Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. február (2. évfolyam, 26-48. szám)
1939-02-05 / 29. szám
»39 FEBRCÁR 5. VASÁRNAP TEwiwia JKaftVMs.HintiaB 19 KÖNYV-KULTÜRA A népi irodalom szerepe a határontúli magyarság megtartásában Irta: FARKAS GYULA (Nemrég jelent meg Farkas Gyvtifi irodalomtiirténetíró könyve: „Az asz* ssimilúció kora a magyar irodalomban 1867—191Í.“ (A magyar Történelmi Társulat kiadása.) A Berlinben élő kitűnő tudós, aki a szlovákiai magyarság szellemi támogatásában is jelentős áldozatokat hozott, rendkívül bátor kritikával vizsgálja a századvég és századelő magyar szellemi életét. A következőkben könyvének befejező részét idézzük.) A világháború, az összeomlás, a forradalmak, Trianon új utakra terelték a magyar fejlődést. Ady drága Erdélye, aínit annyira féltett, elveszett, és a forradalom nem Volt az ő forradalma. Betegen, megtörtén, mártirosan omlott a sírba és a nemzet, mely koporsóját körülállta, nem volt az ő nemzete. És a hare mégsem volt hiábavaló. A esonkaország vezető társadalma tovább haladt ugyan a kiegyezéskor megkezdett' fejlődési úton, hogy végre is beletorkoljon „neobarokk korszakának“ zsákuccá- jábá. Innen már nincs tovább, áru de új erők gyülekeznek, a magyarság méhéből jönnek, új és mégis régtől ismerős tanokat hirdetnek. Az elszakított területeken magyarnak lenni: áldozat, keresztvállalás. Aki itt és most magyarnak mondja magát, igazán az vére és szíve szerint. Ha idegen fajtából szakadt, akkor magyarsága kétszeres erő, nemcsak ösztön, nemcsak végzet, hanem tudatos lelki hitvallás. És kibírhatná ki az elnyomást, az üldözést, a számkivetést, a nyomorúságot, ha nem világítana előttük Arany, Petőfi, Kemény, Jókai és Ady, Babits, Móricz neve és életművel Ha nem tudhatná, hogy egy kultur-magyarság részesei, mely a szellemi világban az elsők között küzdötte ki a maga helyét? Egy későbbi krónikás majd meg fogja állapítani, mily szerepe volt Ady nemzedékének abban, hogy az elszakított magyarság megőrződött nagy közösségünk számára. De már ma is tudjuk, hogy mindazok a költők és írók, akik Erdélyben, Felvidéken, Délvidéken a világháború után megszólaltak, az őket megelőző nagy nemzedék nélkül nehezen találták volna meg magukat. S míg Budapesten az irodalmi korifeusok, a (..kettészakadt magyar irodalomról“ vitáztak és Ady halála után is folytatták a nemzotgyalázás szégyenletes pőrét, odaát, a kierőszakolt határokon túl Ady nevének próféta csengése támadt. Itt megszűnt a Magyar Állam, itt elfakult a régi nemzet-fogalom, de eleven valósággá vált a magyar fajta, mely immár nem ismert társadalmi szakadékokat. Hisz az ur is proletár sorba süllyedt. És Ady pesszimizmusa — csodálatos magyar jelenség — erőforrássá, költészete a nemzeti önismeret bibliájává vált. Nem a porbarántott, a kétségbeesés örvényeibe, hanem megmutatta a magyar hínárból kivezető utat. Ugyanígy érezte immár a csonkaország ifúsága is. Nagy mesterek járnak előtte. Tudósok és költők. Ezeknek a fiatalok nak már nem kell elhagyottnak, kitaszítottnak érezniök magukat. Megértő kezek segítik kifejlődésüket, érvényesülésüket. És ha egy nemzedék el is pusztul a világháború csataterein, az ür hamar betöltődik. S amint egykor Vörösmarty nemesi generációját leváltja Arany paraszti nemzedéke, úgy jön most egy új fiatalság, mely a népből származik.“ A jó értelemben vett mai magyar irodalom megszületőben van, — vallja e fiatalság egyik harcos tagja, — írók és művészek jelzik az útját. S ez az irodalom nemcsak azért lesz igazi magyar irodalom, mert az írói jórészt fajmagya rok és népi származásúak, nem is csupán azért, mert a szellemében és kifejezési módjában a legtisztább magyarságra törekszik, hanem főleg azért, mert történelmi akaratával, felszabadulási vágyával azonosulni akar a dolgozó magyar néppel.“ Hasonlatos ez a program az ifjú Petőfi és Arany hitvallásához. A magyar szellem azóta nagy utat tett meg, messze elkanyarodott eredeti célkitűzéseitől, de ime, ősi erői újra érvényesülnek, nehéz harcok után ismét megtalálja önmagát. A magyar regeneráció a szellem világában diadalra jut. És a társadalom? És a politika? Ady írta ez emlékezetes szavakat: „Nagy vég zetes bárgyúság volna a magyar társadalomtól, ha nem fogadná el új íróit és művészeit.“ — Ady és nemzedékének mártirsorsa vájjon elég intelem-e a ma gyár társadalom számára? Vagy még ebből a történelmi végzetes példából sem tanultunk? Bizzunk benne, hogy igen, mert e bizalom nélkül nehéz volna hinni fajtánk jövőjében. Széttördelt ország, szétszóródott nép: de a magyar szellem él és megvilágítja az utat. Most az egyszer legyen kegyes hozzánk a sors és óvjon meg a magyar súg két legnagyobb veszélyétől: társadalma „bárgyúságától“ és egy új Világostól... FELVIDÉKI SZEMMEL Színház a válaszúton Nem titok, hogy a felszabadult Felvidéken rosszul mennek a színházak. Itt, Kassán is, ahol e sorok íródnak. Az okok fölött töprengtünk eleget, átmeneti jelenség, gondoltuk, hamarosan meg fog változni, mondottuk. Minden művészet küzdelem a hétköznapok ellen, a színház elsősorban az, tehát akkor fog megint jól menni a színház, ha megint hétköznapokat élünk. Az utóbbi tdőben azután olyan meg fi gye kiseket tehettünk a színház körül, amelyek részben alátámasztják ezt az elméleti jóslást, részben ellentmondanak annak. A múlt héten előkelő vendégei voltak a kassai színiül znak: József Ferenc királyi herceg és felesége, Anna király: hercegnő nézték végig az egyik operett bemutatót A színház zsúfolásig megtelt c különleges alkalomra. Hölgyeink túl nyomóreszt magyar díszruhában jelentek meg, és így is ünnepi jelleget kapott az előadás. Volt miért megjelenni, vo’t miért ünnepi díszbe öltözni és el is jöttek mindazok, akiket mindeddig leginkább reklamáltunk a színház számára: Kassa legelőkelőbb közönsége. Ezt'megelőzően egy-két héttel szintén zsúfolt ház volt kétszer egymásután a kassai színházban: ekkor hírem pesti színészek ven iLlo szerepel tok. Nem zsúfolt, de majdnem telt ház akad ezenkívül az úgynevezett egyesületi előadások alkalmával, amelyek mélyen leszállított helyárakkal mennek végbe. Az egyik oldalon tehát ritka alkalom, a másik oldalon olcsó helyár. Két eléggé ellentétes motívum az, ami becsalogatja a színházba a közönségek azt a közönséget, amely a normális, úgynevezett hétköznapi előadásokon semmiféle kulturális jelszó, semmi hírlapi és társadalmi buzdítás segítségével sem csalogatható be a színházba. A normális előadások, amelyek normális helyárák mellett a kenyeret jelentik a színtársulat számára, siralmasan üres néztér előtt folynak le, leginkább pedig az igazán értékes, az igazi magyar kultúrát jelentő színdarabok kifogástalan előadásai. (Lásd: Árva László király. A kitűnő előadás alatt alig harmincán—negyvenen szégyenkeztünk a távolmaradt kassai magyar közönség miatt.) Nem elegendő az értékes darab, nem elegendő a tökéletes előadás. A közönségnek kivételes alkalom kell a szellemi üdülésen kívül: ritka vendégek, esetleg nagyon kedvező árak. A két különlegesség különféle közönséget vonz, az egyik fajtát a díszes alkalom, a másik fajtát az olcsóság készteti, arra, hogy színielőadás élvezésével törje meg a hétköznapokat. Maga a színház, — író, rendező és színész folytatólagos, hétköznapi munkája, becsületes törekvése — már nem elegendő erre. Hovatovább rendkívüli alkalmakká kell osztania a szín- igazgatónak a hét napjait, ha egyáltalán boldogulni akar. Ma már nem arról van szó, hogy a polgár a szabad estéjét akarja eltölteni a színházban nemes és szellemet frissítő szórakozással, hanem arról, hogy „ma muszáj elmenni“, az alkalom annyira kivételes, hogy még a színházba is érdemes elmenni miatta. Nem hisszük, hogy a színház egészséges hivatásnak tesz eleget ilyen alkalmi előadások teltházas sikereiben. Akkor hisszük a legkevésbé, ha a színház oly ügyesen süríti a kivételes alkalmakat, hogy egészen jól megél belőle- A zsúfoltházas előadások, amelyeket említettünk, távolról sem voltak kivételes művészi teljesítmények, különösen ami az előadott darabokat illeti. A királyi hercegi párt láthatóan nem bűvölte el az 1938-as kaptafára írt operett, amelyben a jóízlést nemcsak a megalkuvást nem ismerő „szellemességek“ fenyegetik, hanem az az ellentét is, amely émelyítő túladagoltságnk és a váratlan hazafias apotheozisok között van. A kitűnő pesti színművészek pedig éppen olyan darabban mutatkoztak be, amelynek semmi más köze nem volt a művészethez, minthogy keretet adott ragyogó játéktudásuknak. A kivételes alkalmak, amelyek kivételes zsúfolt házaknak közvetítik a szín- művészetet, felette gyanúsak. Kevésbé gyanúsak a leszállított helyaru egyesületi előadások, mert ilyenkor nemcsak: leverklizett operetteket, hanem valóban értékes színműveket, örökértékű, kiasz- szikns színdarabokat is műsorra tűznek. A kivételes alkalomnak pz a fajtája a biztatóbb, a kultúra és művészet szempontjából. Érdekes, hogy a kassai szín-: igazgató az olcsó helyúrak kivótelessé- gével kísérletezik elsősorban. Ez azért is tiszteletreméltó, mert legtávolabb áll minden nyerészkedési vágytól. A szolid és becsületesen művészi színi házvezetés a vidéken mindinkább errd a második közönségre kénytelen támaszkodni, arra a ' közönségre, amely számára az olcsó helyár jelenti a kivételes alkalmat. A vidéki színház, úgylátszik, idővel átállítódik a kétfajta közönségre. Az olcsó helyárak közönsége, amely egyformán megtölti a színházat, akár az Árva László királyt, akár A nó- tás kapitányt játsszák,- jelenti majd a színháznak a hétköznapot, — ha talán, csak a száraz kenyeres hétköznapot .is — a nagy vendégek jelentik má.jd az ünnepnapokat, ama másik közönség ritka, alkalmi jelentkezését, amelynek már régen nincs meg az egészséges étvágya, de jó fűszerrel megeszik mindent. A vidéki színháznak egyre inkáhti • azokra a széles tömegekre kell alapoznia munkáját, amelyek valóban hétköznapot élnek és boldogan ünnepelnek * színházban, ha téljesíthető áldozattal módjuk van rá. Ezeknek jár a becsületes művészet, olcsó pénzért. A másik közönség pédig fizessen, — meg ha azt is kapja, amit maga kíván — hogy ne legyen deficit. Sándor Imre. FOLYÓIRATSZEMLE 1939. „Egyedül vagyunk“ A friss erejű folyóirat második évét gazdag és érdekes anyaggal kezdi. Oláh György vezetőtanulmányában (Az irodalom „vaskora“ és a fajvédelem) azt az írásmüvészetet ünnepli, amelynek képviselői az évtizedekig eltemetett népi rétegekből érkeznek mostanában a napfényre. — Egy bihari tanító,.Barsi Dénes a magyar társadalmi osztályok és a faji összeolvadás viszonyát vizsgálja" filozófiai elmélyültséggel, tanulmányához Gáspár János dr-, a fajtudományök kiváló szakértője fűz érdekes magyarázatot. — Pongrácz Kálmán a Magyar Táj- és Népkutató Intézet bezárását kritizálja: „Vivát Magyar Feudalizmus!“ — Alföldi László az ukrán kérdést világítja meg. — Illés Endre a magyar történelmi regény újjászületését látja Kodolányi János monumentális regénytrilógiájában. — Lovag Ádám bátor hangon foglalkozik a keresztények helyzetével a pénzügyi világban. (A bankvilág „Felvidéke“). — Hiteles adatokkal számol be Mikes Ferenc a németországi zsidóság mai helyzetéről. — Bartha Dénes az „Európai mtízene és a magyar népdal“ című tanulmányából: Annál magyarab- bak leszünk zenénkben is, minél szervesebben, minél mélyebben és tudatosabban bele tudunk kapcsolódni ebbe a magyar történeti hagyományba, (a XVI— XVII. századi régi magyar zene!) magyarnak lenni, rnagyarabbnak lenni pedig manapság mindegyikünknek leg- clőbbrevaló kötelessége!“ — Dcbreczeni László az erdélyi egyházi építkezés múltját és jövőjét vizsgálja az Erdélyi Kiállítás anyagából vett példákkal. — A folyóirat folytatja érdekes pályázatát (Utam a középosztály felé) és közli Szabó Pál és vitéz Kárász József őszinte emberi vallomásait. Kelet Népe A napokban Baumgarten-díjat kapott fiatal költő, Jankovich Ferenc, a Bánk bán tragédia újraolvasása közben a magyar létkérdés felhőivel vívódik. — Ismerős felvidéki esszéírónk, Czuczor László az őszi változások élményét rögzíti le magyar és európai távlatokban. — Ugyancsak ismerős név a Sellyéi Józsefé egy kitűnő írás. élén. — Kovács Jmre, . a Néma forradalom szerzője regényt ír. —Veres Péter írásából idézzük itt: „Nem kell szégyenkeznünk, ha vannak is hibáink, nem vagyunk alja nép. Hibáink erényeink is, arról pedig, hogy nincsen szerencsénk, hogy rossz helyre építettünk házat itt a Duna völgyében, most már nem tehetünk. Hová menjünk, minden hely foglalt...“ Láthatár Megváltozott helyzetünkből folyó ü.j nemzetiségi politikát sürget Török Árpád érdekes, bizonyára vitátkeltő tanulmánya. Sziklay László válasza E. B. Liikac é* V. Rolko versére a dunai kisnépek egymásrautaltságára, egymás megértésére érf az erők összefogására int. — A Láthatár szerkesztősége új rovatot indít: A visszatért Felvidék hangja. Elsőnek Szent-Ivány József szólal meg és a felvidékiek egyet' len feladataként a magyar népközösség; igazi megvalósítását és e népközösségből fakadó országépítést, röviden: a maga- sabbrendű magyar élet megteremtését ajánlja. Sziklay Ferenc, a felvidéki magyar kulúrélet egyik legfáradhatatlanabL» „aprómunkása“ arra figyelmeztet kitűnő visszatekintő és előrelátó válaszában, hogy az igazi munka csak most kezdődik: „a munka áldozatossagából, az akaratunk, elszántságunk húsz 'év alatt megszokott, erejéből egy fikarcnyit nem engedünk.:/' — Szóm hath y Viktor az időszerű felvidéki, kérdésekről elmélkedik: „A népért dolgoztunk a néppel. Ezt a magatartást ápolni kell, ennek a megértésnek nem szabad eltűnnie, mert ez hasanos, célszerű szerzemény volt. Nem szabad engedni, hogy a magyarság ismét szintekre tagozódjék.“ Nyugat Egy Ady-kézirat korrektúrája és Cs. Szabó László becsületes írása emlékezik, meg Ady Endre halálának huszadik évfordulójáról -r- Babits Mihály azt ajánlja, az íróknak, hogy politizálniuk csak hibátlan művekkel lehet. — Halász Gábor folytatja finom tollal megírt tanulmányát ar, újabb angol líráról. — Veres- Péter: Egy földmíves naplójából. — Farkas Zoltán Cézanne művészetét írja le a művész születésének századik évfordulóján. — Czuczor László a „felvidéki szellem“-ről figyelmeztető szavakat, idézzük egyik mondatát: „Még a múltúnkban is azokat szeretjük a leglelkesebben, akik világok után vágytak, de hazájuktól, kedves népüktől nem tudnak elszakadni, görcsös ragaszkodás kötötte őket hozzá." Magyar Élet Imrédy miniszterelnök vízkereszti beszédére válaszol fájdalmasan őszinte szavakkal (Querelae Magyaromra) Szabó Dezső. Panaszaiban, kívánságaiban és kritikájában sokszor mintha antennája volna az egész magyar népnek. —--Egy érdekes nyílt levélben ifj Birkás Géza a németekhez, szól a világrendezés faji és
