Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. február (2. évfolyam, 26-48. szám)

1939-02-26 / 47. szám

13

TIlíVlDEKl •Jfafife&R-HIRlflB

1939 FEBRUAR 26. VASARNAP

Tosok perifériáján keletkeznek. Keletkezhetik szórvány birtokvúsárlás útján is, amikor egy-egy nagyobb birtokot néhány kisgazda magyar család megvásárol. A községek határában elszórtan élő tanyások is szórványt alkothatnak. A magyar uralom alatt az állam is hozott létre szórványokat, amikor nemzetiségi helyekre magyar tisztviselőket nevezett ki. Végül házasság útján is jöhetnek létre kisebb szórványok. A második kialakulási formának, a községek vagy városok magyarsága elnéptelenedésének, elpusztulásának is rengeteg esetét ismerjük. Létrojövetelüknek legfőbb okait a múlt századok háborús mozgalmaiban, az azok miatti lélekszámveszteségben s az ezek nyomán bekövetkezett erkölcsi, gazdasági leromlásban, különböző elemi csapásokban, a vármegyei, jobbágy magyarság leszorított állapotában, a románság nagyarányú bevándorlásában és elszaporodásában, a magyarságnak a török-német harcok okozta fáradtságában s végül faji ön- ős hivatástudatának megcsökkcncsé- ben látjuk.

A szórványosod ásnak, mint előttünk lefolyó jelenségnek, tehát egész sereg történeti oka van s a jelenség végét, befejező részét: az asszimilálódási (beolvadást) úgy tekinthetjük, mint bizonyos erővonalak eredőjét.

A szórványkópződés első típusába ma főként az ókirálysági, nemcsángó magyar települések sorolhatók, míg a másodikba főként az erdélyi szórványok.

Meg kell állapítanunk a romániai magyarság szórvány területeit, hogy az általunk vizsgált Mezőséé ebbe beilleszthető legyen. Amikor azt mondjuk, hogy több vármegyére kiterjedő ilyen területek vaunak, ez nem azt jelenti, hogy rajtuk nincsenek nagyobb magyar falvak, közösségek, hanem azt jelenti csupán, hogy az illető területen a másfajú nép lélekszámú sokkal nagyobb, mint a magyarságé.

Eljárásunk legjobb igazolását a moldvai csángóság. helyzetében nyerjük. Közismert, hogy mindén e kérdéssel foglalkozó a moldvai csángók földjét szórványterületnek tekinti, — s úgy emlegetik őket, mint a tömeges nyelvi beolvadás példáját, — holott ezek egy tömegben élnek. Ugyanígy egész tájakat szórványterületnek kell tekintünk Erdélyben is. Annak tekintjük pl. a Mezőséget és Hunyad vármegyét, jóllehet mindkét területen vannak virágzó életű, pezsgő magyarságé települések, falvak is. De e falvak körül elpusztult, halódó és megszűnt magyar települések tízei feküsz- nek erős nemzetiségi öntudattal rendelkező, hódító szándékú románság között. S az eddigi példák azt bizonyítják, hogy a beolvadás pusztító kór, amely egyre jobban terjed és elhara- pódzik azelőtt még egészéges magyar közösségre is, ugyanazon a területen,

A szórványterületek megállapítása azért is szükséges, hogy valamely területen egységesen lássuk az egész jelenséget, mert a szórványosodé« megállapítása, illetve a szórványmagyar- ságngk a magyar testbe való szerves belekapcsolása csak úgy lehetséges, ha egy bizonyos terület összes szórványában egyöntetűen, azonos módszerrel folyik az arra irányuló munka. Az erdélyi magyar szórványterületeknek ez a felmérése még nem történt meg, de hozzávetőlegesen könnyen megállapíthatók a nemzetiségi térkép alapján.

Ha egy pillantást vetünk valamely néprajzi térképre, rögtön látjuk azokat a területeket, a,melyekeu ma már vagy egyáltalán nincsenek magyarok, vagy ha vannak, nem élnek összefüggő egységes tömegben. Több ilyen terület van, amelyeken a szórvényosodásnak egészen más, történeti okai ismeretesek. Egy területnek vehető a Király- hágó melléke és a Bánság, mert magyarsága jórészt a török háborúk idején, azok miatt vagy azok révén pusztult el. Egy másik ilyen terület Hu- nyadvárrnegye és környéke, amely háborús okok mellett főként a románság pihent erőinek bódítása miattiéit szórvánnyá. Egészen külön területnek kell vennünk a Mezőséget, amely a. Marostól egészen Szolnok-Dobokáig felnyúlik s amelynek magyarsága a mongol pusztítást, az 1437—38. évi pa- rasz(forradalmat, magát a jobbágyságot, miöt gazdasági és társadalmi for mát, Básta és Mihály Vajda kegyetlenkedéseit, a II. Rákóczi György lengyelországi hadjárata miatt • bekövetkezett török-tatár pusztításokat s a kuruc-labanc mozgalmakat sínyli. Az ókirályságbeli szór vány terület egészen más — mind helyzetét, mint történeti kialakulását tekintve, de az sem egységes. A bukovinai csángóság 1764 után menekült ki a Székelyföldről s hozta létre telepeit; a moldvai csángóság évszázadok óta él egytömegben, tellát mindkettő külön szórványterü- lotnek tekinthető. A harmadik ókirély- ságbeli szórványterület Oltómétól a Fekete-tengerig terjed, magyar ipasorokkal, szervezetlen munkásokkal, a petróleumvidék, a dunai kikötő városok és Bukarest magyarjaival.

A kérdés olyan hatalmas, a rávonatkozó adatok, források annyira hiányosak, ellentmondók és rendezetlenek, hogy ez idő szerint a maga teljességében feldolgozni lehetetlen. Ezt az óriási feladatot, kb. 300.000 (?) ember életéuek földerítését, nemcsak egy ember, de még munkaközösségek sem tudnák hamarosan elvégezni. Ide külön e célra felállítandó tudományos intézet, a történeti okok feltárása, képzett szakemberek tervszerű munkája, minden irányú, megbízható adatgyűjtése szükséges, hogy a szórványkórdés összefüggő tudománya megalkottassék s ennek nyomán az orvoslás megtörténhessék.

Már utaltunk arra, hogy a szórványok iránti komolyabb érdeklődés any- nyira friss keletű, hogy még kataszterünk, sőt megbízható statisztikánk sincs. A háború előtti magyar államnak az erdélyi magyarság gazdasági és műveltségi támogatására irányuló intézkedései (telepítések, kirendeltségek felállítása) óta Erdélyben a szórván yosodás és beolvadás megakadályozására másfél évtizedig semmi sem történt. Ez érthető is, hiszen az erdélyi magyar neinzettestnek egészen új közösségi berendezkedést kellett megteremtenie az elmúlt 15 évben; az egyházak pedig minden anyagi és lelki erejüket, az iskolaiigyro fordították.

a) A szórványkérdés mai,' - legújabb története 1934 ben kezdődik. Ez év szeptemberében jelent meg Nagyenye- den a ref. lelkészei Baráti Szövetsége támogatásával egy tizenhat oldalas nyolcadrétű füzetke. írója Földes Károly mezőújlaki (Maros-megye) ref. lelkész, címe: Szórványmisszió. Jajszó a pusztuló szórványokból. A kis füzet .jelenti a mai szórványmozgalom kezdetét. írójának van a Mezőségen egy 56 lelkes anyaegyháza (egykor teljesen magyar falu), amelyhez nyolc szórvány, összesen 92 magyar család tartozik. Nagy odaadással kezdte meg munkáját az elrománosodott és magukra hagyott hívek között azzal, hogy a nyolvévszázados, de 40 éve romtemplomot főként két keze munkájával újra megépítette. A papi lak földbesüly- lyedt, nyergeshátú agyagépület voll, amelyben egészségtelen és veszélyes volt a lakás; úgy látjuk, hogy füzetét főként az új papilak építése érdekében írta meg. Egy elpusztult magyar te- települósbeu a szórványok egyik típusát mutatja be a maga kiáltó és te- temrehívó borzalmasságában. Amolyan „elnémult harangok“-féle írás az övé, de Rákosival ellentétben, és ez a legfontosabb, teljesen romantikamentes. Az adatok és tények megdönthetetlen logikájával kiált bele az alvó magyar Ielkiismeretbe és hívja fel a szórványok iránti egyetemes megmozdulásra. Legfontosabb gondolata az a követelés, hogy a szórványok ügye nem lehet ezután is néhány kitett vezető magánügye, hanem az egész közösség legégetőbb, legsürgősebb megoldandó feladata. Egyesek önfeláldozó munkája mellé szervezett segítő közösség kell.

Földest 1934—35-ben több nagy egyházközség hívja meg előadásra, amelyeken leírhatatlan hatása volt. A ref. egyház nagy tömegekben élő hívei csodálkozással fedezték fel a szórvány- kérdést, addig nem sokat tudtak

róla. Volt ugyan már azelőtt is érdeklődés a szórványok iránt, hiszen Nagy Sándor bukaresti lelkész az Egyházi Újságban az ókirálysági szórványok (regáti misszió) érdekében azelőtt már évekig agitált, de az Ókirályság az erdélyiektől mégis csak távolabb állt, mint a Kolozsvár közvetlen közelében elterülő vidék, a Mezőség.

Az egyházi ujságok, lelkcszi értekezletek, egyházi szövetségek ettől fogva

állandóan napirenden tartják a kérdést, noha a maga tejlességóben, szélességében még mindég nem ismeri senki. Megtörténik azonban a. szórványmozgalom második nagy lépése: a kolozsvári Kiáltó Szó, a Tavaszy Sándor dr. szerkesztésében megjelenő egyháztársadalmi folyóirat, 1935-ben könyvet ad ki Szórványainkról címmel s a református egyház szórványkérdését behatóan ismerteti. Jelentőségét és célját a könyv előszava fejezi ki a legjobban: „Könyvünk nem meríti ki a kérdés egészét, ennek oka abban rejlik, hogy ez a könyv az első na- gyobbszabású kísérlet a románia (ref.) egyház szórványaiban mutatkozó kérdések felvázolására. Nincsenek adatok a kezünkben arra, hogy egész egyházkerületünk szórványkérdését rendszeresen elő tudjuk tárni. így az erdélyi szórványokat illető összesítő képet nem is kíséreltük megalkotni, csupán a legfontosabb négy szórványterületről (Hunyad-vármegye, Királyhágó melléke, Mezőség, Ókirályság) adunk egy-egy monográfiát.“ A könyv célja az ébresztés; s ez az öt idevágó tanulmányt tartalmazó, összesen 148 lapos könyv a romániai szórványkérdés kódexe és forrása lett ás az is mindmáig. Ezt használják fel például a szórványszeminárium tagjai az 1935—36. iskolai évben és ezt használta Szatmáry Lajos is az Országos Magyar Párt Kisebbségi Szakosztálya felkérésére tartott előadásában. De a Szórványainktól Szathmáry előadásáig hosszú útja van a szórványkérdésnek, mert az utóbbi már az egyházi megmozdulásból indult, azzal párhuzamosan haladó, de egyetemesebb jellegű magyar mozgalom eredménye.

b) A nem egyházi szórványmozgalom megindítója az egykor maga is szórvány-pap, Nyíró József, ki Földes Károly füzetének adatait novelliszti- kusan feldolgozva, a Keleti Újság 1934 december 23-i számában Papbeiktatás címmel nagyhatású és megrázó elbeszélést írt. Földes naplójának azt a részletét dolgozza fel, amikor megérkezik Mezőitjlakraí az elrománosodott faluba, majd istentiszteletet akar tartani meg úrvacsorát osztani, de minthogy hívei a román templomba mennek, a papi földből kifordult régi magyarok csontjainak tart prédikációt és oszt úrvacsorát.

A novellának nejn várt hatása volt- felrázta a közömbös erdélyi kedélyeket, de ugyanakkor Nyirő egymásután kapta a szemrehányásokat is. Azt min (jenki tudta, hogy a nemzetiségi vidékeken kárunkra történő elrománoso- dás folyik, de hogy egy egész falu magyarsága elpusztuljon, ez az író romantikus képzeletének tetszett. Nyirő a kérdés megvilágítására a Keleti Újságban újabb cikket írt, amelyben novellájának forrását, Földes Károly ismertetett füzetét közli, s a szórványok iránti érdeklődésre ós komoly segítésre hívja fel az alvó magyar társadalom figyelmét. Cikkét azzal kezdi hogy az utóbbi időben soha jobban nem örült még semminek sem, mint a karácsonyi novellájával kapcsolatos kifogásoknak. „Végre sikerült a magunk életének valóságával megrázni a magyar társadalmat, figyelmét reáirányítani ezekre a súlyos dolgokra és ezekkel is siettetni öntudatra ébredését. Ez is volt szándékom.“ Megállapítja, hogy novellájában való dolgokat használt fel, majd ezt írja: „Ennek a megállapítását... iijabb alkalomnak tartom, hogy mégegyszer pusztuló magyarságunk megrendítő helyzetére a letagadhatatlan tények és valóságok szempontjából mutassak rá.“ „Sajátos világ ez: temetővé változott történél műnk, melyet régi nagy bűnök és mulasztások döntöttek pusztulásba. Meg kell rázni értük a magyarság lelki- ismeretét és fel kell rája hívnunk úgy a magyarság, mint egyházaink vezetőségének figyelmét és mindent meg kell tennünk a mi árva, magunkra hagyatott, szétszórt, örvényben vergődő, szerencsétlen magyar testvéreinkért.“ Harmadik cikkében azután tovább viszi a szórványok iránti egyetemes felelősség gondolatát és gyors, azonnali támogatást. követel. Megemlíti, hogy egy kézdivásárhelyi .magyar bank igazgatója 1000 lejt juttatott Földes Károly mezőújlaki lelkésznek. Cikkét azzal fejezi be, hogy „a történelem ítél és nem tréfál! Legalább nyújtsuk

be a kegyeltni kérvényt, amíg nem késő.“ Nyirő az erdélyi magyarság katasztrófájának nevezi a szórvány- kérdést.

Nyirő cildkeivel egyidőben Csáki János mezőszengyeli ref. lelkész is cikket jelentet meg az Ellenzékben, Nyi- rőhöz intézi s rettenetes anyagi helyzetét ismerteti. De a többi napilapok is felhasználják a kérdés iránti érdeklődést és minden terv nélkül, de felelősségérzettel adnak hírt a szórvány- beli hívek és papok nyomorúságáról, elhagyatottságáról. Megszólaltatják a szórványpapokat, akiknek személyes beszámolói s adataik lenyűgöző és átütő erővel hatnak.

A közvélemény szervezett irányítását a Keleti Újság vállalja, mely 1935 február 17-i számában a szórványok és a szórványbeliek nevelése és segítése érdekében gyűjtést indít. A nagy ügyek tárgyalásánál szokásos pateti- kus hangon hív fel adakozásra minden magyart; hangoztatja az áldozatlioza- tal nemzeti jelentőségét és kötelező voltát; hangsúlyozza, hogy nemcsak egyszerű anyagi áldozatról van szó, mert a segítésnek „erkölcsi, lelki erő- nyujtásban is meg kell nyilvánulnia. Annak a sokezer küzködő testvérünknek megmérhetetlen sokat jelent az a. gondolat, hogy az ő népének minden féltése, szerető gondja ós testvéri érzése van.“ A felhívás ezzel a mondattal végződik: „Hozzunk áldozatot, ne- hogy magunk legyünk az áldozatok Az adományokat ettől kezdve rendszeresen nyugtázzák is, de — bár a gyűjtés úgy egy évig tart — lényeges ösz- szeg mégsem folyik be. A begyűlt kb.

60.000 lej két szórványlelkész egy évi megélhetését biztosítaná, de megosztották a felokezetek között s így sem itt, sem ott végeredményben segítés nem történt. A napilapoknak nem is az a rendeltetésük, hogy a társadalmi és nemzeti nyomorúságot megoldják, hanem az, hogy ezek iránt a közvéleményt fogékonnyá és cselekvőképessé tegyék; egyszóval, hogy mozgalmat indítsanak. A Keleti Újság ezt el is végezte, mért a gondolatot nem engedte elaludni, egészen addig, amíg a volt Országos Magyar Párt fel nem vette a szórványkérdést teendői közé.

c) A Magyar Párt kisebbségi szakosztálya 1937 május 31-i ülésén vitatta meg a szórványkérdést; előadó: dr. Szathmáry Lajos, áld „Gyakorlati hozzászólás a magyar szórványügyhöz“ címen nyújtott ismertetést. Dolgozata a „Szórványainkról“ című. könyv tanulmányaira támaszkodik, s felhasználja az egyházak névtárait is. Az a hibája, hogy nem kísérelte meg a kérdésnek elvi alapon való rendszeres kifejtését, hanem egyszerűen minden rendszer nélkül leírja a jelenségeket, a szórványosodást és felveti rögtön a megoldás lehetőségeit és módozatait. Érdeme: először, hogy megpróbálja a szórvány-statisztika összeállítását; másodszor, hogy a szórvány egyetemes vonását, az egész erdélyi magyarság szórványosodását megállapítja és felhívja rá a figyelmet. Határozottan érdeme, hogy hangsúlyozza a szórványok iránti egyetemes felelősséget. Előadása végén határozati javaslatot terjeszt elő, amelyben munkatervet ad a kérdés megoldására. Dolgozatunk nem foglalkozik a kérdés gyakorlati részével, a megoldásra irányuló tervekkel, s így csak azt emeljük ki, hogy a szórványmozgalom vezetését és irányítását az Országos Magyar Pártnak egy erre a célra létesítendő szórványszakosztályára ruházná, ez dolgozná fel egyházaink szórvány- statisztikáit is. A gondolat, hogy a szórvány kérdés egyetemes megoldású nak ós magyar szempontjaink biztosítására külön, egyházakfeletti intézmény szükséges, nagyon egészséges, de szerény véleményünk szerint a kérdés tanulmányozása, feldolgozása, a kataszter elkészítése, a tennivalók megállapítása és gyakorlatba átvitele nem politikai, hanem tudományos feladat. Miként említettük: egy újonnan létrehozandó intézménynek, a romániai magyar statisztikai-kisobbségtudoniá- nyi központnak kell mindezt elvégeznie

Visszatekintve a négyéves szórvány- mozgalom történetére, azt mondhatjuk, hogy ez is egyike volt a nálunk oly gyakodri szalmaláng-megmozdulá- soknak. Nagy szavak, patétikus szóla-