Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. február (2. évfolyam, 26-48. szám)

1939-02-24 / 45. szám

10 TEMrtDEfci IRBAB 1939 FEBRUAR 24. PÉNTEK .SzroHÁz-Körrtv-KoMmA. Magyar-német estéíy Berlinben a Magyar Otthon javára Berlin, február 23. A Berlinben élő ma­gyarok, akiknek száma meghaladja a kétezret, elhatározták, hogy mozgalmat indítanak a német fővárosban felépí­tendő Magyar Otthon érdekében. A ber­lini Magyar Nemzeti Front, a mozgalom irányítója, ebből a célból nagyszabású farsangzáró magyar-német teaestét ren­dezett a Collegium Hungáriáim termei­ben. Az estély résztvevői a belépődíj fe­jében nemzetiszínü szalagon függő kis miniatűr tégla jelvényt kaptak, annak jelzésére, hogy ők is hozzájárultak „egy téglával“ a Magyar Otthon felépítéséhez. A teaestén részt vettek Sztójay Döme magyar követ, az olasz, a japán és a mandzsu követség képviselői, a német politikai, tudományos és művészeti élet kiválóságai, valamint a magyar kolónia tagjai. A műsoron, amelynek összeállí­tása Noiret Irén, a világhírű magyar énekesnő érdeme, a színpadról, filmről és hangversenytermekből ismert legkivá­lóbb német és magyar művészek szere­peltek. Peters Wolfgang német író, aki­nek Magyarországgal foglalkozó nemré­giben megjelent könyve nagy feltűnést keltett, magyarországi tartózkodásából mondott el kedves részleteket. A műsor titán Szigethy Vilmos, a berlini Magyar Nemzeti Front igazgatója mondott kö­szönetét a Magyar Otthon ügyének fel­karolásáért. A teaestély résztvevői a késő órákig maradtak együtt emelkedett hangulatban. Az estély nagyban hozzá­járult a magyar-német barátság ápolá­sához és a Magyar Otthon ügyének előbbreviteléhez. Horváth József nyerte az Esterházy-díjat Esterházy Pál herceg a Képzőművé­szeti Társulat hetvenötéves fennállása alkalmából jubileumi emlékdíjat alapí­tott, amelyet 3000 pengő összegben a Mű­csarnok téli tárlatain tűznek ki abszo­lút becsű festészeti és szobrászati alko­tások jutalmazására. A díjat első ízben Burghardt Rezső, másod ízben pedig Szemerey Zoltán festőművészek nyerték el. A Műcsarnok ezidei téli kiállítására kitűzött jubileumi díj felett most dön­tött az adományozó Esterházy Pál her­ceg és azt Horváth József festőművész Tükör előtt című vízfestményének ítélte oda. Horváth József festőművész jelenleg 48 éves és Sopronban rajztanár. A Kép­zőművészeti Főiskolán tárnát, mint Edvi Illés Aladár növendéke és azóta is ál­landó résztvevője a budapesti kiállítá­soknak. Eddigi művészi működése alatt elnyerte a gróf Eszterházy vízfestmény- díjat, a Halmos-féle óletképdíjat, az* ál­lami vízfestménydíjat, a Rökk Szilárd­díjat, a Műcsarnok Kitüntető Elismeré­sét és legutóbb néhai Ballá Ede díját. (*) Bolgár-est a rádióban. A bolgár­n.agyar kultúrkapcsolatok kimélyítésére a magyar rádió február 27-én, hétfőn este 19 óra 20-kor bolgár-estet rendez. Az ünnepi beszédet Stoilo Stoiloff buda­pesti bolgár követ mondja. Beszédében a két rokonnemzet kultúráját és az ezzel kapcsolatos barátságot méltatja. Kiss Ferenc, a Nemzeti Színház örökös tagja Botev és Vazov bolgár költők verseiből szaval, Theofána Caltscva, Nelli Carova és Jankov Boris a bolgár zenét mutat­ják be, zongorán, hegedűn és énekszá­mokban. A zenekísérétet Polgár Tibor, a Rádió karnagya látja el. A bolgár-est viszonzásaképpen a közeljövőben a szó­fiai rádió magyar szerzők műveiből összeállított magyar-estet rendez. (*) A légoltalmi bábjáték sajtóbemutatója. A sajtó meghívott képviselői előtt bemutat­ták a „Légvédelmi Jóska és Légoltalmi Kati“ című oktató bábjátékot. A bemutatón részt- vett a Légoltalmi Liga és a Légvédelmi Pa­rancsnokság vezetősége, ismertették a sajtó képviselői előtt a bábjáték célját. A bábjá­tékkal a gyermekek szórakoztató neveléséről kívánnak gondoskodni, hogy légiriadó esetén ismerjék kötelességüket. A bábjátékot Büky Béla festőművész tervezte és kivitelezte, a rendezés munkáját és szövegírást pedig Pisztray Géza látta el (*) Felvidéki est Székesfehérvárott. A székesfehérvári Központi Katolikus Kör felvidéki estet rendezett, amelyen Tost Barna prépost-prelátus, Kassa plébá­nosa, nagysikerű előadást tartott „Húsz év a cseh uralom alatt“ címmel. (*J Pénteken lesz a Corvin Láncosok vacso­rája. A Corvin Láncosok szokásos évi va­csoráját eredetileg február 23-án, csütörtökön este akarták rendezni, közbejött akadályok miatt azonban a vacsorát február 24-ére, pén­teken este fél 9 órára halasztották. A vacsora, amelyen Scrédi Jusztininán dr. bíboros-herceg- prímás beszédét fogják felolvasni, így pénteken este fél 9 órakor lesz a Hungária- r zajlóban. (*) A SzMKE választmányi ülése Ér- sekújvárott. A SzMKE vasárnap, feb­ruár 26-án délelőtt 10 órai kezdette] vá­lasztmányi gyűlést tart Schubert Tódor elnökletével Érsekújvárott, a kereske­delmi Grémiumban. Erre a gyűlésre hi­vatalos az elnökség, a választmány s a felügyelőtanács. Szombathy Viktor fő­titkár a SzMKE életében beállott válto­zásról tesz jelentést, a tárgysorozat to­vábbi pontjait az alapszabály változtatás s programadás kérdése tölti ki. (•) Magyar színdarab Németországban, — a Felvidék visszacsatolásáról. Berlin- bői jelentik: A remseheidi városi szím ház nagy sikerrel mutatta be Cziff ni Géza Berlinben élő magyar írónak „Szíit két világ között“ című színjátékát. A da-< rab hátteréül a magyar Felvidék vissza-i csatolása szolgál. A hősnőnek egy cseh férfi szerelme és magyar hazája közt kell választania. Lemond a férfiról, mert hazaszeretete erősebb szerelménél. A da­rabot erős magyar érzés hatja át, amely; a német közönségben élénk visszhangra talált. A helyi és a berlini lapok a légi nagyobb elismeréssel emlékeznek meg Cziffra Géza színjátékáról és kiemelik, hogy a darabban feldolgozott probléma a Szudétaföld visszacsatolásakor német vonatkozásban is gyakran felszínre ke* . rült. (•) Svéd Sándor bukaresti vendégjátéka. Svéd Sándor, a világhírű magyar operaénekes március 5-én a bukaresti Operaház vendége lesz. Svéd Sándor a „Rigoletto“-ban lép fel. (*) „Vindobona — Nagy-Bécs filmen. Neu- baoher dr. bécsi polgármester nagyszabású kultúrfilm készítésére adott megbízást. A A film Bécs városának történelmi fejlődéséi; és kulturális jelentőségét mutatja be a római Vindobona városától kezdve egészen a mai Nagy-Bécsig. A filmen újra megelevenednek majd a kétésfélévezredes város életének ne­vezetesebb eseményei: a római határváros élete, a törökök ostroma, Napoleon bevonu­lása és végül az egyesülés örömünnepe. A film zenéjét Kari Eisele készíti, aki már több hangosfilmhez szerzett kitűnő kísérőzenét. A belső felvételeket már meg is kezdték. Leg­utóbb a Stefansdomban készítettek felvételei két a bécsi gótikus építészet szépségeiről. A külső felvételek májusban fejeződnek be. (*) Tanulmányi kirándulás a Nemzeti Szalonba. A Székesfőváros Népművelési Bizottsága február 25-én, szombaton dél­után tanulmányi látogatást vezet a Nem-, zeti Szalonba a nyolc szobrász és nyolc festő kiállításának megtekintésére. Gyü­lekezés szombaton délután félötkor a Nemzeti Szalon Erzsébet-téri bejáratá­nál. A tanulmányi látogatáson Domby József dr. szolgál magyarázatokkal. (*) A „Felvidéki Magyar Tanító" februári kettős száma gazdag és változatos tartalom­mal jelent meg. Vezető cikkében Dinnyés Károly emlékezett meg XL Pius pápa el* hunytáról. Molnár János „A reformok és az iskola“ címmel sürgeti az iskolai reformokat a gazdasági és szociális reformokkal egyidejű­leg. A pedagógiai rovat Mónus Gyula „A me­sélő tanító“ cikkét közli, valamint Györjl Kálmán két dramatizált szavaló-kórusát. Vizvdry Vilmos „Szemelvények a nemzetne­velésből“ címmel írt visszaemlékezést a for­radalmi időkből. A Fórum rovat közli Sági Farkas István, Bocz Árpád, Willand János és Bencsik Sándor cikkeit a különleges felvidéki tanítói érdekvédelemről. Szepesi Gyula han­gulatos krónikát irt a szép Budapestről. Egyesületi rovat, bet- és külföldi lapszemle, könyvismertetés és hírek egészítik ki a szá­mot. A lap előfizetési ára egész évre 5 pengő. A felvidéki tanítóegyesület tagjai a tagsági díj fejében kapják. Kiadóhivatal: Komárom, községi elemi iskola. . SPORT . A Ferencváros Komáromban Február 26-án a Ferencváros FC labda­rúgó csapata Ó-Kontáromba látogat el, ahol barátságos mérkőzés keretében méri össze erejét a Komáromi FC csapatával. A visszacsatolt Komárom és vidéke nagy szerettei várja a „Fradit“. A Ferenc­város FC első felvidéki bemutató játéka iránt máris igen nagy érdeklődés nyil­vánul meg. Wiuiin ***1*0101 f^^f***’* .cu — A lillehatnmeri eredmény. Lilié- hammerből jelentik: A főiskolai sí-világ- bajnokság férfi és női összetett versenyé­nek eredményeit szerdán éjjel hirdették ki. Az eredmények a következők: A fér­fiak összetett verse ayének győztese Olaf Raa (Norvégia) 366 p, 2. Nils Eio (Nor­végia) 367 p, 3. Harro Cranz (Német­ország) 368 p, 4. Marc Hodler (Svájc) 376 p, 5. Franchamps (Svájc) 377 p, 6. Homvang (Norvégia). 7. Miller (Német­ország), 8. Güntner Bioklo (Németország), 9. Girardot (Svájc). 10. Boutter (Német­ország). A nők összetett versenyének eredménye: 1. Goodl (Németország), 2. Hoferer (Németország), 3. Schaad (Svájc), 4. Boiuhauer (Cseh-Szlovák). — Magyar tekecsapat Bulgáriában, A Szófiai Torna Egylet meghívta a magyar válogatott tekecsapatot barátsá­gos mérkőzésre. Mivel Bulgária nem • tagja a Nemzetközi Tekéző Szövetségnek, a válogatott csapat helyett egyesületi csapat fog a bolgárokkal mérkőzni. A meghívásnak valószínűleg a BSzKRT és HÉV kombinált csapata tess ©leget A SzMKE lapja írjas „Célunk marad, ami volt: művelt, jómódú magyar ember“ A „Magyar Vasárnap“, a SzMKE havonta megjelenő folyóirata februári száma most jelent meg. „Feszesen álljunk egymás melle'tt, magyarok, szeressük egymást, becsüljük meg egymást s leg­főképpen szeressük ezt a mi évszázadok óta ápolt műveltségünket, mert akkor —■ mint a Nagy Magyar mondta — a pok­lok hatalma sem fog bennünket meg­venni. A SzMKE hív, a SzMKE var: sorakozz. Nevünk külsőleg nemsekára megváltozik, célunk ugyanaz marad, ami volt: művelt, jómódú magyar ember!“ — ezt írja lendületes vezércikkében a ^„.^Magyar Vasárnap“ legújabb száma. A lap időszerű kérdésekkel foglalkozik, hoz érdekes cikkeket a világ mindeu 'Hírészéből s beszámol a SzMKE munkás­ságáról. A beszámolóból látjuk, hogy a LC (•) „A magyar ünneplő.“ Zsindely Fe- rencné Tüdős Klára tervező művésznő, akinek a modern magyar nemzeti vise­let újjáélesztésében kifejtett úttörő mun­kásságát úgy a szakkörök, mint a nagy- közönség élénk figyelemmel kíséri, feb­ruár 28-án. kedden délután 6 órakor az Országos Magyar Iparművészeti Társu­lat előadótermében (V., Mária Valéria-u. 12.) „A magyar ünneplő“ címen vetített­képes és készmunkák bemutatásával kí­sért előadást tart. Az Országos Magyar Iparművészeti Társulat Szablya János ügyvezető alelnök és Czakó Elemér ny. államtitkár, a propagandabizottság el­nökének vezetésével a női ízlés fejlesz­tését céltudatos munkával kapcsolja bele a napi magyar társadalmi kérdések megoldását kereső törekvésekbe. Az elő­adás felölei a magyar középosztályban megnyilatkozó ama kívánságokat, hogy a magyar nemzeti öntudat sajátos fi­nomságai a női divatban is érzékelhetők és megvalósíthatók legyenek. Zsindely né Tüdős Klára ezeket a kívánságokat a művész alkotó képzeletével és a népmű­vészet -zíupompája ízléses alkalmazásá­nak segítségével elégíti ki. Nemcsak a tanulmányok elméletével, hanem azok gyakorlati alkalmazásával is igazolja. Az előadás mindazok számára, akiket a ma­gyar nemzeti viselet fejlődéstörténeti és tanulmányi szempontból érdekel, ma­radandó értékűnek ígérkezik. Az elő­adónő a helyszínen minden hozzá inté­zett kérdésre válaszolni fog. (* *) A nagysallói Magyar Kultúr Egylet újabb rendezése. A nagysallói FMKE a far­sang végén előadta Borka Géza dr.: „Muskát­lis ablakok“ című népszínművét igen nagy si­kerrel. Az előadás lelkes közönség jelenlété­ben folyt le és tetemesen növelte a Kultúr- egyiet házalapját. A szereplők közül ügyes játékukkal kiváltak: Bajnovics Ica, Répás Lajos. Raschmann József, Krencsan Erzsébet, Waclav Lajos, Zengai Ilonka és László, vala­mint a többi szereplő is hozzájárult az elő­adás sikeréhez. A színdarabot rendezte és be­tanította Molnár László igazgató-tanító, a FMKE vezetőségi tagju. (*) A Műcsarnok tárlata. A Műcsar­nok téli tárlatát — keretében Karlovszky Bertalan és Zala György emlékkiállítá­sával — március 5-ig, vasárnapig meg­hosszabbították. Utolsó tárlatvezetés feb­ruár 26-án, vasárnap délelőtt tíz órakor lesz, amikor Halasi Horváth István fes­tőművész, tanár és Kari Ferenc József szobrászművész mutatják he a kiállítást a közönségnek. A kalauzolás díjtalan. Felvidék keletén s nyugatán egyformán folytatódik az a szép kultúrmunka, ame­lyet a SzMKE tíz esztendővel ezelőtt célul tűzött ki maga elé. A szervezkedés folytatódik, a falusi s a városi kult úr­munkások az egységes és oszthatatlan magyar műveltség jegyében végzik SzMKE-feladataikat. A farsangi szezon­ban nemcsak sikerült kultúrelőádúsok voltak a, SzMKE-szervezetekben, hanem nagysikerű mulatságok, bálok© dal­esték s ezeknek jövedelmét miud vagy kulturális célra, kultúíház-alapra, vagy a „Magyar a magyarért“ mozgalomra fordítottak. A SzMKE felől érdeklődni lehet a Magyar Kultúr Egyesület köz­pontjában, Komárom, Kultúrpalota. Évi két pengővel támogassa a felvidéki ma­gyar művelődést! (*) Az „Isiéi diákok“ Alsószeliii. Az alsó­szeli Evangélikus Kultúrkör műkedvelői nagy sikerrel hozták színre Farkas Imre kedves diák-színdarabját, az Iglói diákokat. A sze­replők közül különösen Halók Julis tűnt ki Évike szerepében, továbbá Vörös Zoltán, Lé- nárt István, Paneza Ernő és Patócs Kezső, de a többi szereplő is nagy lelkesedéssel játszott. Az előadás előtt Kajos Elemér prológust sza­rvait. A sikeres színielőadást megismételték. — Az elsőszeli katolikus ifjúság Vidor I.: „Nó- tás Kata“ e. népszínművét adta elő a far­sangban nagy sikerrel. Az előadást Szűcs Lajos igazgató-tanító rendezte. (*) Soldos Béláué előadása. A Felvidéki Egyesületek Szövetségének hölgybizottsága február 24-én, délután 6 órakor összejövetelt tart klubhelyiségében (VIL, Rákóezi-út 36, T. era. 4.). Az összejövetelen dr. Soldos Bt- láné, Nógrádvármegye főispánjának felesége tart előadást a felvidéki bevonulással kapcso­latos tapasztalatairól és élményeiről. A hölgy- liizottság az előadáson vendégeket szívesen lát. (*) A Gárdonyi Társaság műsoros estje. Február 25-én, szombaton délután 6 óra­kor a Tanítók Ferenc József-Házában műsoros estét rendez az Országos Gár­donyi Társaság. A műsoron előadások, ének- és zeneszámok, valamint költemé­nyek szerepelnek. Olcsó társasutazások ”'S:! Amerikába a newyorki világkiállításra I. SZ. UT JULIUS 6 III. SZ. UT JULIUS 14 II. SZ. UT JULIUS 13 IV. SZ. UT SZEPT. 4 Oda-visszautazás és 6 napos ellátás Newyorkba: 1.084.* P Kirándulási lehetőségek Amerika nagyobb városaiba és Ranaáába Részletes és kimerítő prospektusért forduljon FELVIDÉKI MAGyAR HÍRLAP iltazási irodája VIIL, József-körut 5. T. 14-44-0G

Next

/
Thumbnails
Contents