataky Tibor dr. államtitkár ugyan­csak államtitkári felülvizsgálatot kapott eddigi osztálya felett. Az osztály tíj ve­zetője Bálin Pál dr. miniszteri osztály- tanácsos. A hazai kisebbségek ügyeinek vezetését Ottlik László dr. miniszteri ta­nácsos vette át. Oswald György dr. mi­niszteri tanácsos a kisebbségi ügykörben külön megbízatást kapott. Heiüeint kinevezik a Szudétavidék körzetvezetőiévé Berlin, február 8. Konrad Honiéin biro­dalmi biztost rövidesen a Szudétavidék körzetvezetőjóvó nevezik ki. Henlcin azt a megbízást kapta, hogy ezt a kerületet mintatartamánnyá tegye. Ebből a célból hatéves tervet dolgozott ki. Célkitűzéseit Reichcnbergben húszezer munkás előtt tartott beszédében ismer­tette. Első feladatának tekinti a munka- nélküliség leküzdését. Körülbelül egy­millió szudétanémet csatlakozik majd a német munka fronthoz. Ezzel kapcsolatban a munkabéreket összhangba hozzák a régi birodalom területén szokásban lévő bérek­kel. Mz állampolgárság és a honosság kérdése a zsidói avaslat bizottsági Titkos ülést tartott a francia nemzetvédelmi tanács naesnak a tárcájuk körébe eső összes Elviszik a Sz Kassára és a Felvidék többi nagyobb városába A kassai Aetio Catholica ünnepélyesen csatlakozott az országos szervezethez

Next

/
Thumbnails
Contents