Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. február (2. évfolyam, 26-48. szám)
1939-02-22 / 43. szám
6 tehjtoeIíhMaű^MHIIUiAE 1939 FEBRUÁR 22. SZERDA A római angol nagykövet felvilágosításokat kért Ciano gróftól a líbiai olasz csapatmegerősítések ügyében London, február 21. Az angol és az olasz kormány között, huszonnégy óra óta élénk eszmecsere folyik a Líbiában végrehajtott olasz csapatriiegerősítések ügyében. Az angol kormány utasítására Perth lord, római angol nagykövet felkereste Ciano grófot és felvilágosításokat kért tőle ebben az ügyben. Hír szerint a nagykövet többízben is találkozott a külügyminiszterrel, aki a Líbiában végrehajtott csapatmeg- erösítések indokolásában utalt urra, hogy Tuniszban francia részről is katonai intézkedéseket hajtottak végre. A francia lapok nagyrósze kedden reggel vastagbetüs cikkekben számol be arról, hogy Badoglio tábornagy, az olasz vezérkar főnöke, ellenőrző útra indult Líbiába. A lapok egyelőre nem fűznek kommentárokat a tábornagy útjához, nem titkolható azonban, hogy az olasz vezérkar főnökének líbiai útját francia politikai körökben s legnagyobb figyelemmel' kísérik. \ A francia közvélemény egyébként az angol alsóház hétfői ülésén elhangzott ki jelentésekből értesült, hogy a libiai olasz helyőrségek létszámát megerősítették. Az olasz csapatmegerősitések híre francia politikai körökben szintén mély benyomást keltett. Sági Julis nem ölte meg gyermekét... Sáfji Julis háztartási alkalmazott ellen ja székesfehérvári királyi ügyészség gyermekülés büntette miatt vádiratot adott ki. A vádszerint a leány egy közeli erdőben újszülött gyermokét megölte. A székesfehérvári királyi törvényszék előtt annakidején megtartott tárgyaláson a vádlott tagadta bűnösségét s védekezésében azt adta elő, hogy amikor erdőben sétált, hirtelen elvesztette eszméletét és amikor ismét öntudatra ébredt, csecsemője mellette holtan feküdt a földön., A továbbiakban a leány beismerte, hogy a csecsemője holttestéhez egy ■ súlyos követ kötött és ,az erdő mellett folyó csatornába dobta a holttestet, Itt találták meg napok múlva a hullát az erdő szélén játszadozó gyermekek. A főtárgyaláson az egyik törvényszéki orvosszakértő olyan véleményt adott, hogy a magzat életképes volt ugyan, de holtan született. A másik — a bonc- jegyzőkönyv adataira hivatkozva — azt a véleményt terjesztette elő, hogy a csecsemő élve született és utóbb fulladt meg. A székesfehérvári törvényszék végül is a. vádlott leányt nem gyermekülés bűntettében, hanem közegészség elleni kihágásban mondta ki bűnösnek és 200 pengő pénzbüntetésre ítélte cl. Ezt a büntetést az elszenvedett vizsgálati fogsággal teljesen kitöltöttnek vette. Az indokolás szerint a vádlott bűnösségét azért kellett megállapítani, mert gyermeke születésekor senkinek segítségét nem vette igénybe. Fellebbezés folytán az ügy a budapesti királyi táblához került és a tábla az ellentétes orvosszakértői vélemények tisztázása végett az Igazságügyi Orvosi Tanács megkeresését határozta el. A legfelsőbb igazságügyi fórum azt a véleményt adta, hogy a csecsemő érettet! született, de az élvessültést a boncjegyzőkönyv adataiból sem lehet megállapítani. Egyébként sincs semmi támasztópont arra, hogy a gyermek csakugyan élve született volna. A halál okát sem tudta megállapítani a boncolás. Csak némi valószínűség szól amellett, hogy a halál oka fulladás, de hogy ez mikor következett be, errevonatkozólag megnyugtató adat vagy bizonyíték egyáltalán nincsen, ilyen körülmények között Dezső Sándor dr. királyi főügyészből y eit es visszavonta a vádhatóság fellebbezését és a tábla Kesserü dr.-tnná.csa végzéssel jogerőre emelte az elsőbíróság ítéletéi. Budapesten megnöveltedet a becsületes embereb és — a baleseteb száma A rendőrség adatai alapján most került nyilvánosságra a múlt év folyamán elveszett és megkerült tárgyak, értékek statisztikája. Ezekből az adatokból arra az örvendotes megállapításra lehet jutni, hogy Budapesten megnőtt a becsületes emberek száma. A rendőrségi statisztika szerint ugyanis ezen a téren az a furcsa helyzet, hogy a becsületes megtalálók tízszer annyi talált tárgyat szolgáltatnak be a rendőrségen, mint amennyi elveszett tárgyat a károsultak a rendőrség útján keresnek. Az előző években is ez volt a MOST JELENT" MEG7* Karecsényi Antal «MdMi <>t Hűti, HEG A MENÉS c köny«e Rendelje meg azonnal kiadóhivatalunknál Ara dinkötélben pangd. | helyzet, tavaly azonban a becsületes megtalálók által beszolgáltatott tárgyak száma szokatlan mértékben haladta meg a keresett elveszett tárgyak és értékek számát. Még a talált, készpénzből is többet adlak át a megtalálók a rendőrségen, mini az előző években. A főváros területén jelentős mértékben szaporodtak az elmúlt évben a különböző balosotok. A most közzétett hivatalos kimutatás szerint tavaly 20.058 baleset történt Budapesten, az előző évi 22.664 balesettel szemben. Hasonló arányban növekedett o szerencsétlenségek keretében a halálosvógű balesetek száma, amely tavaly 207 volt, az előző évi 168 halálos balesettel szemben. Számszerjnt a gyári balesetek vezetnek a szerencsétleuségek rangsorában, amelyeknek száma 15.509 volt, mintegy 1210-zel több, mint az előző évben. Másodsorban a kerékpárgázolások szerepelnek 1368 esettel. A villamos-szerencsétlenségek csak a harmadik helyen állanak. Ezek száma tavaly 1261 volt, 30-cal kevesebb, mint az előző évben, míg nz automobil-balesetek száma pontosan ugyanannyi volt, mint egy évvel előbb, éspedig 1006. A házasság előtti kötelező orvosi vizsgálat kérdése A Szent Imre' Szenátus látogatott plenáris ülést tartott a pesti Szent Imre kollégium előadói termében. Az elnöklő Schandl Károly m. kir. titkos tanácsos az ülés napirendje előtt kegyelete« sza vakkal emlékezett meg az elhunyt XI. Plus pápáról. Lesskó Jenő kórházi főorvos egyórás előadást tartottba házasság előtti orvosi vizsgálat kérdéséről, melynek időszerűségét fokozza a kormánynak előkészítés alatt lévő ilyen irányú tervezete. A problémát úgy orvosi, mint etikai szempontból minden oldalról megvilágította az előadó, ismertette a külföldön fenm álló hasonló rendelkezéseket, valamint a hazánkban eddig történt kísérleteket és a különféle módszerek tárgyalása után arra a következtetésre jutott, hogy a legcélravezetőbb az önkéntes házassági tanácskérdós rendszere. Első lépés természetesen a legszélesebb körre kiterjedő felvilágosító és nevelő propaganda, hogy ezeket az irodákat mindenki vegye, igénybe, lehotőleg már az eljegyzés előtt. Mivel ennél a tanácsadásnál igen fontos erkölcsi kérdések is előfordulnak, az előadó azt indítványozta, hogy az Actio Catolioa, a Magyar Katolikus Orvosok Szent Lukács Egyesületének már hat évvel ezelőtt kidolgozott tervezete alapján vegye kezébe az ilyen katolikus szellemű házassági tanácsadó irodák felállítását és irányítását. Az előadáshoz Hudyma Emil tb. kanonok. a Collegium Medicum igazgatója, Bálint István mérnök, Kóródi Katona János V, orsz. képviselő, vitéz Szathmáry Zoltán dr., a Bábaképzőintézet igazgatója és mások szólották hozzá, végezetül pedig Koszterszitz József pápai kamarás, kollégiumi igazgató a Szenátus egyházi elnöke köszönte meg az előadónak nagy- értékű fejtegetéseit. Elkészült a bécs-boroszlói műát terve Prága, február 21. A Csehországon keresztül haladó bées—boroszlói műút terve már nagyrészt elkészült.- A műút a terv szerint 38 méter széles lesz és Brünnön keresztül fog vezetni. Az út német igazgatás alatt fog állani, tehát bizonyos területenkívüliséget élvez majd. Az előzetes tárgyalások során szóbakerült az is, hogy az új műút mentén különféle kisebb iparokat létesítenek: vendéglőket, kantinokat, benzinkutakat, autójavító- műhelyeket stb. A német kormány arra való hivatkozással, hogy az lit területenkívüliséget élvez, azt kívánja, hogy német törvények szerint bírálják el ezeket az iparengedélyeket, azonban figyelembe veszik az elbírálásnál a cseh és morva igénylőket is. A másik nagy műút munkálatait már meg is kezdték. Ez az autó-műút nyugatkeleti irányban vezet végig a köztársaság területén és Prágát Huszitái hivatott összekötni. Ennek szélességét 21 mő* térré tervezik. i ■■■——»> «HIM——— i Vásárhelyi Sándor erdélyi református g»iispök a román kultuszminiszternél Kolozsvár, február 21. Az erdélyi kisebbségi egyházak vezetői az utóbbi hónapokban többízben felkeresték a ro- máu kármány illetékes tényezőit, köztük legutóbb Dragomir Sílviu kisebbségi kormánybiztost is, bogy u kisebbségi egyházak és az általuk fenntartott iskolák súlyos helyzetét megvilágítsák és a sérelmekre orvoslást nyerjenek.. Vásárhelyi János erdélyi református püspök a napokban Illés Gyula és Laár Ferenc egyházkerületi tanácsosok társaságában bemutatkozó látogatást tett íSigre Miklós kultuszminiszternél. Vásárhelyi püspök ez alkalommal az új kultuszminiszter előtt is részletesen kifejtette az erdélyi református egy« ház és az iskolák helyzetének ügyét és a minisztertől őzzel kapcsolatban megértést kért. Ezután felkereste Dragomir Silviu kisebbségi minisztert és közel egyórás kihallgatás során az erdélyi magyar kisebbség minden időszerű problémáját megtárgyalta vele. A kisebbségi miniszter, mint azt az elmúlt félévi működése alatt többízben tette, - hangoztatta, hogy igyekszik a problémák minden ágát megoldáshoz juttatni és ezúttal is jóindulattal kezeli a felmerült kérdéseket. Lefoglalják aienesvári Lloyd-társaság vagyonát Temesvár, február 21. A temesvári ZJoj/d-társaaág ügye hosszú idő óta foglalkoztatja a közvéleményt. A Lloyd-társaság évtizedeken keresztül rendkívül fontos összefogó és irányító szerve volt Temesvár és a Bánság kereskedelmi életének. Amikor a Lloyd-társaság megszűnt és elvesztette befolyását a kereskedelemre, a temesvári tőzsde akciót indított a társaság többmilliós hatalmas vagyonának megszerzésére. Az ügy meg a temesvári tábla előtt van, azonban most olyan hírek terjedtek el, hogy a társaság vagyonát minisztertanácsi jegyzőkönyvvel lefoglalják és a kereskedők segélyalapja javára bekebelezik. A hatalmas vagyont a jövőben a temesvári kereskedelmi és iparkamara fogja kezelni. Letartóztattak három valutacsempészt Barátiig Pál kir. főügyész, a budapesti királyi ügyészség elnöke kedden délelőtt a Magyar Országos Tudósító útján az alábbi hivatalos közlést adta ki a nyilvánosság részére: „A galántai csendőrörsparancsnökság és a budapesti m. kir. rendőrség valutaosztályának detektívjei által lefolytatott nyomozás adatai alapján a budapesti kir. ügyészség 1. Weisz Lipót dunaszerdahclyi születésű, izr., nőtlen, foglalkozásnélküli mázolósegéd, 2. Stem Margit téti születésű, izr., háztartásbeli és 3. Wetxlcr Ella, váci születésű, izr., fűzőkészítő, dunaszerdahelyi lakosok ellen az 1922:XXVí. t.-c. 1. §. 2. pontjába ütköző, fizetési eszközökkel elkövetett visz- szaélés bűntette miatt az előzetes letartóztatást elrendelte. Nevezettek együttesen elhatározták, hogy külföldre, Cseh-Szlovákíába, onnan Palesztinába fognak kiutazni és ez év február 16-án autón, útlevél nélkül Ne- meskajal község határán Cseh-Sztovd- kiába. akartak kiszökni. Weisz Lipót 815 pengőt és 16.60 cseh koronát, Stern Margit 11.000 cseh koronát, 102.60 pengőt és Wetzler- Ella 184.50 pengőt és 20 cseh koronát akart Cseh-Szlovákíába kivinni, közben azonban a határon a galántai csendőrség tettonérte Őket és tőlük az el- reitett pénzeket elvette. Gyanúsítottak az előzetes letartóztasában megnyugodtak. A nyomozás tovább is folyamatban van.